2016. március 1., kedd
Sturm 18 – Braunzonen Rocker
Sturm 18 – Braunzonen Rocker (2014)
Már az NS vonalon is egyre inkább hódít az eddig csak polkorrekt lemezeken, klippekben alkalmazott húzás, miszerint csinos lányok képeivel próbálják az eladást egy kicsit megdobni. Persze lehet azon vitatkozni, kinek mi a csinos, de azért azt elmondanám a konzervatívabb kritikusoknak, hogy még egy szénné varott cicababa is jobb, mint a túloldalon a dzsungelzenére a seggüket rázó olcsó kurvák. Ami engem jobban zavar, hogy az itt szereplő Mara INKperial néven futó modell náci beállítottságára én semmi bizonyítékot nem találtam. A „88” tetkó például nem az ismert köszöntésre utal, hanem egész egyszerűen ebben az évben született a modell. A fészbúkon ennek ellenére elég sok kommentet kaptak a képei, miszerint ő egy náci kurva. Az sem zavarta ezeket az idiótákat, hogy később a nyolcasok mellé dollárjelek is felkerültek, amik finoman szólva még véletlenül sem szerepelnek a közkedvelt NS tetkók között. A 12 oldalas szövegkönyvben egyébként semmilyen extra infót nem találunk. Beszédesebbek inkább a dalok, és az elkövetők, akik a félreértések elkerülése végett már az ’Idealist”-ban a hallgató fülébe kiabálják, hogy ők bizony nemzetiszocialisták. Marco (WoA) és Jens (Sturmwehr) hozzák a kötelezőt, de ahogy a booklet-ben, a muzsikában sincs semmi extra. Ez is csak egy a többtucatnyi Sturmwehr-szerű lemez közül. Újítások nélküli, ezért nem is igazán tudom, mit írhatnék még róla. Biztosan megveszi a szokásos tábor, elfogy belőle a megszokott „X” mennyiség, de én ma már csak kb. annyira tudom megkülönböztetni az éppen aktuális Jens project-eket, mint a Kárpátia utolsó lemezeit. Gyűjtőknek kötelező, rajongóknak ajánlott, de a többieknek elsőkörben inkább valamelyik híresebb Sturmwehr albumot kéne beszerezniük
10 Szám 40:18 perc
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése