Landser – Ran An Den Feind (2001)
A világ leghíresebb rechtsrock zenekarának hattyúdalát a 2001-es megjelenés évében rögtön betiltással ünnepelte a judesrepublik Deutschland. A borító meglepő módon elöl is hátul is színes, bár az én példányom első része csak egy lapocska, és a hátoldalán található rajzocska alapján hiányos. A befejezetlen kép arra a szörnyűségre enged következtetni, hogy az enyém kalóz. A 19 dalt felvonultató lemez 4 feldolgozást is tartalmaz, amelyek közül az első (Ran An Den Feind) egy német katonainduló átírt szöveggel, és ami önmagában is felháborító a demokratikus „rendszerekben”, hiszen Izráhel bombázásáról szól. Már a bevezető is egy fricska (Indizintro - az intro és a német betiltás szóból), de a törököknek (Wiedermal Kein Tor – egy törökellenes huligánnóta), a feketéknek (Reichskoloniallied és Niemals! Ez utóbbi egy KKK dal, és nagyon JR íze van), és a címadó nótában a zs….knak is kedveskedik a banda. Az odinista „Lenker Der Schlachten” vagy a Németországról szóló ballada, a „Mitten In Europa” is igen kellemes. Ezeken kívül még jó pár téma helyet kapott, ezáltal a legváltozatosabb korongjukat készítették el a fiúk. Gyűjteménybe illő darab, méltó befejezése egy „sikeres” karriernek.
19 Szám 51:15 perc.
2011. április 1., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése