Storm – For Blood And Honour

Storm – For Blood And Honour (1999) A 12 részre osztott lemezen ezúttal túlsúlyban vannak az angol dalok. Nem ez az oka, amiért egy picit gyengébbnek érzem az „Is It Too Late?”-nél. A dalok jók, csak már nem hatott rám az újdonság varázsa. Egyébként maradt minden a régiben. Az igényesség, és fogyaszthatóság ezen az albumon is megmutatkozik. A külső ezzel szemben egy kicsit fantáziátlan (12 oldalas szövegkönyv). Úgy néz ki, ez a rajongókat nem tartotta vissza. Az egyik legsikeresebb korong, amit kiadtak a kezükből. 12 Szám 34:55 perc

Path Of Resistance – Painful Life

Path Of Resistance – Painful Life (2005) Először még kézbe venni is ódzkodtam ezt a ma már kis túlzással történelminek nevezhető lemezt. A POR bemutatkozásától eredeztetik a NSHC-t ugyanis, illetve az egyik első NSHC zenekarnak tartják őket. Ez nekem sehogy se klappol, mert ha az NS alatt New School-t értünk, az érdekes lenne egy Old School csapatnál, de ha Nemzeti Szocializmust, hát voltak olyan zenekarok, amik már akkor ebben utaztak, amikor ezek a fiatalok még járni sem tudtak. Na mindegy. Ódzkodtam, mert ez a graffitis külső nekem a 90-es években néger rapper-t játszó firkász, hülyegyerekeket jutatta eszembe. Ma már kicsit irigykedve tekintek vissza arra az időszakra, mert sajnos úgy látom, hogy a hülyegyerekek egy jelentős része most néger rapper helyett árja harcost játszik, és ha már választani kéne… A hülyék legyenek inkább csak odaát, ahogy eddig. Magyarán nem sikerült megbarátkozni a kiadvány fedőlapjával, de a maradék 7 oldal azért szerencsére nem ennyire vészes. A tartalmat csak dicsérni tudom. Elvétve találunk morzsákat, amik a new school-ra emlékeztetnek, de nyugodtan elkönyvelhetjük egy profi régisulis hc lemeznek a PL-t. Eddig csak pozitívumokat olvastam róla. Nekem annyira nem jött be. 13 Szám 36:11 perc

Hunting Season – Blood River

Hunting Season – Blood River (2011) ’11-ben az új album mellett egy mini CD-t is piacra dobtak a németek. A „Blood River” (8 oldalas booklet) a búr AWB előtt tiszteleg, és a 2010-ben elhunyt AWB vezérnek; Eugene Terre Blanche-nak (Ő volt az AWB vezetője, és saját fekete munkásai gyilkolták meg brutálisan, álmában. Őszintén kívánom, hogy nyugodjék békében, és nem akarom megsérteni az emlékét, de azért valami nagyon nem fér a fejembe. Egy világszerte ismert feketeellenes vezető miért alkalmaz fekete munkásokat a farmján? Oké, kell a munkaerő. De akkor építs egy erődöt, amibe bezárkózhatsz éjszakára! Azt meg nem hiszem el, hogy egy búr nem tudja, mire számítson a dél-afrikai színesektől, pláne úgy, hogy nyíltan ellenük agitál. Könyörgöm, ’94 óta irtanak titeket, de a legtöbb búr még mindig inkább megdöglik, de nem végez kétkezi munkát. Ha én mozdonyszőkéket alkalmazok, akkor pofátlanság arról sírdogálnom, hogy még a széket is kilopták a seggem alól. Még egyszer; nem az úriember emlékét akarom megsérteni, csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy ha valaki a tűzzel játszik, ne lepődjön meg, ha megégeti magát.) állít emléket. Ha nem lenne ez az apropó, elég morcos lennék, mivel ezt a 3 új dalt (A „Blood River” már szerepelt a második lemezen, a rejtett „The Haunting” pedig az új lemez címadó dala volt.) nyugodtan felpakolhatták volna a harmadik albumra. Ezen kívül a bevétel egy búr szervezet számlájára megy, úgyhogy befogom a szám. Mesélek inkább arról, honnan is jött a „Blood River”, azaz vérfolyó kifejezés. A „vérfolyó csatája” 1838 december 16-án volt 470 búr (köztük nők, és gyerekek), illetve 10000 zulu harcos között. A végeredmény 3 sebesült hollandus, és 3000 halott zulu. A folyó megtelt vérrel, innen a vérfolyó elnevezés. Röviden ennyi. A zene, és az ének továbbra is változatos, ahogy azt a csapattól már megszokhattuk. Tehát ízig-vérig profi kiadvány nemes célzattal. Ajánlott. 5 Szám 25:19 perc

History Of WAR I DVD

History Of White Aryan Resistance A háború története esetünkben nem a ’45-ben lezárult eseményekkel foglalkozik, hanem az azóta is tartó úgynevezett „Unseen War”-ral, vagyis „nem látott háború”-val, aminek elnevezése arra utal, hogy a világ többsége még mindig nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni, hogy az elmúlt 70 évben folytatott fehérek elleni tudatos népirtás lassan a végső felvonásához érkezik. A címben a W.A.R. az amerikai Fehér Árja Ellenállásra utal, a történet azonban ennél egy picit összetettebb. A trilógia főszereplője ugyanis egy Tom Metzger nevű úriember, aki valóban a többségében skinheadekkel operáló WAR alapítója, de ahoz, hogy teljes képet kapjunk, meg kell ismernünk az előzményeket, illetve más szálakat is. Az első rész az 1975-től 1989-ig tartó időszakot mutatja be az alapító elbeszélésében. Metzger a kezdetekben a Ku Klux Klan nagysárkánya volt („Grand Dragon”, ami a Führer-nek felel meg). Felfedi a média által elferdített hírek valós oldalát legtöbbször videókkal alátámasztva. Sajnos az elején pár videónál a minőség olyan rossz, hogy teljesen élvezhetetlen, szerencsére azonban a leghíresebb eseteknél jól látjuk, amit látnunk kell. Itt van például a greensboro-i mészárlás néven elhíresült eset. Ezt a magyar sajtó is úgy tálalta, hogy a klántagok békés tüntetőket öltek meg, aztán a videófelvételek ellenére amnesztiát kaptak érthetetlen módon. Érthetetlen módon? A teljes felvétel mást mutat. A békés tüntetők ugyanis csak addig békések, amíg meg nem jelenik pár autó, amiben KKK tagok ülnek. A botokkal, táblákkal felszerelkezett demokratikus tömeg provokálására, mocskolódására nem reagálnak, hanem mennek tovább, mintha azok ott se lennének. Azonban forgalmi torlódás miatt kénytelenek megállni. Ekkor a pár tucat drogost, hippit, és -talán mondanom se kell- pigmenttúltengéses debilt alkotó tömeg nekiesik az autóknak, és szabályos lincselést próbálnak demonstrálni nekünk. Csak elkövettek egy hibát. Elfelejtették, hogy a klán keresztény, nem liberális. A kőre nem kenyérrel, hanem kézigránáttal, jelen esetben a botokra automata fegyverekkel válaszol. A média csak innen adta le az anyagot, ezért az a sok tévé előtt ülő agymosott zombi csak annyit láthatott, hogy a klántagok lővöldöznek. Aztán a „California KKK Trash Punks” felvételeit szintén láthattuk már itthon, ugyanezzel a módszerrel, félidőnél leadott anyaggal. Itt maga Tom is jelen volt, mi több ő irányította a KKK legényeit. A koreográfia meg, mint említettem, a szokásos. „Békésen” nekitámadnak a gonosz rasszistáknak, aztán jön az „a francba ezek visszaütnek, meneküljünk” mutatvány, végül pedig a panaszkodás a sajtó képviselőinek, hogy mi csak tiltakoztunk, mire megvertek. A KKK-s részben még szerepel Metzger meglepően sikeresnek mondható politikai szereplése, a „Birth Of A Nation” című film kivesézése (Ez a klasszikus amerikai film a KKK méltatására készült, és én is írtam róla egy fantasztikus kritikát, de „érdekes” módon, akárhogy próbáltam, nem tudtam közzétenni.), stb. A WAR-ral foglalkozó részben is rengeteg érdekesség vár ránk. Náci majális Disneylandban, a „Race & Reason” kábeltévés beszélgetős műsor, ami az egyik legtovább futott ilyen jellegű műsor volt, és beválasztották az 5 (!) legjobban elkészített közé. Tartalmazza a különböző mónika show szintű műsorokban rőgzített szerepléseket, ahol mindig, és mindig az antifák, hátrányos helyzetűek, zsiványok kezdik a verekedést, és a balhét, annak ellenére, hogy ezeknek is csak az a célja, hogy bemutassa, a nácik az aggresszívak. A kedvencem ezek közül az, amikor az erőteljesen zsivány külsővel rendelkező, „elfogulatlan” műsorvezető magából kikelve fröcsög, és üvölt pár normálisan gondolkodóval, aztán a következő képeken rommá tört ábrázatát mutogatva közlik, hogy három fehér fiatal az egyik reptéren elkapta a műsor után, és elbeszélgetett vele. Pár videóban bemutatják azt is, mi vár ránk a jövő demokratikus Amerikájában (meztelen nő menekül az utcán, akit fekete hordák támadtak meg, fehér embert agyba-főbe verő mexikóiak, stb.), de annyira sok az információ, hogy meg sem próbálom mind felsorolni. A „The Order”-ről is található egy nagyon jó kis bejátszás. Ez a csoport nem véletlenül lett a fehér ellenállás jelképe a világban. Az általuk rabolt pénzből indult útjára, vagy maradt a mai napig életben szinte az összes jelentősebb amerikai fehér szervezet. Erre utal többek között a Max Resist zenekar a „14 words” című számában, mikor azt éneklik; „…We Can’t Forget Why They Did It, Or The Money Where They Hid It…”. A film összességében több információt tartalmaz, mint vártam, de kevesebb akciót. A legnagyobb érdeme persze ugyanaz, mint az összes többi tényfeltáró, ismeretterjesztő fehér kiadványnak. Megpróbálja figyelmeztetni a civilizált embert, hogy ha nem tesz sűrgősen valamit, akkor elpusztul. Sajnos a többség a jelek szerint el is fog. 120 perc. Jelenetválasztás, változó, rossz VHS minőség.

Storm – Is It Too Late?

Storm – Is It Too Late? (1998) A ’00-ás évek talán legmeghatározóbb svéd együttese volt a hazánkat is megjárt Storm. Az IITL (6 oldalas szövegkönyv) volt az első teljes hosszúságú album, amivel tőlük találkoztam. Általában egy új zenekarnál már az első pár dalnál kap a hallgató egy ingert, ami ha pozitív, akkor szívesen hallgatja tovább az adott produkciót. Volt néhány olyan formáció, amiről azért nem írtam, mert az első pár számban olyan negatív benyomásokkal bombáztak, aminek hatására lerombolták bennem azt, hogy írni akarjak róluk. A Storm esetében a másik véglet hatását észleltem. Szinte elröpült az a háromnegyed óra, amíg arról agitáltak, amiről már eddig is tudtam. Egy tucat svéd és angol nyelvű (1 Skrewdriver feldolgozás) dallal győztek meg arról, hogy még írjak róluk. A RAC-juk tényleg magával ragadó. Azon szerencsések közé tartozom, akik birtokolják a Véres Kard 5. számát, amiben egy érdekes interjú szerepel a vikingekkel. Először meríteni akartam belőle, de aztán mégis meggondoltam magam. Ha valakit annyira érdekel, az kezdjen aláírásgyűjtésbe az újranyomást kérelmezendő. Sok érdekesség volt abban az interjúban, ami összességében alátámasztja azt az egyszerű tényt, miszerint a jó csapatokkal foglalkoznak, a jó csapatok után érdeklődnek, és őket hívják meg szerte a világba fellépni. Én az első miatt körmöltem az északiakról, és úgy tippelem, az emlegetett újságnál is emiatt szenteltek figyelmet ennek a csapatnak. Arra a költői kérdésre pedig, hogy késő lenne-e, helyettem is válaszolnak. Szívemből szóltatok fiúk. 12 Szám 46:20 perc

Celtic Warrior – Invader

Celtic Warrior – Invader (1999) Nem mondom, hogy a lemez hatására sokat változott volna a szememben a CW megítélése, de azt el kell ismernem, az „Invader” (16 oldalas booklet) nem rossz. Állítólag a legjobb albuma a walesieknek. Nálam ezzel el is dőlt, hogy soha nem leszek CW rajongó. Ha mindegyik kiadványuk ezen a szinten mozogna, akkor sem gyűjteném be őket. Megy ez a középtempós pötyögés, amire Billy szorgalmasan „felszavalja” az aktuális szövegeket, és szinte ez minden. Egybefolyik az egész, és ezt az összefüggő masszát csak néha szakítja meg egy szép ballada, egy gitárszóló, vagy egy kicsit dallamosabb ének. Ennek ellenére nem rossz, de amikor azt vettem észre, hogy a harmadik hallgatásra sem igazán tudom megkülönböztetni a dalokat (leszámítva a balladákat), az már számomra sokat elmond. Tiszta Avalon. Érződik, hogy többre lennének képesek, de nagyon ritkák a kiemelkedő pillanatok. 10 Szám 40:15 perc

Chaos 88 – Welcome To Atlantic City

Chaos 88 – Welcome To Atlantic City (1999) Warrenék ’99-es tombolásán jókora adagot kapunk ebből a gyűlöletnek nevezett érzésből. Ha Atlantic City tényleg olyan, mint amilyennek ezek a srácok látják, akkor egyszer mindenképp el kell látogatnom oda. Persze nem az ingyen sör és az olcsó nők miatt. Engem inkább a másik része érdekelne a dolognak. Megnézném azt a helyet, ahol ilyen felfogású emberek élnek. A 13 dal közül 2 feldolgozás, amik szerint mások is gondolkodnak úgy, mint ők. Nem tudom, ez a fajta mentalitás mihez fog vezetni, de én is afelé hajlok, hogy az etnikai átrendeződés miatt a jewSA-ban is háború lesz. A zenekart valahogy mégsem féltem. Ha Warren ugyanazt fogja csinálni, mint a koncertjein, akkor csak a mikrofonját kell lecserélni egy csatabárdra, és az egyenlőbbek visszamenekülnek a gyapotföldekre dolgozni. (8 oldalas szövegkönyv) 13 Szám 38:00 perc