2012. július 1., vasárnap
Störkraft – Live In Weimar, Germany 1993 DVD
Radikahl & Final Solution & Bound For Glory & Störkraft
Az indítóképernyőn külön keltakeresztekbe zárták az együtteseket, így külön-külön is megnézhetjük őket.
A meglehetősen sötét koncertteremben egyedül a Störkraft zenészei jelentik a fényt, illetve a színpad, ami sajnos a minőségnek köszönhetően még így is nehezen kivehető. A hanggal nincs különösebb bajom. Egy közepes szintet simán megüt. A lassan már húsz éves kazettáimon körülbelül ugyanígy szóltak a dalaik. Igazán jó kis koncertbanda voltak, mert az általam látott összes felvételen kivétel nélkül remekül játszottak (már-már stúdióalbum szinten), és iszonyú jó hangulatot csináltak.
16 percnyi tombolás után a Radikahl folytatja a műsort. Őszintén szólva, bármennyire is szerettem a zenéjüket, a Retter Deutschlands album óta oda kívánom őket, ahova a CD-iket is dobtam.
Kb. 64 percet kell várni, hogy az egyik legrégebbi amerikai WP banda színre lépjen. Ők voltak egyébként az első jenki zenekar, akik koncertet adtak Európában. A chicagói srácok fellépésére sajnos rányomta a bélyegét az, hogy úgy látszik a németeknél sem volt akkora hírűk, így hozzám hasonlóan inkább kíváncsian, mint aktívan szemlélték a Final Solution bő félórás produkcióját.
A már akkor is jobban (el)ismert BFG zenekar jobban bejött a közönségnek, és bár az „isteni” státuszt ’93-ban még nem érdemelték ki a metál rajongóktól, hangulatos bulit nyomtak.
Nem igazán tudok elfogultság nélkül nyilatkozni. A képi minőség (különösen a mostani DVD-khez képest) sajnos elég rossz. Ennek ellenére ezeket a videókat mégis szívesebben nézem, mint a mostaniakat. Talán azért, mert én ezeken a zenéken nőttem fel.
(Ez volt a BFG első európai fellépése, és a harmadik legnagyobb RAC koncert Németországban.)
156 perc. Interaktív menü. Gyenge VHS minőség. Inkább fekete-fehér, mint színes.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése