Fortress – Into Legend (1996)
A sikeres kezdés után a kanadai (később USA) illetőségű Resistance Records is felfigyelt az ausztrál csapatra, és leszerződtette őket egy albumra. A produkció 1996-ban látta meg a napvilágot Into Legend címmel. A borító tartalmazza a dalszövegeket, és némi infót, a szokásos köszönetlistát, stb. A zenekar az albumot ISD halhatatlan emlékének ajánlja, talán ezért került fel a Judgement Day című feldolgozás is a korongra. A grafikai megjelenítés nem lett a legtökéletesebb, de ismerve a Fortress CD-it, messze ez a legjobban sikerült mind közül (persze ha nem számítjuk ide a The Bell Tolls-t). Az rögtön látszik, hogy a körítésnél igyekeztek némi ausztrál ízt adni a dolognak, és ennek megfelelően két aussie lovas katonát is felfedezhetünk a tájképek mellett. Ez, és a címadó nóta egyfajta tisztelgés azoknak, akik 1917-ben a Beersheba-i csatában harcoltak a törökök ellen. Ami a többi nótát illeti, található pár „slágeresebb” szerzemény, mint például az On the horizon vagy a For faith and for folk, de ha az összképet nézzük, szerintem ez a leggyengébb Fortress album. Tényleg jó a hangzás, a zene, Scott szokás szerint remekül énekel, de valahogy az egész nem az igazi. A legjobb megfogalmazás talán az lenne, hogy színvonalas a kiadvány, de a többi lemez olyan fantasztikusra sikerült, hogy ez eltörpül mellettük.
10 Szám 33:37 perc
2011. január 12., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése