skip to main |
skip to sidebar
Brutal Attack & Fortress In Fatherland (1996)
Az Ainaskin Services általában az igényes kiadványairól híres. Ebben az esetben azonban sajnos valamit igencsak elrontottak. Nevezetesen a borítót. Tudom, hogy régi kiadványról van szó, de szerintem ez akkor is elég trehány munkára vall. Na, mindegy. A hátsó részt böngészve megtudhatjuk, hogy tulajdonképpen két 96-os németországi koncertet láthatunk. Az elsőn az angol Brutal Attack, míg a másodikon az ausztrál Fortress lépett fel. A koncerteket két-két kamerával vették fel, és eredetileg VHS-re készültek, ami amúgy eléggé meglátszik a felvételen.
Az indítóképernyő elég kellemes. A háttérben ezúttal a filmből kivágott részleteket láthatunk, és mindeközben a Brutal Attack Odin’s Daughter-e szól. Itt már egyébként következtethetünk, milyen minőségre is számíthatunk.
A filmet elindítva jön az első meglepetés, ugyanis Finnish-German Friendship cím alatt Jens (Kraftschlag) és Jasa (Ainaskin) előadásában élvezhetjük a Mistreat örökzöldjét; a We’re Ready-t. Nem mindennapi felvétel, bár nekem nagyon önreklámgyanús a dolog.
Az igen rossz minőségű fekete-fehér klip után jön a második meglepetés, ugyanis Griffin vezetésével az Aryan kezdi húzni a talpalávalót immár színesben. Később aztán persze rájövünk, hogy ők voltak a Brutal Attack előzenekara. A harmadik számnál (Skrewdriver – Showdown) Ken is felugrik a színpadra, hogy segítsen a csapaton, (akik szerintem ezen az estén nem alkottak maradandót) de ez neki sem sikerült.
Bő 10 perc után minden különösebb átvezetés nélkül jön a BA. Már az első számnál megmozdul a (borító tanúsága szerint) mintegy 1200 bőrfejű, és rögtön látszik, hogy csak most kezdődik a buli. Ken tényleg remek hangulatot csinál, de azt hozzá kell tenni, hogy a közönség is partner ebben. Sajnos a kamerák sokszor bepárásodnak, és ez tovább rontja az amúgy sem túl jó minőséget. Sok klasszikust lenyomnak, mint például az Under The Hammer, vagy a RAC, de számomra a csúcspont mégis az Always Near. A ISD-nak írt emlékdalt Griffin-nel közösen adják elő (ez szerepel a KB2-n is, és ezt nevezte Griffin egy a Rocknordnak adott interjújában a legnagyobb koncertélményének), no meg a közönség bevonásával. Ha valaki elég jó megfigyelő, azt is észreveheti, hogy 55:49-nél feltűnik a színpadon Szabó Albert kisöccse is. A teremben egyébként pokoli meleg lehetett (ami nem meglepő lévén nyári eseményről van szó), mivel mindenki próbál megszabadulni a teleizzadt felsőjétől. Sajnos csak a lányok nem, így ilyen szempontból csak hölgyeknek fog tetszeni a felvétel.
Az 55 perces BA koncert után jön a Fortress. A helyszín még mindig Németország, de az elsőre látszik, hogy ez egy kisebb koncert. A srácok tényleg jól nyomják, de a közönségből szinte semmit nem látni. Jobbnál jobb nóták követik egymást (Victory Or Valhalla, We are Still Alive, Phoenix Rising, stb.), de a kamerák csak a zenekart veszik, így a hangulatot még megtippelni sem tudom. Ők kb. 45 percet nyomnak le és a végén róluk is ömlik a víz. Ritka meleg nyár lehetett. Érdekes, hogy a két frontember (Ken és Scott) fellépési stílusa mennyire különböző. Míg Ken a közönséget vonja be mesterien a buliba, addig Scotték inkább a szinte tökéletesen előadott dalokban jobbak. Néhány szám erejéig Ken is feltűnik, hogy együtt énekeljen az ausztrál fiúkkal. Persze lehet, hogy csak azért, hogy nekünk könnyebb legyen az összehasonlítás. A duettek itt is jól sikerültek, főleg a Tomorrow Belongs To Me, annak ellenére, hogy Ken mocskosul be volt rúgva.
1 óra 49 perc. Menü nincs. Léptetni sem lehet, csak tekerni. Rossz VHS minőség. Általában színes, néhol fekete-fehér de élvezhető.
Johnny Rebel – The Complete Johnny Rebel Collection (2003)
Ha fehér fajvédő zenéről beszélünk, akkor sokak szeme előtt Ian Stuart jelenik meg, mint a műfaj keresztapja. Ha ISD volt a keresztapa, akkor a tengerentúli amcsi Johnny Rebel nyugodtan elmegy nagypapának, de legalábbis nagybácsinak.
A hatvanas évek Amerikája és az ezidőtájt igen aktív KKK kultuszában megjelentek az első kifejezetten fehérekhez szólni akaró zenekarok, akiknek leghírhedtebb képviselője a Johnny Rebel nevet vette fel. Mivel Amerikáról van szó a zene természetesen country (mi más is lehetne?), amihez feketeellenes, néhol komoly, néhol mókás szövegeket írtak.
Ez a CD 2003-as kiadás és a Johnny Rebel Records gondozásában jelent meg. Állítólag ez az egyetlen hivatalos kiadvány. Az államokban a mai napig hihetetlen népszerűségnek örvend, és nem utolsósorban ennek köszönhető, hogy ezek a dalok többféle címmel, név alatt az idők folyamán többször megjelentek (Classic Klan Compositions, For Segregationists 1&2, stb.). Bár Európában messze nem vonz akkora tábort, jó néhányan dolgoztak már fel JR-től dalokat. Ezen a gyűjteményes kiadáson 30 dal szerepel, amiből csak 14 JR nóta, a többi hasonló kaliberű bandák szerzeménye. Aki egy kicsit is nyitott erre a stílusra, annak kellemes perceket szerezhet a CD.
A borítóra ezúttal nem fordítottak sok figyelmet. Ennek megfelelően én sem fogok. Fel vannak tüntetve a dalcímek, meg a zenekarok nevei klános képekkel díszítve, oszt ennyi. Ennek ellenére én szeretem, mert egy darabka történelem. Még akkor is, ha amerikai.
30 Szám 72:46 perc
Bulldog Breed – The Complete Collection (1994-2009)
Személy szerint én nem nagyon rajongok az angol, és úgy általában a brit bandákért. Ennek egyik oka, hogy nekem jobban bejön a német nyelv ehhez a fajta zenéhez. A másik dolog, hogy eljutottunk arra a szintre, hogy ha megjelenik egy új OI! banda a szigetországból, akkor azt mindenki az egekig magasztalja, még ha igen gyenge is a produkció. Persze vannak tényleg jó bandák Nagy-Britanniában is, amiket én is nagyon kedvelek és elismerem, hogy innen indult a stílus, ami aztán rengeteg követőre talált szerte a világon.
Nos, a BB egy OI! banda Angliából, amit kifejezetten kedvelek. Illetve project. Squadron és English Rose tagok projectje. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még annakidején az előbbi formáció miatt figyeltem fel erre a kezdeményezésre, mivel őket a Combat, Battle & Burn album után nagyon megszerettem. De miért is vetemedett a két zenekar erre a közös munkára? A választ megtaláljuk a kiadványban. A Squadron ekkorra már keményebb zenében utazott, az English Rose pedig gitáros hiánnyal küszködött, és csak mint stúdiózenekar funkcionált. Ezért a srácok mintegy visszatérve a gyökerekhez elkezdték gyártani az OI! dalokat. A 15 éves jubileumi kiadvány pedig tartalmazza az összes megjelent dalukat. Tehát együtt élvezhetjük az Intimidation 1-nal közös split, a The Great British Export EP, valamint a 3 album (Made In England, Unleashed Again, Loyal To The End) számait. Olyan nótákról beszélek, mint például a Paedophile, Proud & True, HFFH.
Az 1000 példányra limitált kiadvány tulajdonképpen egy közel CD méretű (kő)keményfedeles, 52 oldalas könyv, aminek első és hátsó borítója rejti a két korongot. Ez a könyv tartalmazza az összes dalszöveget, rengeteg fényképet, az összes felállást, történetet, stb. A Pure Impact nemes egyszerűséggel a valaha megjelent legfantasztikusabb skinhead kiadványként jellemezte, és én hajlok arra, hogy igazat adjak nekik.
22 Szám 68:18 perc + 23 Szám 76:09 perc
Sniper – Waiting For The Good Times (2002)
Még 2002-ben a srácok összedobtak 15 számot, és egy fiatal finn kiadónál, a PoPgrom-nál piacra dobták második lemezüket. A banda a kezdetek óta szorgalmasan gyártja a lemezeket, így bőven van miből válogatni, mégis a legtöbben ezt tartják a legjobb albumuknak. Én is ezek közé az emberek közé tartozom. A négyoldalas borító finoman szólva nem egy nagy durranás. A papír minősége sem a legjobb, és igazán információkat sem tartalmaz. Egyetlen előnye (persze a dallistát nem számítva), hogy megtudhatjuk belőle, miért is ez lett a lemez címe. A 15 nóta többségében angol, de találhatunk 3 finnt is. A bónusz dal is finnül szólal meg. Talán ennek köszönhetően nem sikerült még kiderítenem a címét. Nem igazán tudom, hogy mi lehet az oka, amiért pont ezt a CD-t tettem a kedvenceim közé, hiszen a többi Sniper lemez is ugyanezen a szinten mozog. Mégis, ezúttal talán a „tölteléknótákat” sikerült kihagyni, vagy másképpen megfogalmazva, az egész album az elejétől a végéig izgalmas. Ebből kifolyólag slágereket nem tudok kiemelni, hacsak nem a címadót, bár véleményem szerint ez sem sokkal jobb mint a többi. Remek munka.
15 Szám 46:56 perc
Look, Learn & Let The Hatred Burn
A hatalmas sikerű második rész után természetesen elkészítették és 1997 nyarán piacra dobták a harmadikat is. A borító Jasa keze munkáját dicséri, amit aztán később felhasználtak a This Is B&H válogatás CD-nél is. A külalak egyébként ugyanolyan mint az előzőeknél, és ezt a színvonalat a következő részeknél is megtartják.
Az interaktív menü ezúttal is remek, és ezúttal is egy C18-as nótát élvezhetünk annak böngészése közben (bevallom ez nem volt meglepő). A profi, és igen mókás bevezető alatt ezúttal Ian dalol nekünk, és megtudhatjuk belőle azt is, hogy a hosszúság miért apadt 1 órányira (így sokkal dinamikusabbnak találták a felvételt, ezért kb. 2 órányi részt kivágtak belőle). Az ok, bevallom számomra eléggé gyanús, na de mindegy. Lezárásként még odaszólnak a Nordland Recordsnak, valamint elolvashatjuk Jasa már szokásos köszöntőjét.
A készítők ezúttal sem hazudtolták meg magukat, és rögtön egy finn riporttal indítanak. Penán, az énekesen keresztül ismerkedhetünk meg a finnek „új” üdvöskéjével; a Pig Killer-rel. Érdekességként talán megemlíthetném, hogy a 95-ös koncerten az előbb említett úr nagyon hasonlít Kenre, bár lehet, hogy ez csak az én képzeletem szüleménye. Rövid összeállításokkal folytatjuk. A zs…. 5 arca után, a tetkós rovatban ezúttal egy finn srác kápráztat el minket gyönyörű testével.
Az amerikai metál legenda BFG részéről Ed ad válaszokat a kiadó kérdéseire. A 96-os svédországi Hess emlékmenet pedig megint zavargásokba torkollott a vörös punkok „békés” tiltakozása miatt. A zenei vonalra visszatérve a Top 10-es listákkal, majd egy rövidebb Brutal Attack interjúval folytatódik a lemez. Az Odin’s Daughter alatt pedig már a skin lányok képeit élvezhetjük.
Újabb riport, ezúttal a Bully Boys / Shutdown zenekarokról, és ezek kapcsolatáról. Sajnos itt a minőségen nagyon jól látszik, hogy nem egy tegnapi felvételről van szó. Sebaj, így is élvezhető, és ez a lényeg. A CD megjelenések igen rövid bejátszása után Del az egykori Skrewdriver Security tag regél nekünk egy picit, leginkább a legendás zenekarról és énekeséről, csupán azért, hogy ezúttal se maradjunk ISD infók nélkül.
A 4Skins óta első kelet-londoni és nem mellékesen C18-as banda a Chingford Attack a bevágott felvételek alapján őszintén szólva nem nyerte meg a tetszésemet, bár amikor később meghallgattam első lemezüket, ez a véleményem jelentősen megváltozott. Mivel a „Reds better run when we’re on the attack” egy igen-igen jól sikerült kis korong lett.
Egy rövid kis reklám a KB előző részeihez, egy beszámoló egy német felvonulásról, és már meg is érkeztünk az utolsó riporthoz, ami nem mással készült, mint a Blue Eyed Devils zenekarral. Érdekes képsorok egy fiatal bandáról, akik aztán meghatározóak lettek a zenei színtéren, és a hatecore hívek számára legendává váltak.
Egy rövid levezetés a Landser 88 RNR Band-jére, és vége is.
Kissé felemás érzéseim vannak ezzel a produkcióval kapcsolatban. Úgy érzem, hogy a készítők átestek a ló túloldalára. Míg az első két rész baromi hosszú volt (néhol már-már unalmas), addig ez túl rövidre sikeredett. A kivitelezés (a minőséget leszámítva) viszont abszolút profi, és ez sokat javít az összképen.
57 perc. Profi menü, a minőség is jó, de néhol igen erősen érezhető a VHS hatása.
No Remorse – See You In Valhalla (1989)
Nos, a fiúk nem sokat pihenhettek a babérjaikon, hiszen Paulie bácsi még 1988 (a debütáló album megjelenésének éve) novemberében újra stúdióba rángatta őket, ahol is felvették második albumukat, ami a See You In Valhalla (Viszlát Valhallában) címet viseli.
A bakelit végül 1989-ben látott napvilágot. Ezt aztán persze később megjelentették CD-n is. Nekem a 2002-es No Remorse Records-os (gondolom ez tulajdonképpen a szerzői kiadásnak felel meg) kiadás van meg. Ez annyiban különbözik a bakelittől, hogy lehagyták róla az Invisible Empire-t, viszont rápakoltak két nótát (No Freedom, Backstabber) bónuszként a Gods Of War válogatás második részéről. Így összesen 13 nótát élvezhetünk, köztük olyan slágerekkel, mint a Son Of Odin, Play The Winning Hand, vagy éppenséggel a címadó. Ami a SYIV-t illeti igazán remekül sikerült, bár nekem a koncertverziója sokkal jobban bejött (Kriegsberichter 6). Emellett még említést érdemel a Clive Sharpe-nak írt emlékdal (a fiatalembert 79 májusában vörösök ölték meg egy dél-londoni kocsmában), valamint a Dél Afrikai Apartheid rendszerrel szimpátiát hirdető dal; a Hold On South Africa. Sajnos ma már ez utóbbi is felveheti az emlékdal titulus, hiszen az ország 1994-ben gyakorlatilag meghalt. A színes, 8 oldalas borító egyébként tartalmazza az összes dalszöveget, de ezen, és néhány képen kívül semmi mást. A zenei résszel nem foglalkoznék túl sokat. Maradt a régi, dallamos, könnyen fogyasztható RAC muzsika, amiben igazán jók a brit bandák, és ezek közül is az egyik legjobb a No Remorse.
13 Szám 44:41 perc
