2012. május 1., kedd

Greven - Live 2006 DVD

Cherusker & HKL & Extressiv & Words Of Anger
A Streetfighting Crew szervezésében létrejött koncerten hazai zenekarok fellépését élvezhetjük. A csoport elnevezése alapján nem meglepő, hogy a srácok a német C18 sorait erősítik. A felsorolt csapatok is inkább ebbe az irányba húznak, bár itt is, mint Angliában vannak azért átfedések. Mindegyik bandáról hallottam már, de nem ismerem elég jól őket. Nem is fogom szokásomhoz híven részletesen végigzongorázni a fellépőket. A Tracklista szerint a Cherusker 10, a HKL 14, az Extressiv 9 nótával szerepel. Bónuszként hallhatunk még két dalt a WOA-tól, és a köszönetlista alatt az OIdoxie „Streetfighting Crew” című szerzeményét. Feldolgozások is színesítik az előadást (Lunikoff, Skrewdriver), de a fent említett tudásbeli hiányosságom miatt, csak ezek a kis szigetek adtak támpontot a dalok tengerében. Az anyag jó minőségű, és én sem vagyok teljesen vak (inkább süket), de egy koncertfelvételt nem úgy néz az ember, ahogy mondjuk egy mozifilmet. A bandák stílusa nagyon hasonló, így nekem hallás után sokszor nehéz volt a számomra ismeretlen formációkat megkülönböztetni. A kisebb koncertterem egyébként dugig van, és a jelenlévők számára jó hangulatban telik ez a bő két óra. Rechtsrock rajongóknak tudom ajánlani, akik a régisulis germán csapatokat részesítik előnyben. Extraként szolgál még a 4 oldalas DVD borító, és a 4 darab interjú (Oidoxie, Cherusker, Streetfighting Crew, Words of Anger). 125 perc. Interaktív menü, DVD minőség.

Ekspansja – Oskarzeni O Walke

Ekspansja – Oskarzeni O Walke (2000)
A zenekar második albumán (az első még kazettán jött ki ’99-ben) a lengyel nyelvű nóták dominálnak. Mit dominálnak? Csak lengyel nyelvű dalok találhatóak rajta. Ezt már alapjában véve szimpatikus nekem. Kicsit félve jegyzem meg, hogy véleményem szerint a lengyel az egyik legrondább nyelv a világon. Ezzel természetesen nem a magyar-lengyel frendsíp-et szeretném rombolni, csupán csak azt jelzem, hogy számunkra nehezen emészthető a lengyel nyelv (rengeteg mássalhangzó, magánhangzó csak elvétve, amit fűszerez a szláv nyelvekre jellemző dallamtalanság). A lemezen 11+1 bónusz alkotás leledzik, amire egy 8 oldalas fekete-fehér booklet-et építettek. A stílus helyes megnevezése RAC, amit nem bonyolítottak túl a srácok. A gyorsabb részek közt gyakori a leállás, de ennek ismételgetése talán még unalmasabb, mintha hanyagolták volna ezeket. Nem tetszik. Van néhány kellemesebb része a produkciónak, de összességében annyira átlagos, hogy csak nagy jóindulattal tudom ajánlani. 12 Szám 42:21 perc

Anger Within – Fight – Live - Act – Give

Anger Within – Fight – Live - Act – Give (2005)
A nagy múltú és szókimondásáról híres Hassgesang zenekart is megfertőzte a HC láz, aminek eredményeként létrehozták saját project-üket az Anger Within-t. A formáció debütáló lemezét a Final Stand gondozta, aminek kiadványaira mindig érdemes odafigyelni, különösen, ha hatecore-ról van szó. Az amerikai kiadók által favorizált bandák összetétele pedig egyre inkább a németek dominanciáját jelzi. Mesterien tolják ezt a fajta muzsikát is, amire jó példa lehet az AW. A kívül-belül angol nyelvű CD is a profi amcsi bandák anyagait idézi. A 12 saját szerzemény mellé felkerült egy Judge feldolgozás, de nem ez a lényeg. Meg nem mondanám hallás után, hogy nem a stílus őshazájában készítették. Ha valaki kicsit is ismeri a HC-t, az tudja, mire számítson az előbbi mondat alapján. A FS ehhez prezentált egy színes, de sajnos csak 8 oldalas, és eléggé egyszerű booklet-et. Ez egy kis csalódást okozott, mert a tengerentúlon készül a legszebb HC borítók nagy része. Tudjuk be ezt annak, hogy a kiadvány nem mai csirke. Mindazonáltal minden szempontból átmegy azon a rostán, amit én egy igényes kiadvánnyal szemben állítok. 13 Szám 34:49 perc

Hobnail – No Red Flags

Hobnail – No Red Flags (1989)
A rövid életű csapat 1989-ben alakult Stoke City-ben. Néhány koncert után (Egyszer még a Skrewdriver-rel is felléptek.), alig két évvel alakulásuk után fel is oszlottak. Ezt a 10 számos demófelvételt a „Broadsword” méltónak találta arra, hogy sok-sok évvel később kiadja. A minőség nem a legjobb, de ez abszolút nem gátol abban, hogy a kedvenc angol bandáim közé soroljam őket. Egyszerű szövegek, egyszerű zene, mindez teli energiával, Masztersz bakanccsal meg Bumerdzsekivel, beretvált fejjel. Ahogy az egy régisulis brit bandához illik. Ez az eredeti Skinhead életérzés. Érdekesség, hogy a 4 oldalas borító belső két oldalán szereplő zenekarképet már többször láttam sharp oldalakon is. Még azt sem tartom kizártnak, hogy egyszer arról fogják győzködni szedett-vedett punkjaikat, hogy ISD is sharp volt eredetileg. Ha a hülyeség fájna… Márpedig fájni fog. 10 Szám 31:40 perc

Aryan Fest 1990 DVD

Bound For Glory & No Remorse
A rövid beharangozó után a tavalyi házigazda; Joe Grego fogad minket, és pár percben tájékoztat minket a bulit illetően. A minőség továbbra is elég rossz, de legalább végig színes. A fellépések közben most is bevágnak különböző felvételeket. Elsősorban a fesztiválról, de egyéb érdekességeket is. Kötélhúzást már tavaly is láthattunk, de a zászlóégetés például új, csakúgy mint az a rész, amikor először szétlőnek egy motort, majd amikor az kigyullad, kalapácsokkal esnek neki. Ezúttal meginterjúvolják a két csapatot, a riporter szerepét pedig Mészáros Tomi (alias Tom Metzger) vállalta magára. A BFG most sem játszik többet 25 percnél, de a közönségük sokkal aktívabb mint tavaly, és valamivel többen is vannak. A No Remorse a „Kicking ZOG Across America” turnéja keretében érkezett, ami emellett még egy kanadai állomást foglalt magában. Nos az angolok igen megdolgoztak a repülőjegyükért. A film hátralévő részén ők húzzák a talpalávalót. A bevágások náluk is folytatódnak (Ezek közül sokat láthattak a „magyar” televízió nézői is, mivel a hazai média riporterei is felhasználtak belőle részeket, hogy aztán a saját filmjükként adják le az egyébként a KKK-t bemutató dokumentumfilmjüket. Ezeknek ismeretében már azt is kétségbe vonom, hogy egyáltalán elutaztak az Államokba.). Többségében ismert slágereiket játsszák el (némelyiket többször is), amikre tényleg vevő a megjelent tömeg, de én továbbra is azt mondom, hogy a klasszikus brit RAC-t nem az amerikaiaknak találták ki. 117 perc. Interaktív menü, jelenetválasztás. Élvezhető VHS minőség.

Global Infected – Globale Infektion

Global Infected – Globale Infektion (2007)
Mi is kell manapság egy profi NSMC lemezhez? Végy magad mellé pár tehetséges (lehetőleg német) muzsikust, akik otthonosak a témában! Keress melléjük egy jó hangú énekest, aki amellett, hogy elég erőteljesen tud kiabálni, nem jön zavarba akkor sem, ha dallamos éneklésről van szó! Ezután egy angol szótárral együtt zárd rájuk a stúdiót! Ha ez megvan, és felvették a dalokat, nekiállhatsz a borítónak. Ügyelj arra, hogy szép színes legyen, és tartalmazza a dalszövegeket is! Lehetőleg olyan képeket válassz, amik tükrözik a káosszal (rendszerrel) való szembenállást, de mégsem tartalmaznak tiltott jelképeket. Ha mindennel végeztél, és sikerült piacra dobni a felvételt, imádkozz, hogy minél később tegyék fel az Internetre! Ha azt látod, hogy a lemez nem fogy, de a letöltések száma meghaladja a több ezres nagyságot, megnyugodhatsz. Igaz, hogy a bankszámlád rendesen megcsappant, de legalább kellemes szórakozást nyújtottál olyanoknak, akik ezt nem érdemelték meg. Itt az ideje, hogy elkezdd győzködni a zenekar tagjait arról, hogy érdemes folytatni, illetve nekiállj pénzt gyűjteni a következő mutatványhoz. Azt hiszem a Global Infected bemutatkozó lemezére (is) többé-kevésbé ráillik ez a használati útmutató. 11 Szám 39:26 perc

Berserkr – The Voice Of Our Ancestors

Berserkr – The Voice Of Our Ancestors (1994)
A tulsa-i négyesfogat a borítót (dalszövegekkel, képekkel) elnézve nem az a banda, akik uralmuk alá hajthatnák a környező településeket kitűzve rájuk a birodalmi lobogót (Mondjuk Timothy McVeigh-ből sem néztem volna ki az oklahomai robbantást). Először a ’94-es amerikai ISD emlékkoncerten láttam őket (Ez volt az a koncert, ami után megölték Joe Rowan-t, akiről egyébként megemlékeznek a borítóban. Az albumot azonban nem neki, hanem egy börtönben csücsülő bajtársuknak ajánlották. Ismerve az amerikaiakat, valószínűleg nem bolti lopásért vitték be.), ahol egy elég kemény bulit nyomtak. Itt figyeltem fel rájuk először. A TVOOA egy erőteljes pogány metál album, amit azért remélem a BFG fanatikusainak nem kell bemutatnom. A pogányt nem a mai felfogásban értem, mivel nem találtam keresztényellenes dalt, ami manapság szinte kötelező a pagan csoportoknál, de mint a cím is jól mutatja, az ősi értékek körül mozog a korong. A szokásos témák mint a II.VH, színesbőrűek, fajvédelem szintén helyet kaptak egy-egy szám erejéig. A sorból magasan kiemelkedik a „Deutschland”, ami a címmel ellentétben angolul hangzik el, és szerepelt a már általam is emlegetett „White Power” kazettasorozat második részén. BFG rajongók nagy kedvence lehet. 11 Szám 56:44 perc