2019. július 1., hétfő

Iberian Wolves - Hasta El Último Aliento

Iberian Wolves - Hasta El Último Aliento (2017) Szeretem a spanyol RAC-t, de sajnos -főleg az utóbbi időben- nagyon kevés kiadvány jutott el hozzám Hispánföldről. Nem így Ibéria farkasainak harmadik lemeze. A fejlődés nyilvánvaló, és megvan a spanyolos egyéniség is, úgyhogy minden összeállt ahoz, hogy rákeressek a negyedik felvételükre is (ami idén jelent meg). 12 Szám 52:07 perc

Round H8 - Urban Warfare

Round H8 - Urban Warfare (2017) Amennyire tobzodtunk pár éve a hc/mc zenekarokban, legalább akkora a pangás most ezen a vonalon. A francia csapat elég jól nyomja az ipart, de sajnos náluk is jelentkeznek a számomra igen zavaró hibák, amik úgy néznek ki, hogy a stílus velejárói. Egyrészt néha kicsit már unalmas, hogy mindenki az angol nyelvet erőlteti. Aztán itt vannak a szövegek. Értem én, hogy megpróbál mindenki változatos témákkal dolgozni, és ez önmagában nem hogy baj, de egyenesen pozitívum. Csak itt aztán rendszeresen elszalad velünk a ló, és a végén már olyan az egész, mintha egy polkorrekt bandát hallgatnánk. Állatvédelem? A legveszélyeztetetebb élőlény a bolygón a fehér faj. Környezetvédelem? Először talán az emberi szemetet kéne eltakarítani. A személyes véleményem szerint először mentsük meg magunkat, aztán jöhet a többi. Mert akár tetszik, akár nem; fehérek nélkül nincs emberi jövő, és nincs civilizáció. 7 Szám 26:59 perc

Edelweiss - Leidkultur

Edelweiss - Leidkultur (2019) Az egyszemélyes Edelweiss mindig híres volt igényes, és meglehetősen komplex lemezeiről. Christian ez alkalommal is ilyen albumot alkotott. Az egyetlen dolog, amibe egy kicsit belekötnék, az a hossz. Lehet, hogy hülyén hangzik, de kimerítően hosszú a lemez. Ezen kívül a 7-8 perces "levezető" nóták is sokat kivettek belőlem. Ha valakit ez sem tántorít el a beszerzéstől, vagy csak simán felül akarja múlni az én kitartásomat, és megpróbálja egyszerre végigtolni az egész anyagot, az tegye. De figyelmeztetném a bátor, de oktalan jelentkezőket, hogy én egy "Homo Superior" vagyok, tehát a feladat nem lesz olyan könnyű, mint amilyennek látszik. 11 Szám 66:33 perc

Thrive On A Cross - XXXtreme Revolution

Thrive On A Cross - XXXtreme Revolution (2019) Az utóbbi időben jelentősen megcsappant az új hatecore/metalcore kiadványok száma. Ezért is vettem érdeklődve kezembe a TOAC bemutatkozó lemezét. Ez sem egy új trónkövetelő, hanem egy Terrorsphära/Painful Life kombó. A zenekarok önmagukban is igényes alkotásukat tudnak produkálni, és a korong tartalma alapján ez a közös munkánál sincs másképp. A német-osztrák egység tehát jól sikerült, igaz erre már ugyan más formában, de korábban is volt példa. A zenei Anschluss-ra a koronát ez alkalommal egy Anger Within feldolgozás teszi fel. 13 Szám 51:31 perc

Der Böhse Wolf - Das Ist Deutschland

Der Böhse Wolf - Das Ist Deutschland (2019) A mérges farkas újra támad. A nem meglepően Weiße Wölfe stílusjegyeket is felvonultató 10 számos korong igazán elkeserítő képet fest elénk. De sajnos, ez a realitás. Az viszont örömteli, hogy megint egy igényesebb kiadvánnyal gazdagodtunk. Nem igazán hiszem, hogy különösebb reklám kellene a lemeznek. Fehér farkasok, előre! 10 Szám 51:45 perc

Ex Umbra In Solem - Lichtbringer

Ex Umbra In Solem - Lichtbringer (2019) Újabb RAC/metál album Némethonból. A 9 számos hanghordozó tartalmának egyaránt vannak gyenge, és kifejezetten jól sikerült pillanatai. Az összhatás mindenképpen pozitív, és bár nem átlagos, amit művelnek, mégis az az abszurd helyzet, hogy ezekkel az átlagon felüli német kiadványokkal Dunát lehet rekeszteni. Mindenesetre egy "szép volt fiúk"-at megérdemelnek. Úgyhogy; Szép volt fiúk! 9 Szám 41:08 perc

Volksblut - Liebe Leben Vaterland

Volksblut - Liebe Leben Vaterland (2019) A Volksblut nem egy új zenekar, hanem egy Brigade 88 & Sturmrebellen project. Mivel mindkét csapat RAC-ban utazik, így talán nem meglepő, hogy kettejük találkozásából egy újabb RAC lemez született. Nem is rossz. Nem vagyok egyik együttes elkötelezett rajongója sem, a Volksblut mégis elnyerte a tetszésemet. Kedvencnek nem mondanám, még csak különösen átlagon felülinek sem, mégis megérte az árát. Szerencsések a németek, hogy ennyi zenekar aktivizálja magát náluk. Persze az még üdvőzítőbb lenne, ha a rohamosztagok tennék ugyanezt. 11 Szám 46:02 perc