2013. december 1., vasárnap

Aggravated Assault – Out On Bail

Aggravated Assault – Out On Bail (1998) A bemutatkozó lemez kapcsán már próbáltam megfejteni, mitől volt annyira népszerű az AA, de nem sikerült. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre többet hallgatom az „It Could Happen To You”-t. Na, de nézzük, mit változtak a srácok az eltelt idő alatt! A booklet-et (mert most van, igaz csak 8 oldalas) forgatva rögtön rájöhetünk, hogy az égvilágon semmit. A dalok címei már önmagukban beszédesek, akinek ez nem lenne elég meggyőző, az olvassa el a figyelmeztetést is. 13 „alkotás” alatt verhetjük szét ezúttal a szobánkat, ha túlságosan beleéljük magunkat a szövegekbe. Két emlékdalt is írtak a srácok; a „Legends In Time” még nyugodtan belefér ebbe a kategóriába, míg a másik (Joe Rowan) esetében nem egy Stigger-féle „Sleep Well”-lel állunk szemben. Ez inkább a bosszúvágy megnyilvánulása. Ajánlanám még a „Skin For Life” című dalt azoknak, akik nem ismerik az A.C. Skins hozzáállását a világhoz. Ez a bizonyíték, hogy a fiúk megmaradtak a gyökereiknél, azaz nyugaton a helyzet változatlan. 13 Szám 40:06 perc

2 megjegyzés:

  1. Itt is belepofáznék. :) A felvétel érdekessége, hogy itt a Blue Eyed Devils dobosa, Ryan játszik a basszusgitáron, aki elég erősen beleszólt a dolgokba, így hangzásban és zenei színvonalban is sokkal jobb lett a végeredmény, mint az előző albumon. A lemez első megjelenése is Ryannek köszönhető, ugyanis az ő kiadójánál jött ki a CD először, a legendás Tri-State Terrornál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Ezeket a háttérinfókat eddig még nem hallottam.

      Törlés