skip to main |
skip to sidebar
Tribute To Kreuzfeuer (2010)
Először a Rocknord Destiny Rock válogatásán találkoztam a Kreuzfeuer zenekar nevével, de őszintén szólva nem voltak rám nagy hatással. Számomra eltörpültek a nagy német bandák mellett, és nem is tudtak kilépni a nagyok árnyékából. Sok-sok évvel később egy szomorú esemény kapcsán vehettem meg az első „KF” CD-met. A 20 oldalas booklet alkalomhoz illő. Szépen kidolgozott, komor, melankolikus, és persze tartalmazza a dalszövegeket is. A KF énekes halála okán létrejött tribute lemezen szerepelnek ismert, jól ismert, és kevésbé ismert előadók is (Számomra kicsit fura, hogy tíz évvel a tragikus eset után látott csak napvilágot ez a kiadvány). Az OPOS Records jó munkát végzett, bár a tracklista kicsit nehezen olvasható. Mint a cím is mutatja, mindegyikük egy-egy KF nótát dolgozott fel a saját szája íze szerint. Ami szokatlan, hogy a dalok végig kemények, durvák. Egyetlen kivétel a Brainwash balladája (Meg talán az Eugenik szerzeménye. Nem hittem volna, hogy valaha is leírhatom ezt a mondatot. Brainwash ballada ?). Ez egy nagyon jó húzás volt, mivel az emléklemezek legtöbbjét szerintem az lövi meg, hogy végig szinte temetői hangulatot árasztanak. Természetesen szomorú, ha egy bajtárs eltávozik, de ha egy lemez végig csak erről szól, akkor azt valószínűleg nem fogják sokszor meghallgatni (Dalban legjobb példa erre a Brutal Attack „The Last Day Of Summer”-ja, ami egész egyszerűen gyönyörű és nálam kenterbe veri az „Always Near”-t, mégsem szeretem, mivel akárhányszor meghallom baromira elrontja a kedvem, és bánatomban elkezdem feltúrni a CD gyűjteményem a Joy Division lemezemért.). Ezzel szemben ez a korong nekem azt üzeni; hogy volt itt valahol egy német srác, ezt és ezt csinálta. Ilyen dalokat írt, ilyen örökséget hagyott hátra. Fáj, hogy elment, de örülünk, hogy ismertük, és tovább visszük a zászlót. A kedvencem egyébként a COV feldolgozás, ami hatalmas lett (bevallom férfiasan, ezért a dalért vettem meg a lemezt), de a többi bandában sem csalódtam (Pantheon, Painful Awakening, Eugenik, Might Of Rage, stb.). Csak azt tudom mondani, amit anno az Orosz Tamás emléklemeznél, hogy nemcsak a titulus miatt érdemes megvenni.
16 Szám 78:09 perc
Final War – We speak The Truth (2004)
Semmit nem változtattak a fiúk, inkább maradtak a jól bevált receptnél. Ugyanaz a kiadó, ugyanaz a stílus, és legalább ugyanakkora siker, mint a bemutatkozó lemeznél. A cím szerint az igazságot fogjuk hallani 16 nótán keresztül. Sajnos ez csak 15-nél állja meg a helyét. Természetesen a „Pearl Harbour”-ra gondolok, mint kivételre. A 8 oldalas széthajtható füzetben a szöveget olvasva az volt az érzésem, hogy a srácok jobb híján így próbálnak valamiféle amcsi patriotizmust csempészni a korongra. Jelen esetben ez nagy hiba volt. Legalábbis egy NS zenekartól. Egyrészt (az NS felfogás szerint) a jenkik harcoltak a rossz oldalon, nem a japánok. Másrészt már több helyen nyilvánosságra került, hogy a tolókocsis gazember tudott a tervezett japán támadásról. Pont ezért sokan az amerikai vezetés számlájára írják azt a pár ezer halottat. Azért nem kell megijedni. A maradék 15 szám kárpótol minket. Van egy feldolgozás is a Bad Religion „Do What You Want”-ja, ami nem rossz, de én inkább az olyan dalok miatt zártam a szívembe a lemezt, mint a címadó, a „Settle The Score”, az „A Day In The Life Of…”, vagy a „BROTHERHOOD”, amit az európai fellépések ihlettek. Ha megbocsátanám nekik a PH-t, akkor azt mondanám, hogy remek lemez, és én igen lágyszívű vagyok. Remek lemez.
Az újrakiadást ezúttal a Label 56 vállalta magára. Új booklet, négy bónusz koncertfelvétel, csak, hogy a fanatikus rajongóknak meglegyen az örömük.
16 Szám 44:28 perc
Newark Deleware, USA 1993
A szép színes borítóban ezúttal egy amcsi koncertfelvétel lapul. A lemez indulása után jön a szokásos bevezető, ami ezúttal bővült egy Del-ellenes (ex-Skrewdriver Security) bejátszással, és egy huligán videókat reklámozó résszel. A menühöz érve örömmel láttam, hogy interaktív. Két opció választható; „meglepően” az egyik az Aggravated Assault, a másik pedig a Nordic Thunder címet viseli (a háttérzene a Legion 88 klasszikusa a NT előadásában). Az már az első filmkockákon látszik, hogy a minőség élvezhető lesz. Házibuli jellegű eseményre számíthatunk a kezdő képek alapján, hiszen egy nem túl nagy teremben söröző, beszélgető skinek készülnek a bulira. Ez kb. 2 percig tart, aztán pár perc hangolás után „színpadra” lép az AA, akik rögtön az „It Could Happen To You”-val kezdenek. A közönség (össze-vissza a zenekarokkal együtt ötvenen ha lehetnek) rögtön vadul elkezd ugrabugrálni, és csak isteni csoda, hogy az állványra helyezett kamerákat nem törik össze. A „tömegben” többször felbukkan Joe Rowan is, aki gondolom így melegített be a saját fellépésére. Szűk tízpercnyi tánc után sajnos egy pici affér miatt egy másfél perces leállás jön, ami egy kicsit visszaveti a hangulatot, de szerencsére csak pár percre. Aztán folytatódik a pogó, a kacsatánc, a lényeg, hogy ugráljanak. Néha még nézni is fárasztó a srácokat, pedig én közben lenyomtam a napi tornámat. A kopaszok mellett ropja néhány hosszú hajú is, akik szintén kiveszik a részüket a mulatságból. A sör rendesen fogy, de az AA gitáros megmozdulása elmenne egy Slossgold reklámba. Amikor egy lány meglepődve megkérdezi, hogy iszik-e, a válasz az, hogy nem, mert vezet, és az üdítősflakont kínálgatja körbe. A hölgyek is feltalálják magukat, és mindenki jól szórakozik. Képzeljétek csak el az AA-t női háttérvokalistákkal! A táncosok száma egyre csak nő, és mire a NT átveszi a terepet (az 54 perc környékén), már igen szűk a dühöngő. Már csak azért is, mert ők előrébb húzódva, majdnem a táncparkett közepén muzsikálnak. Amit meg közben az AA énekese művel, az megérdemelne egy külön lemezt. A néhol már tényleg brutális lökdösődés után az áldozatok felpattannak (vagy felsegítik őket), és folytatják tovább. Van itt aztán stage diving, de nincsenek emberek, akikre a páciens érkezzen, úgyhogy már azon sem lepődtem meg, amikor az álmennyezetet sikerült véletlenül kirúgni a helyéről.
A zenéről ez esetben nem írtam. Ennek két oka van. Az egyik, hogy mindkét banda lenyomja az összes ismertebb dalát. A másik pedig, hogy itt igazából a közönség a főszereplő.
Nincs más hátra, minthogy megköszönjem a lelkes közönségnek, a zenekaroknak, a buliszervezőknek, és a kiadónak ezt a remek hangulatú DVD-t.
123 perc. Interaktív menü. Élvezhető VHS minőség.
Confident Of Victory – The Unfeeling (2006)
Ha egy lemez sikeres, akkor várható, hogy a következőt is ehhez viszonyítják. Ennek sajnos sokszor az az eredménye, hogy lehurrognak olyan albumokat, amik kimagaslóak, de nem felelnek meg teljesen a várakozásoknak, mert mégsem érik el a megelőző korong sikerét. Jelen esetben nem ez történt.
A fedőképet elnézve a pisztoly ezúttal egy kisfiú kezében van, a kiadó pedig a Gjallarhorn Klangschmiede, akik egy 16 oldalas füzetet adtak a lemezhez. Maradt az angol és a német nyelv, bár az arány egy kicsit felborult, és most csak 4 német dal hangzik el. Hibát nem találtam, az összes szám elnyerte a tetszésemet. Sok zenekar a „Best Of”-jára nem tud ennyi slágert összegyűjteni. Kedvenceim a D.I.T.A., The Unfeeling, Tag Des Vergehens, Look Up To The Rainbow, The Murderer Is Free, Under Attack, United, Before You Die, Prepare, Befreiung Der Menschheit, és a Das Ende. Egyszerűen fantasztikus.
11 Szám 53:09 perc
Hazan – Hazan
Egy újabb japán csoda, a Hazan bemutatkozó albuma érkezett a Kaiga CD-m mellé. Helyesbítve egy japán skinhead fiatalember (Kagami) hatszámos kislemeze. A slim-tok (erre a vékony, kifejezetten kislemezek, maxik számára tervezett tokra kell gondolni, ami olyan idegesítően tud lötyögni a a normális CD-kre tervezett fali tartóban) egy széthajthatós 4 oldalas lapot védelmez. Pár fénykép, és egy köszönetlista, a közreműködök névsora, mindez angolul. Ami fontosabb lett volna; a számok címei viszont csak japán írásjelekkel lettek feltüntetve. A zene dallamos, passzol hozzá az ének is. Talán sokat elmond, hogy egy- két nótát beraktam a kedvenceim közé, és ezek olyan jól érezték magukat, hogy ott is maradtak. Sokkal jobban bejött, mint a Kaiga lemeze, kár, hogy a körítés ilyen hiányos lett. Eléggé dühítő, még akkor is, ha magánkiadásról van szó.
6 Szám 26:08 perc
(további infók: http://samuraisss.blogspot.com/)
P.W.A. & Sniper – In The Hate Of The Russian (2003)
A finn és észt testvérnép jövőjét több mint ötven évvel a második világháború után még mindig az orosz medve fenyegeti. Ennek okán jött létre ez a split lemez. A zenekarok beleadtak mindent, és 10-10 dallal szerepelnek a korongon, ami testvérek között is 1-1 albumnak felel meg. A PoPgrom-ról ez sajnos nem mondható el. A 4-oldalas, fantáziátlan borító édeskevés egy ilyen volumenű kiadványhoz.
Az észtek kezdik a sort egy intróval, és kilenc új szerzeménnyel. Utóbbiak közül kettő feldolgozás (The Oppressed – Work Together és No Remorse – We Fly The Swastika. Az előzőhöz később egy profi videó klipet is forgattak). A finnek kizárólag saját dalokkal készültek, amin nem lepődtem meg, hiszen egy hiperaktív csapatról van szó. Mindkét banda a megszokott stílusában zenél, és mivel ezek nagyon hasonlítanak, jól megférnek egymás mellett. Egy-egy nótát ugyan az anyanyelvükön is előadnak, de szokás szerint az angol nyelv dominanciája érvényesül. Utóbbiak közül csak a „Brothernations” elnevezésű PWA szerzemény maradt meg bennem, ami nemcsak nekem nyerhette el a tetszésemet, mivel később más lemezeken is visszaköszönt. Tartalmas korong.
20 Szám 64:04 perc
Skrewdriver & Brutal Attack & No Remorse - Live In London 1988
Az impozáns kivitelezésű DVD, ami egy nemrégiben előkerült Skrewdriver koncertet tartalmaz talán a valaha piacra dobott legjobb anyag az angol legendáról. Az interaktív menüben külön-külön is megtaláljuk a szereplőket (ezen belül a számcímeket is, és a Skrewdriver tracklistája itt is interaktív), de egybe is megnézhetjük a bulit. Ezenkívül helyet kapott a „Voice Of Britain” videó klipje is, ami nem mellékesen a menü hátterét is szolgáltatja. A St. Helier Arms-ban rendezett koncertet a No Remorse kezdi, ami nem meglepő, hiszen ez még a „This Time The World” megjelenésének éve és az újoncok azért is hálát adhattak, hogy egyáltalán két ilyen bandának lehettek az előzenekara. Összesen 10 dalt nyomnak le, bár a „This Time The World” és a „Smash The Reds” klasszikusokat kétszer. Bő félóra után a Brutal Attack veszi át a terepet. Ők csak 6 nótát adnak elő (Illetve csak ennyit láthatunk. Legtöbbjük egyébként az „As The Drum Beats” albumról származik.), de fellépésük alatt a terem szép lassan megtelik. Szűk egy óra után már a fő banda hangol, és megkezdődik a Skrewdriver előadása. A helységben már mozdulni sem lehet, ami bennem azt az érzést kelti, hogy igazán csak rájuk voltak kíváncsiak. A 14 dalból a „Hail The New Dawn”-t kétszer játsszák, és több kameraállásból láthatjuk a fiúkat. Remek felvételek, élvezetes este lehetett. Érdekesség, hogy a „When The Boat Comes In” duett-ben hangzik el, ennek előadásában Iannak ugyanis egy hölgy segít.
Bár a borítón kb. 3 órányi műsoridő szerepel, valójában ennél sajnos sokkal kevesebb. Ettől az apró hibától eltekintve mindenkinek ajánlott, rajongóknak meg egyenesen kötelező tananyag.
109 perc. Interaktív menü, jó VHS minőség, és abszolút profi kivitelezés.
