Leni Riefenstahl - Az Akarat Diadala DVD

Triumph Des Willens – Triumph Of The Will Soha nem felejtem el, amikor még nyolcadikos általános iskolás koromban az egyik történelemórán a tanárnéni előhalászott egy utolsókat rúgó Raks videókazettát, aztán bepréselve egy hasonló állapotban lévő videólejátszóba, bő 45 percen keresztül nézetett velünk csontsovány, félhalott szerencsétleneket. Nem igazán értettem, hogy az a nő, aki fegyelmit adatott egy diáknak, mert az a „Rémálom az Elm utcában” című horrorfilmet másolgatta az osztálytársaknak, miért nézet velünk ilyeneket. Azóta rengeteg idő eltelt, de akkor sajnos én is a sok birkához hasonlóan benyeltem azt, amit a későbbiekben is unos-untalan letoltak a torkomon a töriórákon. Nagy hatással nem volt ugyan rám, mivel nem igazán értettem, miért olyan fontos ezt a tragédiát napi szinten tárgyalni, amikor az „áldozatok”, és a „bűnősök” is rég meghaltak. Fura volt az is, hogy az utódok miért kapnak kárpótlást, amikor engem soha nem keresett meg egyetlen tatár, török emberke sem, hogy legalább bocsánatot kérjen azért, amit az őseimmel tettek. Ezeket csak azért említem meg, mert hiába voltak nacionalista zenekarok, meg néhány hasonló jellegű előadás, amin feszegették ezt a témát, sok kérdésre nem kaptam választ. A polkorrekt történetírók például egy olyan elfogadható okot sem tudtak mondani nekem, amit én elhittem volna azzal kapcsolatban, miért is akart Anglia belépni a háborúba, és miért nevezik a szigetlakókat győzteseknek, amikor azzal szemben, hogy elvesztették szuperhatalmi státuszukat a világban, semmi pozitívat nem tudtak felmutatni. Valahogy nem állt össze a kép. A ’90-es évekvége felé aztán láttam a tévében, egy riportot egy „ordas eszméket hirdető” könyvkiadóról, akiket aféle közellenségként próbáltak bemutatni. Így utólag biztos vagyok benne, hogy egyébként is közeli ismeretségben kerültem volna az említett kiadó könyveivel, de a riport meggyorsította ezt a folyamatot. Ezúton is köszönöm az érintett televiziónak, akik így (igaz, akaratukon kívül, de) végre valami pozitívat is fel tudnak mutatni. A Gede Testvérek könyvei őszintén szólva nagyobb hatással voltak rám, mint bármelyik zenekar. A kezdetek után aztán terítékre kerültek a filmek is. Először videókazettán, később DVD-n. „Az akarat diadala” az egyik első volt ezek közül. A menü 5 választási lehetőséget kínál. Kaphatunk egy rövid ízelitőt a megjelent könyvekből, és filmekből, valamint feltüntették a kiadó elérhetőségeit is. A főfilm mellett bónuszként megnézhetjük a „Szabadság napja” című bő negyedórás alkotást is (Ezt a Wehrmacht számára készítették, akik állítólag tiltakoztak amiatt, hogy kihagyták őket a címadó műremekből. Egyébként ez egy hadgyakorlatot mutat be, mindenféle felesleges körítés nélkül.). A 1934-es pártnapokat bemutató alkotást sokféle jelzővel illették az elmúlt évtizedekben. Elmondták, hogy addig soha nem látott technikákat használt Frau Riefenstahl, sokan magasztalták, de még többen ócsárolták, mivel ugyebár nácikról szól. Szerintem itt is, mint mindenhol, az eredmény a lényeg. Találkoztam én már olyan „filmtörténeti” alkotással, könyvvel, ami elvileg tökéletes, még sem bírtam végignézni/végigolvasni. Az akarat diadala a rengeteg beszéddel, felvonulással együtt, nem unalmas. Még nekem sem, pedig én is inkább az eseménydúsabb videókat szeretem. Amit látunk, az egyben lenyűgöző, és szomorú. Lenyűgöző, mert a monumentális megmozdulások, a német -és ezáltal az európai, amiben mi magyarok is benne vagyunk- nép nagyságát hirdetik. Szomorú, mert a saját bőrünkőn tapasztalhatjuk, hová jutottunk az elmúlt évtizedek alatt. Hogy csak egy példát említsek; a német katonák akkor kerültek utoljára reflektorfénybe, amikor ártatlan arab áldozatok koponyáival fajtalankodtak a Közel-keleten. Összességében egy olyan korról láthatunk felvételt, amikor még jó volt Európában európainak lenni (legalábbis Németországban). Mellékesen még ez az első számú film az NSDAP-ról, a Waffen SS-ről, és a nagy emberről. 88! 111 Perc + extrák. Menü, fekete-fehér, magyar felirattal. Digitálisan felújított kiadás.