2012. április 1., vasárnap

Projekt X - Kinder Dieser Zeit

Projekt X - Kinder Dieser Zeit (2010)



A Project 2010-es albuma a „világuralomra törő” PC Records-nál jelent meg. Ez azt a pozitívumot hozza magával, hogy a borító kifejezetten szép. Odákat zenghetnék arról, hogy X oldalas, színes, meg hogy gyönyörű képekkel tarkított, de ez a már említett kiadónál természetesnek számít. Megpróbálok inkább a zenei tartalomra koncentrálni. Elég népszerű csapatról van szó, én mégsem ismerem őket. A RAC és a metál közé helyezném, azt, amit előadnak. A bevezető után található 12 német nyelven előadott nóta alapján jutottam erre a megállapításra. Azt is meg kell állapítanom, hogy téves volt a megítélésem velük kapcsolatban. Azt hittem, egy hátulról tolt zenekarról van szó. Ez pedig messze van a valóságtól. A női- és férfiének is meggyőző, a zenei rész is első osztályú. Hallhatunk fülbemászó és keményebb „hörgős” betéteket is. Talán nem meglepő, ha a mellékbandához hasonlítom őket. Tetszik a női vokál, ami sajnos a Paranoid-nál teljesen hiányzott, de összességében nem tudok választani közülük. Talán a Paranoid dalai jobban lettek megírva. A hallottak alapján azonban nem véletlen a népszerűségük.

13 Szám 49:07 perc

Kriegsberichter 7 DVD

Look, Learn & Let The Hatred Burn



Nem mondom, hogy tűkön ültem, de azért az idő múlásával egyre jobban vártam az őszre beígért hetedik DVD-t. Nekem még mindig ez a legizgalmasabb sorozat, és nem tudnék olyan filmet mondani ezen a vonalon, amelyik többet pörgött volna a lejátszómban, mint a KB lemezek. Pár hónapja aztán meguntam a várakozást, és levelet írtam az NS88 Videos címére. A kérdés nagyon szimpla volt; „Mikor jelenik meg végre a hetedik rész?” A válasz a kiadó tempójához képest fénysebességgel (kb.: 3 nap), és hasonlóan tömör formában érkezett meg hozzám; „Már rég megjelent, csak még nem raktam fel az oldalra. Üdv; Bart.” ÁÁÁááááá. Na, gyorsan megrendeltem, aztán röpke egy hónap elteltével már a kezemben is tarthattam Jasa legújabb remekművét (Azt itt még le kell írnom, hogy kaptam egy linket is közben, ahonnan letölthetem, ha már nagyon nem bírok magammal. Elég furcsa hozzáállás, még akkor is, ha nem a pénzért csinálják.).
A kivitelezésnél megmaradtak az eddig megszokott igényességnél, így „csak” a tartalom az, ami miatt aggódhat a nagyérdemű. A fedőkép egyébként egy kis visszakanyarodás a kezdetekhez (az első rész borítója lett átalakítva), ezen ugyanis most maga ISD robosztus alakja elől menekülnek az ingyenélők.
A bevezető percei után a Skrewdriver „Streetfight” dalára készített videó klip nem tart sokáig. Ahogy az utána látható Roffo (Sniper Records) interjú sem. Pont olyan hosszú, amilyennek lennie kell. Ez mellékesen a többi „jelenetre” is jellemző. Ezért a film végig leköti az embert, és első nekifutásra emészthető. A következő zenei bejátszás a Peoplehaters „SvastiSká”-jára készült. Ez anno nem sokáig tanyázhatott a jewtube-on, mert nagyon hamar letiltották. Csak ők tudják miért, én végigröhögtem az egészet. A „Smash The IRA”-t nem törölték, de azért itt most azt is megnézhetjük, természetesen a legenda előadásában. Itt kicsit jobban leragadunk, mert egy elég ritka ISD riportot szervíroznak nekünk. Valami rádióinterjú lehet, mert ritka fényképekkel fűszerezték, és csak halljuk, nem látjuk a főszereplőt. Itt mondjuk, nagyon örültem volna a feliratozásnak, csak a gyorsabb fordítás miatt is. A következő szám előadói (Böhse Onkelz) nem arról lettek híresek, hogy annyira hasonlítanának a csavarhúzó tragikus sorsú énekeséhez. Már ami a hűséget illeti. Ezúttal azonban inkább a büszkeségről énekelnek, ami szerintem szintén nem fő jellemzőjük, mivel a két tulajdonság általában párban jár, de végül is mindegy. A Stolz című nótát először egy német show műsorban láttam, amikor is a borotvált fejű énekes a bundesliga frizurás gitárosai közt ugrálva adta elő egy csomó, tapsoló statiszta előtt. Akkor sem tetszett, és most sem. Bocs. A nagybácsikat a „The Macc Lads” váltja. Őket nem igazán ismerem. A rajongóiknak biztos kellemes perceket szerezhet ez az anyag, de engem kb. annyira hozott lázba, mint Fenyő Miki karácsonyi koncertje. Egy meglehetősen gyenge paródia után jön a számomra legérdekesebb interjú, ami a görög „Omerta” magazin készítőivel készült. Érdekes kérdések, határozott válaszok, remek munka. A múltidézésnél megint Hess van a középpontban, ezúttal a gyalázatos (jogász körökben csak a jog megcsúfolásaként emlegetett) nürnbergi perek kapcsán. Az Angelic Upstarts is írt róla egy dalt, amit ide be is illesztettek a készítők, de sajna csak annyira kötött le, mint a TML slágere. Újabb hangfelvétel Iantól, ugyancsak feliratozás nélkül. Így nekem kicsit túl hosszú volt, és a fordításra való koncentrálás a végére eléggé lefárasztott. Ebből a bambuló állapotból rázott aztán fel a Combat 84 „Rapist” című szerzeménye. Itt bezzeg van felirat. A briteknél maradva a Skrewdriver ezúttal az „I don’t like you”-t nyomja le, miután egy költői kérdés hangzik el a Skullhead-del kapcsolatban. A görög kopaszokról nem sokat tudtam. Ezen a problémán segített a hellén mozgalomról készült rövid bejátszás, ami ha nem is oszlatta el teljesen a homályt, de legalább már látom a fényt az alagút végén. Levezetésként Top 10-es listák szórakoztatnak minket.
Ha a hatodik résznél azt mondtam, hogy hiányzik a zene, akkor az most itt még jobban helyénvaló. Persze vannak ezek a jó kis zenei klipek, de ezek nem helyettesíthetik a zenekarokat. Ha ez nem változik, akkor sajnos eléggé eshet a tartalom színvonala. Ami még egy kicsit idegesítő, az a hajhálóban feszítő Jasa felbukkanása szinte minden rész után. Mindenki tudja, hogy ki a szerkesztő. Ennyire nem kéne az ember orra alá dörgölni. Továbbra sem vagyok elégedett, de az előző anyagnál lényegesen jobban sikerült a bűvös hetes.

94 perc. Interaktív menü. A szokásos profi kivitelezés.

White Resistance – We Defend…

White Resistance – We Defend… (2005)



Három évvel a demó felvétele után jelent meg a WR bemutatkozó albuma. Mivel Németországban gyakorlatilag szinte minden sarkon zenél egy RAC banda, ezért kemény feladat kiszűrni az igazi reménységeket. Nos a srácok átmentek a szűrőn, és egy igen ígéretes lemezzel rukkoltak elő. 9 angol szám mellé ugyan csak 3 németnek maradt hely, de ez esetben nem zavaró a dolog. Lendületes és masszív anyaggal állunk szemben, amit bátran ajánlhatok mindenkinek.

12 Szám 43:16 perc

Max Resist – Keep Fighting

Max Resist – Keep Fighting (2002)



A detroiti sátánok harmadik albuma kerül terítékre. A sátán szót a médiából vettem, mivel ez a szedett-vedett társaság többet foglalkozik a srácokkal, mint a valós problémákkal (Szerintük Detroit legnagyobb problémája az, hogy ezek a fiúk szélsőséges zenét nyomnak, nem pedig, hogy a többségében sáremberek lakta város belefullad a bűnözésbe.). Náci ördögökként próbálja bemutatni ezt a pár fehér srácot, akik legtöbbször csak jót röhögnek az egészen, mivel ez az állami ingyen reklám rendesen növeli a népszerűségüket. Ezt támasztja alá a borító hátsó része, ami egy hasonló hangvételű újságcikket is tartalmaz a dallistán kívül. A Panzerfaust-os kiadvány mindössze 4 oldalas füzetet takar. A belső két oldalon a 4 „ördög” látható akiken (hiába a rövid haj) nem látok szarvakat (vagy kimontírozták őket, vagy befele nő nekik). A fedőképen meg egy angyal, ami ismét elnyerte a tetszésemet (nem úgy az ex-barátnőmét, aki nem igazán értette, miért forgatom annyiszor ezt a „booklet”-et, amiben még köszönetlista sincs, nemhogy dalszövegek). Mellékesen írnék egy picit arról is, milyen a zenekar által tálalt zenei felhozatal. Meg sem próbáltak elmozdulni például a hatecore irányába, nem merítettek más stílusokból sem. Ezért is történhetett meg az, hogy végre sikerült olyan dalokat írni, amikre még én is rábólintok. Magyarán beérett a zenéjük. A kedvencem a „Masters Of The Media”, de van még egy pár, ami nagyon bejött. A Landser feldolgozás mellett még ki kell térnem a „Battle Of Brottby”-ra is (’98 Január harmadikán a Nordland szervezésében a svédországi Brottby-ban léptek fel. A helyi Gergényi azonban kivezényelt egy anti-terrorista különítményt, akik sikeresen szétverték a koncertet, letartóztattak 300 fiatalt, aztán biztos, ami biztos még a maradék könnygázt a képükbe fújták. http://www.youtube.com/watch?v=i3BPQzCE0_o ). Utóbbi ugyanis több mint 9 perces. A BoB után egy rejtett country nótát is találunk, amiről sajnos nincs infóm, de az biztos, hogy nem Sean énekel.
A legjobb, legnépszerűbb, és legkönnyebben beszerezhető MR lemez. Nagyjából ennyi lenne.

10 Szám 50:29 perc

División 250 – Revuelta

División 250 – Revuelta (1995)



Ha van a spanyoloknak klasszikus zenekara, akkor az a División 250. Ha pedig van a División 250-nek klasszikus albuma, akkor az a „Revuelta”. A banda nevéről könyveket lehetne írni. Itt legyen elég annyi, hogy a spanyol önkéntesek ezen a néven lettek beolvasztva a Wermacht-ba (Ha valaki jobban el akar merülni a témában, az a „Blau Division”-nál keresgéljen).
Valahol még megvan az a műsoros kazettám, ami a „White Power” (Vol.I.) elnevezést viseli, és egy nemzetközi válogatást takar. Ezek a válogatások nálam azt a célt szolgálták, hogy a segítségükkel nagyjából be tudtam határolni, melyik külföldi zenekar lemezeibe érdemes befektetni. Itt hallottam először a csapat zenéjét (A két számuk; No Grazias, Nostra Terra szerepel is ezen az albumon, és ma már szintén klasszikus.). Rendkívül jól hangszerelt, fülbemászó, szerzemények voltak ezek, amikre a spanyol nyelv rátett még egy lapáttal (Az Estirpe Imperial-hoz tudnám legjobban hasonlítani.). Minden dal spanyolul hangzik el, és mindegyik nagyon jól lett megkomponálva. A legnépszerűbb dal természetesen a címadó klasszikus, amit én személy szerint utálok. Egyrészt mert szerintem sokkal jobban sikerült a hasonló hangzású „Clara” (Ez a dal Clara Mussolini-ről szól, és a 10 Anos albumon található. A refrénben itt Claraaa-t kiabálnak, nem Revueltaaaaa-t.), másrészt az idők folyamán hallottam már kismillió zenekar feldolgozásában (Több verzióban, mint a „Commie Scum”-ot a Fortress-től, ami azért nem semmi.) németül, olaszul, spanyolul, és így már baromira unom. A 8 oldalas booklet-et mellesleg a szintén klasszikus olasz „Tuono” készítette. A ROR borzalmait fényévekkel megelőzi, de nem ezért vásárolták meg annyian ezt a lemezt.
Ha valaki szeretné, hogy röviden jellemezzem, mi is összességében a véleményem erről a korongról, az számolja össze, hányszor használtam a „klasszikus” szót ebben a rövid kritikában.

12 Szám 42:41 perc

Kategorie C – Deutsche Hooligans DVD

Kategorie C – Deutsche Hooligans



A szűk másfél órás polkorrekt alkotás Németországon belül is Lipcse huligánjaira koncentrál. „12 egy tucat” filmről beszélhetünk. Vannak ugyan bevágások balhékról, de a műsoridő nagy részét a huligánokkal készített beszélgetések teszik ki. Lipcse több szurkolói csoportjának képviselője is megszólal. Eközben megismerhetünk a rendőrség módszereivel, ami nagyon hasznos lehet. Elsősorban a velük harcoló huligánoknak. Megmutatják a dolog napos oldalát is, ami baráti klubok hasonló szurkolóival szervezett meccsekben nyilvánul meg, és nem maradhat ki természetesen a Nationalelf sem (2006 VB). Visszatérve a riportokhoz, újabb nyilatkozatok jönnek, majd zárásként egy pár perces verekedős rész. Utóbbi persze azért, hogy ez maradjon meg legjobban az emberben. Nekem csak az szűrődik le megint az egészből, hogy a jelenlegi „vezetők” egyszerűen nem képesek megoldani semmiféle problémát. Kivezényelhetnek 20 ezer rohamosztagost, felemelhetik a büntetéseket (mindezt persze az adófizetők pénzéből), de ez nem megoldás. A legjobb példaként Angliát szokták felhozni. Igen, a stadionokban már nincs erőszak. A huligánok inkább a környező utcákat verik szét. Gratulálok, ez tényleg nagy eredmény. Olcsóbban megúsznák, ha maradnának az eredeti (stadionszétverős) verziónál. A filmre visszatérve elég gyenge valami. Ráadásul németül. Ha valaki izgalmasabb élményekre vágyik, inkább szerezze be a „Tribal Terror”-t, vagy mondjuk a „Bloody Balls”-t. Jobban jár.

85 perc. Kiváló minőség, Interaktív menü.

Die Lunikoff Verschwörung – Niemals Auf Knien

Die Lunikoff Verschwörung – Niemals Auf Knien (2005)



A börtönbevonulás előtt a keletnémet vodka gyáros (a Lunikoff eredetileg egy keletnémet vodka neve volt) még egy mini CD-t is megjelentetett. A jelző mondjuk nézőpont kérdése, mert ha a Blue Eyed Devils 20 perces albumaihoz viszonyítunk, akkor nem is olyan mini. Szívem szerint csak a zenéről beszélnék, így gyorsan letudom a kötelezőt. 12 oldalas, ötletes booklet, dalszövegekkel, újságcikkekkel, stb. (Azt hiszem ehhez járt egy „Freihet Für Luni” matrica is. Az enyém valamelyik reptérbuszon szórakoztatja az ideérkező külföldieket.)
Végre, végre, végre. Őszintén szólva, már azt hittem, hogy a Landser óta Luni egy kicsit kiégett. Volt az első DLV albumon is pár jó megmozdulás, de ez AZ a korong, ami a régi bandát idézi. Kezdésnek 1 gyors, viharos nóta, aztán 1 odinista himnusz, 3 gyönyörű ballada, és 2 poén bomba. Nem is kell más. Hatalmas.
„Szeretjük ezt az országot, de gyűlöljük ezt az államot”. Világos?

7 szám 26:16 perc

Endstufe – Der Clou

Endstufe – Der Clou (1987)



Nagyon sok időbe került, mire a gyűjteményem részévé vált az Endstufe „Der Clou” című lemeze. Még a kilencvenes évek elején egy sráctól kaptam kölcsön egy kazettát, aminek az egyik oldalára a „Skrewriver” a másikra meg a „Kalkopf” szócska került (Ezek az elírások az én környezetemben eléggé gyakoriak voltak. A Squadron „Combat, Battle & Burn”-je mire elért hozzám „Crash, Burn, Battle”-ra változott). Később kiderült, hogy a „Skrewriver” nem a Skrewdriver-t, hanem állítólag egy CASH nevű bandát takar (ebben a mai napig nem vagyok biztos, mivel Chicago-ban tényleg létezett egy skin csoport, akiket így hívtak, de arról nem tudok, hogy zenekaruk is lett volna). A másik oldalon szereplő német banda jobban bejött, különösen az egyik daluk. Az agyonmásolt kazettával aztán én is úgy jártam, mint az előző tulajdonos. Kölcsönadtam, és én sem kaptam vissza. A Kriegsberichter 2 részén ugyanaz a nóta köszönt vissza, amit annyira kerestem, de ez a vonal sem segített. Pár éve megint előtérbe került a dolog, mikor örömmel rendeltem meg egy amerikai kiadó honlapjáról a „Der Metzger”-t a Kahlkopf-tól. Avval áltattam magam, hogy talán pont azt a lemezt sikerült kifognom, ami egykor annyira tetszett. A lemez konvertálása közben persze lefagyott a mosoly az arcomról, mert a zene még csak a közelébe sem járt annak, amire számítottam. Nem adtam fel. Az Ainaskin rövidéletű honlapján levelezgettem Jasa-val, és közben megkérdeztem tőle, melyik együttes, melyik számáról van szó. A honlap persze még a válaszadás előtt szétesett. Hagytam a fenébe az egészet, aztán véletlenül a jewtube-on fény derült a titokra; Endstufe – Renee.
A matuzsálem korú banda valamikor az 1981-es év környékén alakult H2O néven (Azt büszkén mondhatom, hogy ebben az időszakban én sem rendelkeztem nagy hajkoronával. Igaz, én azért, mert akkor még beszélni se nagyon tudtam.). Névváltoztatás, két demó kazi, stb.
A ROR adta ki a szóban forgó albumot. A külsőről tehát inkább ne beszéljünk (Annyit talán mégis, hogy ugyanezt a képet használták fel a „Wir Kriegen Euch Alle”-nél is.)! A tartalom 14 bulizós, vidám skinhead nótából áll. Remélhetőleg az „öregeknek” nem kell ezeket a dalokat bemutatni. A fiatalabb generáció meg egyszerűen nem hagyhatja ki. Igazán egyszerű darab. A brémai csapat az idők folyamán rengeteg hanghordozón szerepelt, de nekem vitathatatlanul ez a legkedvesebb. Jó hangulatú Skinhead Rock ’N’ Roll.

14 Szám 44:37 perc

Burning Hate – Your Time Is Running Out

Burning Hate – Your Time Is Running Out (2010)



A kezdés után csak egy kicsit kellett volna feljebb rakni a lécet. A fiúk másképp döntöttek, és rögtön a csúcsot célozták meg. A szövegkönyv most is 12 oldalas, de az OPOS nem mellékelt papírtokot (bár van digipackos változat is). A Silent Hill képi világával vetekedő booklet persze ettől még zseniális. Szerencsére az SH értelmetlenségével (Ha jól emlékszem még a japán készítők sem tudtak sokszor magyarázatot adni a játékok történéseire.) szemben itt azért komoly témákat boncolgatnak az alkotók. A 11 nótából (1 német) az első ismét egy intró, de az outro helyén most a címadó dalt találjuk. A fejlődés kézzel fogható (füllel hallható). A muzsika, a dallamos és őrjöngős énekbetétek hatalmasak. Írhatnám azt is, hogy eladható, de manapság már sajnos ez sem igaz.
Nem akarom megbántani azokat a fanatikusokat, akik az amerikai színtérre esküsznek, és csendes hálaimát rebegnek, ha elhaladnak féltve őrzött szentélyük előtt, ahol szépen sorakoznak a H8Machine vagy a Blue Eyed Devils lemezei. Azonban a tényen nem változtat, miszerint ma már minden fogyasztható tengerentúli HC termékre Németországból több válasz is érkezik, amik egy-két kivételtől eltekintve remekművek. A németek szépen lassan lekörözték az amcsikat, vagy ha úgy tetszik a saját pályájukon verték meg őket (Ezen lehet vitatkozni, de nem velem, mert nekem mindig igazam van.). Ebben pedig most már a BH-nek is szerepe van.

11 Szám 39:56 perc

Brigade M & Lion's Pride - Rock Voor Dietsland DVD

15 Oktober 2005, Nederland



Már a Les Vilains kritikában említettem, hogy a Belgiumot alkotó két népcsoport közül a flamandok a nyelv, vérségi kötelékek, stb. miatt erősen Hollandia felé húznak, míg a vallonok ugyanezen okoknál fogva Franciaország felé kacsintgatnak. Nem foglalnék állást, mivel már csak a távolság okán sincs bajom egyik nemzettel sem. Mindazonáltal nem jósolok nagy jövőt egy olyan országnak, ahol a lakosság egyik (ráadásul gazdagabbik) fele ennyire el akar szakadni (Elég csak Csehszlovákiára gondolnunk, ahol a fejlettebb csehek nem hogy akadályozták a szlovákok elszakadási kísérleteit, de örültek, amikor a végén sikerült megszabadulniuk tőlük.).
Ezt a kis bevezetőt azért éreztem szükségesnek, mert jelen DVD-nek már a címe is sejtet némi állásfoglalást a témával kapcsolatban, mivel egy flamand, és egy holland zenekar közös koncertjéről van szó „Rock a hazáért” címmel, a tulipánok országában.
A tokot nézegetve nem volt nehéz arra a megállapításra jutni, hogy a Mainstream mezőnyben is megállná a helyét. Rövid történeti leírás, a számok listája (ami igazán jól jött néha, annak ellenére, hogy minden dal elején kiírják a címét), többnyelvű menü (holland, angol, német), extrák (élet-, és lemezrajz, képek, videó klipek), és még ez a régiókódos behatárolás is fel van tüntetve.
Mintegy 350 aktivista vett részt ezen az eseményen, amit a Lion’s Pride kezd (Valójában az első banda a Standrecht volt, de ők valamiért nem vállalták a DVD-n való szereplést.). 3 kamerával rögzítették a koncertet DVD minőségben. Mind a hangzás, mind a kép szinte tökéletes.
A Lion’s Pride háromnegyed órás (14 szám) műsorának gerincét a „Stand And Defend” album anyaga képezi, de játszanak például Skrewdriver dalokat is (Antisocial, Hail The New Dawn). Utóbbiak is jók, de Gunther hangja jobban érvényesül a saját dalaikban. Ez a fellépés nekem jobban bejött, mint a már említett hanganyaguk, ami azért érdekes, mert szinte CD minőségben zenélnek (Csak a koncertfelvételek adta pluszra tudok gondolni, más magyarázatom nincs.)
Az est fénypontjaként aposztrofált Brigade M, szintén feldolgozásokkal (Landser, Fortress, No Remorse) egészítette ki a repertoárját (49 perc, 12 szám, de köztük egyveleg is van). Náluk inkább ezek a nóták nyerték el a tetszésemet. Sokkal egyszerűbb a muzsikájuk mint a LP-nak, és a közönséget ez jobban megmozgatta (általában engem is, de itt inkább a LP-ra voksolok).
Az egyetlen fekete pont a közönségnek jár. Állítólag 350-en voltak, ami azért nem rossz, mégis csak 10-20 ember jutott el a színpad közvetlen közelébe. A nyertesek egyértelműen azok, akik megvették a DVD-t, mert így egy nagyon színvonalas filmmel gazdagodtak.

95 perc (extrák nélkül). Teljesen profi kivitelezés, kitűnő minőség.

Eskil – Manege Frei Für

Eskil – Manege Frei Für (1999)



Mindig meglepődtem azokon, akik nem szerették a bohócokat. Aztán elolvastam Király bácsitól az „Az”-t, és kezdtem megérteni egy kicsit ezeket az embereket. Az Eskil bohóca is ehhez hasonlít. Nekem sem túl szimpatikus, a fóbiások meg aztán frászt kapnának tőle.
A banda első és egyetlen lemezét Jens Pühse adta ki (Ma már inkább az NPD-ben politizál.). Átlagos 12 oldalas, színes booklet, ami többek között a dalszövegeket is tartalmazza. Egyszóval nem egy eget rengető valami. 8 német nyelven előadott szimpla RAC nóta/ballada (az elsőhöz egy intró is kapcsolódik) dallamos zenével fűszerezve. Talán az énekes hangja, ami egy kis új ízt hozhat a germán RAC szerelmeseinek. Nem egy nagy „Was Ist Das”. Nem rossz, de hallottam már jobbat is.

8 Szám 43:29 perc

LusitanOI! – A Nossa Luta

LusitanOI! – A Nossa Luta (1999)



Az ibériai félsziget kisebbik része sem tartozik a RAC főrészvényesei közé. Természetesen Portugáliáról beszélek, nem az Andorrának nevezett mini államról. Feltűnik ugyan néha-néha egy újabb alakulat, de ezek egy-két lemeznél többet nem nagyon készítenek. Így aztán elég nehéz meghatározó zenekarokról beszélni. A taglalt kiadvány azért került górcső alá, mert nekem mindig ez a banda ugrik be, ha a térség színtere szóba kerül.
Ötletes nevet választottak (Ezt csak azért emelem ki, mert ez sok formációnak problémát okoz.). A fedőkép személyre szabott (Az ötlet a Division 250 „Revuelta”-jához hasonlít.). A booklet (12 oldalas, dalszövegekkel) sem egy rossz darab, de nekem a legjobban az tetszik benne, hogy minden kép hazai vonatkozású. Személy szerint én ha megveszek egy „egzotikus” lemezt, nem az unalomig ismételt német katonákat ábrázoló képeket akarom bámulni (Ezt hagyjuk meg a németeknek. Nekik úgyis annyi kiadványuk van a piacon, hogy a komplett birodalmi levéltár anyagát közzé tehetnék benne.). Szóval legyen kívül-belül (ez esetben) portugál. Ha végighallgatjuk, be kell ismernünk, nem egy zenei mérföldkőről van szó. Körülbelül annyi újdonságot hordoz magában, mint Ormos Mária legújabb Hitler könyve. Persze ez nem feltétlenül baj. A portugál nyelvezetnek köszönhetően meg pláne nem lehet leírni őket. A 14 szerzemény (1 angol) leköti az embert, és ha valaki megveszi, biztos vagyok benne, hogy visszajáró vendég lesz a lemezjátszójában. Sajnos ők is az egylemezes zenekarok sorait erősítik, és több lemezt nem tudtak összehozni.

A 2005-ös újrakiadásnál (szintén a Dogs Of War készítette) megváltoztatták a borítót, és két bónusz nótát is hozzácsaptak.

14 Szám 46:19 perc

EndUpDead - …And The Hell Followed Them

EndUpDead - …And The Hell Followed Them (1999)



A Pig Killer feloszlása után az énekes (Pena) társakat toborzott, és létrehozott egy új formációt.
A tiszavirág életű zenekar után csak ez a lemez (Intro + 8 angol nyelvű dal) maradt. A stílus nem sokban változott a PK-hez képest, és most is sikerült pár kimagasló nótát letenni az asztalra (A „Sweet Love, Hidden Razor” talán a legjobb mind közül.). A téli háború emlékétől sem sikerült elszakadni (Forever Frozen Eyes), ahogy a keresztényellenességtől sem (ez a borítón egy papot ledöfő barbár képében jelentkezik). Ha azt mondom, hogy ez tulajdonképpen a Pig Killer második albuma, nem mondok hülyeséget.

9 Szám 36:46 perc

Aryan Fest 1989 DVD

Bound For Glory & Bully Boys & Hakenkreuz & Midtown Bootboys



A híresztelésekkel ellentétben ezt a fesztivált nem a Hammerskins szervezte. Bár ők is segítettek a munkában, igazából inkább a W.A.R.* rendezvény a megfelelő címke. A nagysikerű ’88-as koncert után egy évvel újra összehozták, de ezúttal meg is örökítették az utókornak.
A zene rögtön elkezdődik, de egyelőre nem látjuk a zenekarokat. Később aztán persze a bandák veszik át az uralmat a látószerveink fölött is, de folyamatosan láthatunk közben életképeket is az eseményről. Kötélhúzás, tetoválás, esküvő, stb. Remek ötlet.
Kezdésként három vékonyka srác, meg egy nagyobb foglalja el a színpadot. Mivel első fellépésük, így nem tudják megmozgatni a jelenlevőket. Ma már ez elképzelhetetlen lenne, mivel a Bound For Glory-ról van szó. 7 percet játszanak, mint legelső (ha-ha) zenekar.
A dallasi Bully Boys (ők is fiatalosan vékonyak) már érettebbnek számít, és jobb eredményt ér el a közönséget illetően. Ők egyébként a Brutal Attack Hammerskin megfelelői (leghosszabb ideje működő Hammer banda). Előadás közben megnézhetjük, a házigazda (Joe Grego) hogyan szabadul meg „hatalmas” sörényétől.
A 11 perces „Bully Maraton” után egy újabb soványka különítmény ad hangot véleményének. A Hakenkreuz néven futó fiúkat később Max Resist néven ismerte meg a világ. Az ő zenéjük bejött a rajongóknak, nem véletlenül szeretik őket ma is. Ez a bulizós muzsika olyan az amcsiknak, mint a drog. Kár, hogy csak 18 percen keresztül tart.
A maradék időben (51 perc) a Midtown Bootboys szórakoztat minket, meg a fesztiválozókat. Ez már tényleg buli a javából. Sajnos nincsenek túl sokan, de itt látszik, hogy nem volt hülyeség ilyen sorrendben szerepeltetni a bandákat.
Mondanám, hogy vége, de nem. Rátették még egy Vengeance nevű angol RAC csapat (80-as évek) félórás filmjét. Nem értem a dolgot, mert az NS88 kiadta ezt a félórás cuccot külön lemezen, ugyanakkor ezt a DVD-t is forgalmazza. Kettő az egyben esete forog fenn. Köszi WAR!
A helyzet ugyanaz, mint a Skrewdriver filmek esetében. Skinhead kordokumentum.

*A W.A.R.-t (Fehér Árja Ellenállás) Tom Metzger alapította, aki miután kilépett az általa liberálisnak tartott KKK-ból, illetve a John Birch Társaságból, megalapította saját szervezetét. Idővel a Skinhead-ekben látta meg a lehetőséget, mivel őket tartják a jewSA legkeményebb „rasszistáinak”, és az ő számuk abban az időszakban rohamosan növekedett. Rengeteg találkozót szervezett, hogy összefogja ezeket a fiatalokat, aminek ékes példája az AF is. Ma már inkább a „Lone Wolf” képzést részesíti előnyben, ami nagyon népszerű, és iszonyúan veszélyesnek tartják, mert ezek az egyszemélyes „seregek” (lévén, hogy nincs benne gyenge láncszem) képesek időről-időre felrázni az amerikai „társadalmat”. Egyetlen olyan rakoncátlan Skinhead csoport volt, amit még neki sem sikerült befolyása alá vonni. Ez pedig a Hammerskins. Ők mindig a maguk útját járták, de a koncerteken a sok „kalapácsos” lobogó (A lógó fő motívuma a Pink Floyd „The Wall” című filmjéből jött. Agresszív fiatalok a rendszer ellen…) bizonyítja, hogy képesek voltak együttműködésre is.

90 perc. Interaktív menü, jelenetválasztás. Élvezhető VHS minőség.