2014. február 1., szombat

Jew Slaughter – Alcoholocaust

Jew Slaughter – Alcoholocaust (2002) Aggravated Assault, Kill Or Be Killed és társaik. Ebbe a „társaik”-ba tartoznak a milwaukie-i mészárosok is. A 4 oldalas füzet erre enged következtetni. A sör, és cigaretta hatására született dalok, vagy inkább őrjöngések egészen elképesztőek. A New Remorse szövegei hozzájuk képest romantikus vallomások. Nem is tudom, mit mondjak. Én már kinőttem abból a korból, amikor az ember díjazza az ilyesmit. Gyanítom, hogy ők viszont soha nem fognak. 13 Szám 42:28 perc

White American Youth – Walk Alone

White American Youth – Walk Alone (1992) Még a Worst Nightmare első lemeze kapcsán kerestem elő a CD-t, de aztán elég sokat kellett várnia arra, hogy felkerüljön az oldalra. A WN-nek azóta már rég kijött a második lemeze is, és gyanítom, hogy a kiadványok számát tekintve a WAY nem is fogja soha behozni a soproni fiúkat. Ez az egyetlen árva album maradt fiatalok után, amit még a ROR gondozott. Ennek következtében nem tudok sokat írni a bookletről. Na, meg jót sem. Marad már megint az a fránya tartalom. Csak fekszem az ágyon, és forgatom a szemeimet. Aztán ugyanezt teszem az egylapos CD-vel is. Már másodszorra pörgetem végig a lemezt, de mégsem tudok rájönni, miért kedvelik sokan a WAY zenéjét. Hallottam egyesektől a korszakalkotó jelzőt is, de már elnézést a kifejezésért, ha ez a korong korszakalkotó, akkor a hátsóm gramofon. A metapédia szerint néhány WAY tagból jött létre később a szintén egylemezes Final Solution, és ők voltak az egyik első amerikai skinhead banda a 80-as évek végén, a 90-es évek elején. De ez akkor sem magyarázat. Az egyetlen, ami kiderült, az az, hogy miért lepte vastagon a por a CD tokot, és miért is ástam el anno olyan bölcsen a CD gyűjteményemben. Most újabb hosszú pihenőre küldöm, aztán ki tudja, talán tíz év múlva újra megpróbálkozom vele. A lemez címét egyébként meg ne vegyétek komolyan! Amíg világ a világ; We’ll Never Walk Alone. 12 Szám 37:02 perc

Confident Of Victory – A Neverending Fight

Confident Of Victory – A Neverending Fight (2012) 6 hosszú év. Ennyit kellett várni az új COV lemezre (12 oldalas szövegkönyv). De legalább itt van. Kicsit féltem, mert a brd vegzálásának hatására sokan letették már a lantot. Szerencsémre Rico-t (Aki már a „The Unfeeling”-en is Harbard néven futott, de ettől függetlenül továbbra is mindenki Rico-nak hívja.) nem ilyen fából faragták. A rendőrségi vizsgálat szinte még véget sem ért, már elérhető volt a promo a szemfülesebb rajongók számára az Interneten. Az F.N.A.B.-t közben betiltották, amit megint nem értek, mert aki az elmúlt évek alatt nem szerezte be, az valószínűleg a jövőben sem tervezte. Szóval megint sikerült adniuk a sz@rnak egy pofont. Az ANF-nél maradva el kell mondanom, hogy a kiadvány megjelenése igen sokat csúszott. Annyira, hogy a hivatalos oldalukon a vége felé már „A Neverending Wait” néven emlegették a harmadik albumot. Viszont a koronggal együtt megjelent egy 3 számos limitált maxi is szintén az OPOS-nál, amiről a dalokat megtaláljuk a különböző megosztókon, de még a kiadó honlapjára sem tettek ki róla információkat, így nem tudom értékelni. Tehát a várakozás mégsem volt végtelen. A védjegyükké vált stílusokkal való sáfárkodást félretették. A vokál sem olyan változatos, nincsen károgás, hörgés. Aki ezt esetleg hiányolná, annak mindenképp ajánlom az Obskur lemezét. Az eredmény ennek megfelelően egy jól behatárolható rock lemez lett. Azért nem kell megijedni. Továbbra is izgalmas, és nem utolsósorban igényes albumot hoztak össze. Olyan ez a csapat is, mint a NOIe Werte. Nagyon ritkán hallatnak magukról, de arra a néhány megmozdulásra mindenképpen érdemes odafigyelni. Csúcs. 12 Szám 55:53 perc

Fest Der Völker 2007 DVD

Conflict & Sleipnir & Brutal Attack Az első fellépőnk a cseh „Conflict” (23 perc / 8 dal), és itt rögtön álljunk meg egy pillanatra! Mi a francot keres egy cseh zenekar egy német fesztiválon, annak ismeretében, hogy a germánoknak nyíltan vannak területi követeléseik a szlávokkal szemben? A válasz egyszerű; a két nép aktivistái között ugyanis évekkel ezelőtt létrejött egy „megállapodás”, miszerint rendezik a területi vitákat egy esetleges tényleges rendszerváltás során. Ezt a kényes témát csak azért feszegetem, mert míg a németekkel kapcsolatban már az „ősellenség” lengyelek részéről is egyfajta kompromisszumkeresés tapasztalható, addig a mi kedves szomszédaink csak addig ítélik el a sovinizmust, amíg ide jöhetnek bulizni. Minden esetleges etnikai határrevíziós felvetés kapcsán viszont megkapjuk a pofánkba a soviniszta jelzőt. Én ugyan soha nem tartottam magam szlovák, vagy románellenesnek, viszont örök igazságként alkalmazom azt, miszerint mindenki annyit ér, amennyit letesz az asztalra. Hogy ezek alapján mennyire tartom a minket körbevevő, most NS szlogenek alatt munkálkodó kis antant népeket, ezek alapján nem lesz nehéz kitalálni. Tehát az idegengyűlölő németeknél vendégszereplő cseh fellépőnél tartottam. Műsoruk legnagyobb előnye az anyanyelvük szinte folyamatos használata. Én is annak a híve vagyok, hogy egy külföldi zenekart általában nem azért hívnak meg, hogy németül dalolásszanak. Hallhatják a saját nyelvüket eleget a nagy német zenedömping zenekaraitól, amit most a „Sleipnir” (52 perc / 12 dal) képvisel. Ők is a klasszikus iskolát képviselik, és teszik mindezt az első vonalban. A leghosszabb, és legjobb műsor az övék. A főzenekar titulust ezúttal a „Brutal Attack” (26 perc / 7 dal) érdemelte ki. Erről a produkcióról csak közhelyeket tudok zengeni. A megszokott színvonalat tartják az angolok, minden dal felfér egy BA best of-ra, tehát élvezetes kis műsorral gazdagodtunk. A kivitelezés a PC Records-nak köszönhetően profi (a másik DVD-n az elhangzott beszédeket nézhetjük meg). A csehekre voltam legjobban kíváncsi, mert egy Buldok-féle műsort vártam tőlük. A BA-t többször is láttam, és bár nem csalódtam, nem ez volt a legjobb fellépésük. Az első helyet a „Sleipnir”-nek adnám, akik szerintem minden szempontból lenyomták a másik két csapatot ezen a bulin. Néhány dolgot azért még el kell mondanom. Figyeljen mindenki, mert csak egyszer fogom leírni! A FDV rendezvények fesztiválok, és nem koncertek. A hangsúly itt is a zenén van, de össze sem lehet hasonlítani egy efféle majálist egy esti koncerttel, ahová az emberek azért mennek, hogy szétugrálják magukat a muzsikára. Aztán meg ott van a rögzítés ténye is. Németországban fényes nappal, jól kivehetően nem sokan szeretnék kompromittálni magukat egy NS felvételen. Ezt a közönség védelmében jegyeztem meg, mert ezen okok miatt meg tudom érteni, hogy nem igazán aktivizálták magukat. 101 perc. Menü, profi minőség, igényes kivitelezés.

People Haters – Everything’s Kosher

People Haters – Everything’s Kosher (1999) Az embergyűlölők harmadik albuma már a Panzerfaustnál jött ki. Sajnos az új kiadó sem fordított túl nagy figyelmet a külalakra, de ez legyen az emberiség legnagyobb problémája. Ezek a fickók semmit nem változtak. Továbbra is erősen kritizálják a jelenleg is fennálló társadalmi rendetlenséget. Ami természetesen nem nehéz. A problémák számosak, és a jenki fenegyerekek 16 dala csak csepp a tengerben. Szépen lassan azonban fény derül mindenre, és örömmel közlöm, hogy nem csak hogy felvetik a problémákat, de rögtön megoldást is kínálnak rá. Elég ha csak az előző lemezen szereplő „Go Back To Africa”-t említem. Ilyen tanácsokra számíthattok most is. Véresen komoly móka a köbön. Ez a People Haters. 16 Szám 43:33 perc

Platoon 14 – We’ve Come For War

Platoon 14 – We’ve Come For War (2003) Elsősorban Aggravated Assault rajongóknak ajánlanám a floridai fiúk bemutatkozó lemezét. Klasszikus amerikai kiadvány, ami körülbelül annyit tesz, hogy dühös, szókimondó, egyszerű. Nem gondolkodtat el, inkább egerészni támad tőle kedve az embernek. Valami okból nem lett igazán ismert a csapat, pedig minden megvan benne, ami kell. A hosszúsága meglepő, egyedül a booklet lett szokás szerint szerényebb. 15 Szám 43:09 perc

Public Enemy – Paul Burnley Is The Real

Public Enemy – Paul Burnley Is The Real (2002) A névről elsőre az egyik fehérgyűlölő rap csorda ugrott be. Ők annyira fehérellenesek voltak, hogy az még a „brit” sajtónál is kapott némi figyelmet. Az ejnye-bejnyénél tovább persze nem mentek, de hát tudjuk, hogy amit szabad Lucifernek, nem szabad a fehéreknek. Ez persze egy másféle igét hirdető zenekar. A Burnley nevével reklámozott dalok mindegyike korábbi PE lemezekről származik. Elég terjedelmes anyag akár a műsoridőt, akár a borítót nézzük. Utóbbiban egy jópofa képregény is van. Ebben Paul a hős, amit kicsit túlzónak érzek, de attól még jópofa. Zeneileg a No Remorse fénykorát idézi az anyag. Ha valaki azt mondta volna egykor, hogy ez egy elfeledett NR kiadvány, nem lepődök meg. Fiatal NR kedvelők szívét dobogtathatja meg. A régi motorosoknak valószínűleg már régóta a polcukon pihen egy példány belőle. Nagyszerű lemez. 18 Szám 74:18 perc