A borító színes, és a grafika is kellemes látványt nyújt. A filmindító képernyő sokkal igényesebb mint az első résznél. Menü azonban még mindig nincs.
A doku 1990-től kezdődik. A bevezető klipek kifejezetten jól sikerültek. Ezúttal amerikával kezdünk. Tom Metzger és a W.A.R. (White Aryan Resistance) mozgalmán keresztül próbálják bemutatni az amcsi helyzetet. Amerikai esetek (pl.: egy etióp megölése), Aryan Fest (sok felvétel van rajta a magyar tévében is leadott „Skinheadek: a gyűlőlet mozgalma” című filmből), Extreme Hatred, Storm Section zenekarok, WAR TV.
Kb. félóra után egy spanyol híradórészlet adja hírül, hogy a kopaszok ott is aprítják a népet. Az antifa felvonulás természetesen vörös csillaggal zajlik, majd a komcsi punkok elmondják, hogy hozzájuk képest mennyire gyávák a skinek (természetesen maszkkal a képükön). Utána egy kopasz nyilatkozik szintén maszkkal, majd pár kemény antifa csöves egy drogtanyán nyilatkozik hihetetlen bátorságáról.
Ezután jew yorki híradó a német neonácikról „The fourth reich” címmel. Van itt minden; síró öreg zs...., akinek csúnya dolgokat kiabáltak a kopaszok, rostocki grillsütés, katonai kiképzés, auschwitz, felvonulások. Párhuzamot próbálnak vonni az amcsi színtérrel is. Gerhard Lauck és az NSDAPAO, interjú egy KKK vezetővel, és eközben hogy kellően érzékeltessék a társadalmat fenyegető veszélyt; többszöri bevágások zsidó deportálásokról.
A „48 hours on hate street” elnevezésű amerikai híradós műsor következik. Ebben megismerkedhetünk egy híres mesterszakáccsal, aki nem mellékesen a KKK egyik vezetője. Figyelemmel kísérhetjük, egy utcai megmozdulását is, amikor pár tucat aktivistával szerveznek egy utcai demonstrációt a martin luther king emléknapon. A demokratikus tömeg (többségében feketék) természetesen megpróbálja szétverni őket. A vérontás elkerülése érdekében a rendőrség buszokkal menekíti ki őket a csetepatéból. Mivel a megvadult demokraták hoppon maradtak, nekiesnek a maroknyi rendőrnek, és törve-zúzva pusztítanak mindent, ami az útjukba kerül. Ebben semmi új nincs, ezt már megszokhattuk. Viszont az érdekes, hogy amikor a békés tüntetők egyik vezetője elkezdi üvöltözni, hogy minden a fehérek miatt van (eközben a feketék nekiesnek a velük szimpatizáló fehéreknek is), és az egyik szintén ebbe a liberális táborba tartozó fehér veszekedni kezd vele, hogy igenis vannak rendes (!) fehérek is, a feketék egész egyszerűen leütik. Nem érdekli őket semmi. Szétverik a rendőröket is legyen az fekete vagy fehér, egymást, rendőrautót és civilt, mint már említettem, gyakorlatilag mindent. Valljuk be, ebből a szempontból demokraták. Ők nem más fajokat, hanem egész egyszerűen mindent és mindenkit gyűlölnek. Ennek hangot is adnak. Legalábbis nekem ez jött le a felvételből. Amikor elfogynak a fehér szimpatizánsok, akkor egymásnak mennek. Az egészben az a legszebb, hogy még mennek az élő felvételek, amikor a fehér fajvédők már otthon ülnek a tévé előtt és röhögnek a tomboló demokratákon.
A folytatásban fordul a kocka. Történt ugyanis, hogy a Forsyth elnevezésű városkáról kiderült, hogy 100%-ban fehérek lakta. Ez természetesen megengedhetetlen egy olyan demokratikus országban, mint az U.S.A.. Na de mit lehet tenni? A megoldás; feketéket kell betelepíteni. Ezt persze a bennszülött lakosság sem hagyja szó nélkül és megpróbálja elkergetni őket. Csodák csodája itt a demokraták meg sem kísérlik megruházni a rasszista fehéreket. Lehet, hogy azért, mert a fehérek itt többen vannak? Ehelyett énekelni kezdenek, de ez se megy zökkenőmentesen, mivel záporozik rájuk az áldás a lakosok kezéből.
Egy gyors vágás, és már megint Metzger ad interjút (szerintem ez a pasi többet szerepelt a tévében, mint az akkori elnök). Utána a „SSisters of hate” következik szintén Amerikából. Ez Elizabeth-ről (akiből náci skinhead vezető lett) és Spring-ről szól, aki Aryan Nations aktivista. Megszólaltatnak több hölgyet is, akik nemes egyszerűséggel kijelentik, nem akarják feketék között felnevelni gyermekeiket.
A következő „Week in week out” összeállításban meglátogatjuk Európát, főként Wales-t. Folyamatosan feltűnik gerry gable újságíró, aki ezúttal sem tagadja meg önmagát (Ez az ember olyan ronda, hogy be kéne tiltani). Híradás a Violent Storm zenekar „balesetéről”, spanyol körkép egy rendezvény kapcsán (amire a VS-t is meghívták), Davis náci vezető, aki többek között Wales elszakadásáért küzd. Egy rövid tömegbunyó, amit megint az antifák robbantanak ki, ilyenformán próbálva megakadályozni egy skinhead koncertet. Természetesen nem sikerül. Sok huza-vona után végülis a koncert erős rendőri jelenlét mellett lezajlik, és később a bunyó mint „Battle Of Waterloo” vonul be a történelembe.
Az amerikai „Cry hatred” összeállítás adja tudtunkra, hogy az NS zeneipar virágzik és ennek hatására az államokban rengeteg gyilkosság történik. Szám szerint; 1. Megszólal George Burdi a Resistance Records-tól (ma már a szeretetről prédikál, és cigány nője van). A RaHoWa, New Minority zenekarok rövid bemutatása után egy összecsapás Burdivel az élen, aki rommá ver egy nőstény sharpot (ezért került később börtönbe, ahol aztán elvesztette az öntudatát, no meg az eszét is).
Jew-yorki utcai verekedés „kopaszok” között, Paul Burnley (No Remorse) interjú. „Panorama” híradó egy újabb felvonulásról, és hogy a pakik mennyire félnek Angliában, valamint a muszlimok rettegése néhány náci falfirka miatt. Skinhead kocsma néhány ismerős arccal, BNP felvonulás, tiltakozó újságírók, és egy kellemes fejrúgás.
Végezetül egy Cseh(szlovák) bejátszás skinheadek és vörösök (punkok összecsapásával) fűszerezve.
Ha véleményt kéne formálnom, csak azt tudnám mondani, amit az első résznél. Így inkább nem teszem.
2 óra 39 perc. Menü nincs. Léptetni sem lehet, csak tekerni. Rossz VHS minőség. Általában színes, néhol fekete-fehér de élvezhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése