A tragikus sorsú Dieter vezette Kill Baby, Kill! rövid, pár éves élete alatt rendkívül termékeny volt. Ránk hagytak 4 nagylemezt, 3 splitet, és 1 kislemezt, hogy csak a főbb kiadványokat említsem. Ezekből a ’09-es évben látott napvilágot 2 nagylemez, 2 split, meg a kislemez. A FTETTW egyike ezeknek. A lengyel The Gits 6 száma nyitja az osztott lemezt. Nem ismerem őket, bár már hallottam róluk. Dühös, dallamos OI!-t nyomnak, a szövegek alapján a politikailag korrekt jelző pedig távolról sem jellemzi őket. Tulajdonképpen ugyanezt leírhatom a jóval ismertebb KBK-ról is, akik 5 nótát adnak le. Felfogás, és stílusbeli különbségek tehát nem nagyon vannak. A színvonal sem különbözik, bár nekem egy hajszálnyival jobban tetszik Dieterék produkciója. Nagyon jó ötlet volt ezt a két bandát összehozni. A 8 oldalas borító szokás szerint ötletes, bár első ránézésre is vannak benne esztétikai hibák, amik általában sajnos jellemzőek azokra a lemezekre, amikben a Molokoplusversand (ezúttal a Strong Survive-val) kiadó közreműködik. Erősen ajánlott anyag.
11 Szám 37:13 perc
2017. augusztus 1., kedd
Kill Baby, Kill! & The Gits – From The East To The West
Kill Baby, Kill! & The Gits – From The East To The West (2009)
A tragikus sorsú Dieter vezette Kill Baby, Kill! rövid, pár éves élete alatt rendkívül termékeny volt. Ránk hagytak 4 nagylemezt, 3 splitet, és 1 kislemezt, hogy csak a főbb kiadványokat említsem. Ezekből a ’09-es évben látott napvilágot 2 nagylemez, 2 split, meg a kislemez. A FTETTW egyike ezeknek. A lengyel The Gits 6 száma nyitja az osztott lemezt. Nem ismerem őket, bár már hallottam róluk. Dühös, dallamos OI!-t nyomnak, a szövegek alapján a politikailag korrekt jelző pedig távolról sem jellemzi őket. Tulajdonképpen ugyanezt leírhatom a jóval ismertebb KBK-ról is, akik 5 nótát adnak le. Felfogás, és stílusbeli különbségek tehát nem nagyon vannak. A színvonal sem különbözik, bár nekem egy hajszálnyival jobban tetszik Dieterék produkciója. Nagyon jó ötlet volt ezt a két bandát összehozni. A 8 oldalas borító szokás szerint ötletes, bár első ránézésre is vannak benne esztétikai hibák, amik általában sajnos jellemzőek azokra a lemezekre, amikben a Molokoplusversand (ezúttal a Strong Survive-val) kiadó közreműködik. Erősen ajánlott anyag.
11 Szám 37:13 perc
A tragikus sorsú Dieter vezette Kill Baby, Kill! rövid, pár éves élete alatt rendkívül termékeny volt. Ránk hagytak 4 nagylemezt, 3 splitet, és 1 kislemezt, hogy csak a főbb kiadványokat említsem. Ezekből a ’09-es évben látott napvilágot 2 nagylemez, 2 split, meg a kislemez. A FTETTW egyike ezeknek. A lengyel The Gits 6 száma nyitja az osztott lemezt. Nem ismerem őket, bár már hallottam róluk. Dühös, dallamos OI!-t nyomnak, a szövegek alapján a politikailag korrekt jelző pedig távolról sem jellemzi őket. Tulajdonképpen ugyanezt leírhatom a jóval ismertebb KBK-ról is, akik 5 nótát adnak le. Felfogás, és stílusbeli különbségek tehát nem nagyon vannak. A színvonal sem különbözik, bár nekem egy hajszálnyival jobban tetszik Dieterék produkciója. Nagyon jó ötlet volt ezt a két bandát összehozni. A 8 oldalas borító szokás szerint ötletes, bár első ránézésre is vannak benne esztétikai hibák, amik általában sajnos jellemzőek azokra a lemezekre, amikben a Molokoplusversand (ezúttal a Strong Survive-val) kiadó közreműködik. Erősen ajánlott anyag.
11 Szám 37:13 perc
Razor’s Edge – Blood On Their Hands
Razor’s Edge – Blood On Their Hands (2006)
Az angol c18-as banda sorrendben 7. stúdió albuma (6 oldalas szövegkönyv) rendesen meglepett. Eddig sem volt rossz, amit műveltek, de most igazán kitettek magukért. A muzsika hihetetlenül dallamos, és annyira fülbemászó, hogy az ember elsőre megjegyzi, aztán már csak azt veszi észre, hogy együtt dúdolja a zenekarral a refréneket. Ez önmagában nem nagy dolog, az igazi fegyvertény, hogy ezt az állapotot sikerült 12 számon keresztül fenntartani. Csak kapkodtam a fejem, hogy melyik dalt kell majd újrahallgatni, aztán végül maradt az egész lemez. Az évek során Andy hangja eléggé megváltozott, és elég sokat vesztett egyediségéből, valamint ha tárgyilagos akarok lenni, azt is el kell mondanom, hogy vannak pillanatok, amikor el-elfárad, és érezhetően nem úgy énekel, ahogy kéne. Ezt azonban elnézem nekik, elvégre nem profi zenészekről van szó. A másik dolog előtt sokkal értetlenebbül állok. Ez pedig a „The Clash” feldolgozás. Jól sikerült, és bár a témája eléggé elüt a többi dalétól, hangzásban nem lóg ki a sorból. De hát, vegyük már észre, hogy a „The Clash” egy antirasszista (tehát fehérellenes) kompánia volt. Mi a francot keres a nótájuk egy keményvonalas NS rocklemezen?
12 Szám 35:11 perc
Az angol c18-as banda sorrendben 7. stúdió albuma (6 oldalas szövegkönyv) rendesen meglepett. Eddig sem volt rossz, amit műveltek, de most igazán kitettek magukért. A muzsika hihetetlenül dallamos, és annyira fülbemászó, hogy az ember elsőre megjegyzi, aztán már csak azt veszi észre, hogy együtt dúdolja a zenekarral a refréneket. Ez önmagában nem nagy dolog, az igazi fegyvertény, hogy ezt az állapotot sikerült 12 számon keresztül fenntartani. Csak kapkodtam a fejem, hogy melyik dalt kell majd újrahallgatni, aztán végül maradt az egész lemez. Az évek során Andy hangja eléggé megváltozott, és elég sokat vesztett egyediségéből, valamint ha tárgyilagos akarok lenni, azt is el kell mondanom, hogy vannak pillanatok, amikor el-elfárad, és érezhetően nem úgy énekel, ahogy kéne. Ezt azonban elnézem nekik, elvégre nem profi zenészekről van szó. A másik dolog előtt sokkal értetlenebbül állok. Ez pedig a „The Clash” feldolgozás. Jól sikerült, és bár a témája eléggé elüt a többi dalétól, hangzásban nem lóg ki a sorból. De hát, vegyük már észre, hogy a „The Clash” egy antirasszista (tehát fehérellenes) kompánia volt. Mi a francot keres a nótájuk egy keményvonalas NS rocklemezen?
12 Szám 35:11 perc
Street Soldiers / Soldados De Rua
Street Soldiers / Soldados De Rua (1995)
Ez a válogatás a Dogs Of War Records első kiadványa volt még a kilencvenes évek derekán. Meglehetősen illusztris társaságot sikerült összetrombitálni szerte Európából, illetve egy „külsőst” az államokból. Nézzük a szereplőket nemzetiség szerint; itt a portugál LusitanOI! 2X, az amerikai No Alibi 2X, az olasz ADL 122 2X, a német Freikorps 2X, az angol English Rose 2X, a spanyol Division 250 2X, Franciaországból a Viking 1X, és a Bifrost 1X, valamint a hazai Hyde Park 3X. Itt van még 3 dallal egy Krátky Proces nevű különítmény, akik állítólag Szlovákiát képviselik. Minden csapat az anyanyelvén kommunikál (kivétel persze a KP, mert nekik olyan nincs, ők a cseh nyelvet használják erre), ami külön öröm volt számomra. Bár a stílus elég jól behatárolható (egyedül talán az amcsik lógnak ki ebből a szempontból a sorból), mindenki hozzáadja a saját kis plusszát, aminek hatására változatos lesz a lemez. Mai szemmel talán nem olyan technikás, vagy komplex az, amit a csapatok előadnak, de a kiadvány tökéletesen tükrözi, milyen volt a színtér a 90-es évek közepén az olyan fiatalok körében, akik az ellen a politika ellen lázadtak, aminek az eredményét most kezdi igazán nyögni a civilizált világ. 8 oldalas, fekete-fehér booklet.
20 Szám 59:16 perc
Ez a válogatás a Dogs Of War Records első kiadványa volt még a kilencvenes évek derekán. Meglehetősen illusztris társaságot sikerült összetrombitálni szerte Európából, illetve egy „külsőst” az államokból. Nézzük a szereplőket nemzetiség szerint; itt a portugál LusitanOI! 2X, az amerikai No Alibi 2X, az olasz ADL 122 2X, a német Freikorps 2X, az angol English Rose 2X, a spanyol Division 250 2X, Franciaországból a Viking 1X, és a Bifrost 1X, valamint a hazai Hyde Park 3X. Itt van még 3 dallal egy Krátky Proces nevű különítmény, akik állítólag Szlovákiát képviselik. Minden csapat az anyanyelvén kommunikál (kivétel persze a KP, mert nekik olyan nincs, ők a cseh nyelvet használják erre), ami külön öröm volt számomra. Bár a stílus elég jól behatárolható (egyedül talán az amcsik lógnak ki ebből a szempontból a sorból), mindenki hozzáadja a saját kis plusszát, aminek hatására változatos lesz a lemez. Mai szemmel talán nem olyan technikás, vagy komplex az, amit a csapatok előadnak, de a kiadvány tökéletesen tükrözi, milyen volt a színtér a 90-es évek közepén az olyan fiatalok körében, akik az ellen a politika ellen lázadtak, aminek az eredményét most kezdi igazán nyögni a civilizált világ. 8 oldalas, fekete-fehér booklet.
20 Szám 59:16 perc
West Wall – Blitzkrieg Symphony #1 In D-Minor
West Wall – Blitzkrieg Symphony #1 In D-Minor (2006-2012/2015)
A bemutatkozó lemez eredetileg ’06-ban jelent meg, aztán először ’12-ben (mp3-ban) majd ’15-ben követte ezt egy-egy újrakiadás. Utóbbiak feljavított minőségben, újra felvett vokállal, és basszussal. A „háborús metált” játszó zenekar talán a legjobb dolog, amit Ed a Bound For Glory-n kívül összehozott. Nem csoda, hogy ez a formáció 3 albumot is megért. Sajnos a csapat egész munkásságára árnyékot vetett az énekes/frontember Billus Maximus betegsége, aki aztán ’13 augusztusában rákban meghalt. Nekem nem titkoltan azért jön be a WW, mert amellett, hogy rengeteg a hasonlóság a legendás BfG-vel, mégsem mondható rá, hogy egy egyszerű koppintás. Kiforrott, rendkívül összetett muzsika kiváló témaválasztásokkal. Röviden összefoglalva számomra ez a West Wall. A 6 oldalas szövegkönyv ugyan nem a legtökéletesebb, de ha őszinte akarok lenni, el kell mondanom, hogy nem is nagyon nézegettem, annyira lekötött a kiadvány tartalmi része.
8 Szám 32:05 perc
A bemutatkozó lemez eredetileg ’06-ban jelent meg, aztán először ’12-ben (mp3-ban) majd ’15-ben követte ezt egy-egy újrakiadás. Utóbbiak feljavított minőségben, újra felvett vokállal, és basszussal. A „háborús metált” játszó zenekar talán a legjobb dolog, amit Ed a Bound For Glory-n kívül összehozott. Nem csoda, hogy ez a formáció 3 albumot is megért. Sajnos a csapat egész munkásságára árnyékot vetett az énekes/frontember Billus Maximus betegsége, aki aztán ’13 augusztusában rákban meghalt. Nekem nem titkoltan azért jön be a WW, mert amellett, hogy rengeteg a hasonlóság a legendás BfG-vel, mégsem mondható rá, hogy egy egyszerű koppintás. Kiforrott, rendkívül összetett muzsika kiváló témaválasztásokkal. Röviden összefoglalva számomra ez a West Wall. A 6 oldalas szövegkönyv ugyan nem a legtökéletesebb, de ha őszinte akarok lenni, el kell mondanom, hogy nem is nagyon nézegettem, annyira lekötött a kiadvány tartalmi része.
8 Szám 32:05 perc
Before god – Under The Blood Banner
Before god – Under The Blood Banner (2000)
A BG Big Ed egyik project-je a számos közül, amivel a BfG inaktivitása alatt foglalkozott. A második lemez az UTBB a kevésbé sikeres. A bemutatkozó „Wolves Amongst The Sheep” 2012-ig már két újrakiadást is megért. Általában nem hiszek az eladási statisztikákban, mert nem sok embernek van olyan jó, és kifinomult ízlése, mint nekem, ezért mindenféle előítélet, és a másik lemez ismerete nélkül hallgattam a korongot. A 8 oldalas, tetszetősnek egyáltalán nem nevezhető booklet-en meglehetősen gyorsan átrágtam magam, mivel a szövegeken kívül semmi lényeges infót nem tartalmaz. Fénykép is csak egy van, az is Jens Rahl-ról, az egykori Kreuzfeuer énekesről, mivel a kiadó az ő emlékének ajánlja a lemezt. A zenei rész már nagyobb falatnak bizonyult. Mivel Ed legrosszabb muzikális megnyilvánulásai is magas szintet képviselnek, úgy gondoltam a vokálon áll vagy bukik a dolog, azaz az ének fogja eldönteni, mennyit fogom hallgatni az elkövetkező időszakban. Nos, szerintem Ed kiskorában beleesett egy üstbe, amiben folyékony heavy metál fortyogott, mert itt újra bemutatja, hogy a vérében van a stílus. Az énekhang a minőségben nem okozott csalódást, de ez viszont már nem az én területem, vagy ahogy az angolok mondanák; „not my cup of tea”. Azt hiszem a károgós a megfelelő jelző, amit elsősorban nsbm hordák anyagain hallottam. Dallamos vokál csak az „Iceland”, és „Condemned To Walk Alone” című dalokban csendül fel, amik épp ezért személyes kedvenceim, de hazudnék ha azt mondanám, hogy ezek mentik meg a lemezt. Az elejétől a végéig profi munka az egész, csak egész egyszerűen én már évtizedek óta a dallamosabb ének szerelmese vagyok, ami itt nem jut főszerephez. Az értékelésem pozitív, és nagyon kíváncsi vagyok a másik anyagra is, mert mint azt már fentebb leírtam, az sokkal népszerűbb ennél. Az biztos, hogy ha a közelembe kerül, teszek vele egy próbát.
10 Szám 47:20 perc
A BG Big Ed egyik project-je a számos közül, amivel a BfG inaktivitása alatt foglalkozott. A második lemez az UTBB a kevésbé sikeres. A bemutatkozó „Wolves Amongst The Sheep” 2012-ig már két újrakiadást is megért. Általában nem hiszek az eladási statisztikákban, mert nem sok embernek van olyan jó, és kifinomult ízlése, mint nekem, ezért mindenféle előítélet, és a másik lemez ismerete nélkül hallgattam a korongot. A 8 oldalas, tetszetősnek egyáltalán nem nevezhető booklet-en meglehetősen gyorsan átrágtam magam, mivel a szövegeken kívül semmi lényeges infót nem tartalmaz. Fénykép is csak egy van, az is Jens Rahl-ról, az egykori Kreuzfeuer énekesről, mivel a kiadó az ő emlékének ajánlja a lemezt. A zenei rész már nagyobb falatnak bizonyult. Mivel Ed legrosszabb muzikális megnyilvánulásai is magas szintet képviselnek, úgy gondoltam a vokálon áll vagy bukik a dolog, azaz az ének fogja eldönteni, mennyit fogom hallgatni az elkövetkező időszakban. Nos, szerintem Ed kiskorában beleesett egy üstbe, amiben folyékony heavy metál fortyogott, mert itt újra bemutatja, hogy a vérében van a stílus. Az énekhang a minőségben nem okozott csalódást, de ez viszont már nem az én területem, vagy ahogy az angolok mondanák; „not my cup of tea”. Azt hiszem a károgós a megfelelő jelző, amit elsősorban nsbm hordák anyagain hallottam. Dallamos vokál csak az „Iceland”, és „Condemned To Walk Alone” című dalokban csendül fel, amik épp ezért személyes kedvenceim, de hazudnék ha azt mondanám, hogy ezek mentik meg a lemezt. Az elejétől a végéig profi munka az egész, csak egész egyszerűen én már évtizedek óta a dallamosabb ének szerelmese vagyok, ami itt nem jut főszerephez. Az értékelésem pozitív, és nagyon kíváncsi vagyok a másik anyagra is, mert mint azt már fentebb leírtam, az sokkal népszerűbb ennél. Az biztos, hogy ha a közelembe kerül, teszek vele egy próbát.
10 Szám 47:20 perc
Grenadier – Commando
Grenadier – Commando (1997)
A Grenadier annyit tesz, hogy az Endstufe-ban Big Ed átvette a szólógitár feladatait, az énekeshez Brandy-hez pedig csatlakozott Scott (Fortress). Ebben a felállásban hozták össze ezt az 5 nótát. A címadó később felkerült a BfG „Hate Train Rolling”-jára Joel tolmácsolásában, akinek állítólag ez az egyik kedvenc száma, az „Ermordet”-tel pedig ugyanez történt, csak a „Last Act Of Defiance”-ra játszották fel újra (46 Years In Hell címmel). A maradék 3-nak kisebb volt a visszhangja, de azért tölteléknek sem nevezhetem őket nyugodt szívvel. Abszolút kultikus kiadvány mai szemmel nézve. 4 oldalas booklet fényképekkel, szövegek nélkül.
5 Szám 17:42 perc
A Grenadier annyit tesz, hogy az Endstufe-ban Big Ed átvette a szólógitár feladatait, az énekeshez Brandy-hez pedig csatlakozott Scott (Fortress). Ebben a felállásban hozták össze ezt az 5 nótát. A címadó később felkerült a BfG „Hate Train Rolling”-jára Joel tolmácsolásában, akinek állítólag ez az egyik kedvenc száma, az „Ermordet”-tel pedig ugyanez történt, csak a „Last Act Of Defiance”-ra játszották fel újra (46 Years In Hell címmel). A maradék 3-nak kisebb volt a visszhangja, de azért tölteléknek sem nevezhetem őket nyugodt szívvel. Abszolút kultikus kiadvány mai szemmel nézve. 4 oldalas booklet fényképekkel, szövegek nélkül.
5 Szám 17:42 perc
Brainwash & Bound For Glory – Day Of Victory
Brainwash & Bound For Glory – Day Of Victory (2016)
A világ két legaktívabb kiadója a PC, és az OPOS Records egyesítette erejét, és legnépszerűbb üdvöskéiket egy split lemez kapcsán. Nagy várakozás előzte meg a kiadvány megjelenését, és én sem kicsit voltam kíváncsi, mi fog kisülni a Brainwash és a Bound For Glory találkozásából. A borítóért a nyakamat teszem rá, ez alkalommal az OPOS a felelős, akik mindig lenyűgöznek a képi világukkal, és ez most sincs másképp, leszámítva azt, hogy a fedőkép nagyon nem illik ide. Ez nagyon jól mutatna egy nsbm anyagon, de nem itt. A 12 oldalas szövegkönyv többi része egyébként szintén nem rossz, bár egy kicsivel több infó azért jöhetett volna. A korong a Brainwash bevezetőjével indul, aztán még 6 nótán keresztül szórakoztatnak minket. Ugyanazt művelik, mint a „Time To Act”-on, de ezek a számok kevésbé jöttek be, mint az azon szereplők. A produkció lezárásaként felcsendülő ballada sem olyan átütő erejű, mint volt a „Mayhemic Silence”. A BfG 5 új szerzeménnyel készült. Ezek legjobban az utolsó (Death And Defiance) album alkotásaira hasonlítanak. Az amerikai fronton sem ér minket komoly csalódás. A lemez utolsó szerzeménye, a már szinte kötelező közös nótában is mindenki odatette magát, de ez sem fogott meg annyira, mint azt vártam volna. Ha összegeznem kéne a benyomásaimat, akkor azt kell mondjam, egyáltalán nem vagyok csalódott. A Brainwash és a Bound For Glory is stílusuk zászlóshajói. Az ő együttműködésüktől pedig, nem is tudom, de talán csodát vártam. Ez pedig hiba volt. Csodát nem kaptam, csak azt, amire normális felfogással számítani lehetett. Egy nagyon ütős osztott lemezt, amin korunk legnépszerűbb csapatai közül kettő is szerepel.
13 Szám 53:03 perc
A világ két legaktívabb kiadója a PC, és az OPOS Records egyesítette erejét, és legnépszerűbb üdvöskéiket egy split lemez kapcsán. Nagy várakozás előzte meg a kiadvány megjelenését, és én sem kicsit voltam kíváncsi, mi fog kisülni a Brainwash és a Bound For Glory találkozásából. A borítóért a nyakamat teszem rá, ez alkalommal az OPOS a felelős, akik mindig lenyűgöznek a képi világukkal, és ez most sincs másképp, leszámítva azt, hogy a fedőkép nagyon nem illik ide. Ez nagyon jól mutatna egy nsbm anyagon, de nem itt. A 12 oldalas szövegkönyv többi része egyébként szintén nem rossz, bár egy kicsivel több infó azért jöhetett volna. A korong a Brainwash bevezetőjével indul, aztán még 6 nótán keresztül szórakoztatnak minket. Ugyanazt művelik, mint a „Time To Act”-on, de ezek a számok kevésbé jöttek be, mint az azon szereplők. A produkció lezárásaként felcsendülő ballada sem olyan átütő erejű, mint volt a „Mayhemic Silence”. A BfG 5 új szerzeménnyel készült. Ezek legjobban az utolsó (Death And Defiance) album alkotásaira hasonlítanak. Az amerikai fronton sem ér minket komoly csalódás. A lemez utolsó szerzeménye, a már szinte kötelező közös nótában is mindenki odatette magát, de ez sem fogott meg annyira, mint azt vártam volna. Ha összegeznem kéne a benyomásaimat, akkor azt kell mondjam, egyáltalán nem vagyok csalódott. A Brainwash és a Bound For Glory is stílusuk zászlóshajói. Az ő együttműködésüktől pedig, nem is tudom, de talán csodát vártam. Ez pedig hiba volt. Csodát nem kaptam, csak azt, amire normális felfogással számítani lehetett. Egy nagyon ütős osztott lemezt, amin korunk legnépszerűbb csapatai közül kettő is szerepel.
13 Szám 53:03 perc
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
