Message In Blood – Next Of Kin

Message In Blood – Next Of Kin (2010)

A zs….k igazi fővárosával jew york-kal kapcsolatban a sharp/afa/rash elnevezésű képződmények soha nem hagyják ki az alkalmat, hogy megjegyezzék, ezt a várost teljesen „boneheadmentesítették”, azaz megtisztították a náci skinheadektől. Ennek folyamatosan ellentmondanak az időről-időre megjelenő formációk (nemrégiben még KKK felvonulás is volt), amik aztán valószínűleg a barátságtalan környezetnek köszönhetően nem túl hosszú életűek. Azért ezek így is eléggé szúrják a tolerancia bajnokainak szemét, nem véletlen a folyamatos hajtóvadászat részükről. Jelenleg ide tartozik a Hatelordz vagy a most kivesézésre kerülő Message In Blood zenekar is, akik 500 darab digipackos lemezzel árasztották el a világot. De írdd, és mondd ezt a mennyiséget sem volt képes a jelenlegi NS piac elfogyasztani. 4 oldalas kis kiadvány, de a digipacknak köszönhetően még így is vásárlóbarát. A stílus klasszikus Hatecore profi szinten. Ezt onnan tudom, hogy New School hívő létemre elég sokszor visszatérek rá. Amit nem szeretek benne, az az, hogy túl rövid. De az évek folyamán már rájöttem, hogy Hatecore lemezek esetében ez nem hiba, hanem követelmény. 9 Szám 26:38 perc

New Years Revolution DVD

Blue Eyed Devils & Aggravated Assault & Max Resist & Bound For Glory & Squadron

A Resistance Records munkáit ismerve azt reméltem, hogy így újév közeledtével stílusosan egy jó kis újévi koncertet prezentálok lelkes olvasóimnak. Az, hogy ez nem jött össze, nem az én hibám. Magyarán nem mind arany, ami Resistance, de ezt a kritika végére remélhetőleg ti is belátjátok. A képek alapján amerikai viszonylatban a jelenlévők száma elfogadható, ami a fenti névsor alapján nem is csoda. A produkciót nem titkoltan a kamerás miatt ítélném feledésre. A röpke egy órának a nagy részét ugyanis a koncertterem előtti sörözős-vásárlós standoknál tölti. Ennek eredményeképpen láthatunk jókedvű, sörözős kopaszokat a világ minden tájáról, csak éppen a koncertet nem. Persze ez nem teljesen igaz. A Blue Eyed Devils ugyan lemaradt, de egy fél szám erejéig például láthatjuk az Aggravated Assault-ot. A Max Resist-től egy számnak, a BFG-től, és a Squadron-tól meg fejenként két-két dalnak örülhetünk. Hurrááá! De ne keseredjünk el! Az idő jelentős részében (mint már említettem) bámulhatunk iszogató-vásárló, karlengető rajongókat, akik láthatták azt, amit én nem. 5 nagyszerű skinhead zenekar közös fellépését. Ha valaki netán ajánlaná nektek ezt a borzalmat, sürgősen hívjátok ki rá a kockás autót, és adjatok rá egy muszájdzsekit! 63 perc. Menü, és színes borító van, de minek?

Kiborg – False Humanism

Kiborg – False Humanism (2007)

Ajándékba kaptam a CD-t egy távoli ismerősömtől, akinek Oroszországban élő nővére küldte azzal, hogy egy menő (!) helyi rock banda lemeze (Egy napos Helsinkiben való tartózkodásom óta, amikor is egy népszerű kikötői kocsmában vagy hússzor kellett végig hallgatnom a Mistreat „We’re Ready”-jét, ami mellé egy nemrég befutott finn halászhajó legénysége szolgáltatta az élő kórust, már nem könnyen lepődöm meg. A végén egyébként nem a megivott söröktől fájt a fejem.). Első találkozásom az orosz színtérrel a Kolovrat/Nahkampf közös split megjelenésének idejére tehető. Kicsit furcsálltam (német-orosz barátság?) a dolgot, de ez ékes bizonyítéka volt annak, hogy egyesek nagyon is komolyan gondolják ezt a nemzetközi NS összefogást. Az oroszokkal kapcsolatban az iszákos, primitív ázsiai szlávok képe élt bennem. Az évek során ez kicsit pozitív irányba tolódott, amit nagymértékben befolyásoltak a Kolovrat zenekar tagjainak általam is olvasott nyilatkozatai. Mégis Oroszhonból elsőként egy Kiborg Split CD tulajdonosa lettem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a „Unite & Win”-re is csak a másik szereplő hovatartozása miatt ruháztam be. Innen tehát már valamennyire ismertem a drúgokat, illetve felületesen, de be tudtam határolni a stílusukat. A kislány a „rock” besorolásnál tévedett (bár a kezdetekben ez helyénvaló volt), de a többi megállapításával úgy, ahogy egyet tudok érteni. A Kiborg a Kolovrat után a legnépszerűbb orosz banda megítélésem szerint, és ha külön kategorizáljuk a stílusokat, akkor a kemény zene orosz trónjára mindenképp felülhetnek. A Kiborg ugyanis kemény, alternatív hatecore zenét játszik. Ami persze nem baj, ha az illetők jól csinálják. Márpedig a Kiborgos srácok jók, sőt nagyon-nagyon jók. A FH szorosan a Marginal albumokat követi, és félek bevallani, de ha nem lennék ennyire a „lágyabb” RAC híve, lehet, beszerezném azokat is. Az orosz nyelvű szövegek, és a 8 oldalas szűk booklet sem tántoríthatna el. 14 Szám 47:39 perc

Barbarians – Destino Al Walhalla

Barbarians – Destino Al Walhalla (2006)

Egy szimpatikus argentin zenekar bemutatkozó lemezét nehéz elfogultság nélkül elemezni. Én engedelmetekkel nem is erőlködnék feleslegesen. A 6 oldalas füzetke a dalszövegek mellett szinte csak képekből áll, amit egy picit furcsállok. Nem életbiztosítás Dél-Amerikában ilyen kiadványokon szerepelni. Ők tudják. Érthető okokból az ottani NS zenei színtér gyerekcipőben jár. Nemzetközi szinten nincsenek még nagy neveik, de azért tehetségeket már sikerült felmutatniuk. Ezek közé tartoznak a barbárok is. A zenéjüket néhol megspékelték egy kicsit keményebb metállal is, de azért nem estek ki a RAC kalapból. Ha egy kicsit rágyúrnak a dologra, még valami jó is kisülhet belőle. Még ennél az albumnál is jobb. Kíváncsian várom a folytatást. 11 Szám 35:26 perc

The Bully Boys – Best Of

The Bully Boys – Best Of 1984-1999 (1999)

Kicsit hülyén veszi ki magát, amikor egy zenekar első CD-je rögtön a „Best Of” címet kapja. Rengeteg szempontból tudnék párhuzamot vonni a magyar OI-KOR-ral, de inkább maradok a normál kritikánál. A 15 éves évfordulóra kiadott CD-re 13 nóta került. 15 év, 13 nóta. Ez nagyon karcsú gyerekek. A booklet 8 oldalán sem fogunk napokig rágódni. Itt azonban ki kell javítanom saját magamat. Ugyanis a 13 szám nem is olyan kevés. Illetve kevés, de nem úgy. Rengeteg időtálló szerzemény van közte, amiket – bár már lassan újabb 15 év telt el – még mindig nem sikerült megunni. Six Million More, Hammerskins, Hold Tight, és társaik. Nagyon közhely, de alapmű. A fedőképen látható Skinhead rajz sokaknak ismerős lehet, mivel később ezt a rajzot tették rá a Chemnitz-i kopaszok a saját zászlójukra. Vagy „vica versa”. 13 Szám 35:45 perc

Ian Stuart & Stigger – Patriotic Ballads DVD

August 8th 1992, Stuttgart, Germany

Ha valakihez eljutott az „Ellenállás Hangja” című kiadvány első része, és arra is vette a fáradtságot, hogy elolvassa benne az Andreas J. Voight-tal készült interjút, akkor annak nem mondok újat azzal, hogy ISD életének utolsó pár évében visszajáró vendég volt Baden-Württemberg tartomány fővárosában. A Patriotic Ballads néven futó DVD nevéből adódóan egy balladaszereplést örökített meg. Nem ez volt az első eset, hogy a Skrewdriver frontember és jobb keze ilyen jellegű fellépés miatt célozta meg Németországot, de tudtommal erről az egyről maradt fenn teljes hosszúságú videó. Tehát Ian kezében a mikrofon, Stiggerében a gitár, a többiekében meg a sör. Rengeteg ismert (ISD esetében nincs is ismeretlen) nóta akusztikus verzióját élvezhetjük, legyen szó akár Skrewdriver, ISD szóló, vagy Klansmen dalról. Elhangzik egy kiadatlan felvétel is (Bang Goes The Neighborhood), aminek stúdiófelvételére már nem kerülhetett sor. Különleges hangulatú koncert, de én személy szerint jobban szeretem, a vérbeli Skrewdriver fellépéseket, ahol a közönség tombol, és aktívan kiveszi a részét a buliból. Ez inkább nyugisabb pillanatokban okozhat kellemes kikapcsolódást. 133 perc. Interaktív menü. VHS minőség.

Violent Storm – Celtic Warrior

Violent Storm – Celtic Warrior (1992)

Valószínűleg a régi sulis brit RAC rajongóknak nem kell bemutatni ezt a zenekart. De mivel remélhetőleg nem csak ők olvassák ezt a blog-ot, mesélnék egy picit erről a bandáról. A Violent Storm a nyolcvanas évek vége felé alakult Cardiff-ban (Wales). Vannak kifejezetten „unalmas” formációk, és vannak olyanok, akiknek az élete kalandregényekbe illik. A VS sztoriját leginkább egy életszagú tragédiaként lehetne aposztrofálni. A wales-i fiúk működésének első kézzel fogható eredménye egy 3 számos Rebelles Européens kiadvány volt 1990-ben. Ez a „Land Of My Fathers” címet viselte, és ezen kívül még a „Combat The Nation”-t, és a „Mad World”-öt tartalmazta (Ezek sajnos később nem kaptak helyet a debütáló lemezen.). A 16 dalt tartalmazó bemutatkozó korong valamivel később, ’92-ben jelent meg (4 oldalas booklet). Annyira tipikusan a brit hagyományokat követték zeneileg, hogy meg sem próbálom jobban kivesézni. Aki szereti ezt a vonalat, az előbb-utóbb találkozni fog vele, aki meg nem, az maximum a támogatói jelleg miatt tartja majd megvételre érdemesnek. Mivel ez az album időközben támogatói lemezzé vált. Az elhunyt tagok családjainak megsegítésére. A srácok ugyanis egy spanyol fesztiválra tartottak (’92 március 13-án, pénteken), amikor is autóbalesetet szenvedtek. Az egyetlen túlélő Billy volt, aki később megalapította a Celtic Warrior-t. Ez a hivatalos verzió. Aztán van itt egy másik verzió is, amit számomra érthetetlen módon sokkal kevesebben fogadnak el. A C18 hirdeti azt, hogy ez a „baleset” a brit titkosszolgálat műve volt, és a főpróbája volt a körülbelül egy évvel későbbi ISD gyilkosságnak. Ugyanis a brit titkosszolgálat előszeretettel alkalmazza az „autóbaleseteket” célpontjai likvidálására (példaként szokták felhozni erre Lady Diana halálának gyanús körülményeit). A másik, hogy kísértetiesen hasonló volt a két eset. Minden kétséget kizáró bizonyítékot valószínűleg soha nem fogunk találni. Ez szerintem nem is szükséges. Azokat, akik mosolyognak ezeken az „összeesküvés elmélet”-eken, nagyon sajnálom, mert hihetetlen meglepetésekben lesz még részük. Azokat, akik csak azért nem fogadják el ezt a feltevést, mert az ötletgazdák C18-asok, szintén sajnálom. Ian ’91-ben azt mondta; Meg kell ölnötök, hogy megállítsatok. ’93-ban a hatalom válasza világos volt, de Ian hála Istennek bizonyos szempontból tévedett. Megölték, de azt, amit a fiatalok körében elindított, máig nem sikerült megállítani. Ha pedig így megy tovább, nemsokára a hatalom is megkapja a mi válaszunkat. Violent Storm RIP. Az újrakiadásra ’95-ben került sor, de azért a szemfülesek számára még fellelhető egy-két példány az eredetiből is. 16 Szám 47:05 perc

Preserve White Aryans – Eyes Wide Shut

Preserve White Aryans – Eyes Wide Shut (2011)

Az album címe megegyezik Stanley Kubrick 1999-es „alkotásával”. A „Tágra zárt szemek” elnevezésű borzalomról van szó. Nem tudom igazából miért így nevezték el a srácok az új lemezt, de a borítóval rátapintottak a lényegre. Igen Kubrick úr is az. Illetve hál’ Istennek csak volt. Ugyanis ez a beteg felfogású filmrendező évekkel ezelőtt elhunyt. Ha valakinek van gyomra hozzá, nyugodtan nézze meg a mozit, bár én nem ajánlom. Az erkölcstelenség olyan mélységeit tárja elénk ez a –természetesen- hollywood-i förtelem, amit még ettől a világhódító bandától is csak ritkán kapunk ilyen nyíltan a pofánkba. Az úriember neve egyébként sokaknak ismerős lehet. Ő volt az ugyanis, aki Antony Burgess „Clockwork Orange”-ét (Mechanikus narancs, vagy Gépnarancs) filmre vitte. Persze a mű leglényegesebb részét (az utolsó fejezetről beszélek), ami a tanulságokat tartalmazza, Kubrick úr (állítólag a szerző egyetértésével, ami számomra érthetetlen) elegánsan kihagyta a moziból. Így természetesen a mondanivaló teljesen megváltozott. Nem meglepő, már mindenki megszokhatta ezeket a ferdítéseket a planéta jelenlegi uraitól. Sokkal szomorúbb az, hogy az NS kopaszok nagy része is azonosulni próbál a muvival, anélkül, hogy a mű legfontosabb tételével tisztába lenne. Pedig nem olyan nagy dolog elolvasni egy könyvet (vagy inkább füzetkét, mivel ha jól emlékszem nincs 100 oldalas az egész). Higgyétek el, sikerülni fog. Visszakanyarodva az észt srácok kiadványához, elemezgetném egy picit. A booklet 16 oldalas, a stílus dallamos rock, mindez angol nyelven. Az utóbbi lemezeik nem jöttek be annyira, és igaz, hogy ez sem vett le teljesen a lábamról, de finoman szólva nem egy sablon RAC lemezről van szó. Energikus WP Rock ’N’ Roll európai stílusban. Unalmasabb részekkel csak ritkán találkoztam, de azok sem voltak vészesek. Ha kívül-belül vizsgálom a korongot, akkor talán egy kicsit félve, de be merem vállalni, hogy ez az eddigi legjobb lemezük. Nos kedves PWA rajongó, Isten hozott a pokolban! 12 Szám 37:17 perc

Chauves Pourris – De Censuré Á Vaterland

Chauves Pourris – De Censuré Á Vaterland (2000)

A dupla CD-n megtaláljuk a banda összes szerzeményét. Az elsőn a „Censuré” EP (2 szám), a Debout válogatás negyedik részén található 3 szám, valamint a „Jusqu’Á La Mort” LP (11 szám) dalait találjuk. A másodikon egyedül árválkodik a „Vaterland” LP 10 nótája. A meglehetősen szegényes fekete-fehér 8 oldalas booklet tartalmaz 5 dalszöveget, pár képet, és egy rövid életrajzot. Ebből megtudhatjuk, hogy a háromtagú formáció (egy hölgy is volt a zenekarban) ’86-ban alakult, és kb. ’93-ig volt aktív, de sajnos nagyon összecsapottnak tűnik az egész kivitelezés. A zenei rész némileg kárpótol minket, de ennek a csapatnak sajnos az volt a szerencsétlensége, hogy olyan bandákkal működtek párhuzamosan, mint a Skinkorps, a Legion 88 vagy mondjuk a Bunker 84. Nem rosszak, de a többiek lepipálták őket. Én ennek ellenére örültem, amikor megérkezett hozzám az anyag, de a meglehetősen rosszul kivitelezett műanyag toknak, és egy ugyanilyen jelzővel rendelkező mozdulatomnak köszönhetően az egyik CD szépen eltört. Így a CD mozgatását csak óvatosan, a hallgatást meg csak a nagy elődök ismeretében javaslom. 16 Szám 47:11 perc + 10 Szám 36:12 perc

Nordic Fest 2005 DVD

Totenkopf Saints & Cradle Song & Faceless Enemy & Those Opposed & Patriots Call & Teardown*

Az elmúlt évek kevésbé sikeres fesztiváljai után a szervezők erősítettek egy picit, és megpróbáltak egy olyan impozáns szereplőgárdát összecsődíteni, akik méltán vonzzák a közönséget (legalábbis az USÁ-ban). A másodvonalbeli csapatok mellett persze az igazi mágnes a Those Opposed és a Teardown. A főmenü nem, viszont az almenük interaktívak. Beszédek, bandák, illetve egy extra anyag vár a kritikámra. Az első opciótól a múlt tapasztalatai alapján egy picit féltem. 4 beszéd (WCOTC, Eastern Front, Vinlanders, NSM) szűk harminc percben, de ennek nagy részét az Eastern Front aktivistája vállalta magára. Átfutva meggyőzőbbek, mint amit az eddigi DVD-ken láttam, és ha majd lesz egy kis türelmem, végig is nézem őket. Most inkább továbblépek arra a részre, ami miatt végül is megvettem a filmet. A „halálfejes szentek”-et (27 perc) alkotó fiatalokat sajnos teljes mértékben a középszerűség jellemzi. Nem kicsit unalmas a muzsikájuk, de háttérzenének kiváló sörözgetés mellé például. Néhányan már most táncra perdülnek, de messze nem olyan sokan, hogy érdemes lenne tovább elemeznem a produkciót. A Cradle Song-ot (25 perc) már ismerjük a többi lemezről is. Nem csoda, hiszen ők az IKA saját skinhead zenekara. Évről-évre jobbak a fiúk, és ezt rajtam kívül a közönség is észrevette. Komolyan mondom, ha végre-valahára megjelenne a lemezük, megvenném, mert nagyon kíváncsi vagyok, mire lennének képesek a stúdióban. Sötétedés után a Faceless Enemy (10 perc) visszarántja a bulit a monotonitásba. Ez egy TS project, de annyira nincs különbség köztük és az anyazenekar között, hogy ismét tovább kell lépnem, ha nem akarom még egyszer leírni ugyanazt, amit pár sorral feljebb. A rövidéletű pennsylvania-i hatecore formáció története során egy lemezt tett le az asztalra. A régi sulit képviselik, de sajnos nem a legjobban. A potenciál végig érződik, de egy kicsit komolyabban kellett volna készülniük az estére, ha el akartak kápráztatni. Ez nem került volna nagy erőfeszítésbe, hiszen eddig így is ők voltak a legjobbak. A TO viszonylag hosszú (42 perc) fellépése után a Patriots Call-nál (27 perc) erős színvonalesésre számítottam, ennek ellenére egy elég jó kis anyagot adtak le. Első (ISD –nek/-ról írt) daluk pedig messze kimagaslott a repertoárból. Igaz, a dallamos RAC és a Hatecore összehasonlítása kicsit nehézkes, de az est legjobbjai között vannak ők is. Na, és ki még? Nem sok választási lehetőség maradt. A Biblia azt mondja; „Az utolsókból lesznek az elsők.” Az ilyen több csapatos buliknál ez pont fordítva van. Az elsőkből lesznek az utolsók. Nem meglepő tehát, hogy a szervezők a végére rakták a Teardown-t (21 perc). A NSHC-nél sokan nem szeretik (én sem), hogy a zenészek kinézete megegyezik a ballib trendekével. Itt erről szó sincs. Ezeket a hentes skinhead-eket nehéz lenne összekeverni például az Agnostic Front kipás hardcore fanatikusaival. A Nordic Fest-hez méltó, együttesekben gazdag kiadvány. A ’00-ás évek egyik legnagyobb amcsi rendezvénye. Ha belevesszük azt is, hogy a Razor’s Edge, Chingford Attack, és a The Blackshirts is fellépett, akkor pedig ez volt az egyik legnagyobb C18 majális az USA történelmében. * A Thurisaz csak a borítón szerepel, a felvételen nem. 182 perc. Interaktív menü, VHS minőség.

Die Aristokraken – Nonkonforme Noten

Die Aristokraken – Nonkonforme Noten (2008)

Nem értem az embereket. Az elmúlt két évtizedben az NS zenei színtér mérete hihetetlen mértékben megnőtt. Mára már nincs olyan zenei stílus, amit ne fertőzött volna meg az NS világnézet. Még NS Rap is van, ami szerintem mondjuk a legalja, de hát kinek a pap, kinek a ...ggerzene. Ennek ellenére nagyon sok olyan aktivista van, aki a mai napig a másik oldal zenekarait hallgatja, és azokat nevezi meg, mint kedvenceit. Az Aristokraken személyében egy a Die Toten Hosen-hez hasonló zenekart üdvözölhetünk. A hasonlóság kimerül a zenében, és az énekes hangjában. De míg Németországban a szakadtak vezette DTH kultikusnak számít, és a nihilizmust tűzte zászlajára, addig a DA a mi sorainkat erősíti. Nem az én zenei világom ez. Meghallgatom, mert valójában nem rossz, de nem értem, miért vannak a németek ennyire elájulva tőle (ezt mindkét zenekarra értem). Mégis örülök neki. Örülök, mert ez is egyfajta alternatíva a sok PC (itt természetesen nem a Records-ra gondolok) kiadvánnyal szemben. Nem csak a balosok tudnak jó punk zenét csinálni. 16 oldalas, színvonalas booklet. 14 Szám 39:16 perc

Guarda De Honra – Vento Do Norte

Guarda De Honra – Vento Do Norte (2006)

A 8 oldalas bookletből kiderül, hogy a CD-n szereplő 11 számból 5 angolul hangzik el, 5 pedig az anyanyelvükön. Az intróban csak a halak énekét élvezhetjük. A latin érzéshez hozzájárul a fiatal hölgy a gitárnál, bár ez nem egy OI! zenekar Itáliából, hanem egy RAC csapat Portugáliából. Feljátszottak egy Skrewdriver dalt is (Our Pride Is Our Loyalty), de a B&H kötödés e nélkül is elég egyértelmű. Az átlagosnál jobb RAC lemez. 11 Szám 37:54 perc

RaHoWa – Cult Of The Holy War

RaHoWa – Cult Of The Holy War (1995)

Előbb-utóbb mindenképpen sort akartam keríteni egy RaHoWa lemezkritikára. Végül a második lemez mellett döntöttem. Hogy miért a második mellett? Csak. (Na, jó. Ezen van a kedvencem, a „Last Battalion”.) Ezen a korongon erőteljes gót metál hatások érezhetőek. Bármi legyen is az. De a profi kritikusok ezt írták több helyen, úgyhogy higgyük el nekik, hogy így van. Ezenkívül igen jó kritikákat kapott polkorrekt helyekről is, amire a Skrewdriver óta nem volt példa. A mai napig népszerű lemez. Sajnos a beszerzése igen körülményes, de a mai előadók feldolgozásai nem engedik, hogy feledésbe merüljön a banda munkája. A legtöbbet feldolgozott dal az „Ode To A Dying People” (ennek is, meg a többi nótának is megtaláljuk a szövegét a bookletben), amit 2007-ben Burdi is újra felvett multikulti zenekarával a Novacosm-mal. Biztos vannak olyanok, akiknek a mai napig a kedvencei közé tartozik a banda, és még több azoknak a száma, akikre valamilyen hatással volt Burdi életének ezen szakasza. Szerintem mindenkinek meg kell ismernie ezt a lemezt, bandát, és nem utolsósorban Burdi történetét. Ha másért nem, azért, hogy véleményt alkothasson róla. 13 Szám 62:39 perc

Pluton Svea & Storm – Live In Göteborg ’95 DVD

Storm, Pluton Svea, True Blood & SS-Totenkopf - Live in Göteborg, Sweden 15.04.1995

Régi videó, így talán nem meglepő a gyenge, fekete-fehér borító, illetve a menü hiánya. A pár perces bevezetőben találunk egy tartalomjegyzéket is. Ez nagy segítség, mivel így nem kell nekem számolgatni, melyik zenekar, hány percig koptatta a színpadot. Tehát; SS-Totenkopf 25 perc, True Blood 20 perc, Pluton Svea 35 perc, Storm 15 perc, Band Mix 30 perc. A helyszín kiválasztása csupán annyi magyarázatra szorul, hogy Göteborg-ot nevezik Svédország Skinhead fővárosának. Cseppet sem furcsa, hogy itt sokkal nagyobb a közbiztonság, mint például Malmö-ben, ahol el se kell mondanom kik élnek többségben. A hatperces bevezető a különböző címekkel kicsit unalmas, viszont érthető, mivel ismerve az embereket ha a végére raknák, a kutya nem nézné meg. A koncertre még mindig várni kell, mert pár percben bemutatják azt is, hogyan jutnak el a fiatalok a találkozóponttól a helyszínig. Ha már úgyis együtt van a pár száz fős tömeg, előkapnak pár zászlót, és rendeznek egy spontán felvonulást is. Az utcák eközben teljesen üresek, ami azt sugallja, hogy Göteborg valójában halott város, és az igazi neve Silent Hill. A műsort a már korábban használt zászlók egyike előtt kezdi a Totenkopf. Nevük hallatán mindig az „Orderen Kommer” jut eszembe, amit most is becsülettel lenyomnak. A True Blood-ról igazából semmit nem tudok. Fellépésük alatt kicsit leül a hangulat. Nekem se jött be igazán, amit csináltak. A Pluton Sveá-nak ismerősebben cseng a neve, az énekest is láttam már valahol, és a dalaik is sokkal meggyőzőbbek. Itt az ugrabugrálás miatt már a Security-re is szükség van a színpad előtt, aminek nagyon örültem, mert a TB műsora alatt a terem egy nyugdíjas klubdélután szintjére süllyedt. Visszatér a színpadra a Totenkopf, és jön a már emlegetett Band Mix. Játszanak klasszikusokat (pl.: Sweet Home Alabama), van össznépi éneklés, és az egyik számba Jens (Kraftschlag) is besegít. A Storm sajnos kimaradt. Átlagos koncert, ami jól bemutatja a svéd „mozgalom” krémjét. Nem kell igazából nyitottnak lenni rá, mert (egy-két rész kivételével) nagyon populáris anyagot kapunk a pénzünkért. A Storm hiánya az egyetlen, ami nagyon furcsa egy „Storm” DVD-nél. 145 perc. Élvezhető VHS.

Legion 88 – Best Of

Legion 88 – Best Of (1998)

Nem olyan régen a Jászai Mari tér környékén sétálgattam. Mivel magam a belváros posványában nőttem fel, megtanultam értékelni a külső kerületek kertvárosi hangulatát. Az ott található már-már falusias hangulat jobban simul a kihalóban lévő fehér ember életmódjához. A kabbala bolt kirakatában lévő rugdalózó (a felirat rajta; „Jólétet akarok!” volt) láttán rögtön a „mit keresek én itt?” érzés kerített hatalmába. Rohantam haza a zsivajtól mentes külvárosba, és közben legyőzve a körülöttem pusztító agymosás napi hatását, újra ráébredtem, hogy nem én vagyok rossz helyen, hanem az említett bolt „rajongói”. Hazaérve a postaládámba beletúrva némi megkönnyebbülést éreztem, amikor megtaláltam az értesítőt az éppen aktuális CD csomag megérkezéséről. A CD-ket pakolgatva először a Bully Boys második lemeze került a kezembe. A cím szerint a fehér kölyök harcolni fog, és a nyakamat teszem rá, hogy nem a jólétért, hanem a 14 szóért. Végül úgy döntöttem, hogy nem ennek, hanem egy régebbi szerzeménynek; a Legion 88 „Best Of ”-jének csinálok egy kis „reklámot”. Először is elmondanám, hogy ez NEM egy „Best Of”. Mindannyiunk kedvence például a „Thule” hiányzik. Aztán a végére feltettek két demónótát, és nyolc koncertfelvételt is. Ezek egyáltalán nem jellemzőek az ilyen típusú kiadványokra. Az első 15 nóta mondjuk belefér ebbe a titulusba, de én itt is más dalokat szerepeltettem volna. A booklet meg sajnos méltatlan a tartalomhoz. No Women, No Cry? Ez nagyon morbid volt srácok. 25 Szám 66:31 perc

Sturmwehr – Donnergott

Sturmwehr – Donnergott (1996)

Egyik első CD-m volt a RockNord gondozásában megjelent Destiny Rock válogatáslemez második része. Ennek elején két Sturmwehr ballada volt, aminek hatására végül is beszereztem a „Donnergott”-ot. Ez szintén a Rock Nord-nál jött ki, akik egy széthajtható 8 oldalas CD füzet mellett döntöttek. A Sturmwehr egy nagyon termékeny csapat. Sok albummal, project bandákkal, szólólemezekkel. Mesterien nyomják a dallamos, energikus RAC-t. Nem tudom, hogy ez az album kiemelkedik-e valamivel a többi közül, mivel a lemezeiknek csak a töredékével találkoztam. Nem alap, még csak klasszikusnak sem nevezném. Kellemes, „jó a fülnek” zene. Ennél szerintem néha nem is kell több. Egy-két lemezükre mindenkinek ajánlott beruházni. Kivéve persze a német RAC rajongókat. Nekik kötelező. 14 Szám 59:17 perc

Downright Hateful – Downright Hateful

Downright Hateful – Downright Hateful (2005)

Amikor a Panzerfaustnál kirobbant a botrány, a kollegák megpróbálták meggyőzni Anthony-t (Ő volt a félig mexikói, thaiföldi szexturista tulaj.), hogy szép csendben tűnjön el a szintérről. Nem fogadta meg ezt a tanácsot, és így az egész kiadót magával rántotta. Az egykori munkatársak azonban nem adták fel, és Byron-nal az élen létrehozták a Free Your Mind Productions-t. Mind az elindulásnál, mind a nem túl hosszú működésük alatt sokat segítettek nekik a Hammerskinek. Ennek egyik bizonyítéka ez a CD, aminél kivételesen egy zenekar tett szívességet egy kiadónak, és nem fordítva. Mivel ez egy H8Machine project, és talán bizton mondhatom, hogy nevesebb céget is találtak volna a kiadáshoz. Elég egyszerű RAC-ot játszik a zenekar, természetesen felismerhetően amerikai stílusban. A szövegek nem lettek túlbonyolítva, ahogy a 8 oldalas kis booklet sem. A lemezre az átlagos szó tökéletesen illik. Hallgatható, és biztos vagyok benne, hogy kellemes perceket okozhat mindenkinek, aki áldoz rá, és beszerzi. De csak az amerikaiaknál annyi első osztályú banda zenél, akiknek lemezeivel ez a CD sajnos nem veheti fel a versenyt, hogy világviszonylatban szinte különösebb visszhang nélkül jelent meg az album. Mondhatnám, hogy kezdetnek nem rossz, és ha javulnak a srácok, ígéretes jövő előtt állnak, bla, bla, bla. A tény azonban az, hogy már 2012-öt írunk, és ez idáig a DH még nem tett további lépéseket azért, hogy elhagyja az egylemezes formációk táborát. 14 Szám 41:25 perc

Brutal Attack – Live In Deutschland DVD

Brutal Attack – Live In Deutschland

A PC Records videó kiadványait nem ismerem túlságosan, de a lemezeikben eddig még nem sikerült csalódnom. A digipackos DVD kialakítás itt is professzionalizmusra enged következtetni. Annak ellenére, hogy booklet nincs. Az interaktív menüben találunk számonkénti jelenetválasztást is, ami mondanám, hogy ma már kötelező, mégis találkoztam már olyan lemezzel, aminek értékét jelentősen csökkentette a szememben ennek hiánya. A tartalmat illetően két koncert(részlet)et pakoltak fel a DVD-re. Elsőként szerepel a 2010-es DS Pressefest-ről 15 dal, majd második lehetőségként (a tokon bónuszként jelölve) a 3. Sachsentag-ról 9 nóta. Ez 24 nóta, ami alapján a terjedelemmel nem lesznek gondok. Nem kell hozzá sok, hogy megállapítsuk, a minőséggel sem. Több kamerás felvételek, meglepően jó minőségben. Kettő közül nekem inkább az utóbbi az, ami elnyerte a tetszésemet, mivel ez egy nappali fellépés volt, és közönségből is többet látni, még akkor is, ha a germánok néha eléggé inaktívak voltak. A repertoár ismerős lehet, hiszen a fiúk nem nagyon változtattak. Amire azt kell, mondjam, jól tették. Mi a francnak kéne hozzányúlni valamihez, ami ennyi embernek elnyerte a tetszését? Összességében nem tudok igazán belekötni (pedig higgyétek el, megpróbáltam). Apróbb hibák persze vannak, de ezek felderítését rábízom a kedves vásárlókra. Egyetlen szívfájdalmam, hogy a mai DVD piacon sajnos nem beszélhetünk olyan áradatról, mint a hanghordozók esetében. És akkor még enyhén fogalmaztam. Sajnos nagyon nagy pangás van. Az a néhány, ami megjelenik viszont hála az égnek elég színvonalas. Nem valószínű, hogy ez lesz a kedvenc koncertfilmem, de attól még meglátogatja majd néha a lejátszómat. Ha valaki azonban olyan csillagzat alatt született, hogy rajongással tekint, vagy legalább is szereti Mr. McLellan munkásságát, annak muszáj behatóbban tanulmányoznia ezt a minden tekintetben elragadó filmet. 84 Perc. Interaktív menü, DVD minőség.

Nemesis – The Forgotten Soldier

Nemesis – The Forgotten Soldier (2002)

Skócia egyik legismertebb skinhead zenekara a mai napig a Nemesis. A debütálás jól sikerült, és ezt most tényleg komolyan mondom. A legtöbb brit bandának már annyi elég a sikerhez, hogy britek. A Nemesis-es fiúk viszont tényleg odatették magukat. Olyannyira, hogy a Resistance leszerződtette őket egy albumra, ami a „The Forgotten Soldier” címet kapta. A dallamos RAC, amiben tényleg otthon vannak továbbra is gyűjtögetheti a híveket a zenekarnak. Mondom ezt annak ellenére, hogy az „It Was For Scotland” sokkal jobban bejött. A borító is tetszetősebb volt (még akkor is, ha ez 16 oldalas), és a dalok is jobban megfogtak. A jelenlegi helyzetben a rajongóknak azt tudom ajánlani, vegyék meg ezt is, mert legnagyobb bánatomra úgy néz ki, a címben is megemlített feledékenység ragadós, mivel a srácok 2002 óta elfelejtettek új lemezt kiadni. 13 Szám 47:34 perc

Iron Youth – Durch Das Volk, Mit Dem Volk, Für Das Volk

Iron Youth – Durch Das Volk, Mit Dem Volk, Für Das Volk (1998)

Mikor ez a lemez megjelent még fogalmam sem volt róla, hogy léteznek Görögországban NS gondolkodású emberek, nemhogy NS zenekarok. Az Internet hajnalán az egyetlen kapcsolatot az NS újságok jelentették nekem a külfölddel. Nem voltak internetes boltok, baromi nehéz volt külföldi CD-khez jutni. Amik meg elérhetőek voltak, azokat drágán árulták (még így mai viszonylatban is). Gyér volt a választék, és borsosak az árak. Ezeket a dolgokat csak azért mondom el, mert egy kicsit mindig bennem van a félsz, hogy visszatérnek azok az idők. Az Iron Youth bemutatkozó lemeze minden szempontból nagy durranás volt. Eladásban elérte a 8 ezres példányszámot, és egy Resistance Records-os szerződéshez jutatta az előadókat. Ha a lemezt végighallgatjuk, nem maradnak kétségeink. Ez tényleg egy nagyon jó kis csapat nagyon jó kis metál albuma. Mégis van egy olyan hibája, amibe szívesen kötök bele. Nem látom azt, hogy ezek a srácok görögök. Ha leszámítjuk az egyik fotón látható görög nemzeti szimbólumot (12 oldalas, dalszöveges, képes booklet), semmi nem utal a nemzeti hovatartozásra. A dalok angol nyelvűek, a képeken nagyrészt német NS harcosokat látni. Ettől a hibától azonban el kell tekintenünk, mert sajnos azt kell mondjam, ez is hozzájárult a sikerhez. Évek óta beszerezhetetlen, úgyhogy csapjatok le rá, ha a közeletekbe kerül! 10 Szám 35:06 perc

Angry Aryans – Racially Motivated Violence

Angry Aryans – Racially Motivated Violence (1999)

Sokszor hallani a médiában a színes elkövetők kapcsán, hogy mindenféle kitalált mesével próbálják enyhíteni az egyébként komoly bűncselekmény súlyát. A leggyakrabban hangoztatott érv füstösék mellett mindig a „nehéz gyerekkora volt”. Nos ha valaki, akkor az AA énekese tudna mit mesélni a nehéz gyerekkorról. Ő ugyanis Detroitban nőtt fel, de nem a fehérek lakta városrészben, hanem a Downtown-nak nevezett gettóban, aminek a város a rossz hírnevét köszönheti. Egy interjúban elmesélte, miként vadásztak rá, és a hozzá hasonló fehér kissrácokra a felfegyverkezett néger rablóbandák. Itt a félreértések elkerülése miatt újra el kell mondanom, hogy senki ne gondoljon semmiféle rasszizmusra, fajgyűlöletre! Hiszen mindenki tudja, hogy kirekesztő csak fehér lehet, míg a színesbőrű akkor is csak áldozat, ha nagyüzemben gyilkolja a környezetében élőket. Nos, tehát ennek a nem túl vidám ténynek is köszönhető, hogy létrejött anno egy néger telep közepén a kor egyik legszókimondóbb, és legnépszerűbb NS Hatecore zenekara. A szövegekben az „ami szívemen, a számon” jelszó érvényesül. A hátterüket ismerve pedig teljesen hiteles a dolog (Nem mint akkor, amikor pár tini hülyegyerek próbálja minél közönségesebb szövegekkel ellensúlyozni zenei hiányosságát.). A RMV eredetileg ’99-ben jelent meg, de én most a 2002-es Resistance-es újrakiadást tartom a kezemben. 8 oldalas, meglehetősen randa booklet. A dalszövegek, képek sem javítanak az összképen. Vannak számok a „Race Mixing Is Treason” és a „Death Notices” demókról, de ezeken kívül is lesznek ismerősök. A fiúk WCOTC (World Church Of The Creator) pólóban pózolnak a belső fotón, tehát igazából „a fajom a vallásom” elvet követik. Ennek kicsit ellentmond a sátánt (?) ábrázoló korong. Nem szeretném, ha bárki is primitívnek tartaná ezeket a srácokat akár a szövegek, akár a „vallási” beállítottságuk miatt. Ők voltak ugyanis az első olyan zenekar, akik kijelentették, hogy nem hajlandóak többet élőben fellépni, mivel semmi értelmét nem látják annak, hogy hullarészeg, „zighejlező” kopaszokat szórakoztassanak. Mindezt egy olyan korban, amikor Straight Edge hívőket még mutatóban se nagyon lehetett találni az NS színtéren. 16 Szám 26:10 perc

Nordic Fest 2004 DVD

Cradle Song & Burmalis & Holocaust Of Hate

A 2004-es Nordic Fest hasonló felfogásban zajlott le, mint a fesztiválsorozat többi része. A menüben 12 jelenet közül választhatunk. Zongorázzuk akkor végig őket! Az első négy az eseményen elhangzott beszédeket takarja (P-J a Burmalisból, White Revolution, WCOTC, és Ted Dunn kb.: 17 perc az egész). Ezeket úgy-ahogy végighallgattam, de bevallom őszintén inkább a zenei részre koncentráltam. A Burmalis énekesének szónoklata egyébként nem volt rossz, és már ezért egy picit jobban vártam, mit tud még a színpadon nyújtani, amikor zenére hirdeti az igét. A fellépéseket még azonban megelőzi egy IKA (Imperial Klans Of America) díjátadó, ami eléggé megszokottnak mondható a KKK rendezvényein. Skinhead-eknél eddig csak a Ritorno A Camelot kapcsán láttam ilyet. A zenei élmény a 29. perc végén kezdődik a „Holocaust Of Hate”-tel. A hangosítás miatt néha nem sokat hallottam belőlük, de a Skrewdriver „Streetfight”-ját felismertem. A közönséget pedig végig nagyon hiányoltam, így inkább egy szabadtéri próbához hasonlított az egész, nem koncerthez. A 40. perc környékén aztán egy interjú jön a fiúkkal. Nincs igazi KKK rendezvény „keresztégetés” (ők inkább kivilágításnak nevezik, mivel nem a kereszt elpusztításának céljából gyújtják meg azt) nélkül, tehát erre most is sort kerítenek. A kb. 7-8 méteres kereszt mellé készítettek egy kisebb szvasztikát is, amiket persze együtt gyújtottak meg. Háttérzenének megint a Day Of The Sword „White Supremacy”-ja szól. Kár, hogy Scott nem lehetett jelen. A pillanat nyugalmát hirtelen töri szét a Burmalis fellépése (48. perc). Talán a Black Metálhoz állnak a legközelebb. Nem erre számítottam. Az énekes fáradhatatlanul károg a dobok mögül, míg társa hasonló vehemenciával nyúzza a gitárt. Itt már azért néhány fiatal aktivizálja magát a hallgatóság soraiból. A velük készült interjúból kiderül, hogy valójában hatan vannak, és csak ketten nem jelentek meg ezen az estén. A zenéjükre meg többek között a Burzum, és a Mayhem volt nagy hatással. Ezek szerint nem tévedtem a stílust illetően. A 92. percnél visszatér a HoH, illetve ide lett bevágva a fellépésük második része. Megint felcsendül a „Streetfight”, amit szerintem a bemutatkozó albumukra is fel raknak, ha elkészül valaha. A sorozat részeként jó a gyűjteményben tudni, de messze nem ez volt a legjobb Nordic Fest. Jobb lezárást nem tudok, így az IKA vezetőjének idézetével búcsúzom; „NS is not a bad thing. It’s a greatest thing.” (A Burmalis interjú elé tették be a Cradle Song fellépését, de valamilyen általam ismeretlen okból nincs kép, tehát csak a hanganyagot élvezhetjük.) 105 perc. Interaktív menü, jó minőség.

Cynic – Rock

Cynic – Rock (2010)

A PC Records egyik „új” üdvöskéje nálunk ugyan kevésbé ismert, de hazai pályán már szép sikereket ért el. A németországi RAC csapat útját nagy példányszámban értékesített lemezek (némelyik albumuk teljesen elfogyott), és még nagyobb számú letöltések kísérik. Én is csak ezt az albumukat tudtam ideig-óráig megszerezni, és ha már így alakult, úgy gondoltam, írok róla, mielőtt visszaadnám a jogos tulajdonosának. A szövegeket (mind német nyelvű) tartalmazza a 16 oldalas booklet, ami mellékesen most nagyon nem tetszik. Nem a minőséggel, hanem a látvánnyal van bajom. Ennél szebb füzetekhez vagyok szokva Yves műhelyéből. A korongot végigpörgetve végül is tanácstalan vagyok. Nem mondom, hogy rossz, de azért a fórumokon talált magasztaló kritikákat túlzónak találom. Lehet, hogy bennem van a hiba, bár igazából kétlem, mivel tökéletes vagyok. Nem úgy, mint ez az album, amit minden hibája ellenére azért Rechtsrock rajongóknak nyugodtan ajánlhatok. 18 Szám 57:02 perc

Race War – The White Race Will Prevail

Race War – The White Race Will Prevail (2002)

Az első furcsaság a kiadó személye (Micetrap Records). A második, hogy New Jersey-ben a Micetrap Stúdiójában vették fel a lemezt a német C18 oszlopos tagjai (A C18 és a Micetrap nem igazán jó kapcsolatára gondolok itt.). Nem furcsa viszont, hogy a Németország válasza a Fortress-re címkével ajánlották a lemezt. Sok válaszolgatás volt már mindenféle alap nélkül, de most azt hiszem az elkövetők rátapintottak a lényegre. Az énekhang, a zene, a stílus mind-mind az ausztrál óriásokat idézi. A szűk egyperces intró után 8 saját szerzemény (5 német, 3 angol) csendül fel. Olyanok, mint a C18 himnusz (Hail B&H), vagy a „They Were Heroes”. Zárásként pedig egy Skrewdriver feldolgozást (After The Fire) hallhatunk. Lám-lám mégis van élet a Fortress után. Kifogástalan a booklet, amit a kiadó a CD-hez társított. Az egyetlen, amit nem értek, az a rengeteg önkényuralmi jelkép használata. Így még esélyük sem volt a német piacon. Igaz végül a csapat összes kiadványa zsindexre került, úgyhogy nem oszt, nem szoroz. A RAC lemezek fő feladata az, hogy amellett, hogy szórakoztasson, eljuttassa hozzánk a bajtársak üzenetét. A szórakozásra nem lehet panasz, és az üzenetet, is megkaptuk. A fehér faj győzni fog (The White Race Will Prevail). Úgy legyen! (A limitált példányszámban megjelent verzió borítóján az SS katona helyett a nagy ember volt látható. Ez Hitler születésnapján április 20-án látott napvilágot.) 10 Szám 29:01 perc

Estirpe Imperial – Seguimos Vivos

Estirpe Imperial – Seguimos Vivos (2000)

A hispán fiúk tökélyre fejlesztették a lírai, latin-rock zenét. Hihetetlenül dallamos, és fülbemászó dalokat írtak a „Seguimos Vivos”-ra. A legjobb nóta a címadó (ezt egykor unalomig hallgattam a jewtube-on), de a többi sem sokkal lemaradva követi. Az egyetlen gyenge pont a meglehetősen egyszerű 4 oldalas szövegkönyv. De ez jelen esetben nem igazán mozgat. Ha ilyen szerzeményeket tud írni egy banda, az sem érdekel, ha szalvétában árulják a CD-jüket. Vedd meg! Hallgasd! Terjeszd! 8 Szám 35:24 perc

Max Resist – Detroit, USA 1994 DVD

Shamrock & Rival & Confederate Storm & Max Resist

Mint a zenekarok listája is jól mutatja egy szokásos Michigan-i koncerttel állunk szemben. A helyi zenekarokhoz jelen esetben a Confederate Storm is csatlakozott. Pár perces beállás után a Shamrock (25 perc) kezdi tüzelni a népet, akikből elég keveset látunk. A Nordic Thunder tiszteletére előadják a „Skinhead Warrior”-t, de egyelőre csak annak tudtam örülni, hogy ezúttal nem rögzített a kamera, hanem valaki serénykedik mögötte. A huszonötödik percnél a közönségnél megindul valami, és passzív szemlélőből végre átvedlenek táncoló rajongókká. Elő zenekarnak továbbra sem rossz a Shamrock, de már nagyon vártam a többieket. A következő zenekar előtt még Sean (Max Resist) tájékoztat minket Joe Rowan halálának körülményeiről. A Rivalról (47 perc) nem tudok rosszat mondani. Becsülettel teszik a dolgukat, de sajnos nekem továbbra is nagyon egysíkú a produkciójuk. Voltak azonban tényleg olyan pillanatok, amikor erősen vaciláltam, nem kéne-e egyik albumukat beszerezni, és meghallgatni őket CD-ről. A 42. perc környékén lenyomnak egy feldolgozásszámot, aminek címét, ha megkínoznának sem tudnám most megmondani (a refrénben mintha bound for glory-t énekelnének), pedig én is sokszor hallottam. Na, erre a dalra pár apró termetű skinlány elkezd ugrálni, és ennek hatására a fiúk is megtámadják a küzdőteret. Elég rendes mozgás alakul ki, és bár a következő nótánál alábbhagy a lendület, végre újra láthatunk mozgást a színpad előtt is. Aztán elég sokan lepik el a világot jelentő deszkákat, mivel valakinek születésnapja van. Legalábbis a „Happy Birthday” kiabálásból erre következtettem. Megjelenik Sean is, aki felkonferálja a chicagó-i vendégeket. Sajnos elég unszimpatikus módon csendesíti el a rajongókat. A Confederate Storm (22 perc) már elég régóta az első WP Skinhead banda, akik tiszteletüket teszik Detroitban (legutóbb a BFG volt itt). Ezt maga Sean árulja el nekünk, amin nem lepődtem meg. A helyiek nagyon barátságosak a meglepetés csapattal, akiknek gyors, agresszív üvöltözős zenéje általános tetszést arat. Kivétel talán a Shamrock frontembere, aki ezúttal inkább az egyik skinlánnyal próbál „barátkozni”. Újra Sean aktivizálja magát, de még mindig nem mint énekes, hanem mint tombolafelelős. Végül a „Back With A Bang”-gal tényleg elkezdődik a Max Resist ( 21 perc) műsora. Az énekes sorban bemutatja a tagokat, és, hogy melyik csapatokban muzsikálnak. Mondanom se kell, hogy nagyon nagy az átfedés. Támogatásuk a rajongók részéről vetekszik a CS-éval, és talán egy picit az ő javukra billen a mérleg nyelve. Választ kapunk arra is, miért volt Sean annyira ideges. Ahogy kivettem, ez félig-meddig az ő szervezésű bulija volt. 3 csapat az utolsó pillanatban mondta vissza a fellépését, és állítólag többen át is verték. Ezért külön megköszöni a közönségnek, és a bandáknak, hogy eljöttek, és megmentették az estét. Egyik formációnak sem ez volt a legjobb koncertje. De a végére mégis egy pokolian jó hangulatú összeröffenés lett belőle. Hála a résztvevőknek. Sajnos éppen a csúcsponton; a „Max Resist” előadása közben vágták félbe a felvételt. 122 perc. Interaktív menü, VHS minőség.

English Rose – A Tribute To The Memory Of Ian Stuart

A Tribute To The Memory Of Ian Stuart And The Music Of Skrewdriver (2007)

Egy újabb magyar vonatkozású ER lemez szintén 2007-ből. Ezúttal egy Skrewdriver Tribute lemez formájában. Elég nehéz ilyen lemezt készíteni, és bizonyos szempontból eleve kudarc is. Az eredetit úgysem lehet felülmúlni. Ha valakinek mégis sikerülne, akkor sem sikerülhet, mivel Ian elérte azt a státuszt, amikor már nem lehet valakit kritizálni. Nála senki nem lehet jobb. Ő a skinheadek Adolf Hitler-e. Akkor meg mi értelme van az egésznek? Egyrészt tiszteletadásként szokták aposztrofálni az ilyen alkotásokat, ami persze elfogadható, de én akkor már inkább írnék róla/neki egy számot (pl. Ahogy a Brutal Attack, a No Remorse, vagy akár pár éve a Vér Kötelez csinálta.). Másrészt egész egyszerűen csak el akarják játszani a példakép egy-egy nagyhatású dalát a saját stílusukban, a saját felfogásukban. Jonesy mögött a Vendetta zenészei sorakoztak fel, akik az eredetinél keményebb felfogásban tálalják nekünk a 14 örökzöld szerzeményt. A Tracklista megegyezik a Vendetta saját Tribute-jével, így különbséget igazából csak a mikrofon mögött találunk. Jonesy természetesen az eredeti szövegeket énekli. Viszont az éneke nagyon jól illeszkedik a magyar zenészek stílusához. Ezért végre nem egy X.-ik Skrewdriver-t majmoló korong született, hanem egy olyan kiadvány, amin az előadók tényleg a saját stílusukban játszanak el ISD dalokat. A Loyalty Records egy 16 oldalas szépséges bookletet kínál mellé, amitől csak azért nem esek hasra, mert már hozzászoktam az igényességhez a magyar kiadványok kapcsán. Mit is mondhatnék? A körítés kenterbe veri bármelyik hasonló kiadványét (az eredeti ROR Skrewdriver lemezekét pláne). A zenei rész meg elég egyedi ahhoz, hogy egy kiemelkedő korongként jellemezzem. 14 Szám 34:01 perc

Chingford Attack – Reds Better Run When We’re On The Attack

Chingford Attack – Reds Better Run When We’re On The Attack (1999)

A kelet-londoni formációt, mint a leglustább zenekart tartották számon. 1995 környékén alakultak, de csak ’99-ben jelentették meg ezt az albumot, és egyébként még egy demót sem készítettek. Első és egyetlen kiadványuk természetesen a ISD Records (8 oldalas booklet) szárnyai alatt készült. A sok szereplés a Kriegsberichter videó magazinban egy meglehetősen gyenge, fantáziátlan banda benyomását keltette bennem. A lemezt ennek ellenére nem lehet leírni. Nagyon jó anyagot sikerült felvenni. A számok már korábban elkészültek, de a tagcseréknek köszönhetően (Mick-et például Brett váltotta a mikrofonnál) teljesen más felfogásban tálalták a dalokat. A C18-as zenekarokra jellemző szókimondó (sokszor alpári) szövegeken nem változtattak, de az énekhang, a zenei aláfestés sokkal jobban letisztult a KB-n hallottakhoz képest. Az átlagosnál sokkal jobb, de a tökéletestől messze vannak a fiúk. 10 Szám 31:52 perc

Grinded Nig – Shriek Of The Mutilated

Grinded Nig – Shriek Of The Mutilated (2005)

Amikor az első lemezüket megláttam, rögtön éreztem, hogy itt valami nincs rendben. A „Freezer Full Of N…ger Heads” című „romantikus” zenei kiadvány felső borítóján ugyanis egy Piggsy hasonmás díszelgett (Piggsy annakidején a nagy port kavart „Manhunt” elnevezésű számítógépes játék egyik szereplője volt.). Már korábban is kíváncsi voltam erre a típusú hentes zenére, de a Vaginal Jesus-t nem szereztem be, mivel már a nevük is kifejezetten sértő a keresztényekre. A GN neve persze nem a keresztényeket sérti. Azt még talán érdekességként elmondanám, hogy ez már egy finomított (lerövidített) név. A BHS lógót meglátva a borítón gondoltam összekötöm a kellemest a hasznossal, és megtámogatom magam ezzel a lemezzel. Az első hallgatás utáni sokkból felébredve a Jóbarátok-ból ismert lófejű „szépség” kedvenc mondata ugrott be elsőként. Ó, te jó ég! Az elmúlt egy órában az amcsi Gungnír intézett támadást a „humanizmus” ellen. Kemény, agresszív legtöbb esetben már-már beteges a srácok által tálalt felfogás. A CD füzetben elolvasott interjú alapján azonban még talán meg lehet menteni a lelküket a kárhozattól. A 8 oldalas booklet igényes, de szépnek a stílus miatt nem nevezhető. Hogy megbántam-e a megvételét? Nem. Ahogyan a Gungnír CD-két sem. Nagyon jól fog jönni a legközelebbi adó bevezetésekor. Amolyan „relaxációs” muzsikának. 24 Szám 58:17 perc

Ultima Thule DVD

Ultima Thule

Nagyon sokat vaciláltam, megírjam-e ezt a kritikát. Végül úgy döntöttem, közzé is teszem, aztán mindenki gondoljon, amit akar. A borító elülső képén a viking rock legendák pózolnak, de őket háttérbe szorítja két svéd szőkeség (én a baloldalira szavazok). Az interaktív menü négy választási lehetőséget kínál. A „Discography” (lemezrajz ’85-től 2005-ig) és a „Galleries” (képek, elsősorban újságokból) önmagukért beszélnek. A „Videos” alatt két teljes koncertfelvételt találunk (Vi Syns I Valhall! 18 Szám, Live 93/94 24 Szám + 1 videóklip), amiknél nagyon helyesen jelenetválasztást is kialakítottak. A „Documentaries” (itt van angol felirat) sem igényel különösebb magyarázatot. Ezek közül a rövidebb 5 perces, és teljes egészében a „Valhall” stúdió elleni támadásról szól (Valójában nem is egyszerű gyújtogatásról volt szó, hanem mint kiderült az elhelyezett bombák okozták a tűzet.). A másik már érdekesebben indul (Mi nem vagyunk nácik, nem vagyunk rasszisták, hanem svéd hazafiak.). Itt is nagy hangsúlyt kap a bombás támadás. A reakció azonban érdekes. Nem a srácok felfogásával van problémám. Punkok voltak, és azok is maradtak. Emellett létrehozták a viking rock-ot, ami szintén dicséretes. Patrióták, és a svéd történelmet, kultúrát igyekeznek pozitívan tálalni a fiataloknak. Azt hiszem mindenki számára világos, hogy ezzel sincs bajom. Itt már azonban szóba kerül egy olyan kérdés is, ami mellett nem tudok elmenni szótlanul. Első megjelenési lehetőségük ugyanis egy náci kiadónak volt köszönhető (Saját bevallásuk szerint, ha nem kapták volna meg ezt a lehetőséget, nem tartanának ott, ahol.). A kilencvenes évek elején pedig sok RAC bandával álltak egy színpadon. Ennek ellenére olyan náciellenes szöveget nyomnak le, amit bármelyik afa megirigyelhetne. Az a megállapítás, miszerint az elkövetők a támadással elérték a céljukat, abszolút helytálló. Egy „afa hazafias” csapattá váltak a srácok (ez a magyarországi skinhead „mozgalom” kilencvenes évekbeli helyzetét idézi fel előttem). Ami már alapból egy abszurd dolog, de mégis az énekes interjú végén bevágott kirohanása az, ami nálam kiverte a biztosítékot. Legyetek csak hazafiak, meg határolódjatok el a szélsőjobbtól, úgysem juttok előbbre. Az afa szemét legalább annyira bosszantja a svéd zászló, mint a szvasztika. Az ilyen nyilatkozatokkal csak azt éritek el, hogy még az a pár NS is elfordul tőletek, aki eddig vette a lemezeiteket (Az átlag birka számára meg úgyis csak a minél sötétebb a zene(kar), annál jobb felfogás létezik, és nem költi olyan lemezekre a pénzét, amit nem a média tol le a torkán.). A média szemében meg úgyis nácik maradtok. Ha valaki félre tudja tenni ezt a nagy „elhatárolósdit”, annak egy igazi viking rock élményben lesz része. Én sajnos nem tudom. 152 perc + 15 perc dokumentum. Interaktív menü. Jó (de nem DVD) minőség.

English Rose – The White Album (Punk As Fuck)

English Rose – The White Album (Punk As Fuck) (2007)

Az English Rose-zal történt első találkozásom még a „You Know Our Name” albumra vezethető vissza. Azt az albumot még a Rockworldben vásároltam anno, és az a lemez a Brutal Attack „Valiant Heart”-jével együtt hosszú évekre meghatározta a viszonyomat az angol RAC-vel. Őszintén szólva, egyáltalán nem érdekelt a zenekar, és erre a CD-re sem ruháztam volna be, ha a Véres Kard magazinban, vagy a különböző portálokon nem került volna a formáció újra a látóterembe. A felvétel Magyarországon készült, és magyar zenészek közreműködésével (Erre mondjuk a booklet képei alapján magamtól is rájöttem volna, mivel a rosszarcú figurákat ábrázoló képeken látható személyek nagy részét már láttam magyar zenekarok kiadványain is. ;) ). Ezeket az infókat tudtam lelesni a Loyalty és a Lél Records oldalairól. A 8 oldalas füzetben a szövegek mellett nagyon örültem a számok rövid leírásának, de annak még inkább, hogy nem angolok, hanem 3-3 szám erejéig a Vérszerződés, a Stormwolf, az Arrow Cross, és a Kill Baby, Kill! felelősek a zenéért. Természetesen alapból nem egy ballada lemezt vártam, de azáltal, hogy sikerült egy az átlag, középtempós brit RAC-nál is gyorsabb korongot készíteni, azt tudom mondani, hogy tényleg tetszik. A booklet-tel egyetemben. Ami szép fehér. És mint tudjuk a fehér nem csak, hogy szép, de egyenesen gyönyörű. 12 Szám 29:29 perc

Death’s Head – Kriegslied

Death’s Head – Kriegslied (2008)

Számomra a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb zenekara az ötödik kontinensről származó Fortress volt. Aztán telt múlt az idő, és a srácok egy kicsit megöregedtek (a nagyobb baj, hogy én is), megjelentek a fiatalok, akik közül a Jesse vezette Death’s Head vette át az ausztrál színtér vezetését. A csapat elég népszerű, metál zenét játszik. A Kriegslied egy úgynevezett koncept album, aminek az a lényege, hogy a dalok külön-külön is értelmesek, de ha a megfelelő sorrendben hallgatjuk meg őket, akkor állnak össze egy komplett történetté (A fantasy rajongóknak a shared-world kifejezés segíthet.). A történet a Reich története. Nem vagyok túlságosan oda a DH zenéjéért, de ez az ötlet nagyban befolyásolt a megvételkor. A másik, hogy egy magyar (BHS Service) vonatkozású kiadványt mindig érdemes beszerezni, mert sajnos a hazai kiadók nem állnak olyan jól, hogy Playboy nyuszikat döngessenek a tulajdonosok (mint például a Resistance-nél). Nem fogok közhelyeket zengeni, miszerint támogassátok a kiadókat, mert egyébként tönkremennek. Azért vegyétek meg a lemezeket, mert igényes tartalom mellett, igényes külsőt kínálnak mellé a honfitársak. Mint ahogy ennél a lemeznél is. 8 oldalas, szép booklet. 9 Szám 34:54 perc

Dirlewanger – Rocking For The Golden Race

Dirlewanger – Rocking For The Golden Race (1989)

A svédek egyik legmeghatározóbb, és legismertebb zenekara volt a Dirlewanger. A névválasztás nekem egy kicsit sántít. Nem igazán értem, miért pont annak az egységnek a nevét kellett felvenni amelyik (talán) egyedüliként szégyent hozott a Waffen SS-re. Hacsak nem azért, hogy „keményebbnek” tűnjön a dolog. De akkor meg az a gáz, hogy túl gyengéd zenét gyártottak hozzá (A vaginal jesus és az anal cunt formációknál például a név jól tükrözi a muzsikát.). Na, mindegy. A svéd és angol nyelvű himnuszok váltakozása átlendít ezen a problémán. A 4 oldalas borító nem egetrengető. Legnagyobb érdekessége, hogy a „White League Australia” adta ki (a ’95-ös újrakiadásra a Pitbull Records 3 bónusz dalt is felmásolt), ami így nem kevés multikulti ízt ad a dolognak. Természetesen nem a hagyományos értelemben. Mivel ha minden multikulti kiadvány azokat az értékeket hirdetné, mint ez, a világ sem itt tartana. 10 Szám 38:21 perc

2nd ISD Memorial 1995 Wales, UK DVD

No Remorse & Razor’s Edge & English Rose & Celtic Warrior & Warlord & Svastika

Na, ez már egy Ainaskin, NS88 Videos, B&H England közös produkció. A jól kivilágított teremben egy rövid bevezető után a Celtic Warrior azonnal elkezdi a bulit. Elmondásuk szerint inkább valami mást kezdenének, mivel az első szám rögtön a „Let The Battle Begin”. Véleményem szerint a legjobb nótájukat választották indításnak, a színpad mellett iszogató Chingford Attack énekes pedig bólogatással jelzi, hogy egyetért velem. Pár százan lehettek, de csak nagyon kevesen merészkedtek a színpad elé. Szűk félóra (26 perc) után átvedlenek közönséggé. A Warlord (26 perc) előtt még egy kétperces videóajánlót kell megnézni egy másik ISD emlékkoncertről (Ez a DVD is ennek az 5 darabos sorozatnak a része.). Míg Billyék befejezésnek adták le az „Our Pride Is Our Loyalty”-t, addig Stiggerék rögtön bevetik a „Diamond In The Dust / Hail Victory” párost. A CW alatt egyébként szépen megduzzadt a tömeg, így a többi bandának már csak fokozni kell a jó hangulatot. A Warlord alatt több Skrewdriver szerzemény is elhangzik (Szinte az egész műsoruk ebből áll.), elsősorban a „Hail Victory” albumról, de az este folyamán mindenki belecsempészett pár klasszikus ISD nótát a repertoárjába. A végén a gyanútlan Stigger Jonesy-val együtt kánonozik, aki a „White Power” után a többi English Rose taggal együtt leszorítja a Warlord zenészeit a világot jelentő deszkákról. A rózsások műsora alatt egy nagy „anti nazi league” zászlót is elégetnek, a maradványokat meg a tömegbe dobálják. Akik aztán újra felgyújtják. Az ER egyébként meglehetősen sokáig szerepel (42 perc), és közben szép sorban feltűnnek a hírhedt C18-as arcok is a közönségben (Big Jacko), vagy éppen a színpadon (Jasa). A Svastika elé még beiktatták a „Skrewdriver Video Tour” 3 perces reklámját. Ezt pár perces néma csönd követi, és csak ezután kezdik a svédek a műsort. Nem túl meggyőzőek, bár a britek végig ugrálják a 19 perces mini bulit. A birmingham-i Razor’s Edge-től (18 perc) nem volt jó húzás egy hölgyet bevenni basszerosnak. A csapatot a jobbak között tartom számon, de végig csak a kislányt kukkoltam, ezért aztán újra meg kellett néznem a felvételt. Nem baj, kivételesen megbocsátok nekik. Felcsendül a „Free My Land” is, ami osztatlan sikert arat. Egy 3 perces interjúban megismerkedhetünk a „New Remorse”-al, így nem volt meghökkentő, hogy Burnley éneke helyett egy hegyomlás üvöltését hallgathatjuk a megmaradt 27 percben. Nagyon jó kis anyagot sikerült összehozni. Rendkívül erős a felhozatal még nemzetközi szinten is. A leggyengébb láncszem szerintem a Svastika, de mivel minden csapatból kis adagot kapunk, így a szűk 3 óra nem telik unalmasan. A rendezvényen nem volt rendbontás, rendben lezajlott. Utólag sajnos már tudjuk, hogy ez csak amolyan vihar előtti csend volt… 171 perc. Interaktív menü, élvezhető VHS minőség.

White Wash – Celebrating 10 Years

Pain Is Temporary Pride Is Forever (2007)

A kilencvenes évek vége felé tűnt fel először az Ébredő Magyar hasábjain a zenekar. A texas-i fiatalemberek aztán elég sokat szerepeltek mind a WW, mind a testvérzenekar (Straightlaced Nightmare) kapcsán. Ezekből a hírekből leginkább az énekes által propagált felfogás maradt meg számomra (Pain Is Temporary Pride Is Forever – A fájdalom ideiglenes, a büszkeség örök). Mondanom se kell az album címe így már ismerősen csengett. A hazai BHS Service gondozásában megjelent 10 éves anyag külsőre-belsőre egyaránt megfelel az elvárásoknak (13 dal + videóklip). Nem emelkednek ki túlságosan az amerikai élmezőnyből, de nem is lehet felcédulázni őket az átlagos jelzővel. Érdemes beszerezni, ha másért nem, hát a magyar vonatkozás miatt. 13 Szám 32:29 perc

OIdoxie – Schwarze Zukunft

OIdoxie – Schwarze Zukunft (1998)

A német C18 talán legismertebb zenekara (természetesen a Kraftschlag után) a ’96-ban alakult OIdoxie. Mivel a C18 csapatainak száma az elmúlt években maroknyira apadt, így talán nem sértő, ha azt mondom, hogy az előző mondatban emlegetett titulust nem volt nehéz kiérdemelni. Természetesen azért a jó zenének semmi nem szabhat határt, így az IVBH és a BHC18 aktivisták az ellentétek ellenére azért meghallgatják egymás lemezeit. A csapat legismertebb lemezét tanulmányozva próbáltam megfejteni, mi is lehet a srácok sikerének titka, vagyis mi az a plusz, amiért a hovatartozásuk ellenére is olyan jól fogynak a lemezeik. 12 (+ 1 intró + 1 outró) szokványos, ugyanakkor profi Rechtsrock szerzemény egy nagyon jó énekes előadásában. A produkció teljesen átlagos. Nincsenek stílusbontó zenei megoldások, korszakalkotó szövegek. Azonban ezt az egyszerű RAC-t olyan jól csinálják, hogy nem is érezzük az előbbiek hiányát. A 16 oldalas CD füzet is teljesen átlagos, de a rengeteg kép, és a dalszövegek azért feldobják egy picit. A korong tökéletes példája annak, hogy ha valakinek van tehetsége, az az unalmas klisékkel is tud úgy sáfárkodni, hogy valami maradandót alkosson. 2006-ban Szerzői Kiadásban újra napvilágot látott, új borítóval, némileg megváltozott tartalommal. 14 Szám 55:16 perc

RAC ’N’ Roll Teufel – Von Falschen Rebellen Und Wack’ren Gesellen

RAC ’N’ Roll Teufel – Von Falschen Rebellen Und Wack’ren Gesellen (2009)

Dallamos Rechtsrock, az OPOS Records kiadásában? Ez majdnem annyira fura, mint amikor a Gillette akarta szponzorálni a ZZ Top zenekart. A 12 oldalas (szövegeket, képeket tartalmazó), igényes booklet megszokott a kiadótól. Nem is fecsérelném rá tovább a szót. A zenei eredmény egy kicsit szélsőségesre sikeredett. Nagyon szép dalokat írtak a fiúk, amelyek közül kimagaslik az „Ehre Dem Arbeiter!” és a „Feindgelenkt”, de létrehoztak egy olyan szerzeményt is, amit ha még egyszer meg kell hallgatnom, esküszöm a Jóistenre, pusztulást hozok a világra. Ezen felülemelkedve azonban a következő döntést hoztam; Értelmes szövegek, szimpatikus énekhang, fülbemászó dallamok. Az utóbbi idők egyik legjobb RAC lemeze. 11 Szám 43:07 perc

Skrewdriver – Live In Cottbus, Germany 1991 DVD

Radikahl & Störkraft & Tonstörung & Skrewdriver

Egy nagyon híres Skrewdriver fellépést örökítettek meg a német bajtársak. Hasonlóan a „Waterloo”-hoz nem maga a koncert, inkább annak előzményei miatt került fókuszba az esemény. Aki akar, nézzen utána nyugodtan, de itt legyen elég annyi, hogy a Skrewdriver zenészeit sittre vágták, és Ian-t a Störkraft/Radikahl zenészei kísérték. Pár perces bemelegítés után a Radikahl csap bele a húrokba, akikre nem voltam kíváncsi (Annak ellenére, hogy az „Ungarn, nein danke” című opuszt a legtöbb kalózlemezen felcserélték „Hunger, nein danke”-val. Az újrakiadásokon persze még mindig a német-magyar barátság „legnagyobb himnusza” szerepel. Ezeket a kalózlemezeket egyébként a németországi feketepiacokon vietnámiak árulják, akiknek még így is megérheti a dolog, mert amint a polizei eltűnik a lefoglalt CD-kkel, azonnal újratöltik a készleteket. Azt, hogy ezek után az ázsiaiakat megvádolják-e szélsőjobboldali terrorizmussal, netán holo tagadással, őszintén szólva, nem tartom valószínűnek. A meglehetősen abszurd helyzetből azért két dolog elég jól leszűrődik. Egyrészt az, hogy a tiltások ellenére nagyon nagy a kereslet a tiltott muzsikára, a másik, hogy ebben a szélmalomharcban a brd csak vesztes lehet. Arról persze, hogy a német állampolgároknak ez mennyibe kerül, arról nem szól a fáma. Nálunk is inkább egy vak könyvkiadóra küldik rá az apparátust, miközben Kelet-Magyarországra lassan indiai útlevél kell.). Az 51. percnél már a Störkraft buzdítja a kopaszokat, akik ezúttal négyes fogatként álltak színpadra. A már jól bevált szettel készültek, de minek változtatnának, ha eddig mindig bejött. Most is nagyon jól sült el, és a rajongók végig együtténekelték velük a dalokat. A „Kraft Für Deutschland” alatt pedig megint frenetikus volt a hangulat, ami alapján arra következtettem, hogy Ian-t sem fogják lefütyülni a színpadról. A 84. percnél feltűnik ugyan a Tonstörung felirat, az ő megjelenésükre azonban várni kell, hiszen a Störkraftos fiúk még javában húzzák a talpalávalót. A Tonstörung kb. 5 percet ha zenél. Mivel nem sokkal a kezdésük után azon vettem észre magam (105. perc környéke), hogy megint a Störkraftos srácok muzsikálnak, de most már Ian vette kézbe a mikrofont. Az rögtön látszik, hogy Ian elég morcos, amit mondjuk meg tudok érteni, de egy profi zenész félre tudja tenni az érzelmeit. Már amennyire. Röviden azért elmondja, mi is történt, és miért nem lehetnek vele a többiek. Kicsit lehet ugyan érezni a feszültséget, de szerencsére ez azért nem teszi tönkre a hangulatot. Itt kerül sor a „Free My Band” előadására is, ami szintén egy darabka történelemnek mondható. Egyszóval ez sem egy rossz filmecske. Rengeteg ember, profi előadások, fergeteges hangulat. Csak ami egy németországi Skrewdriver koncerten már megszokott. Ez vár a kedves vásárlóra, ha beruház erre az anyagra. 147 perc. Interaktív menü, rossz VHS minőség.

Svastika – 1991-1996

Svastika – 1991-1996

Matti és csapata egész működésük alatt csupán egy stúdióalbumot készítettek. Emellett számos válogatáson szerepeltek, így kézenfekvőnek tűnt, hogy a már rég el nem érhető „In Hoc Signo Vinces” album újrakiadásakor ezeket a bónusz dalokat hozzácsapják az album nótáihoz. Tehát az eredetileg 10 számos lemezt még 10 nótával megspékelve egy „Complete Collection”-szerűséget kapunk. Skrewdriver feldolgozásokban, svéd és angol nyelvű RAC klasszikusokban, valamint egy koncertfelvételben merül ki az anyag. Tényleg fogalmam sincs, mit ettek annyira ezen a zenekaron. Van ugyan ez a sokat emlegetett slágerük az „In Hoc Signo Vinces”, de nekem ez mindig is 12 egy tucat nóta volt. Nem volt egy rossz banda, és ez a CD sem rossz, de Svédországban annyi kiemelkedő RAC csapat zenél(t) az utóbbi pár évtizedben, hogy én nem tartom őket még a svéd Top 10-be valónak sem. Sokak szerint azonban szinte legendás formációról beszélhetünk, amit én elfogadok, még ha egyet nem is tudok vele érteni (8 oldalas svéd nyelvű booklet). 20 Szám 61:39 perc

Kill or be killed – The ABCs Of Hate

Kill or be killed – The ABCs Of Hate (2000)

Attack, COV (Code Of Violence) és No Alibi tagok agyában született meg ennek a lemeznek a gondolata, ami aztán a StrikeHard Records-nak köszönhetően fizikailag is alakot öltött. A cím önmagáért beszél. Az angol ábécé mind a 26 betűjéhez tartozik egy-egy nóta. A teljes műsoridő kevesebb mint 26 perc, tehát átlagosan egy dal nem tart egy percig sem. Következésképpen a stílus valamilyen core (más irányzatoknál a bevezető hosszabb, mint itt egy-egy dal). Gyors, szókimondó, brutális. Kis adagokban. Nem vagyok oda az ilyen lemezekért, de ez az ötlet tényleg nem mindennapi. A 8 oldalas booklet-et hallgatás közben érdemes a közelben tartani. Egyrészt mert ömlesztve, de belerakták a szövegeket, másrészt a segítségével könnyebb nyomon követni a számokat, harmadrészt pedig kiválaszthatjuk a kedvencünket. Gyűlölet A-tól Z-ig, ahogy csak az amcsik tudják. Csendesen jegyzem meg, hogy a fedőkép hitelesen tükrözi a „győztesek” fair play felfogását. Egy német egyenruhába öltözött ruszki katonát láthatunk, aki éppen egy német anyára, és gyerekére céloz. Valószínűleg, mert háborús bűnösök voltak. 26 Szám 25:30 perc

Triebtäter – Hunde Des Krieges

Triebtäter – Hunde Des Krieges (1997) Absolut kult! Mondogatják a németek a Triebtäter ’97-es lemeze kapcsán. Egy barátom féltve őrzött gyűjteményében találtam rá, és ugyan négy számot már ismertem egy magyarországi kazettaválogatásról, illetve a Thunderrock CD-ről, összességében nem nagyon voltam képben a bandával kapcsolatban. A GBF (German British Friendship) Records személye érthető, mivel a csapat a NOIe Werte-s fiúkkal egy tartományban működött egészen a kezdetektől. Ha már így szóba került a NW akkor azoknak, akik még nem hallották a lemezt elmondanám, hogy a két zenekar teljesítménye, stílusa nagyon hasonló. Kellemes, és egyedi énekhang, igényes, dallamos muzsika. Többségében középtempós, és gyors dalok, néhány balladával elválasztva. A szövegekről, mondanivalóról sajnos nem tudok sokat mondani. Egyrészt, a német tudásom a béka hátsója alatt található, másrészt a 8 oldalas füzetben csak képek, meg köszönetlista található. Természetesen a két angol nóta esetében más a helyzet. A „We’ll Overcome” szövegét megtaláljátok a Nordic Thunder első lemezének borítójában, a „Stick Together” meg nem olyan bonyolult nyelvezetű, hogy szótárazni kellene a megértéséhez. A ’11-es Front Records-os újrakiadásról egyébként lehagyták a betiltott „Stick Together”-t, ami egy Joe Rowan / Ian Stuart / Eric Banks „emlékdal” (Ezt egyébként nem egészen értem, mert a későbbi Tribute-ökön szerepel az a nóta. Persze lehet, hogy átírták a szöveget. Nem tudom.). Nekem ez a kedvencem, de emellé sorakozik fel a többi szerzemény is, ami színvonalában nem, legfeljebb stílusában más egy picit. Tényleg sajnáltam, mikor vissza kellett adnom, mert élvezetes lemez, gyűjtői szempontból pedig igazi ritkaság. 11 Szám 35:27 perc

Nordic Fest 2003 DVD

Holocaust Of Hate & Cradle Song

A Nordic Fest 2003-as DVD-je szolgaian követi az eddigiek formáját. Ugyanolyan az interaktív menü, ugyanúgy beszédekre, és zenés fellépésekre számíthatunk, mint eddig. Először négy szónokot kell végignézni, és csak utána jöhet az igazi kikapcsolódás. Ted Dunn, Andy (IKA), Brian (WCOTC) és Brad Jenkins előadását egyszerre értékelném. Értékelhetetlen. Na, jó csak vicceltem. Ennyire azért nem voltak rosszak. Sajnos azonban egyikükben sincs meg még csak a töredéke sem a nagy ember tehetségének. Ledarálják, vagy elmondják (van, aki olvassa) a szövegüket, aminek igazából semmi hatása nincs a közönségre. Azokkal a tényekkel, amiket elmondanak, minden jelenlévő tisztában van, egyébként nem valószínű, hogy itt lennének. Egyszóval ez is egy olyan mutatványsorozat, aminek legjobban mindenki a végét várja. Részemről inkább elolvasok egy újabb Gede könyvet, abból többet tanulok. 33 percnek kell eltelnie, hogy végre lássunk valami élvezeteset. A Holocaust Of Hate (32 perc) sem szolgált nekem sok újdonsággal, de ők legalább zenével fűszerezték a mondanivalójukat, így sikerült ébren maradnom. A Cradle Song (21 perc) nem engedélyez nekünk szünetet, ezért megszakítás nélkül kell végignéznünk a két zenés produkciót (kivéve, ha vesszük a fáradtságot, és használjuk például a „Pause”-t a távirányítón). Ők egy hajszállal jobban tetszettek, mint a HoH. A Skrewdriver feldolgozásaik sem voltak rosszak, de az amcsi élvonaltól még messze vannak. A lemezen egy 3 perces interjú következik Ron Edwards-cal (ő a Birodalmi Mágus), aki egy kicsit megismertet minket a ’96 óta önállóan működő IKA-val. Levezetésként visszatér az IKA saját csapata a HoH. Sok hibával játszanak, és nem túl profik, de inkább a monotonitás volt, amiért már nagyon untam az egészet. A sorozat részeként örülök, hogy meg van ez a DVD, de nem hiszem, hogy eladási csúcsokat döntögetne. 105 perc. Interaktív menü, VHS minőség.

Gesta Bellica - Usque Ad Infernos

Gesta Bellica - Usque Ad Infernos (1997)

Kedvenc olasz zenekarom első lemeze (volt még egy 9 számos demójuk is még ’92-ből). 13 dallamos olasz RAC nóta (köztük egy Last Resort feldolgozás) mindenféle felesleges bonyolítás nélkül. A szövegek is hétköznapiak, és a 4 oldalas booklet (életrajz, történet, köszönet-, és tracklista) sem a kihagyhatatlan kategóriába tartoznak. Azoknak azonban, akik szerették a kilencvenes évek olasz vonalát, igazi kincs. Egy kis történelem, egy kis nosztalgia, kinek hogy tetszik. Jó hír, hogy a srácok pár év hallgatás után újra aktívak, és a húszéves jubileumot egy új lemezzel ünnepelték meg, aminek a különleges () „XX” nevet adták. 13 Szám 50:08 perc

Anger Within – Lost Path

Anger Within – Lost Path (2007)

A „Fight-Live Act-Give” után a fiúk nem szórakoztak sokat. A második lemez kapcsán teljesen átnyergeltek a New School HC-re, és a debütáló remekmű folytatásaként összehoztak egy olyan anyagot, ami méltán érte el a manapság nem túl népszerű „Out of stock” (elfogyott) állapotot. Őszintén szólva nem is reménykedtem ilyen folytatásban. 12 angol nyelvű dal (+ 1 intró, + 1 outró), HC alapokkal, lágyabb és keményebb énekkel, telepakolva dallamokkal, néhol szintetizátoros aláfestéssel. Ehhez a PC Records jóvoltából jár egy 12 oldalas színes booklet. A dalszövegek is intelligensek, de azért mindenki megkapja a magáét (Mivel nem vagyok Straight Edge, én sem maradtam ki a szórásból.). Mielőtt tovább magasztalnám a kiadványt, inkább befejezem, mivel még azt hiszi valaki, hogy szerelmes vagyok a zenekarba. Ha minden hatecore anyag ilyen lenne, már régen behódoltam volna a stílusnak. 14 Szám 49:53 perc

Tribute To Totenkopf

Tribute To Totenkopf (2009)

A Totenkopf név ezúttal egy a nyolcvanas évek elején aktív francia csapatra értendő. A képen látható tetovált arcú fiatalember nem más, mint Geno, a Totenkopf énekese (Első bandája a L’Infanterie Sauvage volt, utána alapította meg a rövid életű Totenkopf-ot), aki sajnos nagyon fiatalon meghalt (Volt egy nagy balhéja vörösökkel, ami után a helyi folyóba vetette magát, és belefulladt. Halála után a megmaradt tagokból alakult meg a „Legion 88” elnevezésű formáció.). A zenekartól demókon kívül nem maradt fenn semmi, de az ezeken található dalok feldolgozásával sikerült megtölteni egy lemezt. 6 dal hangzik el az OIccident és kettő a Choc Frontal zenekaroktól. A maradék 10-et az „Old School Of RAC” jegyzi, ami nem egy létező csapat, hanem egy az erre az alkalomra összeállt zenei project (OIccident tagokhoz csatlakozott a Bagadou Storm énekese kiegészülve még ismert francia RAC zenészekkel). A CD 500 példányszámra lett limitálva, ami már úgy néz ki el is fogyott, de ha valaki még is találna valahol belőle, és szeretné gyarapítani a gyűjteményét egy klasszikus (ha a Legion 88 elődjének szóló tiszteletadás nem klasszikus, akkor nem tudom, mi az) tribute lemezzel, az bátran fektessen be rá. 18 Szám 46:17 perc

Rock Für Deutschland 2008 DVD

Rock Für Deutschland 2008, Gera

A RFD az egyike azoknak a rendszeresen megrendezett fesztiváloknak, amiket az NPD támogatásának köszönhetően szervezhetnek meg a germán hazafiak. A 2008-as eseményt a Rebel Records meg is örökítette, és színvonalas formában tálalta nekünk. A színes borító mellett a tokban találunk még egy külön lapocskát is, amin a zenekarok képei és mind az 5 banda tracklistája is megtalálható. Ez alapján 5 német formáció szórakoztat majd minket, és összesen 41 nótát adnak elő. Menü van (bár nem interaktív), és a jelenetválasztásról sem feledkeztek meg. A szerkesztők gondoskodtak a számonkénti léptetés lehetőségéről, és a feliratokról, így az utóbbi hiánya sem lenne zavaró. Az első fellépő a White Resistance (9 szám). Már korábban foglalkoztam ezzel a csapattal a CD-ikkel kapcsolatban. Nagyon tehetséges banda, de ezen a felvételen nem annyira meggyőzőek. Annak ellenére, hogy becsülettel végzik a dolgukat, és tényleg vannak jó megmozdulásaik. A Divison Germania „Der Morgen Wird Unser Sein” című slágerével zárnak, ami eltörpül az Utolsó Védvonal verziója mellett. A Hammerskin tagokkal operáló Jungsturm (8 szám) neve igazán jól cseng a keményebb muzsikát szeretők körében, és hogy nem véletlenül, arról most is bizonyságot tesznek. Nekem sajnos túl monoton a produkciójuk, még a két klasszikus feldolgozás ellenére is (Sturmwehr, División 250). Mégis messze ők voltak a legszimpatikusabbak. Az Eugenik (8 szám) névre hallgató ötös fogat játékának már az elején felcsillant a szemem. Ugyanis ők szintetizátort is használnak, amit ha egy rockzenekar ügyesen épít be a számaiba, rendesen megdobja azokat. Erre a formációra nem is tudom, eddig miért nem figyeltem fel. Mellékesen rengeteg pogány témájú dalt játszanak, ami az énekes kinézete alapján nem meglepő. Ha őt a 793-as lindisfarne-i támadás Angliában találta volna, valószínűleg a helyiek meglincselték volna viking külseje miatt. Én nekik adnám a legjobb fellépő címet. Az őket követő Hauptkampflinie ( 8 szám) elég nagy csalódást okozott. Az ének ezen a fellépésen csapnivaló volt. Nem is értem, hogy-hogy nem fulladt meg szegény énekes a nagy erőlködésben. Remélem, ennek valami általam nem ismert oka (betegség, kimerültség, stb.) van, mert nem akarnám igazságtalanul temetni ezt a nagy múltú bandát. De ha mindig ilyen a vokál, én nem fogok sírógörcsöt kapni a búcsúkoncertjükön. A „Tomorrow Belongs To Me”-t is teljesen gallyra vágta az ének, úgyhogy inkább lépjünk tovább. Érdeklődve figyeltem a Breakdown-t (8 szám), mivel tőlük még szinte semmit nem hallottam. Nem titkon abban reménykedtem, új kedvencet találhatok személyükben, hiszen ha közvetlenül a HKL után tették be őket, az nem lehet véletlen. Csak angolul hallhatjuk őket, és amolyan levezető szerepet töltöttek be ezen a napon. Tehetségükhöz nem fér kétség, de semmi extrát nem nyújtanak, ami miatt késztetést éreznék beszerezni a lemezüket. A fent leírtak alapján talán furának tűnhet, ha azt mondom, ez egy szuper DVD nagyon jó kis csapatokkal. Személy szerint túlságosan elfogult vagyok a kilencvenes évek nagyjai felé, ezért nehéz elszakadnom attól, hogy mindent hozzájuk viszonyítsak. Remélem a zenekarok megbocsátják ezt nekem, hiszen ha nem lennék ennyire gyarló, valószínűleg már rég beszereztem volna párat a fellépők lemezei közül. Nem baj. Ami késik, nem múlik… 152 Perc. Menü, remek minőség.