2014. augusztus 1., péntek

Saga – My Tribute To Skrewdriver Volume 1 & 2 & 3

Saga – My Tribute To Skrewdriver Volume 1 & 2 & 3 (2000, 2000, 2002) Azt beszélik a népek, hogy a svéd énekesnő ezzel a lemezzel alapozta meg a „karrierjét” a „nem ajánlott” zenei kategóriában. Én egy kicsit továbbmennék. Szerintem nem csak, hogy megalapozta, de olyan szinten népszerűvé vált általa, amilyen –tehetség ide vagy oda- egyébként soha nem lett volna. Rengetegen voltak, akik feldolgoztak Skrewdriver dalokat. Olyanok is, akik ezzel a tiszteletüket fejezték ki, de olyanok is, akik csak egy újabb bőrt akartak lehúzni a „Don” munkájáról. Saga ez irányú munkája figyelemreméltó. Ha másért nem, hát azért, mert a világ legjobb RAC zenékkel foglalkozó blogja is foglalkozik vele. Na, de viccet félretéve haladjunk tovább! Az első két rész együtt jött ki, és limitálva adtak hozzá egy kemény dobozt is, amiben mindkét CD elfért. Az elsőn 14 feldolgozás, 1 emlékdal, és egy rejtett bónusz kapott helyet. A másodikon 15 átirat, eredetileg mind az englishman tollából. A hölgyet két tehetséges zenész kíséri, valamint vokáloznak is neki néhány dalban. Jocke és Mojje nem ismeretlenek előttünk, de, hogy melyik zenekarokban tevékenykedtek, nem írom le. Legyen ez inkább fakultatív házi feladat azoknak, akiket érdekel a dolog. A kirobbanó sikerhez ezek az „apróságok” elegek voltak. Két évvel később a Midgard úgy döntött, hogy trilógiává növeli az alkotást. A harmadik lemezen csak balladákat hallunk. Ezek közül 3 (az emlékdal, a „Suddenly”, és a „Tomorrow Belongs To Me”) már szerepelt az első két anyagon, de természetesen más hangszerelésben. A „Son Of Britain”-hoz csatlakozik még egy ISD-nek szánt ballada, aminek eredetijét Stigger és Ken jegyzi (Sleep Well). Legtöbbet az utolsó CD-t hallgattam, de lehet, hogy csak azért, mert jóval idősebb vagyok, mint a módszerváltás. De igazából nem emelném ki egyiket sem, mert a trilógia darabjai együtt teljesek. Külalak. Két 20 oldalas szövegkönyv az első két részhez, és egy 16 oldalas a ballada lemezhez. Az sem egy utolsó dolog, hogy ha egymás mellé tesszük a CD-ket, egy kellemes fekete-fehér-vörös összképet kapunk. Nem tudom, eredetileg is így tervezték-e, mindenesetre nagyon jól mutat. Tehát a hanganyag mellett a kivitelezés is elsőrangú, és ha a megjelenéskor szereztem volna be ezt az anyagot, valószínűleg nem találtam volna szavakat, hogy megírjam ezt a kritikát. Még ennyi év elteltével is kimagasló, pedig ma már tényleg hihetetlen mennyire jól kivitelezett némelyik kiadvány. Ezt a hármas műremeket még azoknak is bátran ajánlom, akik nem kedvelik annyira a Skrewdriver zenéjét. Telitalálat. Vagy inkább tripla telitalálat. 15+1 Szám 44:12 perc + 15 Szám 44:50 perc + 11 Szám 44:12 perc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése