2012. július 1., vasárnap

B&H Sir Oswald Mosley Tribute 1997 London, England DVD

Warlord & Legion Of St. George & Mistreat & Hate Society
A „White Label”-nek köszönhetően jelent meg ez a DVD, ami egy 5 darabos sorozat része (mindegyik B&H C18 alcímmel). Ez egy picit csalóka, mivel idővel az ezeken szereplő legtöbb zenekar, nem csak, hogy hátat fordított a C18-nak, de egyenesen szembeszállt a szervezettel. Ez a koncert a brit fasiszták egykori vezérének, Sir Oswald Mosley-nak állít emléket. Első fellépőnk a finn Mistreat (21 perc), amin kicsit elcsodálkoztam, mert inkább főzenekarként számoltam velük. Sajnos rögtön látszik, hogy egy kisebb buliról van szó, elég gyér közönséggel. A második nótájukat a svéd Totenkopf énekesével (aki aztán később is visszatér) adják elő. Angolbarát anyagot szervíroznak (az England Belongs To Me is elhangzik), de csak ritkán találnak partnerre a jelenlévők soraiban. Szent György légiója ugyan csak 5 tagú, ennek ellenére elég szűkösen vannak a színpadon. Nagyon profin nyomják a klasszikus brit RAC-t. Nekem egy kicsit unalmasnak tűnik a finnek zenéje után, a közönség viszont másképp vélekedik. 30 percnyi angol RAC-ot 14 percnyi német RAC követ. Angolul. A Hate Society nem sokáig szenved. Nem túl meggyőző előadásuknak Stigger megjelenése vet véget. A Warlord-ra (39 perc) hárult az a nehéz feladat, hogy megmentse az estét. Néhány slágernek (Beautiful England, Hail Victory) köszönhetően ez úgy néz ki, sikerülhet is. A próbálkozásból végül egy elég jó hangulatú buli kerekedik a Skrewdriver daloknak köszönhetően. A felhozatalt tekintve nagyon jó koncertélménnyel távozhattak a rajongók. De erre sajnos a láthatóan rossz hangulat erősen rányomta a bélyegét. Nem hiszem, hogy megbánták volna, akik otthon maradtak. Jobb az ilyen bulit fotelból nézni. 106 Perc. Interaktív menü, élvezhető VHS minőség.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése