2017. július 1., szombat
Odium – Hart Mot Hart
Odium – Hart Mot Hart (1995)
A ’93-ban alakult egylemezes Odium nem volt a legismertebb svéd együttes a skandináv RAC zene palettáján, és emellett azt is el lehet mondani, hogy elég kevés vizet zavartak. Az album mellett megmaradt róluk néhány koncertfelvétel, de ezeket a többcsapatos felvételeket sem miattuk keresi általában az ember. Az előzenekar státuszból nem nagyon tudtak továbblépni. Ma már talán illik rájuk a klasszikus jelző, de valójában egy elég egyszerű rockmuzsikát produkáló sablonos valamit műveltek akkoriban. Valamiféle kötődésük volt a később nagyobb sikert elérő szintén svéd Totenkopf zenekarral is, de ez nem mentette meg őket a szinte teljes feledéstől. Monoton, rövid, egysíkú az egész korong, ami mellé ha berakunk mondjuk egy Pluton Svea lemezt, hát…Ég és Föld. Tényleg csak megveszekedett rajongóknak ajánlom, mert annyira átlagos az egész. A borítónak nem nevezhető egylapos valami szintén nem vásárlócsalogató. Háttérzenének mondjuk például fűnyíráshoz kiváló, de semmi több. Talán a svéd őskövületek másképp vélekednek róla. Engem finoman szólva nem győzött meg az anyag.
14 Szám 28:27 perc
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése