2013. január 1., kedd
Hope For The Weak – The Underdogs Call
Hope For The Weak – The Underdogs Call (2011)
Arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc hatecore/metalcore zenekarom, nagyon nehéz választ adni. Mert ugyan elsősorban a new school vonalnak köszönhetően egy kicsit nyitottabb lettem erre a stílusra, de még mindig a RAC-ra esküszöm. Ennek az engedékenységnek a hatására azonban annyi zenekar került elérhető közelségbe, amit nagyon nehéz feldolgozni. Azt el sem tudom képzelni, hogy akinek ez a műfaj a kedvence hogyan bírja anyagilag. Még meg sem tudja az ember unni az éppen aktuális üdvöske éppen aktuális lemezét, máris jön egy újabb, amit kötelező beszerezni. Talán az egyik leghíresebb, erre a stílusra szakosodott kiadó az OPOS. A HFTW debütáló lemezét is ők jegyzik, és lehet, hogy furcsának tűnik, de jelen helyzetben egy elég régi bandáról beszélhetünk. Első megjelenésük a Hardcore Hoax United 3-as split-en volt az Inborn Hate, és a Path Of Resistance társaságában. Ez a német split számomra a feldolgozásai miatt marad emlékezetes (Mindegyik csapat ugyanis két feldolgozást is prezentált. A HFTW a Rocky filmekből ismert „Eye Of The Tiger”-t, illetve az REM valaha írt legjobb számát formálta át. Ezen kívül találunk még például Depeche Mode és The Cure átiratot is.). De ez még 2006-ban volt, és azóta a fiúk átmentek egy énekes váltáson is.
A srácok mellesleg profi hatecore-t nyomnak a new school fajtából. Az OPOS meg szintén mellékesen egy 16 oldalas varázslatos bookletet adományozott hozzá. A témák (akár a szövegek, akár a booklet szempontjából) szintén a legújabb trendekhez igazodnak. Környezetvédelem, a demokrácia bukása, forradalom, stb. Amibe mégis bele lehet kötni, az az, hogy (nem csak ennél a zenekarnál, hanem szinte az összes hasonlónál) első ránézésre annyi közük van a nemzetiszocializmushoz, mint Király Lindának a magyar Himnuszhoz. Természetesen ez a „beszivárgós” technika egészen addig elfogadható, amíg meg tudjuk húzni a határt. Na de ne legyek már ennyire maradi! Kiemelkedő, színvonalas, és persze első osztályú kiadvány. Mi kell ennél több?
12 Szám 39:10 perc
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése