2012. október 1., hétfő
2nd ISD Memorial 1995 Wales, UK DVD
No Remorse & Razor’s Edge & English Rose & Celtic Warrior & Warlord & Svastika
Na, ez már egy Ainaskin, NS88 Videos, B&H England közös produkció. A jól kivilágított teremben egy rövid bevezető után a Celtic Warrior azonnal elkezdi a bulit. Elmondásuk szerint inkább valami mást kezdenének, mivel az első szám rögtön a „Let The Battle Begin”. Véleményem szerint a legjobb nótájukat választották indításnak, a színpad mellett iszogató Chingford Attack énekes pedig bólogatással jelzi, hogy egyetért velem. Pár százan lehettek, de csak nagyon kevesen merészkedtek a színpad elé. Szűk félóra (26 perc) után átvedlenek közönséggé.
A Warlord (26 perc) előtt még egy kétperces videóajánlót kell megnézni egy másik ISD emlékkoncertről (Ez a DVD is ennek az 5 darabos sorozatnak a része.). Míg Billyék befejezésnek adták le az „Our Pride Is Our Loyalty”-t, addig Stiggerék rögtön bevetik a „Diamond In The Dust / Hail Victory” párost. A CW alatt egyébként szépen megduzzadt a tömeg, így a többi bandának már csak fokozni kell a jó hangulatot. A Warlord alatt több Skrewdriver szerzemény is elhangzik (Szinte az egész műsoruk ebből áll.), elsősorban a „Hail Victory” albumról, de az este folyamán mindenki belecsempészett pár klasszikus ISD nótát a repertoárjába. A végén a gyanútlan Stigger Jonesy-val együtt kánonozik, aki a „White Power” után a többi English Rose taggal együtt leszorítja a Warlord zenészeit a világot jelentő deszkákról.
A rózsások műsora alatt egy nagy „anti nazi league” zászlót is elégetnek, a maradványokat meg a tömegbe dobálják. Akik aztán újra felgyújtják. Az ER egyébként meglehetősen sokáig szerepel (42 perc), és közben szép sorban feltűnnek a hírhedt C18-as arcok is a közönségben (Big Jacko), vagy éppen a színpadon (Jasa).
A Svastika elé még beiktatták a „Skrewdriver Video Tour” 3 perces reklámját. Ezt pár perces néma csönd követi, és csak ezután kezdik a svédek a műsort. Nem túl meggyőzőek, bár a britek végig ugrálják a 19 perces mini bulit.
A birmingham-i Razor’s Edge-től (18 perc) nem volt jó húzás egy hölgyet bevenni basszerosnak. A csapatot a jobbak között tartom számon, de végig csak a kislányt kukkoltam, ezért aztán újra meg kellett néznem a felvételt. Nem baj, kivételesen megbocsátok nekik. Felcsendül a „Free My Land” is, ami osztatlan sikert arat.
Egy 3 perces interjúban megismerkedhetünk a „New Remorse”-al, így nem volt meghökkentő, hogy Burnley éneke helyett egy hegyomlás üvöltését hallgathatjuk a megmaradt 27 percben.
Nagyon jó kis anyagot sikerült összehozni. Rendkívül erős a felhozatal még nemzetközi szinten is. A leggyengébb láncszem szerintem a Svastika, de mivel minden csapatból kis adagot kapunk, így a szűk 3 óra nem telik unalmasan. A rendezvényen nem volt rendbontás, rendben lezajlott. Utólag sajnos már tudjuk, hogy ez csak amolyan vihar előtti csend volt…
171 perc. Interaktív menü, élvezhető VHS minőség.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése