2018. május 1., kedd
Bound For Glory – Stuka Pilot
Bound For Glory – Stuka Pilot (2014)
A ’14-es „Death And Defiance” mellett adták ki ezt a négyszámos extrát. Igazából ugyanazt leírhatnám, amit már megtettem a „Bad Apple” esetében. A tartalom magával ragadó, míg a körítés is elég jól sikerült. Magyarán kívül-belül profi kiadvány, de továbbra is jobb megoldásnak tartottam volna, ha inkább felpakolják ezeket az éppen aktuális nagylemezre, akkor biztos többen élvezhetnék ezeket a cseppet sem feledhető dalokat.
4 Szám 17:26 perc
Durandal – Soleil Noir
Durandal – Soleil Noir (2000)
A csapat legismertebb, és legjobb lemeze. Inkább metál, mint RAC. Őszintén szólva nem ez a kedvenc CD-m Franciaországból. Elég monotonnak találom az éneket, és bár a zenei rész némileg kárpótol, annyira nem kápráztat el, hogy dicshimnuszokat zengjek róluk. Egész egyszerűen nem tetszik. A gall muzsika szerelmesei kipróbálhatják, de a többieknek inkább a „jól bevált” klasszikusok albumainak beszerzését ajánlom elsősorban. 16 oldalas szövegkönyv.
13 Szám 52:14 perc
Chaos 88 – Crimes Of War
Chaos 88 – Crimes Of War (2004)
A jersey-i fiúk eddig megjelent utolsó anyaga. Az általuk kreált érzelmi vihar ezúttal is elég sűrű ahhoz, hogy a közel félórás műsor után Xanax-szal tömje magát a jámborabb kiadású ember. Gyakorlatilag „mindennapos” problémákat hoznak fel a szokásos nem túl toleráns reakciókat hirdetve. Egyik kedvencem például a „Hurt The Homeless” (Bántsd a hajléktalant!), de hasonlóan „színvonalas” a „Mongoloid” is például. Továbbra is fenntartom, hogy egy átlagos ZOG rabszolga kisebb idegrohamot kapna ettől az életfilozófiától, de egy hozzám hasonló bigott jobbágy a 6 oldalas booklet elfogyasztása után is remekül fog szórakozni a srácok őszinteségét hallgatva.
10 Szám 24:14 perc
Stormtroop 16 – Labeled Racially Deranged
Stormtroop 16 – Labeled Racially Deranged (2010)
A rövid, de viharos életű zenekar leköszönő albuma. Nevezhetnénk a harmadiknak is, de mint azt ők is leírják a 6 oldalas booklet-ben, ez tulajdonképpen a második korong cenzúrázott, újra felvett változatta bónusz dalokkal, és három feldolgozással megspékelve. Rendkívül energikus, határozott dalokat hoztak össze a srácok, engem leginkább a Bully Boys nótákra emlékeztetnek. Piszok jól nyomták a fiúk, de sajnos az American Front (innen jön a 16-os szám a zenekar nevében) vezetőjének meggyilkolása véget vetett a karrierjüknek. A gyanúsított ugyanis nem volt más, mint a csapat énekese. A frontembert ugyan legjobb tudomásom szerint nem ítélték el, illetve az áldozat családja is visszautasította ezt, mint lehetséges verziót mondván jó barátok, szinte testvérek voltak, de a banda sorsa mindenesetre megpecsételődött. Azóta nem hallottunk róluk, de ahogy mondani szokták, a remény hal meg utoljára…
15 Szám 49:19 perc
Arysan – This Is Nineteen Eighty-Four
Arysan – This Is Nineteen Eighty-Four (2016)
Jesse x.-ik projectjének az Arysan-nak második anyaga egy indusztriális lemez. Szépen kialakított 4 oldalas booklet, amivel rövidsége ellenére is elégedett vagyok, mert remekül passzol a tartalomhoz. A korong a George Orwell által írt 1984 témáját tűzte zászlajára. A vokál kizárólag a regényből készült (egyébként meglehetősen unalmas) filmből származik, és ennek okán egy számomra nem könnyen emészthető anyagot alkot. Nem rossz húzás az aussie örökmozgótól, de nekem már csak a túlságosan letargikus (és sajnos egyre valósabb) téma miatt sem lesz állandó szereplő a lejátszómban.
9 Szám 27:48 perc
American Pig – Home Sweet Home
American Pig – Home Sweet Home (2015)
A „The 96 Brigade” tagjainak punk projectje. A HC Streetwear gondozásában napvilágot látott lemez külsejéhez nem sok reményt fűztem, ismerve a kiadót. Most kivételesen jobban örültem volna, ha tévedek. Na, mindegy. Punk zenéhez képest a tartalom elég jól sikerült, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy egyszerre végig tudtam hallgatni az egész lemezt. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a CD elég rövid. Így visszatekintve nekem inkább RAC-nak tűnik, amihez a punkokra oly jellemző „épületes” témákat csatoltak. Nem egy rossz valami, aki vevő az ilyen antiszociális kilengésekre, az nem fog csalódni.
9 Szám 22:01 perc
Blutrausch – Entschlossen Und Stolz
Blutrausch – Entschlossen Und Stolz (2001)
A bemutatkozó album második verziója a Wotan Records-nál látott napvilágot. A tartalom eléggé eltér az egy évvel korábban megjelent Terror Records-os kiadástól (A betiltott dalok helyett 3 új szerzeményt kapunk.). Nem mintha ez olyan sokat számítana. A debütálás nem forgatta fel a RAC világot. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy egy kutyaütő csapattal állnánk szemben. A B!-nek már ezen a lemezén elég jó pillanatai vannak. Szépen váltogatják egymást a balladák, és a gyorsabb rock nóták. Bár a muzsika nem túl komplex, azért simán megállja a helyét. A korongnak nem is evvel a szegmensével van bajom. Számomra az énekes nem túl meggyőző szereplése lövi meg a produkciót. Alapból nem elég erőteljes, emellett a képzetlenség is elég rendesen kijön a műsoridő nem egy ciklusában. Sajnos e miatt egy erős közepesnél nem tudom jobbra értékelni az EuS-t. 2 oldalas „booklet”.
11 Szám 37:06 perc
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)