Sajnos sok új információval most sem tudok szolgálni a japán színtérről, de azt a keveset, amit megtudtam, megosztom. Kutatásom során először a rágalmazásellenes liga honlapjára jutottam. Csekélyke leírást találtam a japán skinekről, miszerint léteznek nacionalista zenekarok a japán szigeteken, de megnyugtatásunkra közlik, hogy míg a japán afa, sharp koncerteken több ezer (!) rajongó vesz részt, addig a szigetvilág ns/nacionalista vonala messze nem olyan népszerű. Na, gondoltam megnézem én magamnak ezt a nagy keleti sharp mozgalmat. Elsőként felkerestem Japán, és az ázsiai térség legnagyobb kiadóját, a Bronze Fist records-ot, mert ha valóban van jelentős sharp mozgalom arrafelé, akkor ott biztosan találok valamit. Korábban azt írtam a kiadóról, hogy politikai hozzáállástól függetlenül mindent kiadnak. Most részben bocsánatot kell kérnem tőlük. Végignéztem az általuk gondozott összes lemezt, és tudomásul kellett vennem, hogy bár elég széles a skála (klasszikus anarchista punk / The Dick Spikie, hate rock / Crikey Crew, stb.), egyetlen nyomorult sharp bandát sem találtam. Ezután már-már hagytam volna a dolgot, de egy véletlennek köszönhetően folytattam a keresést. Ugyanis egy videó bejegyzésben egy leírást találtam, ami arról szól, hogy míg Japán keleti részét uralja az SSS, addig nyugaton a nem politizáló, antirasszista skin csapatok a népszerűek, élükön a The Hawks-szal. Ezt már elsőre sem vettem be. Aki hallott már valamit tőlük, az tudja, hogy szintén SSS csapatról van szó. Az énekes rendszerint Skrewdriver pólóban kiabálja az ns szövegeket a japán zászlókkal, és hadilobogókkal díszített színpadokon. Erről ennyit. Összességében tehát azt akarják bemesélni, hogy egy koncertenként több ezres tömeget megmozgató underground afa/sharp mozgalom létezik Japánban, amiről egyébként az Interneten semmiféle információ nincs (A Cobra zenekar az egyetlen, ami eléggé polkorrekt, de azon a feltevésen, hogy skinheadek, még a saját rajongóik is röhögnek. Emellett nem egyszer szerepeltek válogatásokon SSS csapatok társaságában, ami megint csak nem jellemző az antifákra.). Megint hazudnak. Ahogy szokták. Még az sem zavarja őket, hogy ugyanakkor azon keseregnek, hogy a felkelő nap országában is egyre jobban nő az antiszemitizmus. Azt, hogy ez az antiszemitizmus kik ellen irányul a sémi-hámi népcsoportból, nem írom le, de kitalálni sem lesz nehéz. Mivel sharp csapat nem létezik, így nem is tudnék másról írni, mint a nacionalista / ns japán skinhead zenekarokról, vagy más néven Samurai Spirit Skinhead (SSS) együttesekről, akikből azért elég rendes eresztés található az Interneten. A Made In Japan válogatás ezeknek a zenekaroknak a krémjét mutatja be. 2 CD, 8 zenekar, 42 dal. A terjedelemre nem lesz panasz.
A dalok mindegyike megjelent korábban, de mivel ezek a kiadványok többnyire nem elérhetőek, valószínűleg nem csak az európai piacon fogják keresni az anyagot. A 12 oldalas füzetben képek mellett az eredeti kiadványokat is megnevezik a dalok listája mellett. Ez gyűjtőknek nagy segítség, a hozzám hasonlóknak inkább csak érdekesség.
Az első lemezt a „Bad Vultures” (8 angol szám) kezdi. Tőlük leginkább a „Bluster” hódít az Interneten, de a többire sem illik a töltelék kifejezés. Az utolsó kettő koncertfelvétel, sajnos elég steril, ha kicsit többet hallanék a közönségből, jobban szeretném őket.
A „Bull The Buffalos” (8 japán szám) dallamosabb zenét játszik, ráadásul végig japánul nyomják, ezért számomra mindenképpen ők a kedvencek az első lemezen.
A „The Hawks” (6 szám) stílusa a BTB felé hajlik, azonban ők keverik a két nyelvet, és zeneileg is egy elég sajátságos hangzást alakítottak ki. Feldolgozták a Skrewdriver „Tomorrow Belongs To Me”-jét is, ami alapján a tagok tényleg szeretik az angol legendát, és nem valamiféle szerszámboltot reklámoznak a fellépő pólóikon.
A második CD-t nyitó „Sledgehammer” (2 japán, 3 angol szám) hasonlóan vélekedik Ian Stuart zenekaráról. Már a névválasztás is a példaképekre utal. Legnagyobb slágerük a „Kamikaze” lemaradt, de itt van például a „Werwolf”, ami legalább annyira növelte a népszerűségüket. Emellett még a „Merry Jingle” poénnótát ajánlom, a maradék 3 az ének miatt nem tetszett annyira.
Az „Ikazuchi” két nótája nem nyerte el a tetszésemet. Megint az ének, és a kórusok azok, amik negatívan nyomták rá bélyegüket a produkcióra.
A „Cannons”-ból (7 szám) jött létre később a „Strong Style”, és ha nem is érik el az utódzenekar szintjét, azért látható, hogy nem egy elveszett csapattal állunk szemben. Keveréknyelven énekelnek, de olyan akcentussal, hogy néha meg nem tudtam volna mondani, hogy ez most angol, vagy japán.
Eddig a második lemez nem kápráztatott el az ének terén, úgy hogy ez a feladat az „Ouká”-ra (3 japán szám), és az „Eastern Youth”-ra (3 japán szám) maradt. Az „Ouka” is sokkal meggyőzőbb ezen a téren, de az „Eastern Youth”-tal elégedettebb vagyok.
Nem kis fába vágta a fejszéjét a Mother Fucking Sounds, ha a japán színteret akarta bemutatni, de jól megoldotta a feladatot. Hála nekik, a kiadvány külsőre is elég japánosra sikeredett, és a felvonultatott zenekarok névsora is eléggé impozáns. Az első lemezzel nem tudok mit kezdeni, egyszerűen tökéletes. Még az európai színtéren is kimagasló lenne. A másodikon szereplő csapatok az OI/Rock vonal mellett már kacérkodnak a metállal is. Ez zeneileg szintén teljesen rendben van, de ez a hörgő, mély ének számomra erősen lerontja az összhatást. Nem hiszem, hogy jelent volna meg valaha ennyire tartalmas, és színvonalas SSS kiadvány, és nem hiszem, hogy a közeljövőben sor kerül rá. Ezért mindenkinek ajánlom, akit érdekel a japán zene. Hiába keres, ennél jobbat senki nem fog találni.
22 Szám 69:06 perc + 20 Szám 71:44 perc
2013. december 1., vasárnap
Made In Japan
Skinhead Sounds From The Land Of The Rising Sun
Sajnos sok új információval most sem tudok szolgálni a japán színtérről, de azt a keveset, amit megtudtam, megosztom. Kutatásom során először a rágalmazásellenes liga honlapjára jutottam. Csekélyke leírást találtam a japán skinekről, miszerint léteznek nacionalista zenekarok a japán szigeteken, de megnyugtatásunkra közlik, hogy míg a japán afa, sharp koncerteken több ezer (!) rajongó vesz részt, addig a szigetvilág ns/nacionalista vonala messze nem olyan népszerű. Na, gondoltam megnézem én magamnak ezt a nagy keleti sharp mozgalmat. Elsőként felkerestem Japán, és az ázsiai térség legnagyobb kiadóját, a Bronze Fist records-ot, mert ha valóban van jelentős sharp mozgalom arrafelé, akkor ott biztosan találok valamit. Korábban azt írtam a kiadóról, hogy politikai hozzáállástól függetlenül mindent kiadnak. Most részben bocsánatot kell kérnem tőlük. Végignéztem az általuk gondozott összes lemezt, és tudomásul kellett vennem, hogy bár elég széles a skála (klasszikus anarchista punk / The Dick Spikie, hate rock / Crikey Crew, stb.), egyetlen nyomorult sharp bandát sem találtam. Ezután már-már hagytam volna a dolgot, de egy véletlennek köszönhetően folytattam a keresést. Ugyanis egy videó bejegyzésben egy leírást találtam, ami arról szól, hogy míg Japán keleti részét uralja az SSS, addig nyugaton a nem politizáló, antirasszista skin csapatok a népszerűek, élükön a The Hawks-szal. Ezt már elsőre sem vettem be. Aki hallott már valamit tőlük, az tudja, hogy szintén SSS csapatról van szó. Az énekes rendszerint Skrewdriver pólóban kiabálja az ns szövegeket a japán zászlókkal, és hadilobogókkal díszített színpadokon. Erről ennyit. Összességében tehát azt akarják bemesélni, hogy egy koncertenként több ezres tömeget megmozgató underground afa/sharp mozgalom létezik Japánban, amiről egyébként az Interneten semmiféle információ nincs (A Cobra zenekar az egyetlen, ami eléggé polkorrekt, de azon a feltevésen, hogy skinheadek, még a saját rajongóik is röhögnek. Emellett nem egyszer szerepeltek válogatásokon SSS csapatok társaságában, ami megint csak nem jellemző az antifákra.). Megint hazudnak. Ahogy szokták. Még az sem zavarja őket, hogy ugyanakkor azon keseregnek, hogy a felkelő nap országában is egyre jobban nő az antiszemitizmus. Azt, hogy ez az antiszemitizmus kik ellen irányul a sémi-hámi népcsoportból, nem írom le, de kitalálni sem lesz nehéz. Mivel sharp csapat nem létezik, így nem is tudnék másról írni, mint a nacionalista / ns japán skinhead zenekarokról, vagy más néven Samurai Spirit Skinhead (SSS) együttesekről, akikből azért elég rendes eresztés található az Interneten. A Made In Japan válogatás ezeknek a zenekaroknak a krémjét mutatja be. 2 CD, 8 zenekar, 42 dal. A terjedelemre nem lesz panasz.
A dalok mindegyike megjelent korábban, de mivel ezek a kiadványok többnyire nem elérhetőek, valószínűleg nem csak az európai piacon fogják keresni az anyagot. A 12 oldalas füzetben képek mellett az eredeti kiadványokat is megnevezik a dalok listája mellett. Ez gyűjtőknek nagy segítség, a hozzám hasonlóknak inkább csak érdekesség.
Az első lemezt a „Bad Vultures” (8 angol szám) kezdi. Tőlük leginkább a „Bluster” hódít az Interneten, de a többire sem illik a töltelék kifejezés. Az utolsó kettő koncertfelvétel, sajnos elég steril, ha kicsit többet hallanék a közönségből, jobban szeretném őket.
A „Bull The Buffalos” (8 japán szám) dallamosabb zenét játszik, ráadásul végig japánul nyomják, ezért számomra mindenképpen ők a kedvencek az első lemezen.
A „The Hawks” (6 szám) stílusa a BTB felé hajlik, azonban ők keverik a két nyelvet, és zeneileg is egy elég sajátságos hangzást alakítottak ki. Feldolgozták a Skrewdriver „Tomorrow Belongs To Me”-jét is, ami alapján a tagok tényleg szeretik az angol legendát, és nem valamiféle szerszámboltot reklámoznak a fellépő pólóikon.
A második CD-t nyitó „Sledgehammer” (2 japán, 3 angol szám) hasonlóan vélekedik Ian Stuart zenekaráról. Már a névválasztás is a példaképekre utal. Legnagyobb slágerük a „Kamikaze” lemaradt, de itt van például a „Werwolf”, ami legalább annyira növelte a népszerűségüket. Emellett még a „Merry Jingle” poénnótát ajánlom, a maradék 3 az ének miatt nem tetszett annyira.
Az „Ikazuchi” két nótája nem nyerte el a tetszésemet. Megint az ének, és a kórusok azok, amik negatívan nyomták rá bélyegüket a produkcióra.
A „Cannons”-ból (7 szám) jött létre később a „Strong Style”, és ha nem is érik el az utódzenekar szintjét, azért látható, hogy nem egy elveszett csapattal állunk szemben. Keveréknyelven énekelnek, de olyan akcentussal, hogy néha meg nem tudtam volna mondani, hogy ez most angol, vagy japán.
Eddig a második lemez nem kápráztatott el az ének terén, úgy hogy ez a feladat az „Ouká”-ra (3 japán szám), és az „Eastern Youth”-ra (3 japán szám) maradt. Az „Ouka” is sokkal meggyőzőbb ezen a téren, de az „Eastern Youth”-tal elégedettebb vagyok.
Nem kis fába vágta a fejszéjét a Mother Fucking Sounds, ha a japán színteret akarta bemutatni, de jól megoldotta a feladatot. Hála nekik, a kiadvány külsőre is elég japánosra sikeredett, és a felvonultatott zenekarok névsora is eléggé impozáns. Az első lemezzel nem tudok mit kezdeni, egyszerűen tökéletes. Még az európai színtéren is kimagasló lenne. A másodikon szereplő csapatok az OI/Rock vonal mellett már kacérkodnak a metállal is. Ez zeneileg szintén teljesen rendben van, de ez a hörgő, mély ének számomra erősen lerontja az összhatást. Nem hiszem, hogy jelent volna meg valaha ennyire tartalmas, és színvonalas SSS kiadvány, és nem hiszem, hogy a közeljövőben sor kerül rá. Ezért mindenkinek ajánlom, akit érdekel a japán zene. Hiába keres, ennél jobbat senki nem fog találni.
22 Szám 69:06 perc + 20 Szám 71:44 perc
Sajnos sok új információval most sem tudok szolgálni a japán színtérről, de azt a keveset, amit megtudtam, megosztom. Kutatásom során először a rágalmazásellenes liga honlapjára jutottam. Csekélyke leírást találtam a japán skinekről, miszerint léteznek nacionalista zenekarok a japán szigeteken, de megnyugtatásunkra közlik, hogy míg a japán afa, sharp koncerteken több ezer (!) rajongó vesz részt, addig a szigetvilág ns/nacionalista vonala messze nem olyan népszerű. Na, gondoltam megnézem én magamnak ezt a nagy keleti sharp mozgalmat. Elsőként felkerestem Japán, és az ázsiai térség legnagyobb kiadóját, a Bronze Fist records-ot, mert ha valóban van jelentős sharp mozgalom arrafelé, akkor ott biztosan találok valamit. Korábban azt írtam a kiadóról, hogy politikai hozzáállástól függetlenül mindent kiadnak. Most részben bocsánatot kell kérnem tőlük. Végignéztem az általuk gondozott összes lemezt, és tudomásul kellett vennem, hogy bár elég széles a skála (klasszikus anarchista punk / The Dick Spikie, hate rock / Crikey Crew, stb.), egyetlen nyomorult sharp bandát sem találtam. Ezután már-már hagytam volna a dolgot, de egy véletlennek köszönhetően folytattam a keresést. Ugyanis egy videó bejegyzésben egy leírást találtam, ami arról szól, hogy míg Japán keleti részét uralja az SSS, addig nyugaton a nem politizáló, antirasszista skin csapatok a népszerűek, élükön a The Hawks-szal. Ezt már elsőre sem vettem be. Aki hallott már valamit tőlük, az tudja, hogy szintén SSS csapatról van szó. Az énekes rendszerint Skrewdriver pólóban kiabálja az ns szövegeket a japán zászlókkal, és hadilobogókkal díszített színpadokon. Erről ennyit. Összességében tehát azt akarják bemesélni, hogy egy koncertenként több ezres tömeget megmozgató underground afa/sharp mozgalom létezik Japánban, amiről egyébként az Interneten semmiféle információ nincs (A Cobra zenekar az egyetlen, ami eléggé polkorrekt, de azon a feltevésen, hogy skinheadek, még a saját rajongóik is röhögnek. Emellett nem egyszer szerepeltek válogatásokon SSS csapatok társaságában, ami megint csak nem jellemző az antifákra.). Megint hazudnak. Ahogy szokták. Még az sem zavarja őket, hogy ugyanakkor azon keseregnek, hogy a felkelő nap országában is egyre jobban nő az antiszemitizmus. Azt, hogy ez az antiszemitizmus kik ellen irányul a sémi-hámi népcsoportból, nem írom le, de kitalálni sem lesz nehéz. Mivel sharp csapat nem létezik, így nem is tudnék másról írni, mint a nacionalista / ns japán skinhead zenekarokról, vagy más néven Samurai Spirit Skinhead (SSS) együttesekről, akikből azért elég rendes eresztés található az Interneten. A Made In Japan válogatás ezeknek a zenekaroknak a krémjét mutatja be. 2 CD, 8 zenekar, 42 dal. A terjedelemre nem lesz panasz.
A dalok mindegyike megjelent korábban, de mivel ezek a kiadványok többnyire nem elérhetőek, valószínűleg nem csak az európai piacon fogják keresni az anyagot. A 12 oldalas füzetben képek mellett az eredeti kiadványokat is megnevezik a dalok listája mellett. Ez gyűjtőknek nagy segítség, a hozzám hasonlóknak inkább csak érdekesség.
Az első lemezt a „Bad Vultures” (8 angol szám) kezdi. Tőlük leginkább a „Bluster” hódít az Interneten, de a többire sem illik a töltelék kifejezés. Az utolsó kettő koncertfelvétel, sajnos elég steril, ha kicsit többet hallanék a közönségből, jobban szeretném őket.
A „Bull The Buffalos” (8 japán szám) dallamosabb zenét játszik, ráadásul végig japánul nyomják, ezért számomra mindenképpen ők a kedvencek az első lemezen.
A „The Hawks” (6 szám) stílusa a BTB felé hajlik, azonban ők keverik a két nyelvet, és zeneileg is egy elég sajátságos hangzást alakítottak ki. Feldolgozták a Skrewdriver „Tomorrow Belongs To Me”-jét is, ami alapján a tagok tényleg szeretik az angol legendát, és nem valamiféle szerszámboltot reklámoznak a fellépő pólóikon.
A második CD-t nyitó „Sledgehammer” (2 japán, 3 angol szám) hasonlóan vélekedik Ian Stuart zenekaráról. Már a névválasztás is a példaképekre utal. Legnagyobb slágerük a „Kamikaze” lemaradt, de itt van például a „Werwolf”, ami legalább annyira növelte a népszerűségüket. Emellett még a „Merry Jingle” poénnótát ajánlom, a maradék 3 az ének miatt nem tetszett annyira.
Az „Ikazuchi” két nótája nem nyerte el a tetszésemet. Megint az ének, és a kórusok azok, amik negatívan nyomták rá bélyegüket a produkcióra.
A „Cannons”-ból (7 szám) jött létre később a „Strong Style”, és ha nem is érik el az utódzenekar szintjét, azért látható, hogy nem egy elveszett csapattal állunk szemben. Keveréknyelven énekelnek, de olyan akcentussal, hogy néha meg nem tudtam volna mondani, hogy ez most angol, vagy japán.
Eddig a második lemez nem kápráztatott el az ének terén, úgy hogy ez a feladat az „Ouká”-ra (3 japán szám), és az „Eastern Youth”-ra (3 japán szám) maradt. Az „Ouka” is sokkal meggyőzőbb ezen a téren, de az „Eastern Youth”-tal elégedettebb vagyok.
Nem kis fába vágta a fejszéjét a Mother Fucking Sounds, ha a japán színteret akarta bemutatni, de jól megoldotta a feladatot. Hála nekik, a kiadvány külsőre is elég japánosra sikeredett, és a felvonultatott zenekarok névsora is eléggé impozáns. Az első lemezzel nem tudok mit kezdeni, egyszerűen tökéletes. Még az európai színtéren is kimagasló lenne. A másodikon szereplő csapatok az OI/Rock vonal mellett már kacérkodnak a metállal is. Ez zeneileg szintén teljesen rendben van, de ez a hörgő, mély ének számomra erősen lerontja az összhatást. Nem hiszem, hogy jelent volna meg valaha ennyire tartalmas, és színvonalas SSS kiadvány, és nem hiszem, hogy a közeljövőben sor kerül rá. Ezért mindenkinek ajánlom, akit érdekel a japán zene. Hiába keres, ennél jobbat senki nem fog találni.
22 Szám 69:06 perc + 20 Szám 71:44 perc
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése