2015. május 1., péntek
Kommando Skin – Trotz Allem Heiter
Kommando Skin – Trotz Allem Heiter (2009)
Jó pár évvel ezelőtt történhetett, hogy az akkori párom elrángatott egy buliba. A számomra vadidegen emberek között forgolódva aztán szóba került, hogy egy rasta srác is eljön. Bár soha nem balhézni jártam a bulikba, azért valahol mégsem keseredtem el, mert a társaság összetételét ismerve, egy rasta megjelenése legalább némi testmozgással dobta volna fel az egyébként halál unalmas összejövetelt. Aztán amikor megjelent egy autó, amiben dübörgött a német RAC, és kiszállt belőle egy rastafári kinézetű figura, a helyzetről valamiért a black metál egyik legnagyobb óriása jutott eszembe (Absurd). A szabadidős torna végül elmaradt, és helyette egy viszonylag értelmetlen vitafórum vette kezdetét, amiben kb. egy tucat erősen ittas egyén arról agitálta egymást, melyik is a legjobb német zenekar. Itt aztán a végére eléggé érdekes eredmények születtek; hogy mást ne mondjak, két srác majdnem ölre ment azért, hogy a Landser, vagy a Die Lunikoff Verschwörung énekese a tehetségesebb. Ezen a „fórumon” aztán elég sokszor elhangzott a Kommando Skin neve is, akikről szégyen, vagy nem, de nem sokat hallottam. A csapat nem túl termékeny, mégis hosszú évek óta rendesen gyűrik a Faustrecht/Endstufe féle zenét. A TAH elég nagy siker lett, és azt kell mondanom nem véletlenül. Kiváló Street Rock dalok sorakoznak rajta német, és angol nyelven. Az ének jó, a zene jó, tehát a lényeg rendben van. A 12 oldalas booklet-ben megtaláljuk a szövegeket, zenekari képeket is. Elsősorban Blue Max rajongóknak ajánlom ezt a tényleg jól eltalált összeállítást, de bárki próbát tehet vele, aki egy kicsit is fogékony az igényes rockzene iránt.
12 Szám 36:42 perc
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése