skip to main |
skip to sidebar
Phoenix & Corona Ferrea & English Rose & ADL 122 & 9éme Panzer Symphonie & Squadron
A B&H France által szervezett nyári fesztivál, mint az egyik legnagyobb franciaországi buli vonult be a köztudatba. A DVD szerint 400 fiatal volt kíváncsi a 2 hazai, 2 olasz, és 2 angol csapatra. Emlékeim szerint 500-an voltak a megjelent kopaszok. Amit csak azért jegyzek meg mert akárhogy is nézzük, ez igazán elkeserítő a gallokra nézve. Az arány olyan, mintha kb. 100-an csámborognának kis hazánkban egy Sons Of Europe-on, úgy, hogy ebbe a 100-ba benne vannak a külföldiek is. A kiadvány egyébként igen egyszerű. Fekete-fehér borítóval, menü nélkül.
A hazai Phoenix rögtön a „Thule”-lal (Legion 88) kezd, de játszanak például Bunker 84 nótát is. Bemelegítésnek nem rossz.
A CF-ből sem láthatunk túl sokat (7 perc). Az ő fellépésük alatt már legalább a tömeg nagy része benn van a teremben, de max. ha 20-an bíztatják az olaszokat.
Jonesy-ék játéka alatt szintén érzek némi hangulatemelkedést, de még mindig nagyon messze vannak például a Blue Eyed Devils békési fellépésétől. A 43. perc környékén a kamerás rövid körútra indul, bejárva a terem minden szegletét, beleértve a klotyót is, ahol az egyik bajtárs farkát is megcsodálhatjuk. Ezt én mondjuk elég erőteljesen kivágtam volna.
Mire visszaér, már a másik gall csapat koptatja a színpadot, és a terem, végre tényleg egy skinhead koncert benyomását kelti.
Egy rövid reklám után a talján legenda folytatja a műsort. Nem a kedvenc olasz bandám, de elég meggyőzőek. Külön kis kísérőbrigádjuk meg végig tüzeli a többi kamerádot. Játsszák a „Revuelta”-t is, a saját klasszikusok mellett.
Squadron. A srácok vérbeli muzsikusok. Igazán profi az előadásuk (néhány Skrewdriver dallal fűszerezve). Most azonban ez sem segít rajtuk.
Igyekszem finoman fogalmazni. Franciaország legnagyobb koncertjéről beszélünk. Adott 4 külföldi zenekar az első vonalból. Plusz kettő hazai a legnépszerűbbek közül. Erre eljön kb. 500 ember, akiknek csak töredéke (az is külföldi) élvezi az egészet. A többi csak passzív szemlélő (vagy még az sem), ami annyit jelent, hogy a színpadtól jó 5-10 méterre állnak és bámulják a zenekarokat. Nálunk egy sima hétvégi buli nagyobbat szól. Szánalmas. Csak a szervezőket, meg a zenekarokat sajnálom. Ez a méreg, nem a cián.
124 perc. Menü nincs. Tűrhető VHS minőség.
White Rebel Boys – White Songs/Full Of Hate (2010)
Klisés cím egy „új” német zenekartól. A banda nevének kiválasztására is csak az előbb használt jelzőt tudom használni (Valószínűleg a White Resistance zenekarral közös marketingesük van.). A lemez fedőképe ötletes, de a lökést, aminek hatására mégis beruháztam a srácok bemutatkozó lemezére, az „Ellenállás Hangja” újságtól kaptam. Ennek első számában ugyanis volt egy dalszövegük, ami a kitörésről szólt (Waffenbrüder). Gondoltam adok egy esélyt nekik a magyar-német barátság jegyében. A fiúk munkája mellesleg a méltán híres germán RAC-ra épül. Egy Saccara feldolgozásunk is van, találunk angol dalt is, majd a már említett „Waffenbrüder” után egy hosszú befejező nótát is. Nem mondhatnám, hogy a zene is annyira fantáziátlan lenne, mint a nevük, de a vezető csapatokhoz képest még fejlődniük kell.
12 Szám 57:04 perc
Legittima Offesa - White Kriminals (2006)
A fiúk harmadik albumát kezemben tartva először egy kicsit megijedtem. Természetesen nem a halálfejtől (ennek még örültem is, mert az eddigi alkotásaik látványától nem estem hasra), hanem a címtől. Ha már az olasz RAC bandák is elkezdenek angolul nótázni, az nekem a vég kezdete. Aztán mikor lement az első szám, kicsit megnyugodtam (és a Xanax-os doboz is visszakerült a helyére), mert a 12 oldalas borító szövegeit böngészve örömmel láttam, hogy szinte semmit nem értek a dalszövegekből. Profi kivitelezésű cucc olyan zenével, mint amit a ’90-es évek itáliai zenekarai favorizáltak.
11 Szám 36:42 perc
Frank Rennicke – Frank & Frei (2010)
Németország és talán a világ leghíresebb nemzetiszocialista balladaszerzőjének új albumára éveket kellett várni. Az egyébként rendkívül aktív művésznek ez (ha jól számolom) a 14. lemeze. Az úriember idővel mit sem változott. Hosszú munkásságát elég nehéz lenne elemezni (ha valakit nagyon érdekel az élete, keresse fel a metapédiát). Ami nekem leszűrődik, hogy bármilyen sikerek vagy megrázkódtatások is érték, mindig megmaradt patriótának. A zenéjéről ugyanez elmondható. Voltak sikeres és kevésbé sikeres lemezei, de a stílus megmaradt. Egyáltalán nem haladt a korral. Továbbra is inkább akusztikus hangszereken előadott dalokat hallhatunk tőle. Ezek valahogy mindig a 30-as évek zenei világát idézik fel bennem. Nosztalgiazene, annak ellenére, hogy 2010-ben jelent meg.16 oldalas, ötletes booklet. Nagyon ott van.
13 Szám 72:23 perc
Live At Club Valhalla 1994
Egyszerű kivitelezésű DVD a svéd Storm ’94-es koncertjéről. A koncertet igazából idézőjelbe kellene tenni, mert tulajdonképpen egy nagyon szűk körű buliról van szó. Közönség szinte nincs is. 6-7 ember ugrál a színpad előtt. Ami kárpótol minket, az a hangzás, és a szinte profi felvételek. Bár elég régen készült, a minőség még most is elfogadható. A készítő egyébként a Ragnarock Records, aki a srácok bemutatkozó lemezét is gondozta. Sajnos a Storm kimaradt az életemből. A „Hell Seger”-en kívül nem jutott el hozzám lemezük, de ezen produkció alapján, lehet, hogy gazdagítani fogom a készletem. Hangulat közönség hiányában nincs, ezért nem is igazán értem a címet. Kicsit megtévesztő. Élő is, és valóban felismerhető a Club Valhalla, de nekem inkább egy promo anyagnak tűnik. Ha nem is került igazán be a köztudatba ez a filmecske, a banda rajongói csettinthetnek örömükben.
57 perc. Menü nincs, élvezhető VHS minőség.
Macht Und Ehre – Herrenrasse (1997)
A MUE az 1990-es év végén alakult meg egy berlini börtönben. A ’97-es Herrenrasse a negyedik önálló kiadványuk volt. Kicsi az esélye, hogy valaha is végigzongorázom a lemezeiket, de evvel mindenképpen foglalkozni kell. A suttogós énekhanggal egy egészen egyedi hangzást alakítottak ki, és a Landser-hez hasonlóan működésük alatt végig nem kívánatosak voltak saját hazájukban. Utóbbi természetesen csak az első periódusra vonatkozik (igaz, most sem táncolja őket körbe Angela Merkel egy-egy frissen megjelent lemez kapcsán), mert ez volt az utolsó igazán durva lemezük. Ezután olyan lemezeket készítettek, amiket már szabadon meg lehet vásárolni (és letölteni). Nemes egyszerűséggel ez a legjobb alkotásuk, és manapság már annyira alapműnek számít, hogy szinte kötelező. Lehet őket szeretni vagy utálni, de ezt a korongot ismerni kell.
10 Szám 34:49 perc
Max Resist – Second Skin (1997)
Sean és csapata második lemezén azt folytatja, amit az elsőn abbahagytak. Ezúttal van Skrewdriver feldolgozásunk (Built Up. Knocked Down), meg egy a Freikorps-os fiúkkal készített közös dalunk is (Geile Macker, Keine Kacker). A borító színes, és sokkal kellemesebb a (férfi)szemnek. Szerte a világban nagy eladásokat produkált. Ez a kellemes külalak mellett még az ez alkalommal jobban sikerült daloknak is köszönhető. A Second Skin sokkal meggyőzőbb lett, mint a debütáló korong.
10 Szám 35:37 perc
Daneskjold – Den Danske Legion (2006)
Hasonlóan a „Norske Legion”-hoz ez is egy igazi fehér holló a színtéren. A dánok sem arról híresek, hogy minden sarkon egy RAC zenekar zenélne, mint déli szomszédjuknál. A négyoldalas kiadvány két oldalán letudták a kötelezőt, ami mondjuk egy mini CD esetében nem feltétlenül hiba, de én szívesen vettem volna némi infót a dán mozgalomról. Az mindenképpen pozitív, hogy az énekes végig dánul hirdeti az igét. Még a Fortress átdolgozásban az „AFA Svin”-ben (Commie Scum) is. Bár igazán igyekeztem úgy hallgatni végig a produkciót, hogy egy kezdő banda szárnypróbálgatásai, az eredmény mégis elég gyenge lett. Az igyekezet látszik ugyan, de az egész annyira sablonos, hogy alig vártam már, hogy vége legyen. Monoton a zene, az ének. Az sem segít, hogy a számok elé bevágtak odaillő hangfelvételeket. Anno az agyonmásolt Mos-OI kazettáim nagyobb zenei élményt nyújtottak.
6 Szám 22:01 perc
Definite Hate & Fueled By Hate & Attack & Intimidation One & Final War & Max Resist
Az Imperial Klans Of America már nagyon régóta szervezett ilyen fesztiválokat, de a 90-es évek végén kezdték el igazán a skinhead zenekarokat favorizálni ezeken az eseményeken.
Nos a DVD első zenekara a Fueled By Hate (15 perc) nincs is jelölve a borítón. Ők Death/Trash metál keveréket nyomnak. Van keresnivalójuk ezen a téren, mivel a tehetségük, és a hörgő-üvöltő énekesük is megvan hozzá.
A Definite Hate (20 perc) nevű Hammerskin brigád már inkább az én ízlésemhez áll közel. Dühös, agresszív, mégis dallamos muzsikájuk belőlem csak pozitív reakciókat váltott ki. Itt még a régi énekest hallhatjuk (a dobok mögött kell keresnünk), bár vendégként a Carolina Sons vokalistája is vendégszerepel egy kicsit. A 33. percnél egy interjú keretében (ami eredetileg a Kriegsberichter számára készült) jobban megismerkedhetünk a Hammerekkel (pl.:zenélnek a bandába Riot Wing és Carolina Sons tagok is).
A békés interjúnak az Attack szereplése vet véget. Ha eddig azt mondtam, hogy agresszívak a fellépők, akkor az Attack frontemberére nincs megfelelően erős jelzőm. Ha jól emlékszem ezt nevezte ő „Combat Metál”-nak. A mozgása, az arca hihetetlen dühről árulkodik, és úgy őrjöngött a műsor alatt, mintha elmentek volna otthonról. Úgy járkált föl-alá, mintha csak a megfelelő prédára lesne a közönség soraiban. Kisebb csoda, hogy senkinek nem ment neki. Úgy tudom, egyébként hivatásos katona, és biztos vagyok benne, hogy ha szabad kezet kapna, végleg megoldaná a közel-keleti konfliktust (ennek mondjuk az lenne az eredménye, hogy a térség eltűnne a Föld színéről). Viccet félretéve hihetetlen energiákat mozgósít, ami előtt én is fejet hajtok, a rajongók meg végig ugrálással, és tapssal díjazzák. Közben egyre csak biztatják, hogy szálljon be közéjük egy kis pogóra. Nem kell sokat kérniük, és az utolsó szám alatt egyszer csak beveti magát a tánc sűrűjébe. Nem sokkal később már az egyik hangszórón állva köszöni meg a támogatást. Szívesen megnézném egyszer az urat élőben is, mert az, amit ezalatt a szűk 20 perc alatt lezavart, az tényleg emberfeletti.
A második DVD-t az egykor az USA RAC üdvöskéjének tartott Intimidation One (59 perc) indítja. A banda ma már sajnos inaktív elsősorban az énekes viselkedésének köszönhetően (Ő ihlette a Bully Boys „Skinhead Superstar”-ját.). Leadják a „Sturmführer” amcsi verzióját, a „When The Boat Comes In”-t, az „88 Rock ’N’ Roll Band”-et, de a saját dalaiknak nagyobb sikerük van. Én továbbra is azt mondom, hogy ennek a csapatnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja, még akkor is, ha a közönségnek más a véleménye. A szólógitárt mellesleg egy Roy nevezetű figura kezeli, aki sokszor szerepelt már ezen a blogon is (A basszusgitár mögött meg mintha Brian Sawyer állna, de erre nem vennék mérget.).
A „Rev. Matt Hale” címet viselő jelenetben egy fiatalember hegedül nekünk. A Horst Wessel indulót felismertem, de a többi dallam, sajnos teljesen ismeretlen előttem.
A kb. 5 perces komolyzenei élmény után egy szintén a Kriegsberichter-nek készült Attack interjút tekinthetünk meg.
Ezután jön az igazi meglepetés, mivel a Final War fellépést a „Total War” cím alatt találjuk. Én először azt hittem, hogy valójában a borító rossz, és a „Total War” zenekar szerepel a Final War helyett. Mivel működik USA banda TW néven az NSM berkein belül, ezért nem kicsit volt zavaró ez a hiba. Tehát összességében azt kapjuk, ami a borítón van (a Fueled By Hate-tel megfejelve), csak a menüben szereplő címek lettek egy kicsit megkavarva. Sajnos egyébként a NF DVD sorozat kapcsán a lemezek feliratai is (Disc1, Disc2, PAL/NTSC) alaposan össze vannak keverve, és így mikor megkaptam őket, nagyon megijedtem, hogy össze-vissza keverték a lemezeket.
De a lényeg, hogy ezek csak apró szépséghibák, és egy kellemes FW (45 perc) produkciót is magában foglal a videó (+ egy interjút a végén). Az ő california-i punk rockjuk annyira ismert lett, hogy nem is koptatnám feleslegesen a billentyűzetet a leírásukkal. Élőben is nagyon tudnak, és elsősorban a „Glory Unending”-ről hallhatunk slágereket. Legyen elég ennyi.
Utolsó szereplőnket nem lesz nehéz kitalálni. A detroit-i Max Resist annyira népszerű az államokban, hogy szinte elképzelhetetlen nélkülük nagyobb rendezvény. Megy a „ziga-zaga”, meg a Sieg Heil!, és persze a buli meg az ugrálás minden mennyiségben. A tagok már nagyon jól érzik magukat (a sok sörnek köszönhetően), így a szünetben viccmesélés, bohóckodás is felüti a fejét a színpadon. Az egyetlen dühítő dolog, hogy a második szám közben (Out On A Limb) véget ér a felvétel.
A kiadvány kétségtelenül megéri az árát. Vannak benne szokás szerint hibák, mint az NS88 Videók 99%-ában, de ez nem veheti el a kedvét senkinek. Azt viszont valahogy jelezni kéne, melyik banda mennyit szerepel, mert ha valaki ezt például a MR-ért vette meg, az nagyon csalódott lehet.
178 perc. Interaktív menü, VHS minőség.
Moshpit – Mirror Of An Unbroken Faith (2007)
A semmiből feltűnt csapatot (én legalábbis nem sokat tudtam róluk) pár fellépés után sokan az új HC reménységnek tartották. Annyiszor hallottam már ezt, hogy már nem hiszek az ilyen áradozásoknak. Aztán megjelent a bemutatkozó lemezük, és megszaporodtak a fellépéseik is. A hangok csak nem csitultak, úgyhogy gondoltam ártani nem árthat, ha beruházok a MOAUF-re. Az angol nyelv manapság már szinte kötelező, az OPOS Records pedig hozta a németekre annyira jellemző igényességet (12 oldalas profi booklet, az összes dalszöveggel + bónusz videó). A koncertjeiken állítólag szabályos mészárlás folyik, így kicsit félve tettem be a korongot a kocsi lejátszójába. Ha mészárlásnak nem is nevezném, egy igen erőteljes lemeznek jutottam birtokába. Az ének a szokásos „üvöltve énekel” formulát alkalmazza, a zene azonban elég dallamosra sikeredett, aminek mondanom se kell, szerfelett örültem. Sokszor megjegyeztem már, hogy nem igazán vagyok a műfaj szerelmese, így nem is nagyon érdemes az én véleményemet készpénznek venni. A Final Stand kiadó tulaja viszont a 2007-es év legjobb hatecore lemezének titulálta. Higgyétek el nekem, ő már csak tudja!
13 Szám 42:21 perc
Mistreat – Unfinished Business (Gold Edition - 2003)
Eredetileg párszázas példányszámban jelentették meg a 10 éves szülinapra. Mivel a Mistreat-ről van szó, gyorsan el is fogyott. Olyannyira, hogy Finnországon kívülre nem is nagyon jutott belőle. Sokáig próbáltam én is beszerezni (még a B&H Suominak is írtam, akik a honlapjukon árulták is, de ők még válaszra sem méltattak), de nem sikerült. Kicsit olyan volt, mint a jeti. Állítólag létezett, de olyannal nem sikerült beszélnem, aki közvetlen kapcsolatba is került vele. Aztán végre megkönyörültek szegény rajongókon, és új borítóval a banda fennállásának 15. évfordulóján Gold Edition alcímmel (kibővített verzióban) újra elérhetővé vált. A 16 oldalas booklet igényes (bár a fiúk félmeztelen teste helyett jobban örültem volna egy Max Resist-es megoldásnak), tartalmazza a szövegeket is. Igaz, nem mindegyiket. 24 dal vár a hallgatóra (16 angol, 8 finn) ma már nem kapható kislemezekről, válogatásokról (pl.: Thunderrock 2, Destiny Rock 2), demókról. A végére pedig rátettek 6 koncertfelvételt a 10 éves jubileumi fellépésükről (Ezek közül mindenképpen érdekes a „Finland Skinheads”, ami a „Finland Skinhead” és a Cock Sparrer klasszikus „England Belongs To Me” átiratának keveréke finnül és angolul). Aki egy kicsit is vevő a srácok zenéjére, az nagyon gyorsan rendelje meg magának. Az „Ultimate”-et meg a „Best Of”-ot pedig felejtsük el!
24 Szám 71:27 perc
Die Lunikoff Verschwörung – Die Rückkehr Des Unbegreiflichen (2003)
A Landser ügy igencsak felkavarta az állóvizet. Főhősünk, Luni még a börtönbe vonulása előtt a „Spreegeschwader”-es fiúk segítségével összehozott egy azóta is működő bandát, akikkel aztán rövid idő alatt három kiadványt is feltálalt a BRD nem kis bosszúságára. Ezekkel sikert-sikerre halmozott, amire a költséges állami procedúrák miatt igen nagy szüksége volt (Nem lenne korrekt, ha nem ejtenék pár szót azokról a zenekarokról, akik segíteni próbáltak a Landser tagjain. Megjelent 3 Tribute támogatói lemez. Sajnos az utolsó azon apropó miatt, hogy az egykori tagok tanúskodtak Mr. R. ellen, aki, ha lehet ezáltal még nagyobb bajba került).
Első alkalom, hogy egy Luni-féle kiadványban megtalálhatjuk a dalszövegeket is. A 12 oldalas booklet másik oldalát egy fekete-fehér kép díszíti néhány fontos szereplővel a fehérek történelméből. Dicséret a rajzolónak (még akkor is, ha engem lefelejtett a képről). A zenénél maradt minden a régiben. Az egyetlen változás, hogy a szövegek finomabbak lettek (Ez a szép a demokráciában. Mindenki tudja, miről van szó, de ha nyíltan kimondja az ember, akkor lecsukják érte). Az első dal rögtön egy paródia (a RaHoWA „Praledium in G”-je nyomán), az utolsó (rejtett) szám pedig az „Arische Kaempfer” instrumentális verziója. Köztük olyan szerzemények gondoskodnak a szórakozásról, mint például az AFA-knak írt „Eure Eltern Sind Geschwister” (A szüleitek testvérek). Tipikus Luni féle slágerparádé, még akkor is, ha elsőre nem fogja meg annyira az embert, mint a betiltott Landser lemezek.
16 Szám 42:06 perc
10th July 1993, Baden Württemberg 
Az egyik első Skrewdriver DVD még 2001-ből, amit aztán számos követett még. A lehetőségekhez képest igényes kiadvány (színes borító, ismertető). Az indítóképernyőn a frontember mellett egy „Play” és egy „Ian Stuart” felirat foglal helyet. Utóbbi csak egy képpel fűszerezett híradás az énekes haláláról.
Egy szabadtéri fellépésről van szó, mint például a Ritorno A Camelot esetében. Ez egyben az utolsó németországi koncert is volt, és mivel Skrewdriver + Németország kombóról van szó, nem meglepő, hogy az eseménynek helyet adó sátor alá szép számban gyűltek össze a rajongók. Az előzenekar a Triebtaeter volt, de ez a DVD csak a britek műsorát tartalmazza. Az angolok a „Kreuzritter Für Deutschland” elnevezésű rendezvényen léptek fel Stuttgart közelében immár másodízben. A már szokásosnak mondható klasszikus repertoár, ezúttal is változott egy picit, de azért a nagy slágerek egytől egyig felcsendülnek. Léptetés egyébként hál’ Istennek van, és a kamerás is végig dolgozik. Van kép a képben, osztott képernyős felvétel, ISD előröl, meg hátulról. Az ilyen apróságok által sokkal élvezhetőbb a dolog. Ian szónoki képességeit most is megcsodálhatjuk. Szinte minden számot megelőz egy rövidebb magyarázat, ajánlás, stb. Ezúttal talán még szókimondóbb, mint általában. Ha élne még, valószínűleg a német kormány már rég kiadatását kérte volna Angliától a felvételeken hallható rasszista „bűncselekmények” kapcsán. De sajnos nincs „ha”, csak ez a videófelvétel, ami ha nem is érhet fel egy „Skrewdriver Live In Hungary” koncertélménnyel, remek dokumentáció arról, amiben nekünk magyaroknak soha nem lehet már részünk.
73 perc. Jó VHS minőség.
Asynja – Through The Misty Air (2007)
A Hel feloszlásával a lányok igen nagy űrt hagytak maguk után. Szerencsére a svédeknek ezen a téren kimeríthetetlen forrásaik vannak. Úgy néz ki, a pár éve debütáló Asynja segítségével ezt az űrt máris sikerült betölteni. A korong címe ugyan „Through The Misty Air, de ha a „Best Of” címet adták volna, azon sem lepődtem volna meg. A Nordvind ízléses körítése is csak hab a tortán. Első nagy kedvencem a „Nerthus” volt, de aztán pár hallgatás után a többi nóta is csatlakozott hozzá. Nem vicc. Olyan album, amit az ember többször is képes egymás után úgy végighallgatni, hogy közben szinte elrepül az idő. Minden esélyük megvan arra, hogy elfoglalják a Hel-es csapat megüresedett trónját. Meghalt a király, éljen a király!
8 Szám 38:14 perc
