Aggravated Assault – Out On Bail

Aggravated Assault – Out On Bail (1998) A bemutatkozó lemez kapcsán már próbáltam megfejteni, mitől volt annyira népszerű az AA, de nem sikerült. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre többet hallgatom az „It Could Happen To You”-t. Na, de nézzük, mit változtak a srácok az eltelt idő alatt! A booklet-et (mert most van, igaz csak 8 oldalas) forgatva rögtön rájöhetünk, hogy az égvilágon semmit. A dalok címei már önmagukban beszédesek, akinek ez nem lenne elég meggyőző, az olvassa el a figyelmeztetést is. 13 „alkotás” alatt verhetjük szét ezúttal a szobánkat, ha túlságosan beleéljük magunkat a szövegekbe. Két emlékdalt is írtak a srácok; a „Legends In Time” még nyugodtan belefér ebbe a kategóriába, míg a másik (Joe Rowan) esetében nem egy Stigger-féle „Sleep Well”-lel állunk szemben. Ez inkább a bosszúvágy megnyilvánulása. Ajánlanám még a „Skin For Life” című dalt azoknak, akik nem ismerik az A.C. Skins hozzáállását a világhoz. Ez a bizonyíték, hogy a fiúk megmaradtak a gyökereiknél, azaz nyugaton a helyzet változatlan. 13 Szám 40:06 perc

Dissident – A Cog In The Wheel

Dissident – A Cog In The Wheel (2000) Sajnos a ’99-es „The Fires Of Our Rage” óta a Fortress nem adott ki új albumot, pedig szerintem sokan örülnének neki. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a pár évente adott búcsúkoncertek, amik után sajnos az aussiek újra, és újra hallgatásba burkolóznak. Némi enyhülést nyújthatnak a rajongóknak a Scott nevével fémjelzett kiadványok (Raven’s Wing, Axis), amik más név alatt futnak, de legalább ő áll a mikrofon mögött. Az egyik ilyen a Dissident (12 oldalas booklet), aminek aztán 6 évvel később a folytatása is megszületett. A 10 dal között szerepel egy Brutal Attack feldolgozás (Ocean Of Warriors), és egy Ron McVan (WCOTC vezető) költemény adaptáció is. A Fortress-szel ellentétben a dalok egészen lágyak, középtempónál ritkán gyorsabbak. Kevésbé energikus, mint az anyazenekar. Leginkább a gyönyörű Raven’s Wing lemezhez hasonlítható. Az elejétől a végéig mestermunka, de ez nem Fortress. 10 Szám 38:54 perc

One Family

Non Divine & Racial Purity (2008) Az OPOS split sorozatának első részén két kevésbé ismert zenekar szerepel. Ennek megfelelően a 12 oldalas füzetbe egy rövid kis leírást is beleraktak a résztvevőkről. 6-6 számon keresztül szórakoztatnak minket, amihez a ND még egy bevezetőt is hozzácsapott. A ND egy Hope For The Weak, Moshpit, Magog project, amivel kapcsolatban elég vegyesek az érzéseim. A zenei rész igazán jól sikerült. Az ének viszont legtöbbször a black metál hordák igehirdetőire hajaz. Laikusként szerintem ezt is jól csinálja, de azok a pillanatok, amikor ezt félreteszi, és tényleg énekel, azok számomra az igazán élvezetesek. Az „In Gedanken” például felférne egy COV lemezre is. A RP egy demó után jelentkezett ezzel a 6 nótával, amikben nyomokban azért előfordul az ND-nél is észlelt ellágyulás. Hozzáteszem nem sokszor, és nem sokáig. Ugyanazt a zúzós, hörgős, károgós koncepciót követik végig, ami kevésbé tetszett a másik csapatnál. Profi anyag. A metálrajongók nagyon fogják szeretni. 13 Szám 51:40 perc

The Bully Boys & Fortress DVD

Live In Australia ’04 ISD Memorial Gig A CHS és a SCHS kopaszai léptek színpadra ’04 szeptemberében az ausztrál Ian Stuart Donaldson emlékkoncerten. Mielőtt belemerülnék a filmbe, meg kell említenem a szépen sikerült borítót. Ezt most megtettem, úgyhogy mennék tovább. Csak második nekifutásra tudtam leírni a véleményem. Elkezdtem, de annyira lekötött a felvétel, hogy egyszer csak arra eszméltem, hogy vége. A Rage Records és a Tool It Up Productions is profi munkát végzett. Több kameraállás, remek hangzás, nagyon jó képminőség (megkockáztatom DVD szintű). Nem nagyon lehet belekötni. Aztán itt vannak a zenekarok. Mindkettő leadja a legnagyobb slágereit, de bevallom az általam kevésbé kedvelt nótákat sem tekertem át. Nagyon, nagyon, nagyon jól sikerült kiadvánnyal állunk szemben. A Bully 70 percig, a Fortress pedig 50 percen keresztül hirdeti az igét. Bónuszként még megtalálhatjuk a „Skinhead Superstar” videó klipjét is a korongon. Nem sok ilyen profi DVD kering a piacon. Kihagyhatatlan. 120 perc. Profi menü, kiváló hang-, és képminőség.

Sniper – War Is Coming!

Sniper – War Is Coming! (2011) A finn Sniper-ről már jó ideje nem írtam. Legutóbbi két albumuk ugyanis nem sok változást tükrözött az előzőekhez képest. A 2006-os „Hail The White Race!” csak a két balladával (Countdown To Victory, I’m Born As A White Man) késztetett elismerésre, míg a 2008-as „On The Road To Victory”, amit a tízéves fennállásuk kapcsán készítettek, ennyire sem győzött meg. Az album legjobb száma, a „Better Tomorrow” is csak ideig-óráig szolgált betevővel az ínséges időszakban. A „War Is Coming!”-ra már három évet kellett várni, és szerintem megérte. Az utóbbi évek kétségkívül legjobb Sniper lemezét dobta piacra a Rampage Productions. A Sniper ismertetőjegye, a dallamos zenével, könnyen emészthető szövegekkel kombináló muzsika nem veszett el. A középtempós, és gyors dalok kicsit keményebbek lettek, a balladákat szinte a tökéletességig csiszolták. Korkki hangja is mintha képzettebb lenne. Korábban többször úgy éreztem, hogy a dalok közben elfogyott a levegő, és ezáltal az energia az énekből. Most kicsit mélyebb tónusban dalol, de sokkal jobban bánik a hangszálaival. A változatosság meg az a dolog, ami miatt sokat panaszkodtam pár éve, úgy néz ki, végre visszaköltözött a finnek zenéjébe. Hibák továbbra is akadnak, de számomra ennek ellenére kellemes meglepetés volt a WIC (8 oldalas szövegkönyv, Paul Odin Armstrong fiatal leeds-i focista emlékének ajánlva, akinek az Odin’s Song-ot írták). 11 Szám 39:59 perc

Made In Japan

Skinhead Sounds From The Land Of The Rising Sun Sajnos sok új információval most sem tudok szolgálni a japán színtérről, de azt a keveset, amit megtudtam, megosztom. Kutatásom során először a rágalmazásellenes liga honlapjára jutottam. Csekélyke leírást találtam a japán skinekről, miszerint léteznek nacionalista zenekarok a japán szigeteken, de megnyugtatásunkra közlik, hogy míg a japán afa, sharp koncerteken több ezer (!) rajongó vesz részt, addig a szigetvilág ns/nacionalista vonala messze nem olyan népszerű. Na, gondoltam megnézem én magamnak ezt a nagy keleti sharp mozgalmat. Elsőként felkerestem Japán, és az ázsiai térség legnagyobb kiadóját, a Bronze Fist records-ot, mert ha valóban van jelentős sharp mozgalom arrafelé, akkor ott biztosan találok valamit. Korábban azt írtam a kiadóról, hogy politikai hozzáállástól függetlenül mindent kiadnak. Most részben bocsánatot kell kérnem tőlük. Végignéztem az általuk gondozott összes lemezt, és tudomásul kellett vennem, hogy bár elég széles a skála (klasszikus anarchista punk / The Dick Spikie, hate rock / Crikey Crew, stb.), egyetlen nyomorult sharp bandát sem találtam. Ezután már-már hagytam volna a dolgot, de egy véletlennek köszönhetően folytattam a keresést. Ugyanis egy videó bejegyzésben egy leírást találtam, ami arról szól, hogy míg Japán keleti részét uralja az SSS, addig nyugaton a nem politizáló, antirasszista skin csapatok a népszerűek, élükön a The Hawks-szal. Ezt már elsőre sem vettem be. Aki hallott már valamit tőlük, az tudja, hogy szintén SSS csapatról van szó. Az énekes rendszerint Skrewdriver pólóban kiabálja az ns szövegeket a japán zászlókkal, és hadilobogókkal díszített színpadokon. Erről ennyit. Összességében tehát azt akarják bemesélni, hogy egy koncertenként több ezres tömeget megmozgató underground afa/sharp mozgalom létezik Japánban, amiről egyébként az Interneten semmiféle információ nincs (A Cobra zenekar az egyetlen, ami eléggé polkorrekt, de azon a feltevésen, hogy skinheadek, még a saját rajongóik is röhögnek. Emellett nem egyszer szerepeltek válogatásokon SSS csapatok társaságában, ami megint csak nem jellemző az antifákra.). Megint hazudnak. Ahogy szokták. Még az sem zavarja őket, hogy ugyanakkor azon keseregnek, hogy a felkelő nap országában is egyre jobban nő az antiszemitizmus. Azt, hogy ez az antiszemitizmus kik ellen irányul a sémi-hámi népcsoportból, nem írom le, de kitalálni sem lesz nehéz. Mivel sharp csapat nem létezik, így nem is tudnék másról írni, mint a nacionalista / ns japán skinhead zenekarokról, vagy más néven Samurai Spirit Skinhead (SSS) együttesekről, akikből azért elég rendes eresztés található az Interneten. A Made In Japan válogatás ezeknek a zenekaroknak a krémjét mutatja be. 2 CD, 8 zenekar, 42 dal. A terjedelemre nem lesz panasz. A dalok mindegyike megjelent korábban, de mivel ezek a kiadványok többnyire nem elérhetőek, valószínűleg nem csak az európai piacon fogják keresni az anyagot. A 12 oldalas füzetben képek mellett az eredeti kiadványokat is megnevezik a dalok listája mellett. Ez gyűjtőknek nagy segítség, a hozzám hasonlóknak inkább csak érdekesség. Az első lemezt a „Bad Vultures” (8 angol szám) kezdi. Tőlük leginkább a „Bluster” hódít az Interneten, de a többire sem illik a töltelék kifejezés. Az utolsó kettő koncertfelvétel, sajnos elég steril, ha kicsit többet hallanék a közönségből, jobban szeretném őket. A „Bull The Buffalos” (8 japán szám) dallamosabb zenét játszik, ráadásul végig japánul nyomják, ezért számomra mindenképpen ők a kedvencek az első lemezen. A „The Hawks” (6 szám) stílusa a BTB felé hajlik, azonban ők keverik a két nyelvet, és zeneileg is egy elég sajátságos hangzást alakítottak ki. Feldolgozták a Skrewdriver „Tomorrow Belongs To Me”-jét is, ami alapján a tagok tényleg szeretik az angol legendát, és nem valamiféle szerszámboltot reklámoznak a fellépő pólóikon. A második CD-t nyitó „Sledgehammer” (2 japán, 3 angol szám) hasonlóan vélekedik Ian Stuart zenekaráról. Már a névválasztás is a példaképekre utal. Legnagyobb slágerük a „Kamikaze” lemaradt, de itt van például a „Werwolf”, ami legalább annyira növelte a népszerűségüket. Emellett még a „Merry Jingle” poénnótát ajánlom, a maradék 3 az ének miatt nem tetszett annyira. Az „Ikazuchi” két nótája nem nyerte el a tetszésemet. Megint az ének, és a kórusok azok, amik negatívan nyomták rá bélyegüket a produkcióra. A „Cannons”-ból (7 szám) jött létre később a „Strong Style”, és ha nem is érik el az utódzenekar szintjét, azért látható, hogy nem egy elveszett csapattal állunk szemben. Keveréknyelven énekelnek, de olyan akcentussal, hogy néha meg nem tudtam volna mondani, hogy ez most angol, vagy japán. Eddig a második lemez nem kápráztatott el az ének terén, úgy hogy ez a feladat az „Ouká”-ra (3 japán szám), és az „Eastern Youth”-ra (3 japán szám) maradt. Az „Ouka” is sokkal meggyőzőbb ezen a téren, de az „Eastern Youth”-tal elégedettebb vagyok. Nem kis fába vágta a fejszéjét a Mother Fucking Sounds, ha a japán színteret akarta bemutatni, de jól megoldotta a feladatot. Hála nekik, a kiadvány külsőre is elég japánosra sikeredett, és a felvonultatott zenekarok névsora is eléggé impozáns. Az első lemezzel nem tudok mit kezdeni, egyszerűen tökéletes. Még az európai színtéren is kimagasló lenne. A másodikon szereplő csapatok az OI/Rock vonal mellett már kacérkodnak a metállal is. Ez zeneileg szintén teljesen rendben van, de ez a hörgő, mély ének számomra erősen lerontja az összhatást. Nem hiszem, hogy jelent volna meg valaha ennyire tartalmas, és színvonalas SSS kiadvány, és nem hiszem, hogy a közeljövőben sor kerül rá. Ezért mindenkinek ajánlom, akit érdekel a japán zene. Hiába keres, ennél jobbat senki nem fog találni. 22 Szám 69:06 perc + 20 Szám 71:44 perc

Hunting Season – 2nd Freikorps Generation

Hunting Season – 2nd Freikorps Generation (2005) Kicsit bajban vagyok, mivel nem tudom pontosan, ki adta ki ezt a CD-t. Míg a legtöbb helyen szerzői kiadást adnak meg, addig a brd-ben betiltott lemezek listáján a Final Stand Records első kiadványaként jelölik meg. Kézenfekvőnek tűnhet, hogy felkeressem a kiadó honlapját, hátha, de az meg időközben eltűnt az éterben, és az a hír járja az amerikai fórumokon, hogy bezártak (mire ez a bejegyzés megjelenik, már biztosat tudhatunk, mivel a kritikát 2012. szeptember 7.-én írtam). Kicsit a szerzői kiadás felé hajlok, mivel a FS híres a színvonalas lemezeiről, az ehhez adott „szövegkönyv” viszont a régi Landser CD-ket másolja. 4 oldalas, fekete-fehér, sem dalszöveg, sem más információ (A két belső oldalon például ugyanaz a kép van tükrözve, a hátoldali rajzzal pedig a „Cut Throat” lemezzel büszkélkedők találkozhattak már. Egyébként a dalok listája is elég nehezen kivehető, a „Seapegoat Rebellion” pedig „Scapegoat Rebellion”, amit ugyan hosszas „nagyítózás” után megállapítva helyesen nyomtak rá a borítóra, de a beolvasásnál hibásan a „Seapegoat” szerepel, ami tudtommal nem jelent semmit.). Csak a dalok listája, és egy német szöveg, amiben (bár nem beszélek valami jól németül) elsőre felfedeztem egy súlyosnak mondható helyesírási hibát. A HS egy egyszemélyes project, amiben vendégzenészek is szerepelnek. Ennek következtében stúdió zenekarnak nevezhető, bár az ötletgazda más zenekarokban is játszik. Azt, hogy melyikekben, ha tudnám se írnám le. Megteszi majd helyettem a sok idióta, valószínűleg képekkel fűszerezve. A „2nd Freikorps Generation” (A „Freikorps” vagy magyarul szabadcsapatok első megjelenése a 7 éves háborúra tehető II. Frigyesnek köszönhetően. Mégis a szó említésekor azokra az első világháborús német veteránokra gondol mindenki, akik hazatérve megtisztították Németországot a komcsiktól, és leverték a Spartacus lázadásnak nevezett vörös terrort. A söpredék vezetőit; Karl Liebknecht-et, és Rosa Luxemburgot pedig kivégezték. A lemez címe ezért -nem lephet meg különösebben senkit- sértő a brd-re. Ezzel szemben a két marxista tömeggyilkosról máig utcák vannak elnevezve, többek között a „német” fővárosban is.) egy jól megkomponált metál album. Sokan a RaHoWá-hoz hasonlítják a stílust, és erre én is rábólintok. Néhol extrémen dallamos, néhol keményen zúznak, és teszik mindezt angol nyelven. Én körülbelül 4-5 kedvencet választhattam, de ha ezek is „csak” a többi szerzemény szintjén állnának, még akkor is az első osztályba sorolnám a lemezt. Ahogy a zene, úgy a szövegek is elég széles skálán mozognak. Itt van például a csodaszép ballada az „Against My Will” (Akaratom Ellenére), de a dühős „Hang ’em” (Akaszd Fel Őket! Talán rögtön kitaláljátok, hogy kiket. Ha nem, akkor annyit segítek, hogy nem háborús bűnösök ellen uszítanak.) is. Az egyetlen furcsaság, az a „Free Our Great Country”-ban jelentkezik. Itt most vagy összekavarták a számot, vagy olyan éles váltások vannak benne, amit én nem tudok követni. Sokat vergődtem, beruházzak-e a 2FG-re, de meghallgatva súlyos hiba lett volna kihagyni. Most már csak azon „bosszankodom”, hogy megint sikerült belefutnom egy olyan bandába, aminek, muszáj lesz az összes CD-jét megvenni. 12 Szám 37:37 perc