A külalakra ezúttal nem fordítottak sok figyelmet. Színes, de eléggé átlagos. A műsoridőt lefelejtették róla, nem úgy, mint a készítő fényképét. Igen, ez is egy Ainaskin kiadvány Jasá-tól.
Menü még mindig nincs, de az indítóképernyő most is színvonalas. Mellékesen a No Remorse „Kill You”-ja szól alatta.
A felvezető képeken igen szigorú kopasz fickók sétálgatnak Pit Bull-okkal, vagy éppen kirakatokat vernek szét. Nem szívesen futnék velük össze egy sötét utcán. Eztán a cím következik. Az európai jelzőt innen is lehagyták, meg a borítóról is. Sejtésem szerint az amcsi felvételek miatt (bár ezen az alapon az előző kettőre sem kellett volna felrakni).
Svédországban anno közétették a legismertebb neonácik képét, címét, adatait (nesze neked adatvédelem) egy rakás újságban. Ezért rögtön ellátogatunk a svéd aktivisták egyik főhadiszállására, megtudni, kik is fenyegetik a svéd kormányt. Jelentem a kormány továbbra is biztonságban van. A bejátszásnak leginkább a „Sötétség birodalma” címet tudnám adni. (Nem értem, hogy miért kell leadni ilyen videókat. A média által már amúgy is primitívnek beállított skineket csak még jobban lejáratják. Ráadásul ez saját oldalról jön.) Ezután egy lényegesen jobb összeállítás jön, de ezt már a KB 5-re is felrakták bónusz klipként.
A Skin Or Die című polkorrekt dokumentumfilmet részletekben meg lehetett már nézni a jewtube-on. Itt most egybe lenyomják az egészet. Egy francia-svájci srác; Mike mindennapjain keresztül próbálnak képet adni a kopaszokról, legfőképpen persze a svájci helyzetről. Hammerskinek, koncertek, sörözés, lengyel kapcsolatok, Kriegsberichter, némi balhé, stb. A szűk egyórás filmet néhány bunyós szösszenet követi, és a Razor’s Edge 2003-as Lengyelországi koncertklipje, ami természetesen a „Whatever It Takes”-hez készült. Némi felüdülést nyújt egy csomó kiskutya játszadozása a „Skinhead Attitude” elnevezésű (szintén polkorrekt) borzalom előtt. Rögtön a Bad Manners-szel (aminek túlsúlyos énekese közli, hogy a skinheadek antirasszisták) kezdenek, és ezúttal egy sharp hölgy (Karole) a főszereplő, ami előrevetíti, hogy ez egy csöppet más lesz mint a SOD. Megszólítanak sok „skinhead” előadót, például; fekete Ska és reggae zenészeket, jim pursey-t a sham 69-ből (aki szerintem egy gyenge Iggy Pop másolat, és a folyamatos picsogása szégyen a férfi nemre), akik végigzongorázzák, azokat a már lerágott csontnak számító érveket, amik szerintük bizonyítja, hogy a skinek mindig is antifák voltak. Én nem vitatkoznék senkivel, de érdekes, hogy azt még a nem politizáló bőrfejűek körében is sokan elismerik, hogy egy bizonyos ISD nélkül ez a fehér (!) munkások által képviselt szubkultúra is ugyanúgy eltűnt volna, mint mondjuk a gimiből az iskolaköpeny. Tudtommal erről Mr. pursey-nak elsőkézből is vannak infói, mivel anno jópárszor csak azért nem ütötték agyon a gonosz kopaszok, mert sírva is gyorsan tudott futni (Sajnos mindezek ellenére még ma Magyarországon is van magát olyan nemzeti rock zenekarnak valló csapat, ami kedvenceként említi a sham69-et.). A Skrewdriver kapcsán megemlítik, hogy fantasztikus banda volt, egészen addig, amíg a hazafias felfogást fel nem váltották a náci szövegek. Végig azt éreztem, hogy valamiféle tisztelettel beszélnek Stuart-ról, ami igencsak meglepett. De, az is lehet, hogy a mocskolódást kamera előtt nem merték bevállalni. Sokat elmond az egészről, hogy a lányzó saját bevallása szerint, még az oi! zenét sem szereti, inkább reggae rajongó. A barátja ennél is érdekesebb figura. Kinézet után szinte biztosra veszem, hogy ő volt a pofonoszsák az iskolában. Szerinte; aki szélsőjobbos, az nem skinhead, de sharp (fehér cipőfűzővel) létére hallgat RAC zenét. Na, ezen igazodjon el valaki.
Visszatérünk Helsinborgba is, hogy meghallgassuk a másik oldalt is. A lengyel sharpok kicsit nyíltabban kifejezik véleményüket. Egy színtiszta komcsi felfogást adnak elő. Ennek ellenére rommá verik őket a készenléti rendőrök. Van köztük egy igen lelkes civilruhás is, aki szép sorban megrugdossa a már földön fekve jajgató punkokat, sharpokat. A berlini sharp „mozgalom” tagjai is ugyanazokat a frázisokat ismétlik, amiket már korábban is hallottunk. A bejátszások alapján a színterük is olyan jelentéktelen, mint a többi országé. Jasa nyilatkozik a B&H Scandinavia részéről, és veszteseknek nevezi a sharpokat. A többi C18-as skin erre sem veszi a fáradtságot. Egyszerűen kiröhögik őket. A C18-ról is kaphatunk némi infót, mielőtt megtekintjük az amerikai színteret. Dallas-ból Bart jelentkezik, és aki még nem tudná, az most láthatja, miért utálják a mexikóiakat Amerikában. A kanadai Montreálból egy színes fiatalemberrel ismerkedhetünk meg, akit még saját fajtársai is utálnak, mert „kopasz” lett. A redskins és a sharpok legalább annyira extrémek, mint a WP skinek. Hangzik a srác szájából, miközben egy sharp sétál a jobbján. Elmondja azt is, hogy nem antirasszista, bár van egy ilyen tetkója. Zárásként még egy Las Vegas-ban történt esetről is beszámolnak. Két sharpot gyilkoltak meg. Az egyikük néger volt.
Végig az az érzésem volt, hogy Karoline nagyon eltévedt. Az, hogy végig az erőszak ellen, békéről meg a reggae zenéről áradozik, erősen sántít. A készítőknek az lehetett a céljuk, hogy bemutassák, nem mindegyik skinhead neonáci. Mindenki találkozott már hasonló kiadványokkal, ez nem újdonság. Az viszont, hogy ezt egy olyan kislányon keresztül próbálják bebizonyítani, aki inkább illene rasta frizurával egy woodstock fesztiválra, az már nagyon gáz.
Egy 2000-es bulivideó (a svéd C18-nak köszönhetően) kicsit feledteti az elmúlt kb. 80 percben elhangzott marhaságokat.
168 perc. Menü nincs. Szinte végig színes, de rossz VHS minőség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése