2013. július 3., szerda
No Remorse – Barbecue In Rostock
No Remorse – Barbecue In Rostock (1996)
Burnley kiválásával a No Remorse új ösvényre lépett. Tulajdonképpen vállalta a szerepet, hogy a C18-as zenekarok vezére legyen. Már ha lehet vezérről beszélni ebben az esetben. A B&H körüli balhék még csak ezidőtájt kezdődtek, így a szokásos „utállak listában” még csak Burnley és az English Rose szerepelnek (Persze vannak többen is, de talán ők a legjelentősebbek. Később meg már egy 20 oldalas booklet sem lenne elég nekik.). Az a Burnley, akinek régi NR lemezeit mai napig úgy reklámozzák, mintha fizetnének érte. Ha valaki talál ebben valami logikát, az írja meg nekem is! Számomra ez ugyanis érthetetlen. Mindegy, a köszönetlistában szereplők is idővel szép lassan átvándoroltak a nem kívánatos egyének/bandák közé (A 8 oldalas booklet legjobban sikerült része természetesen a Griffin által rajzolt fedőkép.). Tehát Burnley helyére Big Jacko került, így a dallamos éneklésről lemondhatunk. A zene is kevésbé melodikus, a szövegek is erősen változtak. Sokkal durvábbak lettek. Olyan Divizió 88 szinten mozognak. Nem ritkák a primitív, sokszor már alpári, mocskolódó szövegek sem. Amelyek között találhatunk egy Sex Pistols feldolgozást is (Belsen Was A Gas). Mégis úgy érzem, hogy a legjobban a címadó sikerült (Ez az észak-németországi zavargás emlékére készült, amikor is neonáci fiatalok támadtak egy többségében törökök lakta munkásszállóra ’92 augusztusában, Rostockban.). Hibái ellenére mérföldkő. Valami okból kifolyólag ugyanis ezt a stílust később rengeteg C18-as banda próbálta koppintani több-kevesebb sikerrel. Sokan a régihez hasonlítják, és ez szerintem nem jó. Ez a formáció már csak nevében ugyanaz. Én egészen egyszerűen szeretem. Nem értek egyet a szövegekkel, de ha ki kell adni a fáradt gőzt, tomboláshoz ideális.
11 Szám 43:51 perc
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése