2016. május 1., vasárnap

Die Lunikoff Verschwörung – Ebola Im Jobcenter

Die Lunikoff Verschwörung – Ebola Im Jobcenter (2015) Félve vettem kezembe a Luni-féle összeesküvés ’15-ös lemezét. Mi tagadás, az utóbbi időben egy kicsit csalódottan hallgattam a lemezeket, mert messze nem varázsoltak el annyira, mint az első kiadványok, a Landser megmozdulásairól nem is beszélve. Ezért egy kicsit magam is meglepődtem, amikor a második-harmadik hallgatás után elmúlt a rossz szájízem, és nem pakoltam el rögtön a lemezt. A korong 19 száma a régi időket idézi. Van balladánk, nordikus himnuszunk, komolyabb szerzemény, illetve egészen rövid a Landser-re jellemző ökörködés is. Néhol feltűnnek ismerős dallamok, átírt strófák, amik szintén a legendás zenekart idézik. Így például, aki szerette a „Rechtsradikal”-t, az feltétlenül hallgassa meg a „Rechts Im Regal”-t. Van még nem kevés hasonló rész, ami a nagyöregeknek, és a rajongóknak ismerős lehet már, de ezek további felfedezését rájuk bízom. A 24 oldalas szövegkönyv a PC-Records-nak köszönhetően elég jól sikerült. A szokásos elmegyenge rajzok díszitik az oldalakat. Végre újra egy olyan hanganyag, amit nem csak azért vehet meg a kedves vásárló, hogy teljes legyen a gyűjteménye. 19 Szám 54:49 perc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése