skip to main |
skip to sidebar
Symphony Of Sorrow – Paradise Lost (1999)
Az 1999-ben megjelent Paradise Lost (Elveszett paradicsom) egy addig teljesen ismeretlen svéd csapat első munkája volt. A kiadó, a szintén svéd illetőségű Midgard Records szintén nem tartozik a legismertebbek közé, ennek ellenére úgy vélem, sikerült valamit elindítaniuk*. Itt természetesen a női énekesekre gondolok. Ez volt ugyanis Saga bemutatkozása a RAC színtéren (a svéd hölgyet azóta már a szélsőjobb Madonnájaként emlegetik). Ami igaz, az igaz inkább szóló lemezeivel vált híressé (elsősorban a Skrewdriver Tribute albumokkal), semmint ezzel a bandával. A zene itt sokkal keményebb, mint a többi munkájánál. A rock helyett inkább a kemény metál a jellemző, mindez persze angol nyelven (nem is nagyon emlékszem, hogy jelent-e meg svéd nyelvű dala). Az ének természetesen dallamos, ugyanakkor erőteljes. Sokan azt mondják, igazán a szólólemezekre érett be a hangja. Hát, a fene tudja. Én semmi különbséget nem hallok. Ugyanolyan profin dalol valamennyi albumán, beleértve ezt is.
Ami a külsőségeket illeti, leginkább a Cut Throat lemezhez tudnám hasonlítani, kicsit gyengébb minőségben. Sötét színek, koponyák a 8 oldalas, kihajtható borítóban. Egy-egy kép a tagokról, plusz a szövegek. Ha valaki szereti Saga munkáit, annak érdemes beszerezni.
*Az igaz, hogy voltak korábban már bandák női énekessel, de ez elég ritka volt, és akkora sikert egyik sem tudott elérni, mint a fent említett hölgy. Az a benyomásom, hogy az ő sikerén felbuzdulva szaporodtak meg a női énekessel felálló formációk (Kara, Tara, Viking, stb.). Ez persze nem vonatkozik a viking-rockra, ahol szinte már az urak vannak kissebségben a mikrofonnál.
11 Szám 41:43 perc
Preserve White Aryans – Nordic Blood (2004)
A zenekar 2004-ben megjelent lemeze volt a belépő a RAC élvonalába. Ez volt a második önálló albumuk (egy évvel korábban közös lemezen jelent meg mind a Sniper, mind az ő teljes hosszúságú lemezük az In The Hate Of The Russian „split”-en).
A külalakról a német NorthX Records gondoskodott, akik elsősorban a finn színtérre szakosodtak. Ez egyébként nem véletlen, hiszen a finnek és észtek igen szoros kapcsolatban állnak egymással. Erről mi is könnyedén meggyőződhetünk. Elég, ha végigfutjuk a köszönetlistát a bookletben. A bookletben, ami elég gyengére sikeredett. A banda nevének és az album címének felcserélése sem javít rajta (először azt hittem véletlen, de oldalt is felcserélték). Elől egy ceruzarajz (ami ugyan jól fest, de már 2004-et írunk), a hátsó rész pedig kifejezetten összecsapott. A címlista utolsó dala már elég nehezen olvasható, köszönhetően a rossz színválasztásnak, és annak, hogy ez az egyetlen észt nóta a lemezen. A többi dal angolul hangzik el, és ezeknek a szövege meg is található a 12 oldalas CD könyvecskében. A középen található négy oldalon színes fotókat láthatunk, ami némileg ellensúlyozza az egyébként fekete-fehér kiadványt.
A Nordic Blood (a nordic északi germánt jelent) elnevezés szerintem eléggé szerencsétlen választás volt, mivel valahogy azt az érzetet kelti, hogy a banda szerint az észtek is az északi germánokhoz tartoznak. A címadó szám szövegét olvasgatva aztán kiderült, hogy ezt ők komolyan is gondolják. No komment*.
Mindezek ellenére nekem mégis ez a kedvenc PWA albumom. Az észt nyelvű dal kifejezetten jól sikerült. igaz, egy mukkot sem értettem belőle. A megasláger „Marching On” a valaha írt legjobb nótájuk. A „Don’t Forget” pedig egy megemlékezés, valamint köszönetnyilvánítás azoknak a külföldi és észt önkénteseknek, akik Észtországért harcoltak a második világháborúban. A többi nóta sem rossz, de a szövegek sajnos eléggé sablonosra sikerültek. Ha az összhatást vesszük alapul, akkor mindenképp ajánlott.
* Utólag ki kell javítanom magam. Némi utánjárás után kiderült, hogy az észt nép összetételében elhanyagolhatóak a nem nordikus elemek. Így természetesen nekik van igazuk, bár ennek a ténynek az ismeretében sajnos ugyanaz a helyzet náluk, mint a finneknél. Az évszázadok során fajilag annyira elgermánosodtak, hogy már szinte 100%-ban az északi árjákhoz tartoznak.
(2010-ben újra kiadásra került két bónusz dallal, feljavított minőségben, teljesen új borítóval Nordic Blood, Nordic Pride címmel.)
11 Szám 38:11 perc
Vandalize & Victimize DVD
A borító fekete-fehér piros felirattal, és nem túl jó minőségű. A mostani Ainaskin kiadványok ennél már sokkal szebb külsőt kaptak. De hát a külső nem minden, a tartalom a lényeg.
Az NS88 Videos honlapján mint a valaha készült legerőszakosabb videót reklámozzák. Bevallom nem igazán szeretem az ilyenfajta reklámokat, de mivel több külföldi fórumon is biztosítottak róla, hogy érdemes megnézni, gondoltam teszek egy próbát.
Menü sajnos nincs, jeleneteket nem lehet kiválasztani, és mindössze 40 perces az egész. Hát első ránézésre nem nagyon voltam elragadtatva. Csak egy gyenge huligán filmnek tűnt az egész. Aztán eléggé meglepődtem, mivel elsőként a waterloo-i csata (persze nem Napóleonra kell gondolni) képsorai fogadtak. Ezzel voltaképpen egy közel 40 perces rohanás vette kezdetét. Az alapötlet rendkívül egyszerű. Fogtak egy rakás erőszakos felvételt, és azokat szépen egymás után leadták mindenféle üresjárat nélkül. Az eredeti hangot levették, és helyette olyan zenekarok szolgáltatják a háttérzenét, mint a Mistreat, Chingford Attack, Razor’s Edge. Kb. egy óra múlva (egy rövid szünetet muszáj volt tartanom) örömmel konstatáltam, hogy nem tévedtem sokat. A felvételek nagy része valóban a huligánok kedvenc szórakozását mutatja be (ehhez nem fűznék kommentárt, bár a heysel-i tragédiából viccet csinálni elég ronda dolog volt), de ez távolról sem minden. Láthatunk motorbaleseteket, kivégzéseket, zavargásokat, gyilkosságot és rendőrgyilkosságot, rendőrverést, pár skinhead bunyót, stb.. Leginkább a Halál Arcaihoz tudnám hasonlítani, persze lágyabb kivitelben. Már ha lehet egyáltalán ilyet mondani egy ilyen kiadványra. Mivel egy percnyi szusszanást sem hagynak nekünk, igen töményre sikerült így is, és bőven elég belőle ez a kb. 37 perc (az utolsó pár percben hasonló kiadványokat ajánlanak). Legalábbis az olyan gyenge idegzetűeknek mint én. Semmi másról nincs szó, csak brutalitásról. Ha valaki kedveli ezt a témát, annak „kellemes” élményt nyújthat.
Érdekességként még elmondanám, hogy látható néhány filmkocka itthonról is. Ezt ha jól emlékszem még a kilencvenes évek elején rögzítették, amikor is a fiatalok a Turulhoz vonultak jelentős rendőri kísérettel, és anno videóklipp is készült belőle.
40 perc. Menü nincs. Rossz VHS minőség. Általában színes, néhol fekete-fehér de élvezhető.
Powerhaus – Let The New Era Begin (2007)
Az utóbbi időben divatba jöttek az olyan projectek, amelyben több ismert banda egy-egy prominens tagja szerepel. Ezek a társulások általában egy lemezre szólnak, bár előfordult már olyan is, hogy a nagy sikerre való tekintettel elkészítették a folytatást (pl.: Exxtrem, Guess who’s). A Powerhaus a Bound For Glory-ból ismert Joel és Ed, valamint két Final War-os srác Roy és Tom ilyen jellegű megnyilvánulása. A zene ennek köszönhetően igen színvonalasra sikerült. Nem annyira kemény, mint a BFG, de nem is olyan egyszerű, mint a FW. Sikerült valóban közös produkciót létrehozni, mivel a kemény muzsika igen-igen dallamosra sikeredett. Ami az éneket illeti, azt is szépen felosztották egymás között. Míg Joel és Roy felváltva dalol, a többiek háttérvokáloznak. Ha ez még mindig nem lenne elég, megemlíthetjük, hogy egy Cassandra nevű hölgyemény is serénykedik a mikrofonok mögött, így a szövegek tálalása is elég változatosra sikeredett. Ennek köszönhetően olyan alkotások születtek, mint a Lost, a Free, vagy akár a címadó. Politikamentes dalok sorakoznak egymás után és az egésznek nagyon mainstream szaga van.
Az első kiadáson egy igen gyenge grafika volt látható, de hála Istennek, no meg a PC Recordsnak, aki az ő verziójukat szerzi be, az nemcsak a hallójáratait fogja kényeztetni. Az alap koncepció maradt; a lángoló csontváz, kezében dobókockákkal, de sokkal igényesebb kivitelben. A csinos, 12 oldalas füzet természetesen tartalmazza a szövegeket. Még a bónusz nóta szövegét is, bár ennek elég hülyén, a „rejtett szám” címet adták. Ezt az apró bakit (vagy poént?) leszámítva; tökéletes.
11 + 1 Szám 42:19 perc
Day Of The Sword – Hail Victory! (1996)
Az ír származású Stedeford nevével fémjelzett Day Of The Sword második és egyben utolsó kiadványa 1996-ban jelent meg a ISD Records-nál. A kiadó a C18 szerves részét képezi, és az ezidőtájt tetőző C18-as balhék miatt sokan bojkottálták a cég kiadványait. Ennek megfelelően sajnos a lemez nem érhetett el igazán kimagasló eladásokat, bár a vihar elcsitulásával később sokan felfedezték maguknak ezt a maga nemében egyedülálló produkciót. A korongon szereplő 10 nótából csak az első 6 fűződik Scott nevéhez, a maradék 4 Skrewdriver feldolgozás. Ez a 6 azonban egytől-egyig remekül sikerült. Mind a szövegeket, mind a zenét illetően. Elég ha csak a Casualties-re (ez tulajdonképpen a címlistában az Intro-nak felel meg), a Federal mafia-ra, vagy az ír-angol ellentétet tárgyaló Blood Stained Emerald-ra gondolnunk. Minden szempontból méltó folytatása a debütáló korongnak.
A szövegeket megtalálhatjuk a CD könyvecskében, bár még sólyomszemnek is szemüvegre lenne szüksége, hogy elolvassa a nem túl jól sikerült szerkesztések miatt. A 16 oldalas füzetke középső 4 oldala egyébként CharLie Sargent „munkásságát” taglalja, természetesen C18-as szemszögből.
Akinek tetszett az Ear To Ear, annak mindenképpen érdemes beszereznie.
10 Szám 34:34 perc 
Fortress – Into Legend (1996)
A sikeres kezdés után a kanadai (később USA) illetőségű Resistance Records is felfigyelt az ausztrál csapatra, és leszerződtette őket egy albumra. A produkció 1996-ban látta meg a napvilágot Into Legend címmel. A borító tartalmazza a dalszövegeket, és némi infót, a szokásos köszönetlistát, stb. A zenekar az albumot ISD halhatatlan emlékének ajánlja, talán ezért került fel a Judgement Day című feldolgozás is a korongra. A grafikai megjelenítés nem lett a legtökéletesebb, de ismerve a Fortress CD-it, messze ez a legjobban sikerült mind közül (persze ha nem számítjuk ide a The Bell Tolls-t). Az rögtön látszik, hogy a körítésnél igyekeztek némi ausztrál ízt adni a dolognak, és ennek megfelelően két aussie lovas katonát is felfedezhetünk a tájképek mellett. Ez, és a címadó nóta egyfajta tisztelgés azoknak, akik 1917-ben a Beersheba-i csatában harcoltak a törökök ellen. Ami a többi nótát illeti, található pár „slágeresebb” szerzemény, mint például az On the horizon vagy a For faith and for folk, de ha az összképet nézzük, szerintem ez a leggyengébb Fortress album. Tényleg jó a hangzás, a zene, Scott szokás szerint remekül énekel, de valahogy az egész nem az igazi. A legjobb megfogalmazás talán az lenne, hogy színvonalas a kiadvány, de a többi lemez olyan fantasztikusra sikerült, hogy ez eltörpül mellettük. 10 Szám 33:37 perc
Look, Learn & Let The Hatred Burn
A borító ezúttal fekete-fehér, amit ha nagyon rosszindulatúak akarunk lenni, tekinthetünk némi visszalépésnek, de így is kellemes látványt nyújt (bár valószínűleg a közel-keleten nem lenne túl népszerű). A hátoldalon pedig ezúttal is találhatunk ízelítőt a lemez bő 100 perces műsorából.A DVD-t berakva egy igen kellemes menüvel találjuk szembe magunkat (természetesen ha túléltük a sablonossá vált bevezető képsorokat). A jelenetek képkockái ezúttal keltakeresztekbe lettek szerkesztve, a háttérben pedig a Race War „Hail B&H”-ja szól.
Ha elindítjuk a korongot, először is át kell esnünk a már hagyományossá vált bevezetésen, ami ismét Fortress nótára történik (Commie Scum), csak utána adhatjuk át magunkat a Stigger riport élvezetének. A Skrewdriver ex-gitárosa visszatérő vendég, a téma pedig az aktualitások mellett természetesen ISD no meg a Skrewdriver.
A rövidebb reklámblokk mellett némi fekete humor, valamint a 10-es listák következnek. Az Aryan képviseletében Griffin érkezik. Vele is találkozhattunk már a második részben. Itt belekóstolhatunk a banda magyarországi fellépésébe is. A kanadai bulldogot a svéd Storm váltja, a gitáros Daniel segít kicsit jobban megismerni a zenekart. A mikulás vicces megnyilvánulása mintegy beharangozza a tetoválos részt, amiben ezúttal két dán kamerád mutatja be büszkeségeit. A redwatch tulajdonképpen egy lista Dánia vörös aktivistáiról (ebből egyébként anno elég nagy balhé lett, és a rendőrök is hónapokig nyomoztak az ügyben). A sok rövid bejátszást megszakítva a Kraftschlagnál táborozunk le pár percre. Az újabb Top 10-es bevágást Kalóz jegyzi, majd a skinhead lányok után ismét egy régi ismerős, név szerint Big Ed a BFG-ből osztja meg velünk gondolatait. Megint CD ajánlók, gyors infó CharLie Sargent beépített ügynök haláláról (Martin Cross intézte el az úriembert, és ezért most életfogytig tartó börtönbüntetését tölti), Becsület napi bejátszás itthonról (még a várban az MNA-val), egy finn lány 10-es listája, illetve hírek a Chingford Attack tagcseréiről egy svédországi fellépés kapcsán. Megtudhatjuk azt is, mire költi a C18 a bevételét. A svéd NSF (Nemzetiszocialista Front) házavatója után két dán kisasszony zenei ízlése egy Top 20 keretében. Egy angliai C18 koncert (Mistreat, Legion Of St. George, Hate Society) ismertetője következik, ami elmenne akár reklámnak is, hiszen kiadták az egészet DVD-n Sir Oswald Mosley Tribute címmel. Nem sokkal később az Avalon kerül terítékre, amit megint megszakít egy rövid reklám, valamint egy az észt színtérre tett kitérő. Egy balhéval tarkított dániai Hess emlékmenet még ’97-ből (R.H. halálának tízéves évfordulóján), amit személy szerint rögtön a szívembe zártam, hiszen a Nibelungen „In Our Minds”-a adja a zenei aláfestést. Azt mindenképp meg kell még említenem, hogy itt a rendőrök magasan a tömeg feje fölé céloznak oszlatásnál, nem úgy, mint például nálunk. Az Internet hasznosságát ecsetelő kis anyag, már csak azért is érdekes, mivel a legjobb weboldalként egy bizonyos Steve (Micetrap Records) honlapját jelölik meg, akit ma már szintén nem szeretnek, és ezt minden DVD-n hirdetik is (konkrétan az erre utaló szöveg be van ágyazva a szabvány NS88 bevezetőbe), többek között ezen is. Egy kis KB reklám, csak azért, hogy be tudjuk szerezni az előző részeket, de ezt még megelőzi Del (ex-Skrewdriver Security, később őt is utálni fogják) zenei listája, ami szinte csak klasszikus (brit) RAC-ból áll. Ebbe a kategóriába ugyan nem tartozik bele az Aggravated Assault nevű formáció, mégis velük folytatódik a műsor. A gitáros Warren mesél nekünk érdekességeket a kezdetekről, tagcserékről, stb. Itt megemlítik azt is, hogy ’97-ben nálunk is megfordultak. Informálnak bennünket, hogy már a 88. percnél tartunk, ami egy kicsit sántít, mivel ez még csak a 85. (ennek az lehet az oka, hogy VHS-en a pár perces intro-t is ideszámolták, míg a DVD-n ez még a menü előtt található). Mivel a harc folytatódik, mi is haladunk tovább. A változatosság kedvéért különböző újságokkal (RIP), és a Warhammer nevű brit bandával foglalkozunk a továbbiakban, aminek énekese nyugodt szívvel indulhatna a Mr. Olimpia címért. Ezt követik Bart (NS88, ISD Records) slágerei, egy kis holocaust revizionizmus, egy könyvajánló, végül meg a lemez lezárása.
Bár rengeteg a visszatérő vendég, mivel az interjúk rövidek, és a szerkesztés is jól sikerült (például a Top 10-es listákat, reklámokat, ajánlókat nem közvetlenül egymás után adják le), egyáltalán nem hat unalmasnak. A hossz is jó. Nem túl hosszú, de nem is túl rövid. A rengeteg magyar vonatkozás pedig még szimpatikusabbá teszi az egészet.
1 óra 33 perc. Profi menü, a minőség is jó, de néhol igen erősen érezhető a VHS hatása.
Pig Killer – The Spirit Of 1939 (1996)
A 90-es évek közepén a Mistreat árnyékában működő Pig Killer első és egyetlen megjelent lemeze 1996-ban került piacra az Ainaskin jóvoltából. Az igényes könyvecske ennek megfelelően tartalmazza a dalszövegeket is. Mint a cím is mutatja, a fiatalok a Téli háború hőseinek ajánlották elsősorban az albumot. Mint általában a finn zenekarok, ők is a dallamosabb zenét helyezték előtérbe. Az album nem nagyon emelkedik ki a mezőnyből, bár néhány igazán jól sikerült szerzemény is született. A 12 nótából mindössze egy hangzik el finnül, a többi angol nyelven. Az utóbbiak közül egyébként az egyik egy Skrewdriver feldolgozás, név szerint a Blood & Honour. Ezt nem hallgattam meg, mivel már elegem van a sok feldolgozásból. A saját szerzemények közül kiemelkedik a N….r Lover és a War Poetry. Ezek tényleg jól eltalált szerzemények, bár az utóbbi dallama néhol igencsak hasonlít a ISD féle By the wayside-ra. De lehet, hogy tévedek. A negatívok között kell említenem a Kingdom come elnevezésű nótát, amiben a srácok némi keresztényellenességgel próbálnak az odinizmus mellett kardoskodni. Összességében az album nem rossz. Lehetett volna egy kicsit több „sláger”, több finn nyelvű dal. Kezdetnek nem volt rossz. Csak sajnos nem volt folytatása. Legalábbis nem ebben a felállásban.
(A zenekar 2009-es hivatalos blogja szerint egyébként az eredeti tagoknak már semmi köze nincs ahhoz az eszméhez, amit valaha hirdettek. Változnak az idők, emberek. http://pigkillerfinland.blogspot.com/)
12 Szám 37:27 perc
Les Vilains – Les Derniers Rebelles
A kevésbé sikeres koncert kiadvány után még pár évet kellett várni arra, hogy kezünkbe vehessük a belgiumi vallonok első stúdióalbumát. A Les Derniers Rebelles (Az utolsó lázadók) kb. 7 éve jelent meg 2003 környékén, természetesen a Pure Impact-nál. A borító teljesen átlagos, semmi különös. Tartalmazza a dalszövegeket, de mivel francia nyelvű anyagról van szó, minden szám tartalmát leírták nekünk röviden, angolul, hogy mégis legyen fogalmunk arról, miről is szólnak a dalok (kivétel ez alól a Skinhead Girl Warrior, ami angolul hangzik el). Ezzel a számomra örvendetes megoldással csak a Fehér Törvény Brigade M közös CD-n találkoztam eddig, bár sajnos ott a szövegek kimaradtak. A dalok nagyrésze egyébként már ismerős lehet az előző korongról, illetve a rengeteg kislemezről, amik a megjelenést megelőzték. A saját nóták mellett helyet kapott 3 feldolgozás is (Warzone, Bunker 84, Combat 84), amik jól illeszkednek a lemez hangulatához. A srácok, és az énekes hölgy egyébként nem csinált semmi különöset. Kiadtak egy igen kellemes, egyszerű OI albumot, ami a mai napig méltán népszerű.
14 Szám 41:14 perc
Cut Throat -American Nightmare (2003)
A Final War két oszlopos tagja; Roy és a dobos Tom összeállt egy rendkívül tehetséges énekessel Bobbyval, és 2003-ban a Resistance Records gondozásában megjelentették első, és mindmáig egyetlen albumukat. Az említett kiadó talán a világ leghírhedtebb NS lemezcége, ennek ellenére nem arról híres, hogy túl aktív lenne. Enyhe túlzással kb.: szökő évente adnak ki egy CD-t. A CT egyébként egy stúdióproject, így sajnos nem valószínű, hogy valaha is látni fogjuk őket élőben. A szövegeket Bobby, míg a zenét Roy alkotta meg. Az eredmény egy nagyon igényes gót hatású album lett. Ez önmagában még nem magyarázná, azt a sikert, amit a lemez elért. Voltak már, és lesznek is ilyen irányú próbálkozások. Maga a korong (attól függetlenül, hogy minden szempontból profi munka) igazán az énektől válik kiemelkedővé. A srác hangja sokak szerint Glenn Danzig-éra hasonlít. Ehhez sajnos nem tudok hozzászólni, mivel az illető urat már csak sátánista filozófiája miatt sem becsülöm sokra. Visszatérve a CT-re; kicsit komor szövegek, hozzáilleszkedő zene, egyedi énekhang. Nagyvonalakban ennyi lenne. Ami a körítést illeti, szintén nagyon gusztusos. Gyönyörű fekete-fehér borító koponyákkal, temetővel, amolyan E.A. Poe-s hangulattal. Kiemelhetnék, pár slágert is, de nem teszem. Szerintem minden dal remekül sikerült. A korong nagy sikerére való tekintettel, egyébként évekkel ezelőtt beígérték a folytatást, de én már nem hiszek benne. Lehet, hogy jobb is így.
10+1 Szám 36:55 perc
