Kill, Baby Kill! – A Prophet Returns…

Kill, Baby Kill! – A Prophet Returns… (2008) A borító alapján csodálom, hogy a kedves bevándorlók nem verték szét a megjelenéskor fél Brüsszelt. Tovább böngészve a maradék 6 oldalon elhelyezett szövegeket azt a megállapítást tettem, hogy a fiúk felfogása mit sem változott. Érdekes is lett volna, ha egy évvel a debütálás után máris feladták volna a nézeteiket. Tehát továbbra is az antikomcsi, fehér punk/OI zenét kapjuk. A szövegek politikailag nem korrektek, de az NS felfogásnak sem találhatjuk nyomát. Fehér büszkeség. Azt hiszem, ez a legfőbb mondanivalója a zenekarnak ezen a korongon is. 11 Szám 37:41 perc

No Remorse – Barbecue In Rostock

No Remorse – Barbecue In Rostock (1996) Burnley kiválásával a No Remorse új ösvényre lépett. Tulajdonképpen vállalta a szerepet, hogy a C18-as zenekarok vezére legyen. Már ha lehet vezérről beszélni ebben az esetben. A B&H körüli balhék még csak ezidőtájt kezdődtek, így a szokásos „utállak listában” még csak Burnley és az English Rose szerepelnek (Persze vannak többen is, de talán ők a legjelentősebbek. Később meg már egy 20 oldalas booklet sem lenne elég nekik.). Az a Burnley, akinek régi NR lemezeit mai napig úgy reklámozzák, mintha fizetnének érte. Ha valaki talál ebben valami logikát, az írja meg nekem is! Számomra ez ugyanis érthetetlen. Mindegy, a köszönetlistában szereplők is idővel szép lassan átvándoroltak a nem kívánatos egyének/bandák közé (A 8 oldalas booklet legjobban sikerült része természetesen a Griffin által rajzolt fedőkép.). Tehát Burnley helyére Big Jacko került, így a dallamos éneklésről lemondhatunk. A zene is kevésbé melodikus, a szövegek is erősen változtak. Sokkal durvábbak lettek. Olyan Divizió 88 szinten mozognak. Nem ritkák a primitív, sokszor már alpári, mocskolódó szövegek sem. Amelyek között találhatunk egy Sex Pistols feldolgozást is (Belsen Was A Gas). Mégis úgy érzem, hogy a legjobban a címadó sikerült (Ez az észak-németországi zavargás emlékére készült, amikor is neonáci fiatalok támadtak egy többségében törökök lakta munkásszállóra ’92 augusztusában, Rostockban.). Hibái ellenére mérföldkő. Valami okból kifolyólag ugyanis ezt a stílust később rengeteg C18-as banda próbálta koppintani több-kevesebb sikerrel. Sokan a régihez hasonlítják, és ez szerintem nem jó. Ez a formáció már csak nevében ugyanaz. Én egészen egyszerűen szeretem. Nem értek egyet a szövegekkel, de ha ki kell adni a fáradt gőzt, tomboláshoz ideális. 11 Szám 43:51 perc

Division Germania + Macht & Ehre – Hass Schürender Larm

Division Germania + Macht & Ehre – Hass Schürender Larm (2004) A suttogós meg az egyik hörgős zenekar. Talán ez a legtalálóbb elnevezése ennek a split-nek. A DG 7, míg a M&E 4 nótával szerepel. A két formáció hasonló stílusban nyomul, mégsem hiszem, hogy nagyon össze lehet téveszteni őket. Mindkettőjüket tisztelem, de nem mondhatnám, hogy mindennap az ő dalaikkal koptatnám a füleimet. Ezt a korongot viszont annyira eltalálták, hogy a jövőben még az is lehet, hogy ez változni fog. Elsősorban a DG kápráztatott el, de a M&E sem csak tölteléket képez a másik zenekar számai között. Az egyik legjobb split ebben a kategóriában. 8 oldalas szövegkönyv. 11 Szám 43:36 perc

Gathering Of The Gods 2003 DVD

Drew (BED) & Prussian Blue & 3 On The Tree & After Six Beers & Cradlesong & American Standard & Warfare 88 & Final War & Celtic Warrior & Brutal Attack Gyakorlatilag szinte nincs olyan fehérek lakta ország, ahol ne emlékeztek volna már meg Mr. Stuart-ról. Sőt, az utóbbi években már olyan országokból is érkeznek hírek megemlékezésekről, ahol a többséget nem fehér bőrűek alkotják. Ide tartozik most már a lejtőn guruló USA is, de persze ne reménykedjünk, mert az „európai” kirendeltség is mindent megtesz azért, hogy a végén együtt érjünk a gödör aljára. Tehát csak idő kérdése. A brit úriember üzenetét nem állították meg a határok, így elérte egykor az amerikai partokat is. Tíz évvel a halála után sem felejtették el, és egy koncerttel adóztak az emlékének. A dupla DVD-re ennek az eseménynek az anyagát rögzítették. Az Istenek összejövetelét Tom Metzger szervezte, aki egyébként a többséghez hasonlóan Mussolini frizurával jelent meg a fesztiválon. Bár vannak egyéb érdekességek is, én a leírásban csak a zenei résszel fogok foglalkozni. Így se lesz rövid, mivel a 7 amerikai zenekarhoz csatlakozott 1 Wales-ből, illetve 1 Angliából, valamint egy kékszemű ördög is tiszteletét tette. Az első DVD-vel (55 perc) rögtön belevágunk a közepébe. Drew a Blue Eyed Devils-ből nyom le két dalt. Nem is hiszem, hogy láttam volna már azelőtt olyat, hogy az első fellépőnél ilyen ugrálás alakult volna ki. Még lányok is kiabálják a nem túl liberális szövegeket, ráadásul az első sorból. Nincs öt perc az egész, néztem volna még, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Lynx és Lamb, azaz a „Prussian Blue” (4 szám) zenéje nagyon elüt az előbb elhangzottaktól. Ezek a dalok persze még a megbuggyanásuk előtt készültek. Sok taps a közönségtől, és sok mosolygás a lányoktól. Ez volt a PB 2003-ban. Ma már inkább csak a drogoktól vigyoroghatnak. Hogy melyik a jobb? Az olvasóra bízom a döntést. A „3 On The Tree” (3 szám) egy náci rockbanda. Nagybőgővel, country hatásokkal. Ez inkább az amerikai ízlésnek kedvez, nem nekem. Az „After Six Beers” (2 szám) énekese –ki hitte volna?- egy sör társaságában érkezik, és egy átlagosnak mondható műsort ad le. Nem lenne rossz valami stúdióban rögzített cuccot hallani tőlük, mert a klisék ellenére azért elég jók voltak. A kaliforniai „Cradlesong”-ot (2 szám) már láttam a Nordic Fest filmeken is. Itt sem voltak jobbak, de rosszabbak sem, mint azokon. Egy több mint negyedórás Tom Metzger szónoklat, és vége is az első korongnak. A másodikat az „American Standard” (2 szám) indítja. Helyettük jobban örültem volna egy Aggravated Assault-nak például, már csak Warren csápolása miatt is, de azért ezt is ki lehetett bírni. A „Warfare 88”-ről (2 szám) mindenki tudja, hogy ez Roy bácsi náci punk projectje, és azt is, hogy nem rossz. Ha csak a zenéről beszélünk, akkor érthető, de egyébként a náci meg a punk kb. úgy illik össze, mint az a bizonyos nép, meg a tolerancia. A „Final War” (4 szám) szerintem a ’00-ás évek egyik legjobb zenekara volt, ezért nagyon örültem, amikor Roy végre áthurcolkodott a mikrofon mögé. Ezerszer hallottam már ezeket a számokat, de akkor is jó volt látni őket. Nagyon örülnék, ha a frontember visszatérne erre a vonalra. Lassan több projectje van, mint az uniónak, de a mentségére legyen mondva, hogy az ő projecjei legalább sikeresek. A Celtic Warrior is sikeresnek számít RAC körökben, és az az 5 dal (köztük 1 Skrewdriver), amit leadnak, azt bizonyítja, hogy talán nem véletlenül. A közönség is kíváncsi volt rájuk, mivel a képek itt már egy európai koncertre hasonlítottak. Az est fénypontja pedig nem is lehetett más, mint a „Brutal Attack” (6 szám). Aki nem volt még BA koncerten, és nem szereti az angol RAC-ot, az ezt a felvételt megnézve talán rájön, miért hívják meg folyamatosan Ken-t, és csapatát szerte a világba. Ez a manus színpadra született, és még az olyan hc őrültek figyelmét is leköti, mint a jelenlévő amcsi társaság. Neki köszönhetően jó hangulatban zárul a 2003-as amerikai ISD emlékkoncert. 55 + 53 perc. Menü, nagyon jó VHS minőség, profi körítés.

Noie Werte – Zwanzig

Noie Werte – Zwanzig (2008) Végül is úgy döntöttem, hogy folytatom a NW kritikákat. Ezek a fiúk megérdemelnek annyit, hogy néhányszor még jókat írjak róluk. Nagyon régóta mükődik a zenekar, a „Zwanzig (20)”-ból gondolom mindenki rájött, hogy a srácok már ’88-ban összeálltak egy kis „közösség elleni izgatásra”. A Neue szóval történő játszadozás, gondolok itt az OI szócska belecsempészésébe is, nagy divat volt anno, ami aztán a 90-es évek közepére kihalt. Olyannyira, hogy ez még Pesten is sokakat magával ragadott. Köztük engem is, bár nem hiszem, hogy a pár napig müködő KomOI BagOI projectem-et valaha is annyian el fogják ismerni, mint a germánok csapatát. A booklet ezúttal 12 oldalas, tartalmas, de sajnos szokás szerint nem túl fantáziadús. Szerencsére a muzsika sem változott. A fejlődést nem számítva. Maradt a rock+ballada kombó, de ha lehet, még az „Am Puls Der Zeit”-et is túlszárnyalva. Húzószámunk ezúttal a „Stunde Der Wahrheit”, amihez aztán egy profi klippet is készítettek. Ha a Burning Hate zenekarnak igaza van, és az „Evolution Is Revolution” (Az evolúció revolúció/forradalom), akkor Steffenék annyit fejlődtek ez alatt a két évtized alatt, hogy már igen közel állnak a forradalom kirobbantásához. Nem tudom így lesz-e, de addig is elmélyülten hallgatom a „Zwanzig”-ot. 10 Szám 47:14 perc

Kraftschlag – Nordwind

Kraftschlag – Nordwind (1995) Az amerikai segítséggel (Resistance Records) az európai térség uralkodójává váló Nordland Records rövid, de gyümölcsöző kapcsolatot létesített Németország egyik nagyágyújával; a Kraftschlag-gal. Ennek eredménye lett a „Nordwind”, ami minden szempontból vetekszik a debütáló lemez sikerével. Például, hogy mást ne mondjak a korongon szereplő összes nóta feltűnt a későbbi lemezeken is ilyen-olyan formában (talán egy-két kivétel még is van). A dalok nagyrészt továbbra is középtempós, viszonylag monotonnak nevezhető szerzemények, amik ennek ellenére nem unalmasak. A „Klansman” talán a legrosszabbul eltalált nóta, amivel egyébként semmi probléma nem lenne, mivel időtálló sláger ez is, de a német nyelvű verzió ezerszer jobb volt. Sajnos a „Racemixer”-re is azt tudom mondani, hogy az angol alaposan lerontja a produkciót. Jens-nek szerintem sokkal jobban áll a német, ami talán nem meglepő. Az „Alter Mann”, „Nordwind” mellé téve elég jól érzékelhető a különbség. A Nordland nem erőltette meg magát túlságosan. Egy gyenge, 4 oldalas borítót tálalt emellé a remekmű mellé. 10 Szám 33:55 perc

Nordic Thunder – Born To Hate

Nordic Thunder – Born To Hate (1993) A Hammerskin Nation egyik leghíresebb zenekara volt a Nordic Thunder. Nagyon kellemes, dallamos RAC zenéjük méltán tette népszerűvé őket. A világ azonban sajnos mégis énekesük; Joe „Hammer” Rowan* halála miatt ismerte meg leginkább a bandát. 11 energikus szerzeményt másoltak fel a Resistance által forgalmazott CD-re (12 oldalas fekete-fehér borító). Hihetetlen jó kis anyagot voltak képesek összehozni, amiből ha egy Top 11-et kéne alkotnom, az első helyre mindenképp a „We’ll Overcome”-ot tenném. Ez talán kissé furcsán hangozhat azoknak, akik rendszeresen olvassák a kritikáimat (már ha van ilyen elvetemült figura), mivel ez egy feldolgozás. Az eredetileg a Legion 88 nevéhez fűződő slágert a NT „csak” átkonvertálta angolra. Mondanám, hogy elsősorban Hammereknek ajánlom, de nem lenne helytálló, mivel minden valamirevaló „kalapácsos” ismeri már ezt a korongot, másrészt meg annyira alap, hogy azoknak is meg kell vele ismerkednie, akik nem tartoznak a HSN-be. Az albumot mellékesen a „The Order / Bruder Schweigen” tagjainak, Eric Banks-nak, és Ian Stuart Donaldson-nak ajánlották. Szomorú, hogy a következőt már magának az énekesnek. *Mivel még mindig sok olyan bakancsos van hazánkban, aki nem tudja pontosan ki is volt Joe Rowan, és mivel magam is tervezgettem, hogy írok részletesebben Joe-ról, ezért olvashatjátok most itt ezt a kis írást. Sokat gondolkoztam, hogy előállok egy saját esszével, de mivel egykoron az Ébredő Magyar krónikásai egy elég jó kis anyagot szervíroztak, inkább hallgatok a lustaság hangjaira, és csak bemásolom a művüket. Tehát a köszönet az ÉM-et illeti (és az esetleges hibák miatt a felelősség is ), amelynek 12. számában (1999 október) jelent meg ez a cikk. „Hammer Joe Rowan – Valhallában találkozunk testvér A tények: szombaton, 1994 október 1-én, kb. hajnali 2:15-kor Joe belépett egy áruházba sört és ennivalót vásárolni az útjára, egy találkozóra a koncert után, ami csak 30 perccel korábban ért véget. A boltban szóváltás alakult ki a skinheadek és 3 néger között, akik sértetlenül hagyták el a boltot. Percekkel később az egyik néger visszatért az áruházba egy fegyverrel, amit nyilvánvalóan a kocsiból vett elő és bent lövöldözni kezdett a skinheadekre. Joe-t testének baloldalán találta el az ezt követő káoszban, a golyó áthatolt rajta. Majdnem azonnal meghalt. A rendőrség letartóztatta a gyanúsított fegyverest, Naseer Ghani-t, aki 19 éves és akit néhány skinhead határozottan azonosított. A Racine megyei kerületi ügyész, Robert Flancher közzé tette: „Meggyőződésünk, hogy kétségkívül Mr. Ghani tüzelt.” A szemtanúk vallomásai és a helyszínen szerzett részletes jelentések ellenére Ghani-t elengedték az őrizetből kedden, október 4.-én, előírásos vádemelés nélkül. Ghani ügyvédje, a racine-i Mark Richards azzal érvelt, hogy Ghani letartóztatása „ a fehér felsőbbrendűséget hirdető szemtanúk megbízhatatlan jogigényein alapult, akik kiválasztották az első színesbőrűt, akit láttak.”” „1994. október 1.-én a kora reggeli órákban Joe Rowan-t meggyilkolták népünk ellenségei a 22. születésnapján. Joe egy szeretett testvér, apa, férj és fiú volt. Mindig megnyugtató volt a jelenléte ebben a lármás korban. Öt éven át, mialatt Joe-t ismertem, egy rosszalló tekintetet nem láttam az arcán, egy negatív szó sem hagyta el ajkait. A könnyeinken keresztül kényszerített minket nevetésre és mosolygott a csapásokon. Ki tudná elfelejteni kedves mosolyát, és biztató szavait. Mint a Hammerskin Nation szóvivője, ő közvetítette üzenetünket a legszenvedélyesebb módon. Ő bebizonyította, hogy mi egy büszke csoport vagyunk, de nem állunk más bajtársak felett. A Hammer Joe nevet örökre tisztelnünk kell. Mint harcos, nem akadt emberére. Sohasem hátrált meg sem szóbelileg, sem pszichikailag, nem számított mekkora is a különbség. Mikor mások elfutottak, ő megvetette a lábát, és harcolt. Mint egy szikla a tengerben, Joe erősen és elmozdíthatatlanul állt. Joe utolsó tette ezen a földön a harc volt az ellenséggel és ő meghalt testvérei, nővérei biztonságának érdekében. Mint erős eszményképekkel rendelkező ember Joe harcolt a rendszerrel, ami fajunk elpusztítására törekszik, mindig a 14 szót helyezte előtérbe saját kényelme és biztonsága helyett. Ahogy várható volt, néhányszor a rendszer ellen támadt, sohasem kért kegyelmet, vagy fordult népe eszméi ellen. Harcolt a rendszerrel, ami az aranyat jobban értékeli a vérnél, a tömeget a legjobbnál, az erkölcstelenséget a tisztaságnál, és a bűnt a büszkeségnél a végsőkig. Örökre hordozni fogjuk drága Bajtársunk emlékét. Joe gyilkosának és fajtájának millió tagjának vére sem tudná csillapítani azt az égető fájdalmat, amit érzünk. De mindannyiunknak észre kell venni, hogy Joe megtette, amit nekünk is meg kell tennünk. Joe életét adta, hogy népe élhessen. Gondolatai mindig is ügyünk mártírjai köré fonódtak és ő most Valhallában vár ránk. Csendesen, vagy fajtánk tagjaként újítsuk meg eskünket, hogy mindhalálig harcolunk a rendszer, és azok ellen, akik elvették testvérünket tőlünk. Kevesebbet tenni sértés lenne Joe emléke ellen. Joe szelleme mindig velünk van. A végső győzelemig ő velünk van. Minden alkalommal, amikor az ő zenéjét halljuk, vagy két gyönyörű fehér gyermeke arcára nézünk, akiket ő segített a világra, ő ott lesz. Amíg el nem foglaljuk helyünket az Istenek mellett, emlékezzünk Bob Matthews szavaira: „Vereség soha, győzelem örökké!” Minden őszinte nemzetiszocialista igaz erényei: becsület, hűség és bátorság – voltak Joe jelszavai. Törekedjünk mi is ezekre! Szeretünk Joe és örökké élsz szívünkben és lelkünkben.” Richard (Bound For Glory) 11 Szám 39:20 perc