’08-ban három hazai csapat mellett két külföldi formáció tette tiszteletét a harmadik, ez alkalommal Altenburg-ban megrendezett Népek Fesztiválján.
Az angol „White Law” (26 perc / 8 dal) egy jó kis angol zenekar egy jellegzetes hangú énekessel, akik a lemezeik alapján nem véletlenül érdemelték ki a repülőjegyeket. Sajnos ebből most szinte semmit nem látunk. Nem is folytatnám a kritizálásukat. Ha nekem angol fehér törvény kell, akkor benyomom a lejátszóba a „Kick The Reds In”-t.
Az olasz „Strappo” (25 perc / 7 dal) ugyan csak nem kápráztatott el. Pedig a lemezeik folyamatos fejlődést mutatnak, és a talján RAC nem szégyenkezhet miattuk. Ez a nap azonban nem az övék volt. Semmit nem éreztem a honfitársaikra jellemző bulizós, pozitív hangulatból sem.
A „Brainwash” (20 perc / 6 dal + intró) az utóbbi időben eltűnt a látómezőmből, ezért örültem nekik. Jó kis anyagot adnak le, a legjobban pedig a „Nobody Knows, Nobody Cares”-t vártam. Ennél a dalnál megmondom őszintén nagyot néztem, mert ezt a „Moshpit” énekesével együtt tolják. Én eredetileg azt hittem, hogy mindkét zenekarban ugyanaz a fazon énekel, most meg kiderül, hogy valójában két különböző srácról van szó. Úgy látszik, nagyon ideje lenne egy új szemüveget vennem.
Mindegy, egyelőre marad a régi, de ami fontosabb, a „Moshpit” (25 perc / 7 dal + intró) is. Az über giga slágerük mellett (Revolt From Within) még a „Skrewdriver” feldolgozást (Back With A Bang) emelném ki. Utóbbit WL Mick-kel éneklik végig, és számomra már ezért megérte beszerezni a filmet.
A végére egy szereplőnk maradt. Hölgyeim és Uraim! A „Sleipnir” (36 perc / 10 dal) ismételt, és a tavalyi teljesítményt továbbra is hozva megelőzte a mezőnyt (Azért azt el kell mondanom a többiek védelmében, hogy ez nyolc lábbal talán nem volt olyan nehéz, még akkor sem, ha a viking főistent fuvarozzák a hátukon.).
Ha el kellene mondanom a véleményem a csapatokról, -és hát, ugyebár, ezért püfölöm a klaviatúrát- akkor mindenféle elfogultság nélkül arra jutok, hogy annak a ritka pillanatnak a részese lehettem, amikor is Németországban a németek az elsők, a külföldiek meg hátul kullognak.
(A kiadvány formailag szinte teljesen megegyezik a sorozat többi darabjáéval, így ha valakit érdekel, ott keresgéljen.)
132 perc. Menü, profi minőség, igényes kivitelezés.
2014. március 1., szombat
Fest Der Völker 2008 DVD
White Law & Strappo & Brainwash & Moshpit & Sleipnir
’08-ban három hazai csapat mellett két külföldi formáció tette tiszteletét a harmadik, ez alkalommal Altenburg-ban megrendezett Népek Fesztiválján.
Az angol „White Law” (26 perc / 8 dal) egy jó kis angol zenekar egy jellegzetes hangú énekessel, akik a lemezeik alapján nem véletlenül érdemelték ki a repülőjegyeket. Sajnos ebből most szinte semmit nem látunk. Nem is folytatnám a kritizálásukat. Ha nekem angol fehér törvény kell, akkor benyomom a lejátszóba a „Kick The Reds In”-t.
Az olasz „Strappo” (25 perc / 7 dal) ugyan csak nem kápráztatott el. Pedig a lemezeik folyamatos fejlődést mutatnak, és a talján RAC nem szégyenkezhet miattuk. Ez a nap azonban nem az övék volt. Semmit nem éreztem a honfitársaikra jellemző bulizós, pozitív hangulatból sem.
A „Brainwash” (20 perc / 6 dal + intró) az utóbbi időben eltűnt a látómezőmből, ezért örültem nekik. Jó kis anyagot adnak le, a legjobban pedig a „Nobody Knows, Nobody Cares”-t vártam. Ennél a dalnál megmondom őszintén nagyot néztem, mert ezt a „Moshpit” énekesével együtt tolják. Én eredetileg azt hittem, hogy mindkét zenekarban ugyanaz a fazon énekel, most meg kiderül, hogy valójában két különböző srácról van szó. Úgy látszik, nagyon ideje lenne egy új szemüveget vennem.
Mindegy, egyelőre marad a régi, de ami fontosabb, a „Moshpit” (25 perc / 7 dal + intró) is. Az über giga slágerük mellett (Revolt From Within) még a „Skrewdriver” feldolgozást (Back With A Bang) emelném ki. Utóbbit WL Mick-kel éneklik végig, és számomra már ezért megérte beszerezni a filmet.
A végére egy szereplőnk maradt. Hölgyeim és Uraim! A „Sleipnir” (36 perc / 10 dal) ismételt, és a tavalyi teljesítményt továbbra is hozva megelőzte a mezőnyt (Azért azt el kell mondanom a többiek védelmében, hogy ez nyolc lábbal talán nem volt olyan nehéz, még akkor sem, ha a viking főistent fuvarozzák a hátukon.).
Ha el kellene mondanom a véleményem a csapatokról, -és hát, ugyebár, ezért püfölöm a klaviatúrát- akkor mindenféle elfogultság nélkül arra jutok, hogy annak a ritka pillanatnak a részese lehettem, amikor is Németországban a németek az elsők, a külföldiek meg hátul kullognak.
(A kiadvány formailag szinte teljesen megegyezik a sorozat többi darabjáéval, így ha valakit érdekel, ott keresgéljen.)
132 perc. Menü, profi minőség, igényes kivitelezés.
’08-ban három hazai csapat mellett két külföldi formáció tette tiszteletét a harmadik, ez alkalommal Altenburg-ban megrendezett Népek Fesztiválján.
Az angol „White Law” (26 perc / 8 dal) egy jó kis angol zenekar egy jellegzetes hangú énekessel, akik a lemezeik alapján nem véletlenül érdemelték ki a repülőjegyeket. Sajnos ebből most szinte semmit nem látunk. Nem is folytatnám a kritizálásukat. Ha nekem angol fehér törvény kell, akkor benyomom a lejátszóba a „Kick The Reds In”-t.
Az olasz „Strappo” (25 perc / 7 dal) ugyan csak nem kápráztatott el. Pedig a lemezeik folyamatos fejlődést mutatnak, és a talján RAC nem szégyenkezhet miattuk. Ez a nap azonban nem az övék volt. Semmit nem éreztem a honfitársaikra jellemző bulizós, pozitív hangulatból sem.
A „Brainwash” (20 perc / 6 dal + intró) az utóbbi időben eltűnt a látómezőmből, ezért örültem nekik. Jó kis anyagot adnak le, a legjobban pedig a „Nobody Knows, Nobody Cares”-t vártam. Ennél a dalnál megmondom őszintén nagyot néztem, mert ezt a „Moshpit” énekesével együtt tolják. Én eredetileg azt hittem, hogy mindkét zenekarban ugyanaz a fazon énekel, most meg kiderül, hogy valójában két különböző srácról van szó. Úgy látszik, nagyon ideje lenne egy új szemüveget vennem.
Mindegy, egyelőre marad a régi, de ami fontosabb, a „Moshpit” (25 perc / 7 dal + intró) is. Az über giga slágerük mellett (Revolt From Within) még a „Skrewdriver” feldolgozást (Back With A Bang) emelném ki. Utóbbit WL Mick-kel éneklik végig, és számomra már ezért megérte beszerezni a filmet.
A végére egy szereplőnk maradt. Hölgyeim és Uraim! A „Sleipnir” (36 perc / 10 dal) ismételt, és a tavalyi teljesítményt továbbra is hozva megelőzte a mezőnyt (Azért azt el kell mondanom a többiek védelmében, hogy ez nyolc lábbal talán nem volt olyan nehéz, még akkor sem, ha a viking főistent fuvarozzák a hátukon.).
Ha el kellene mondanom a véleményem a csapatokról, -és hát, ugyebár, ezért püfölöm a klaviatúrát- akkor mindenféle elfogultság nélkül arra jutok, hogy annak a ritka pillanatnak a részese lehettem, amikor is Németországban a németek az elsők, a külföldiek meg hátul kullognak.
(A kiadvány formailag szinte teljesen megegyezik a sorozat többi darabjáéval, így ha valakit érdekel, ott keresgéljen.)
132 perc. Menü, profi minőség, igényes kivitelezés.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése