Aggravated Assault – Out On Bail

Aggravated Assault – Out On Bail (1998) A bemutatkozó lemez kapcsán már próbáltam megfejteni, mitől volt annyira népszerű az AA, de nem sikerült. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre többet hallgatom az „It Could Happen To You”-t. Na, de nézzük, mit változtak a srácok az eltelt idő alatt! A booklet-et (mert most van, igaz csak 8 oldalas) forgatva rögtön rájöhetünk, hogy az égvilágon semmit. A dalok címei már önmagukban beszédesek, akinek ez nem lenne elég meggyőző, az olvassa el a figyelmeztetést is. 13 „alkotás” alatt verhetjük szét ezúttal a szobánkat, ha túlságosan beleéljük magunkat a szövegekbe. Két emlékdalt is írtak a srácok; a „Legends In Time” még nyugodtan belefér ebbe a kategóriába, míg a másik (Joe Rowan) esetében nem egy Stigger-féle „Sleep Well”-lel állunk szemben. Ez inkább a bosszúvágy megnyilvánulása. Ajánlanám még a „Skin For Life” című dalt azoknak, akik nem ismerik az A.C. Skins hozzáállását a világhoz. Ez a bizonyíték, hogy a fiúk megmaradtak a gyökereiknél, azaz nyugaton a helyzet változatlan. 13 Szám 40:06 perc

Dissident – A Cog In The Wheel

Dissident – A Cog In The Wheel (2000) Sajnos a ’99-es „The Fires Of Our Rage” óta a Fortress nem adott ki új albumot, pedig szerintem sokan örülnének neki. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a pár évente adott búcsúkoncertek, amik után sajnos az aussiek újra, és újra hallgatásba burkolóznak. Némi enyhülést nyújthatnak a rajongóknak a Scott nevével fémjelzett kiadványok (Raven’s Wing, Axis), amik más név alatt futnak, de legalább ő áll a mikrofon mögött. Az egyik ilyen a Dissident (12 oldalas booklet), aminek aztán 6 évvel később a folytatása is megszületett. A 10 dal között szerepel egy Brutal Attack feldolgozás (Ocean Of Warriors), és egy Ron McVan (WCOTC vezető) költemény adaptáció is. A Fortress-szel ellentétben a dalok egészen lágyak, középtempónál ritkán gyorsabbak. Kevésbé energikus, mint az anyazenekar. Leginkább a gyönyörű Raven’s Wing lemezhez hasonlítható. Az elejétől a végéig mestermunka, de ez nem Fortress. 10 Szám 38:54 perc

One Family

Non Divine & Racial Purity (2008) Az OPOS split sorozatának első részén két kevésbé ismert zenekar szerepel. Ennek megfelelően a 12 oldalas füzetbe egy rövid kis leírást is beleraktak a résztvevőkről. 6-6 számon keresztül szórakoztatnak minket, amihez a ND még egy bevezetőt is hozzácsapott. A ND egy Hope For The Weak, Moshpit, Magog project, amivel kapcsolatban elég vegyesek az érzéseim. A zenei rész igazán jól sikerült. Az ének viszont legtöbbször a black metál hordák igehirdetőire hajaz. Laikusként szerintem ezt is jól csinálja, de azok a pillanatok, amikor ezt félreteszi, és tényleg énekel, azok számomra az igazán élvezetesek. Az „In Gedanken” például felférne egy COV lemezre is. A RP egy demó után jelentkezett ezzel a 6 nótával, amikben nyomokban azért előfordul az ND-nél is észlelt ellágyulás. Hozzáteszem nem sokszor, és nem sokáig. Ugyanazt a zúzós, hörgős, károgós koncepciót követik végig, ami kevésbé tetszett a másik csapatnál. Profi anyag. A metálrajongók nagyon fogják szeretni. 13 Szám 51:40 perc

The Bully Boys & Fortress DVD

Live In Australia ’04 ISD Memorial Gig A CHS és a SCHS kopaszai léptek színpadra ’04 szeptemberében az ausztrál Ian Stuart Donaldson emlékkoncerten. Mielőtt belemerülnék a filmbe, meg kell említenem a szépen sikerült borítót. Ezt most megtettem, úgyhogy mennék tovább. Csak második nekifutásra tudtam leírni a véleményem. Elkezdtem, de annyira lekötött a felvétel, hogy egyszer csak arra eszméltem, hogy vége. A Rage Records és a Tool It Up Productions is profi munkát végzett. Több kameraállás, remek hangzás, nagyon jó képminőség (megkockáztatom DVD szintű). Nem nagyon lehet belekötni. Aztán itt vannak a zenekarok. Mindkettő leadja a legnagyobb slágereit, de bevallom az általam kevésbé kedvelt nótákat sem tekertem át. Nagyon, nagyon, nagyon jól sikerült kiadvánnyal állunk szemben. A Bully 70 percig, a Fortress pedig 50 percen keresztül hirdeti az igét. Bónuszként még megtalálhatjuk a „Skinhead Superstar” videó klipjét is a korongon. Nem sok ilyen profi DVD kering a piacon. Kihagyhatatlan. 120 perc. Profi menü, kiváló hang-, és képminőség.

Sniper – War Is Coming!

Sniper – War Is Coming! (2011) A finn Sniper-ről már jó ideje nem írtam. Legutóbbi két albumuk ugyanis nem sok változást tükrözött az előzőekhez képest. A 2006-os „Hail The White Race!” csak a két balladával (Countdown To Victory, I’m Born As A White Man) késztetett elismerésre, míg a 2008-as „On The Road To Victory”, amit a tízéves fennállásuk kapcsán készítettek, ennyire sem győzött meg. Az album legjobb száma, a „Better Tomorrow” is csak ideig-óráig szolgált betevővel az ínséges időszakban. A „War Is Coming!”-ra már három évet kellett várni, és szerintem megérte. Az utóbbi évek kétségkívül legjobb Sniper lemezét dobta piacra a Rampage Productions. A Sniper ismertetőjegye, a dallamos zenével, könnyen emészthető szövegekkel kombináló muzsika nem veszett el. A középtempós, és gyors dalok kicsit keményebbek lettek, a balladákat szinte a tökéletességig csiszolták. Korkki hangja is mintha képzettebb lenne. Korábban többször úgy éreztem, hogy a dalok közben elfogyott a levegő, és ezáltal az energia az énekből. Most kicsit mélyebb tónusban dalol, de sokkal jobban bánik a hangszálaival. A változatosság meg az a dolog, ami miatt sokat panaszkodtam pár éve, úgy néz ki, végre visszaköltözött a finnek zenéjébe. Hibák továbbra is akadnak, de számomra ennek ellenére kellemes meglepetés volt a WIC (8 oldalas szövegkönyv, Paul Odin Armstrong fiatal leeds-i focista emlékének ajánlva, akinek az Odin’s Song-ot írták). 11 Szám 39:59 perc

Made In Japan

Skinhead Sounds From The Land Of The Rising Sun Sajnos sok új információval most sem tudok szolgálni a japán színtérről, de azt a keveset, amit megtudtam, megosztom. Kutatásom során először a rágalmazásellenes liga honlapjára jutottam. Csekélyke leírást találtam a japán skinekről, miszerint léteznek nacionalista zenekarok a japán szigeteken, de megnyugtatásunkra közlik, hogy míg a japán afa, sharp koncerteken több ezer (!) rajongó vesz részt, addig a szigetvilág ns/nacionalista vonala messze nem olyan népszerű. Na, gondoltam megnézem én magamnak ezt a nagy keleti sharp mozgalmat. Elsőként felkerestem Japán, és az ázsiai térség legnagyobb kiadóját, a Bronze Fist records-ot, mert ha valóban van jelentős sharp mozgalom arrafelé, akkor ott biztosan találok valamit. Korábban azt írtam a kiadóról, hogy politikai hozzáállástól függetlenül mindent kiadnak. Most részben bocsánatot kell kérnem tőlük. Végignéztem az általuk gondozott összes lemezt, és tudomásul kellett vennem, hogy bár elég széles a skála (klasszikus anarchista punk / The Dick Spikie, hate rock / Crikey Crew, stb.), egyetlen nyomorult sharp bandát sem találtam. Ezután már-már hagytam volna a dolgot, de egy véletlennek köszönhetően folytattam a keresést. Ugyanis egy videó bejegyzésben egy leírást találtam, ami arról szól, hogy míg Japán keleti részét uralja az SSS, addig nyugaton a nem politizáló, antirasszista skin csapatok a népszerűek, élükön a The Hawks-szal. Ezt már elsőre sem vettem be. Aki hallott már valamit tőlük, az tudja, hogy szintén SSS csapatról van szó. Az énekes rendszerint Skrewdriver pólóban kiabálja az ns szövegeket a japán zászlókkal, és hadilobogókkal díszített színpadokon. Erről ennyit. Összességében tehát azt akarják bemesélni, hogy egy koncertenként több ezres tömeget megmozgató underground afa/sharp mozgalom létezik Japánban, amiről egyébként az Interneten semmiféle információ nincs (A Cobra zenekar az egyetlen, ami eléggé polkorrekt, de azon a feltevésen, hogy skinheadek, még a saját rajongóik is röhögnek. Emellett nem egyszer szerepeltek válogatásokon SSS csapatok társaságában, ami megint csak nem jellemző az antifákra.). Megint hazudnak. Ahogy szokták. Még az sem zavarja őket, hogy ugyanakkor azon keseregnek, hogy a felkelő nap országában is egyre jobban nő az antiszemitizmus. Azt, hogy ez az antiszemitizmus kik ellen irányul a sémi-hámi népcsoportból, nem írom le, de kitalálni sem lesz nehéz. Mivel sharp csapat nem létezik, így nem is tudnék másról írni, mint a nacionalista / ns japán skinhead zenekarokról, vagy más néven Samurai Spirit Skinhead (SSS) együttesekről, akikből azért elég rendes eresztés található az Interneten. A Made In Japan válogatás ezeknek a zenekaroknak a krémjét mutatja be. 2 CD, 8 zenekar, 42 dal. A terjedelemre nem lesz panasz. A dalok mindegyike megjelent korábban, de mivel ezek a kiadványok többnyire nem elérhetőek, valószínűleg nem csak az európai piacon fogják keresni az anyagot. A 12 oldalas füzetben képek mellett az eredeti kiadványokat is megnevezik a dalok listája mellett. Ez gyűjtőknek nagy segítség, a hozzám hasonlóknak inkább csak érdekesség. Az első lemezt a „Bad Vultures” (8 angol szám) kezdi. Tőlük leginkább a „Bluster” hódít az Interneten, de a többire sem illik a töltelék kifejezés. Az utolsó kettő koncertfelvétel, sajnos elég steril, ha kicsit többet hallanék a közönségből, jobban szeretném őket. A „Bull The Buffalos” (8 japán szám) dallamosabb zenét játszik, ráadásul végig japánul nyomják, ezért számomra mindenképpen ők a kedvencek az első lemezen. A „The Hawks” (6 szám) stílusa a BTB felé hajlik, azonban ők keverik a két nyelvet, és zeneileg is egy elég sajátságos hangzást alakítottak ki. Feldolgozták a Skrewdriver „Tomorrow Belongs To Me”-jét is, ami alapján a tagok tényleg szeretik az angol legendát, és nem valamiféle szerszámboltot reklámoznak a fellépő pólóikon. A második CD-t nyitó „Sledgehammer” (2 japán, 3 angol szám) hasonlóan vélekedik Ian Stuart zenekaráról. Már a névválasztás is a példaképekre utal. Legnagyobb slágerük a „Kamikaze” lemaradt, de itt van például a „Werwolf”, ami legalább annyira növelte a népszerűségüket. Emellett még a „Merry Jingle” poénnótát ajánlom, a maradék 3 az ének miatt nem tetszett annyira. Az „Ikazuchi” két nótája nem nyerte el a tetszésemet. Megint az ének, és a kórusok azok, amik negatívan nyomták rá bélyegüket a produkcióra. A „Cannons”-ból (7 szám) jött létre később a „Strong Style”, és ha nem is érik el az utódzenekar szintjét, azért látható, hogy nem egy elveszett csapattal állunk szemben. Keveréknyelven énekelnek, de olyan akcentussal, hogy néha meg nem tudtam volna mondani, hogy ez most angol, vagy japán. Eddig a második lemez nem kápráztatott el az ének terén, úgy hogy ez a feladat az „Ouká”-ra (3 japán szám), és az „Eastern Youth”-ra (3 japán szám) maradt. Az „Ouka” is sokkal meggyőzőbb ezen a téren, de az „Eastern Youth”-tal elégedettebb vagyok. Nem kis fába vágta a fejszéjét a Mother Fucking Sounds, ha a japán színteret akarta bemutatni, de jól megoldotta a feladatot. Hála nekik, a kiadvány külsőre is elég japánosra sikeredett, és a felvonultatott zenekarok névsora is eléggé impozáns. Az első lemezzel nem tudok mit kezdeni, egyszerűen tökéletes. Még az európai színtéren is kimagasló lenne. A másodikon szereplő csapatok az OI/Rock vonal mellett már kacérkodnak a metállal is. Ez zeneileg szintén teljesen rendben van, de ez a hörgő, mély ének számomra erősen lerontja az összhatást. Nem hiszem, hogy jelent volna meg valaha ennyire tartalmas, és színvonalas SSS kiadvány, és nem hiszem, hogy a közeljövőben sor kerül rá. Ezért mindenkinek ajánlom, akit érdekel a japán zene. Hiába keres, ennél jobbat senki nem fog találni. 22 Szám 69:06 perc + 20 Szám 71:44 perc

Hunting Season – 2nd Freikorps Generation

Hunting Season – 2nd Freikorps Generation (2005) Kicsit bajban vagyok, mivel nem tudom pontosan, ki adta ki ezt a CD-t. Míg a legtöbb helyen szerzői kiadást adnak meg, addig a brd-ben betiltott lemezek listáján a Final Stand Records első kiadványaként jelölik meg. Kézenfekvőnek tűnhet, hogy felkeressem a kiadó honlapját, hátha, de az meg időközben eltűnt az éterben, és az a hír járja az amerikai fórumokon, hogy bezártak (mire ez a bejegyzés megjelenik, már biztosat tudhatunk, mivel a kritikát 2012. szeptember 7.-én írtam). Kicsit a szerzői kiadás felé hajlok, mivel a FS híres a színvonalas lemezeiről, az ehhez adott „szövegkönyv” viszont a régi Landser CD-ket másolja. 4 oldalas, fekete-fehér, sem dalszöveg, sem más információ (A két belső oldalon például ugyanaz a kép van tükrözve, a hátoldali rajzzal pedig a „Cut Throat” lemezzel büszkélkedők találkozhattak már. Egyébként a dalok listája is elég nehezen kivehető, a „Seapegoat Rebellion” pedig „Scapegoat Rebellion”, amit ugyan hosszas „nagyítózás” után megállapítva helyesen nyomtak rá a borítóra, de a beolvasásnál hibásan a „Seapegoat” szerepel, ami tudtommal nem jelent semmit.). Csak a dalok listája, és egy német szöveg, amiben (bár nem beszélek valami jól németül) elsőre felfedeztem egy súlyosnak mondható helyesírási hibát. A HS egy egyszemélyes project, amiben vendégzenészek is szerepelnek. Ennek következtében stúdió zenekarnak nevezhető, bár az ötletgazda más zenekarokban is játszik. Azt, hogy melyikekben, ha tudnám se írnám le. Megteszi majd helyettem a sok idióta, valószínűleg képekkel fűszerezve. A „2nd Freikorps Generation” (A „Freikorps” vagy magyarul szabadcsapatok első megjelenése a 7 éves háborúra tehető II. Frigyesnek köszönhetően. Mégis a szó említésekor azokra az első világháborús német veteránokra gondol mindenki, akik hazatérve megtisztították Németországot a komcsiktól, és leverték a Spartacus lázadásnak nevezett vörös terrort. A söpredék vezetőit; Karl Liebknecht-et, és Rosa Luxemburgot pedig kivégezték. A lemez címe ezért -nem lephet meg különösebben senkit- sértő a brd-re. Ezzel szemben a két marxista tömeggyilkosról máig utcák vannak elnevezve, többek között a „német” fővárosban is.) egy jól megkomponált metál album. Sokan a RaHoWá-hoz hasonlítják a stílust, és erre én is rábólintok. Néhol extrémen dallamos, néhol keményen zúznak, és teszik mindezt angol nyelven. Én körülbelül 4-5 kedvencet választhattam, de ha ezek is „csak” a többi szerzemény szintjén állnának, még akkor is az első osztályba sorolnám a lemezt. Ahogy a zene, úgy a szövegek is elég széles skálán mozognak. Itt van például a csodaszép ballada az „Against My Will” (Akaratom Ellenére), de a dühős „Hang ’em” (Akaszd Fel Őket! Talán rögtön kitaláljátok, hogy kiket. Ha nem, akkor annyit segítek, hogy nem háborús bűnösök ellen uszítanak.) is. Az egyetlen furcsaság, az a „Free Our Great Country”-ban jelentkezik. Itt most vagy összekavarták a számot, vagy olyan éles váltások vannak benne, amit én nem tudok követni. Sokat vergődtem, beruházzak-e a 2FG-re, de meghallgatva súlyos hiba lett volna kihagyni. Most már csak azon „bosszankodom”, hogy megint sikerült belefutnom egy olyan bandába, aminek, muszáj lesz az összes CD-jét megvenni. 12 Szám 37:37 perc

Corona Ferrea & Odins Law - Live In Switzerland ’98

Corona Ferrea & Odins Law - Live In Switzerland ’98 (1998) Jó minőségű koncertfelvétel egy olasz, és egy kanadai csapat svájci bulijáról. A CD-n testvériesen megosztoznak. 6-6 nótát hallhatunk mindkettejüktől. A CF két feldolgozást (Legion 88, Intolleranca), az Odin’s Law egyet (Skrewdriver) szerepeltet. A 12 oldalas booklet elég tartalmas lett. Mindegyik számról van valami. Vagy szöveg, vagy leírás. A képek pedig egytől–egyig a bulin készültek. A kanadaiak valamivel keményebb hangot ütnek meg, mint európai testvéreik. Mindkét zenekar RAC-t játszik, mégis erősen különbőzik, amit csinálnak. Nem helyezném előrébb egyik formációt sem. Úgy jók, ahogy vannak. Együtt. 12 Szám 44:53 perc

Angry Aryans – Old School Hate

Angry Aryans – Old School Hate (2001) A mérges árjákkal már foglalkoztunk korábban. Nos, az ördögi detroitiak (vagy detroiti ördögök) idővel annyira népszerűek lettek, hogy a Resistance összekaparta a srácok korábbi munkáit, és kiadta őket egy közös CD-n. Természetesen a két album nem szerepel rajta, de azokon kívül szinte minden. 4 dal a „Negrodation Of Character” kislemezről, 5 a „Race Mixing Is Treason”, és 4 a „Death Notices” demókról, ezek mellett van még két próbatermi felvétel is, de ez is inkább csak érdekesség. Ezt a 15 felvételt sikerült belesűríteni egy szűk félórába. Legyinthetnék, hogy hardcore, de nem lenne igazam. Van itt azért metál is elég rendesen. A „Can I Sit Next 2 You” (aminek a szövegét kihagyták a 8 oldalas bookletből) pedig régi rock & roll dallamokkal operál. Sok rajongó eléggé lehúzta, pedig még nekem is vannak benne kedves részek. A „Browntown Burning Down”-nak, és a Black Flag feldolgozásnak (White Minority) is köztük a helye. 15 Szám 28:41 perc

Aufmarsch – Kinderschander

Aufmarsch – Kinderschander (1999) Megvan már egy évtizede is, hogy leveleztem egy francia lánnyal, aki, amikor megtudta, hogy én is szeretem a Landser-t, azt mondta, hogy akkor az Aufmarsch-ot is szeretni fogom. Vagy azt mondta, hogy neki az Aufmarsch a másik kedvenc német zenekara? Fogalmam sincs. Baromi régen volt. Nem is ez a lényeg. A bajor skinhead rockerek zenéje egyébként nem sokban hasonlítható a Landser-hez. Inkább a Blue Max-szel lehetne párhuzamot vonni, ha egy kicsit hasonlítgatni akarnám az Aufmarsch-ot. Negyedik albumuk címe alapján a gyerekmolesztálókról is fognak énekelni (nem is keveset, mivel a címadó szám több mint 10 perces), de a szövegeket olvasgatva (12 oldalas booklet) a többi téma is eléggé általános. Abszolút átlagos kiadvány, amit egy kis plusszal ki lehetett volna emelni a szürke tömegből, de e helyett inkább elmerült benne. Tipikus átlag német RAC. Nem több. 12 Szám 59:58 perc

Deutsche Skinheads 2 DVD

Rock Für Doitschland Az első rész sikerét követte a második rész. Ezen is szolgaian követik a már egyszer bevált formulákat. Sok új szereplő van, de azért páran már szerepeltek korábban is (köztük a radikahl is, akiknek megint csak nem örültem, ráadásul ugyanazzal a felvétellel, mint az elsőn). Így néz ki hát a mostani mezőny; Proissenheads, Störkraft (stúdiózás az Endstufe és a NOIe Werte tagjaival; Störstufe?), Böhse Onkelz, Noie Werte & Stigger, rövid bejátszás Németországról (benne: Frank Rennicke + interjúk, zenei részek), Tonstörung, Commando Pernod, a német riport második része, Kraftschlag, Kriegsberichter 4 reklám, Endstufe, Radikahl, Störkraft, Boots Brothers, OIthanasie. Nos, nem kell nagyon megerőltetnünk magunkat ahhoz, hogy felfedezzük, ez kevesebbnek tűnik az elsőnél. Elárulok egy titkot. Nem csak annak tűnik, hanem az is. Jóval kevesebb. Alig egyórányi játékidő áll rendelkezésünkre, hogy élvezzük a látnivalókat. Az első rész ismeretében –valljuk be őszintén- ez csalódás. Megint vannak olyan előadók, akikkel nem találkozunk mindennap a filmvásznon, ami egy picit jó kedvre derített, de összességében a keserű szájíz nem múlt el nyomtalanul. 62 perc. Menü nincs, élvezhető VHS minőség.

No Remorse – Deutschland

No Remorse – Deutschland (2006) Kellett nekem a falra festeni az ördögöt. Most nyomogassam a „Copy + Paste” kombinációt? Ugyanis nem sok különbséget tudok felsorolni a „Start Up The Panzers”-hez, és az „OI! Monkey”-hoz képest. Azt a keveset viszont leírom. Először is, most már beszélhetünk szövegkönyvről, ami továbbra is elég szegényes, de legalább van. Feldolgozásunk nincs, tehát 10 vadonatúj No Remorse dallal koptathatjuk a fülünket. Sláger se nagyon volt az előzőeken, most a „Deutschland” betölti ezt a szerepet. Ebben nagy segítséget kapott az Ainaskin által készített videó kliptől, ami rendesen növelt a népszerűségén. Ezektől eltekintve szolgaian lemásolták a korábban alkalmazott receptet, ami szerintem akkor is, és most is jól sült el. 10 Szám 44:27 perc

Michael Müller – Wie Stark Der Feind Auch Sei!

Michael Müller – Wie Stark Der Feind Auch Sei! (2004) Nem tudom, mennyire ismeri a hazai közönség Michael Müller nevét. Én bevallom férfiasan, nem tudok sokat róla. Pedig egy elég népszerű német balladaszerzőt tisztelhetünk személyében. Önálló munkái mellett sokszor együttdolgozott kedvesével; Annett-tel is. Sajnos pár éve rákban meghalt. Amikor kezembe vettem a CD-t, kicsit elmosolyodtam. A szerkesztés, a Boris Vallejo festmény használata, a külalak teljes kialakítása tiszta kilencvenes évek (16 oldalas szövegkönyv). Az első szám után erős késztetést éreztem arra, hogy újra meghallgassam. Aztán újra, és újra. Rengetegszer. A korong gerincét balladák alkotják, de a legkiemelkedőbb dalok nem azok. A „Thor” (az egyetlen angol nyelvű nóta a lemezen), a „Panzer Division Wiking”, a „Denk Es” (ennek a szövegét maga a nagyember jegyzi) mind népszerűek, de semelyik nem múlhatja felül a „Kampf Um Unsere Rasse”-t. Ez a világ egyik legjobb újkori NS indulója/dala/himnusza. Akár tetszik, akár nem. Nekem igen. 12 Szám 53:23 perc

Old Lu & Das Höllenfahrtskommando - Vermindert Schuldfahig

Old Lu & Das Höllenfahrtskommando - Vermindert Schuldfahig (2012) Szegény PC Records-nak sikerült beletenyerelnie megint abba a bizonyosba. Kiadnak egy Die Lunikoff Verschwörung CD-t, erre a brd betiltja. Pont azt az egyet. Az általuk tálalt szövegkönyv stílusát vette át a WB Versand is. Ez körülbelül annyit jelent, hogy az eleinte csak nemzeti színeket használó DLV kiadványok szépen átmentek többszínűbe. A kiadó tehát tette a dolgát, mint rendesen, Lunival meg hát zeneileg nem igazán lehet veszíteni. Ezúttal azonban egy feldolgozáslemezről van szó. Többségében ismeretlen, régi dalokat halásztak elő, amelyek maximum Németországon belül értek el némi ismertséget. Az eredmény számomra kicsit felemás lett. Igazából a „Hinterlist”-ig semmi említésre méltó nem történt. Hallgattam, hallgattam, de monotonnak, és unalmasnak tűnt az egész. Aztán a már megnevezett nótától változott a dolog. Mintha az első pár számban csak melegítettek volna, és innen kezdődne a korong érdemi része. Természetesen a lemez első harmada, és az utána következő dalok közötti éles különbség többszöri hallgatás után némileg tompult, de változatlanul ég és föld számomra a két rész. A sok szerzemény között mindenki fog kedvencet találni, de néhány biztos feledésbe fog merülni.

Amalek I-II

Amalek I-II (2001,2004) Mielőtt nekiállnék a szokásos épületes elemezgetésnek, ejtenék pár szót arról, mi is az Amalek szó jelentése. A zohar az amalekitákat nem zsidóknak nevezi, akik Amaleket uralják. Őket tartották izrael legnagyobb ellenségének (további infók; Ted Pike: A másik izrael DVD / Gede Testvérek). A válogatáson összesen 11 dal szerepel, két lemezen. Nem hiszem, hogy eredetileg is így tervezték volna, inkább azért alakulhatott így a dolog, mert az első rész anyaga betiltásra került a brd-ben. De mivel a brd fennhatósága egyelőre nem terjed ki a „magyar” népköztársaságra, én nyugodtan értekezhetek a két CD-ről. Az első öt szerzemény két Lunikoff felvétellel indul (Mutter Lass Mich Geh’n, Drüben Am Wegensrand), amelyek szövegét Heinrich Lersch (német munkásköltő), és Bogislav v. Selchow (német író, tengerésztiszt, freikorps vezető) jegyzi. Ezek még csak simán Lunikoff néven futnak, mert a „Verschwörung” csak ezidőtájt alakulgatott. Ezután Gigi hörög két dal erejéig (Ehre, V-Mann), és a HKL zárja a lemezt egy hasonlóan kemény nótával (Mit Dem Schaedel Durch Die Wand), aminek szövegét Heinrich Anacker (svájci-német NS propagandista) írta. A második lemezt megint Luni nyitja egy balladával (An Einem Fernen Morgen), aztán a Kraftschlag kápráztat el egy szintén remekbeszabott szerzeménnyel (Wo Sind Unsere Götter). Egy kevésbé ismert zenekar (Agitator) két dala közé szorult be a koncerteken is játszott „Verraeter” Lunitól. Az első egy gyorsabb RAC nóta (Halte Durch), a második pedig egy lassabb alkotás (Schreie Im Wind), amit hihetetlenül feldob a női ének. Levezetésként egy meglehetősen monoton, és vontatott szörnyűség búcsúztat minket (Germania) a Kraftschlagtól. Ritka élvezetes válogatás DVD tokban, hatalmas slágerekkel. 5 Szám 19:56 perc 6 Szám 26:03 perc

Weisse Wölfe – Gutmensch

Weisse Wölfe – Gutmensch (2009) Nagyon szeretem a német C18 zenekarait. Az olyan zenekarok, mint a Kraftschlag, Oidoxie, vagy a Race War megmutatták, hogy az ő bandáik sem elhanyagolhatóak. A fehér farkasok is ezt a csoportot erősítik, és az olyan remekművek után, mint a „Hail C18!” vagy a „Time For Vengeance” biztosra vettem, hogy előbb-utóbb írni fogok róluk. Ezek a slágerek egyszerűek, lényegretörőek, és fülbemászóak. Tehát ha a csapat marad a saját maguk által kijelölt zenei úton, akkor világmegváltó szövegekre nem, de kellemes muzsikára számíthatunk. 12 oldalas, mutatós booklet, 11 nóta. Első ránézésre nem is rossz. A játékidő bő 50 perc, ami alapján a hosszúságra sem fogunk panaszkodni. Annak ellenére, hogy a zene a keményebb vonalba sorolható, végig kíméletlen dallamfürdőzésben lesz részünk. Nagyrészt közép-, és gyorstempóban gondolkodjunk, aminek folyamatosságát csak egy ballada töri meg (Das Erbe Unserer Ahnen). Érdekes még a „Helge, Der Hetzer” című dalocska, amiben olyan, mintha a csipet-csapat énekelne. Farkasok ide, vagy oda, senkit nem fogok bevinni az erdőbe azzal, ha azt mondom, fektessen be a zenekar lemezeibe. Nem tudom, hogy miért nem figyeltem fel már rájuk korábban. Kitűnő anyag. 11 Szám 50:17 perc

Kraftschlag – Nach 10 Jahren

Kraftschlag – Nach 10 Jahren (2001) Sokat töprengtem azon, mi is késztetett arra az elhatározásra, hogy elkezdjem begyűjteni a Kraftschlag lemezeit. Minden lemezükre felcsempésznek három-négy remekművet, de őszintén bevallom, nem kevés olyan szerzeményt is hallottam tőlük, ami kényelmesen belefér az unalmas kategóriába. A ’11-es „Zum Siegen Verdammt”-ig a számos demó, kislemez mellett 10 stúdióalbumot hoztak össze. Ezek felét, tehát ötöt tiltólistára tettek, de ha hozzáteszem, hogy a „Mein Name Ist Deutschland” és a „Die Wilden Jahre” is a megtűrtek között van, akkor az arány még rosszabb. Az utóbbi ugyanis egy hivatalos válogatás, míg az előbbit én önkényesen sorolom ebbe az osztályba. Tehát körülbelül bő három albumnyi anyag maradt mindenki számára elérhető (nem számolva a már emlegetett kislemezeket, demókat). A körítéssel nem nyitottak meg új dimenziókat (4 oldalas booklet). Nem tudom, miért annyira népszerűek, így inkább elmondom, én miért szeretem őket. Először is a zenekarvezető Jens-Uwe Arpe 1989 óta gyakorlatilag megszakítás nélkül életben tart egy olyan csapatot, ami aztán mindkét oldalról kapott hideget-meleget (Erre a hűségre az egyik legjobb példa a ’90-es évek első felében rőgzített „Einspruch!” című német Mónika show egyik felvétele. A Rio Reiser-féle műsorban három ismert banda frontembere tűnik fel. A Böhse Onkelz története mindenki előtt ismeretes, de azt talán kevesebben tudják, hogy a Störkraft még olcsóbb volt. Legalábbis a gitáros, aki nem sokkal később már egy „politikamentes” sharp bandában hirdette a szkínhed prájdot. Az egyetlen, aki a mai napig fellelhető a régi körökben, az ugyanaz a figura, aki a Kriegsberichter videómagazinban nyilatkozik a „Kraftschlag” blokkban.). Ez a kitartás már önmagában elég lenne, hogy tisztelettel beszéljek róluk. Ezt a tiszteletet azonban néhány olyan slágerrel emelték rajongói szintre, mint az „Alter Mann”, „Kamerad” (a szóló albumról), „Trotz Verbot, Nicht Tot”, „Nordwind”, „Klansman”, stb., stb., stb. Emellett az sem utolsó, hogy németek. Személy szerint én sokkal szívesebben hallgatom olyan népek fiainak NS muzsikáját, akik tettek is valamit Európáért. A 11. születésnapot ünneplő korongra áttérve, most sem csalatkozhatnak a rajongók. A lemezben szolidaritást vállalnak a Landser-rel, és a „Ran An Den Feind”-ot zseniálisnak nevezik ( Talán erre a gesztusra is válasz Luni vendégszereplése a későbbi „Götter Des Krieges”-en.). Ezzel nem mondtak semmi újat, úgyhogy rátérhetünk a zenei részre. A kezdetekhez képest kicsit keményebben szólnak a hangszerek, metálos betétek érezhetők a rockzenében. Dallamok maradtak bőven, ballada, középtempós szerzemények, minden, ami szem-szájnak, de inkább fülnek ingere. Két angol nyelvű dal is szerepel, amik kivételesen jól sikerültek. Az „A Nordic Tale” viking témájához remekül passzol az „Old Albion”. Slágergyanús nóták szintén helyet követeltek maguknak a lemezen. Kivételesen az „Intro”-t is ajánlom meghallgatásra. Maradtak monoton részek is, de továbbra sem zavaró mennyiségben. Nem a legjobb Kraftschlag lemez, inkább átlagosnak mondható, de ez ennél a csapatnál azt jelenti, hogy érdemes beszerezni, amíg be nem tiltják, amire ebben az esetben még nem került sor. 10 Szám 40:46 perc

Deutsche Skinheads DVD

Wir Sind Wieder Da Valahogy nem lepődtem meg, amikor megláttam, hogy külön DVD-ket szenteltek a német kopaszoknak. Sokszor éreztem úgy, hogy annak ellenére, hogy a történelmi hátteret figyelembe véve némileg érthető a dolog, mégis túlzóan, egyfajta szent tehénként kezelik a németeket. Míg a németek (no és persze az angolok) nyugodtan beszélhetnek például területi revizióról, addig a mi kedves szomszédaink NS beállítottságtól függetlenül folyamatosan telekürtölik az internetet mindenféle ordas magyar sovinizmusról szörnyűlködve, ha meglátnak egy Nagy-Magyarországot ábrázoló képet. Tehát a németországi aktivisták mindig is jobban előtérbe kerültek, akár zenéről, akár politikáról volt szó. A politikai részhez nem tudok hozzászólni, mivel szerintem a legtöbb országban a számos NS követő ellenére nincs mozgalom, globálisan gondolkodva pedig szintén csak zenei aktivitásról beszélhetünk. Utóbbiban azonban a németek minden vitán felül élen járnak, így nem lehetett nehéz összeszedni azt az anyagot, amit most a kezemben tartok. A borítón látható grafika már több helyen feltűnt (hasonlóan a második részééhez). A leírásban szerepel a sablon mellett a felvonulók listája, de egyébként semmi érdemleges. Sajnos menü nincs, és léptetés sem. Utóbbi nem vétek, hanem bűn egy ilyen terjedelmű lemeznél. Mivel nem egy komplett filmről van szó, hanem klippek tömegéről, elég bosszantó tud lenni, amikor össze-vissza kell tekergetni egy pár perces bejátszás kedvéért. Ha tárgyilagos akarok lenni, akkor pozitívumként mindenképpen el kell mondanom, hogy ennek ellenére sokszor inkább mérgelődve tekergetek, mint hogy elsüllyesszem valahová az anyagot. A listában ugyanis amellett, hogy lesznek ismerős felvételek, ismert, és kevésbé ismert formációk, vannak számomra vadidegen csapatok, valamint olyan együttesek is, akik bár híresek, érthető okokból nem szerepelnek max. csak rendőrségi felvételeken. Akkor most ide be is szúrom a sokat emlegetett listát. Íme; 08/15, Asgard (a Freikorps elődje), Böhse Onkelz, retro német skinhead buli, Boots & Braces, Bomber, Boots Brothers, Commando Pernod, Werwolf, Böhse Onkelz, Tonstörung, OIthanasie, Endstufe, egy polkorrekt rasszizmusellenes videó, németnyelvű bevágás egy olasz balhéról (kopaszok kalapálnak el pár színesbőrűt elég rendesen), Kriegsberichter reklám, Endstufe, Freikorps, Radikahl, Störkraft, Kraftschlag, a németországi médiasakálok újabb riportja (benne; német NS magazinok, ISD interjú, a Landser a próbateremben + interjú), Störkraft, Radikahl, Werwolf, újabb németországi médiahiszti, Störkraft, Noie Werte, Kahlkopf riport, Thor’s Hammer, Brutale Haie, Sturmtrupp, Volksgemurmel, 3X Böhse Onkelz, Noie Werte, Böhse Onkelz, Macht & Ehre, Sturmbann, Brutale Haie, Kriegsberichter 2 reklám, Wotan, Endstufe, OIthanasie, Radikahl, Noie Werte, német riport (benne többek között a Böhse Onkelz énekesének vitája törökökkel, punkokkal egy „showműsorban”), Kraftschlag. Hát, nem semmi. Sorrendben ezek várnak azokra a lelkes filmőrültekre, akik megvásárolják a DS-t. A hibákat már leírtam, a pozitívumokat is, úgyhogy azt hiszem végeztünk. 172 perc. Menü nincs, élvezhető VHS minőség.

Buldok – Triumf

Buldok – Triumf (1997) A csehek egyik beszerezhetetlen albuma a sok közül. Nálam is csak napokat töltött, mielőtt visszakerült a jogos tulajdonosához. Pedig ígértem érte fűt-fát, rabszolganőket, és még egy Graveland CD-t is, mindhiába. Nagy a lemez ázsiója, amit meg tudok érteni. A 11 hosszú (black metál dalokra jellemző méretű) alkotás kb. fele-fele arányban cseh, és angol (a 8 oldalas szövegkönyv teljesen angol nyelvű). Ha az „Ohen A Led”-hez hasonlítjuk, akkor utóbbi viszi a pálmát, de azért örülnék egy újrakiadásnak. Zenei óriás volt a Buldok, és sikerüknek csak a kelet-európai származás szabhatott határt. Nekem legalábbis továbbra is ez a véleményem. Tehát; vesszen a nyugat! Éljen a Buldok! 11 Szám 69:05 perc

White Devils – Manifesto Of The Resistance

White Devils – Manifesto Of The Resistance (2008) A legtöbb helyen hatecore-ként határozzák meg a lemezt (12 oldalas szövegkönyv). Soha nem voltam jó a besorolásban, de most mégis vitatkoznék. Ez egy nagyon profi metál album, amiben érezhető a hc hatása is. Mostmár az angol erősen dominál (az angol szerzeményeken Jesse énekel a Death’s Head-ből), de maradt néhány lengyel túlélő.Aki szereti az ausztrál Death’s Head munkásságát, az bátran odateheti lemezeik mellé ezt a kiadványt is. Megérdemlik azt a népszerűséget, amit az évek alatt szereztek. 11 Szám 52:46 perc

Defensor 14 – Duch Wojny

Defensor 14 – Duch Wojny (2000) 8 saját nótát, és 2 feldolgozást (No Remorse, Skrewdriver) élvezhet az, aki begyűjti a lengyel csapat egyetlen lemezét. A 4 oldalas booklet nem csak színes, de tartalmas is. A belső oldalakra ugyanis rányomtatták a dalok szövegeit. A zenét illetően nagyon kellemeset csalódtam. Fülbemászó RAC-ot hallhatunk végig, amiben nincs unalmas rész. Én egyszerűen imádom. Nem egy zenei unicum, mert sokan játszottak/játszanak/fognak játszani hasonló muzsikát. De, sajnos meg kell említenem a korong árnyoldalát is. Az ének nem passzol a zenéhez. Az énekes jó, csak nem úgy énekel, ahogy kellene. Ha egy kicsit dallamosabban csinálta volna, jobban alkalmazkodott volna, akkor ódákat zengenék a D14-ről. A „volna” viszont soha nem hoz sikert, úgyhogy a srácok idővel csatlakoztak a „futottak még” kategóriához. Kár. 10 Szám 30:31 perc

I.N.F.A.N.T.R.Y. – Sambo: First Blood

I.N.F.A.N.T.R.Y. – Sambo: First Blood (2004) A néger Rambo „tribute” CD hangzása első hallásra leginkább az Aggravated Assault zenekart idézi. Másodikra is. Egy ritka igénytelen fekete-fehér szövegkönyvet csaptak hozzá az egyébként hatecore fanatikusok számára fogyasztható lemezhez. Tartalmazza az összes dalt az első két demóról (kivéve az „Anthems Of Fascist Europe”-ot), meg két nótát a Tri State Terror 2 válogatásról. A többi eddig még nem jelent meg. A média ezeket a zenészeket a szövegek miatt valószínűleg a „white trash”-be sorolná. Én nem vagyok ennyire elfogult. Szerintem nem lenne fair (még akkor sem, ha igaz lenne), mivel a „black trash”-ből ugyanezek a tagok celebeket faragnak. Mindenesetre érdekes. Szókimondó szövegek, kiszámítható zenei megoldások. Ettől függetlenül még jónak lenne mondható, de néhány dalban tényleg csak azon izgultam, hogy ne menjen el teljesen az énekes hangja, akit érezhetően nagyon megviselt a folyamatos üvöltözés. 12 Szám 32:23 perc

Altenburg Rockt Das Reich

Altenburg Rockt Das Reich (2011) 4 oldalas, színes borítóval jelent meg a Wewelsburg Records ’11-es szolidaritás válogatása. A belső részen elhelyezett német nyelvű szöveg alapján a Jena/Altenburg régióval hozható összefüggésbe az akció. Szó van benne a Kroizfeuer/Kreuzfeuer-ről is, ami a térség meghatározója volt Jens Rahl haláláig. Sajnos teljesen német nyelvű, így fogalmam sincs, hogy a „nemzeti szolidaritás” néven futó támogatással kiken segíthet a kedves vásárló. Sokat emlegetik az elmúlt 15 évet. Ebben a másfél évtizedben bizony sokat változott a zene. A válogatás nagy része a legújabb hatecore/metalcore trendet követi, de van ballada, rechtsrock, sőt még rap is. Az előadók (Brüder Zur Freiheit 2X, Moshpit 2X, Bloody Memory 2X, Dissidenten 2X, Diary Of A Dying Nation 1X, Sprachgesang Zum Untergang 1X, Brainwash 1X, Kreuzfeuer 1X) mindegyike szépen teljesített. Még az általam kevésbé favorizált együtteseken is érződik, hogy a saját berkeiken belül a tehetségesebbek közé tartoznak. Nem csak támogatóknak ajánlott, bár valószínűleg csak ők fogják megvenni. 12 Szám 49:44 perc

No Remorse – Start Up The Panzers

No Remorse – Start Up The Panzers (2005) Ugyanaz a kiadó, ugyanaz a booklet terjedelme, tehát azt mondhatjuk, hogy külsőségekben minimális az eltérés az OI Monkey-hoz képest. A fedőképen most Harry herceg virít (Amikor az egyik jelmezbálon a kisherceg horogkeresztes karszalaggal jelent meg, a sajtó rögtön lecsapott rá. Aztán persze elküldték vezekelni, annak ellenére, hogy mindenki tudta, hogy szó sem lehet arról, hogy szimpatizálna a nácikkal, egész egyszerűen gyerekes csínyről volt szó. De ismerve Kis-India uralkodóinak összetételét, valószínűleg mindenkitől bocsánatot kellett kérnie a Lordok házában. Innen származik a kép.), aki jobban mutatna a tank ágyúja elé kötve, mondjuk az egész pereputtyával együtt. Itt most kifejthetném a véleményem részletesebben is a brit (lassan inkább új-indiai) uralkodócsaládról, akiktől valamiért minden angol (még ISD is) el van ájulva, de inkább megkímélek mindenkit egy hosszú, és meglehetősen trágár monológtól. Ami egyébként inkább a lemezen jelenik meg a banda tolmácsolásában. Persze ők nem a királyi családról énekelnek. Maradtak az általános témák, tipikus New Remorse-os kivitelezésben. A dalok sorát most két Skrewdriver feldolgozás zárja (Voice Of Britain, Blood And Honour), és ezúttal nem kapunk remixet a címadó szerzeményből. Magyarán most is 8 új nótával gazdálkodhatunk. Ha meggebedek, sem tudom megmondani, melyik a jobb a két korong közül. Ugyanis ez nem más, mint az OI Monkey ikertestvére. Az, hogy esetleg hármasikrek-e, majd kiderül a „Deutschland” elemzésekor. 10 Szám 43:13 perc

Leni Riefenstahl - A Hit Győzelme DVD

Der Sieg Des Glaubens – Victory Of Faith Az aktuális könyv, illetve videókatalógus, valamint a kiadó elérhetősége mellett csakúgy, mint az „Akarat diadala” esetében két filmet tartalmaz a DVD. A bónusz film ez esetben a „Nürnbergi ünnep” (21 perc). A „Hit győzelme” volt az első film, amit Leni Riefenstahl a Führer-nek készített. Riefenstahl kisasszony bár lenyűgözte a Führer-t, és a Führer is őt, egész életében pártsemleges maradt. Ezt a második világháború után bizonyítani is tudta, így tessék-lássék békén hagyták. De filmezni nem engedték. Legnagyobb mocskolói ellenére (Az egyik ilyen tünemény egy amerikai biszex „hölgy”, bizonyos Susan Sontag volt (eredeti neve a wiki szerint Rosenblatt, de rossznyelvek szerint a Sabbat Zsuzsi jobban illik rá), aki persze szintén az, ami.) az Akarat diadalát, és az 1936-os berlini Olimpiáról készített filmjeit a normálisabbak továbbra is remekműnek tekintik. A Hit győzelme elemei feltűnnek a későbbi náci propaganda filmeken is. Láthatjuk az SA-t, SS-t, meg Rudolf Hess-t. A főszereplők ugyanazok. Azt ajánlanám mindenkinek, hogy az Akarat diadalához hasonlóan tanulmányozza ezt a méltatlanul feledett alkotást. Ezért a filmért sem kellett szégyenkeznie a készítőnek. Remekmű. 62 Perc + extrák. Menü, fekete-fehér, magyar felirattal. Digitálisan felújított kiadás.

Stormtroop 16 – Steel Capped Justice

Stormtroop 16 – Steel Capped Justice (2008) Valahol azt olvastam, hogy a sacramentói srácok zenéjét legjobban a Brutal Attack, Skrewdriver, Midtown Bootboys keverékeként lehet jellemezni. A három ihlető közül igazából csak az egyiket szeretem, vagyis inkább azt is csak tisztelem. Sokszor éreztem néhány nagy névnek számító zenekarnál, hogy ha kétszázszor hallgatom meg a mindenki által ajánlgatott lemezüket, abból semmi jó nem sül ki. Legfeljebb a számat harapdálom véresre kínomban, vagy elveszett lélekként koválygok a lakásban várva, hogy megszűnjön a fülemben a zúgás. Na, a S16 debütáló anyagánál nem ezt éreztem. A SCJ a bemutatkozó „The New Voice Of OI!” Micetrapos újrakiadása (20 oldalas szövegkönyv) két bónusz dallal bővülve. Igazából van egy keményhangú énekesünk, aki a gitárt is jól kezeli, aztán még három hasonlóan marcona, rommá tetovált kopaszunk, akik megosztoznak a maradék hangszereken. Az általuk alkotott dalok szövegei eléggé egyszerűek, a dallamok sincsenek túlbonyolítva. Ezeket az alapokat viszont olyan mesterien művelik, hogy az elég a sikerhez. Nem vagyok meglepődve. Csak azt kapják, ami jár nekik. 16 Szám 53:46 perc

Eternal Bleeding – Dead Eyes Kissed The Light

Eternal Bleeding – Dead Eyes Kissed The Light (2007) A GKS 16 oldalra nyomta fel a srácok mondanivalóját. Teljesen színes booklet, modern NS kiadvány (Egyébként a borítón feltűnő X-ek alapján, gondolom a straight edge életformát favorizálják. Ha mégsem, akkor elnéztem, és most egy pornó zenekarról írok nektek.). Ami ma már nem meglepő. A terjedelem viszont az. A hosszúsága körülbelül két normális HC album méretével vetekszik. Az első hallásra is szembetűnő, hogy elég technikásak a srácok. Nagyszerű zenei betétek, változatos vokál. Változatlanul ragaszkodom ahhoz a feltevésemhez, miszerint a hatecore/metalcore központja az USA-ból szép lassan átvándorolt Németországba. Kiváncsi vagyok, mivel lepnek meg minket legközelebb. Thüringiában nehéz az élbolyban maradni. 14 Szám 51:24 perc

Blue Max – Skinhead Street Rock

Blue Max – Skinhead Street Rock (2003) A lemez címe levette a terhet a vállamról, hogy nekem kelljen besorolni a zenéjüket. Mivel ezt megtették ők maguk, én nyugodtan koncentrálhatok arra, hogy megpróbálom pár mondatba belesűríteni, miért is szeretem ezt a lemezt/zenekart. Nem ez volt az első lemez, amit hallottam tőlük, mégis ez az első lemezük. Következésképpen kicsit el kell vonatkoztatnunk az ezt követőktől, mivel a srácok a stílusukon később sem változtattak, viszont az evolúció kitartóan kisérte őket. A 8 oldalas booklet nem az egyetlen, ami a RAC fénykorát idézi. Végig gyors nóták (Balladákat ne nagyon keressünk!) társadalomkritikus szövegekkel, többségében német nyelven. Ez számomra önmagában nem lenne elég, hogy ennyit foglalkozzak velük, de az énekes hangja annyira egyedi (talán a későbbi lemezeken jobban érezhető, mint ezen), hogy idővel azt vettem észre, hogy az összes lemezük a polcomon sorakozik. Ígéretes debütálás, de ez még csak a kezdet. 11 Szám 36:52 perc

Kraftschlag – Mein Name Ist Deutschland

Kraftschlag – Mein Name Ist Deutschland (2000) Jens-ék ezredfordulós albuma felemás érzéseket keltett bennem. Ha megnézzük a listát, rögtön láthatjuk, hogy egy nagyon erős anyagot raktak össze a srácok. Viszont sokat hallottunk már közülük. A „Nordwind” például kétszer is szerepel (az egyik élő), de az „Antifa”, vagy a „Walhalla” is kedves ismerős. Egy korai „Best of”-szerűségnek is beillik, sok újdonságot nem tartogat a rajongóknak. A lemezhez egy kétoldalas lapocska tartozik, ami elég méltatlan ezekhez a szerzeményekhez, mégis örülhet, aki magáénak tudhatja. 9 Szám 36:57 perc

Evil Church – Evil Church

Evil Church – Evil Church (2007) Eredetileg 2006-ban jelent meg 8 számos formátumban. Egy évre rá az EDA Propaganda megtoldotta három koncertfelvétellel, és kicserélte a borítót (színes, 8 oldalas) is. Ezt forgatva megállapítottam, hogy nem kell feltétlenül 20 oldal ahhoz, hogy az ember tetszését elnyerje. Azt írják benne, hogy ez „antiklerikális hardcore”. Na, ilyen még nem volt. Tehát nem valami ájtatos muzsikát nyomnak. Igaz, ezt a hardcore már önmagában kizárja. Az angol dalok mellett két olasz is színesíti az összeállítást. Bevallom, féltem, amikor megtudtam, hogy a dallamos RAC-t játszó Gesta Bellicás fiúk hatecore-ral próbálkoznak, mert ezzel az átállással már nagyon sokan kísérleteztek, és sokszor elkeserítő eredménnyel. Ez esetben ez alaptalannak bizonyult. Végig élvezetes a műsor, a kedvencem pedig a „Vatican Business Club”, bár ennek a nótának köze nincs a HC-hez. 11 Szám 25:28 perc

No Remorse – OI Monkey

No Remorse – OI Monkey (2005) Az Oi majom körülbelül egy időben jött ki a Start Up The Panzers-szal, és talán az lenne a legpraktikusabb, ha egyszerre taglalnám őket, viszont kihasználva az internet nyújtotta lehetőségeket, miszerint nem számít a terjedelem, inkább külön-külön foglalkozom velük. Remélem, azért nem kell majd a sima másolást használnom a jövő havi SUTP kritikánál. A booklet egy sima kis lapocskából áll, ami elég elszomorító, de legalább annyit megtudhatunk belőle, hogy a felvétel Belgrádban készült. Emiatt a „Serbia” című szám jelenléte is érthető, ennyi évvel a nato Szerbia elleni háborúja után. Azért hoztam fel ezt, mert anno (NS körökben is) boldog-boldogtalan odákat zengett akkor a délszlávok eme hősies nemzetéről, akik balos vezetés alatt harcoltak azért, hogy az a kevéske, ami még létezett Jugoszláviából, fennmaradjon. Hasonlóan azokhoz a szerzeményekhez természetesen ez is egy éltető dal, de a megírás szerintem csak annak szól, hogy a szerbeknél műkődik a C18. A többi új szám is meglehetősen szókimondó (néha már-már primitív). Amiből ezúttal 8 darab van. A címadó kétféle verzióban szerepel, és ehhez hozzájön még a „Hail The New Dawn” meg a „Sweet Home Alabama”. Így jön ki a 11. Az énekes is új, de annyira Jacko-s a hangja, a stílusa, hogy ha nem mondják, én észre sem veszem. Aki szerette a roctock-i grillsütést, az ezt is fogja, aki meg nem, az inkább keressen egy Burnley-féle kiadványt! 11 Szám 47:34 perc

Leni Riefenstahl - Az Akarat Diadala DVD

Triumph Des Willens – Triumph Of The Will Soha nem felejtem el, amikor még nyolcadikos általános iskolás koromban az egyik történelemórán a tanárnéni előhalászott egy utolsókat rúgó Raks videókazettát, aztán bepréselve egy hasonló állapotban lévő videólejátszóba, bő 45 percen keresztül nézetett velünk csontsovány, félhalott szerencsétleneket. Nem igazán értettem, hogy az a nő, aki fegyelmit adatott egy diáknak, mert az a „Rémálom az Elm utcában” című horrorfilmet másolgatta az osztálytársaknak, miért nézet velünk ilyeneket. Azóta rengeteg idő eltelt, de akkor sajnos én is a sok birkához hasonlóan benyeltem azt, amit a későbbiekben is unos-untalan letoltak a torkomon a töriórákon. Nagy hatással nem volt ugyan rám, mivel nem igazán értettem, miért olyan fontos ezt a tragédiát napi szinten tárgyalni, amikor az „áldozatok”, és a „bűnősök” is rég meghaltak. Fura volt az is, hogy az utódok miért kapnak kárpótlást, amikor engem soha nem keresett meg egyetlen tatár, török emberke sem, hogy legalább bocsánatot kérjen azért, amit az őseimmel tettek. Ezeket csak azért említem meg, mert hiába voltak nacionalista zenekarok, meg néhány hasonló jellegű előadás, amin feszegették ezt a témát, sok kérdésre nem kaptam választ. A polkorrekt történetírók például egy olyan elfogadható okot sem tudtak mondani nekem, amit én elhittem volna azzal kapcsolatban, miért is akart Anglia belépni a háborúba, és miért nevezik a szigetlakókat győzteseknek, amikor azzal szemben, hogy elvesztették szuperhatalmi státuszukat a világban, semmi pozitívat nem tudtak felmutatni. Valahogy nem állt össze a kép. A ’90-es évekvége felé aztán láttam a tévében, egy riportot egy „ordas eszméket hirdető” könyvkiadóról, akiket aféle közellenségként próbáltak bemutatni. Így utólag biztos vagyok benne, hogy egyébként is közeli ismeretségben kerültem volna az említett kiadó könyveivel, de a riport meggyorsította ezt a folyamatot. Ezúton is köszönöm az érintett televiziónak, akik így (igaz, akaratukon kívül, de) végre valami pozitívat is fel tudnak mutatni. A Gede Testvérek könyvei őszintén szólva nagyobb hatással voltak rám, mint bármelyik zenekar. A kezdetek után aztán terítékre kerültek a filmek is. Először videókazettán, később DVD-n. „Az akarat diadala” az egyik első volt ezek közül. A menü 5 választási lehetőséget kínál. Kaphatunk egy rövid ízelitőt a megjelent könyvekből, és filmekből, valamint feltüntették a kiadó elérhetőségeit is. A főfilm mellett bónuszként megnézhetjük a „Szabadság napja” című bő negyedórás alkotást is (Ezt a Wehrmacht számára készítették, akik állítólag tiltakoztak amiatt, hogy kihagyták őket a címadó műremekből. Egyébként ez egy hadgyakorlatot mutat be, mindenféle felesleges körítés nélkül.). A 1934-es pártnapokat bemutató alkotást sokféle jelzővel illették az elmúlt évtizedekben. Elmondták, hogy addig soha nem látott technikákat használt Frau Riefenstahl, sokan magasztalták, de még többen ócsárolták, mivel ugyebár nácikról szól. Szerintem itt is, mint mindenhol, az eredmény a lényeg. Találkoztam én már olyan „filmtörténeti” alkotással, könyvvel, ami elvileg tökéletes, még sem bírtam végignézni/végigolvasni. Az akarat diadala a rengeteg beszéddel, felvonulással együtt, nem unalmas. Még nekem sem, pedig én is inkább az eseménydúsabb videókat szeretem. Amit látunk, az egyben lenyűgöző, és szomorú. Lenyűgöző, mert a monumentális megmozdulások, a német -és ezáltal az európai, amiben mi magyarok is benne vagyunk- nép nagyságát hirdetik. Szomorú, mert a saját bőrünkőn tapasztalhatjuk, hová jutottunk az elmúlt évtizedek alatt. Hogy csak egy példát említsek; a német katonák akkor kerültek utoljára reflektorfénybe, amikor ártatlan arab áldozatok koponyáival fajtalankodtak a Közel-keleten. Összességében egy olyan korról láthatunk felvételt, amikor még jó volt Európában európainak lenni (legalábbis Németországban). Mellékesen még ez az első számú film az NSDAP-ról, a Waffen SS-ről, és a nagy emberről. 88! 111 Perc + extrák. Menü, fekete-fehér, magyar felirattal. Digitálisan felújított kiadás.

The Bully Boys – White Kid’s Gonna Fight

The Bully Boys – White Kid’s Gonna Fight (1999) „In Hammer We Trust” – vallják a HSN tagjai. Én inkább abban bízok, hogy újra egy jól sikerült Bully lemezről írhatok. A tengerentúli fenegyerekek ugyanis a „Best Of”-fal körülbelül egyidőben megajándékoztak minket egy új albummal. Nem vártam el, hogy felülmúlják a válogatást, de még azt sem, hogy tartsák a szintet. Mivel az egy kisebb csoda lenne. A régóta elérhetetlen lemezt a „Strong Survive” kiadó 2011-ben új ruhába öltöztette (8 oldalas), és az így vált megint elérhetővé. Hmm, hmm. Megint igazam volt. Nincs annyi sláger rajta, mint az előzőn. Azonban Ízig-vérig amcsi lemez. Én ezért is szeretem. Az énekesnek tipikusan amerikai az angolja, ami a Big Ed szerkesztette zenével együtt egy olyan ellenállhatatlan elegyet alkot, amire nem tudok nemet mondani. Nem is fogok. Most sem, és a következő alkalmakkor sem. 14 Szám 37:41 perc

Natural Born Haters – Gehirngefickt

Natural Born Haters – Gehirngefickt (2010) Komolyan mondom, hogy első ránézésre azt hittem, hogy a Crips-ek és Blood-ok (előbbi kék, másik piros kendőt favorizáló feka bünözők bandája) mellett feltűnt egy újabb rivális néger banda, amelynek tagjai a zöld színt favorizálják. Hasonlóan a Mass Dectruction „Schuldig” című alkotásához (annak első ránézésre egy 2pac-szerű szörny van a borítóján, én legalábbis annak néztem), kifejezetten taszító számomra ez a fajta képi világ (meg hát az nbh rövidítés sem éppen kellemes érzéseket ébreszt bennem). Még akkor is, ha tudom, hogy valójában fehérek szerepelnek a képeken (bár mérget nem vennék rá). A maradék 15 oldal legalább rendben van. A tagokon is tisztán látszik, melyik rasszhoz tartoznak. A zene hatecore/RAC ügyes keveréke, német és angol nyelvű szövegekkel. A dalok egyike sem éri el a 4 percet, sőt a legtöbb 3 perc alatt van. Ennek következtében az egymást követő nótákra inkább a velős, mint az unalomig nyújtott jelzőt aggathatom. Kellően változatos, profi muzsika kis energiabombákban adagolva. Ez jellemzi az albumot. Csak az a fránya fedőkép ne lenne. Inkább a zenére koncentráljatok, a zöldkendős mukit meg ragasszátok le, mondjuk az én fényképemmel! 13 Szám 34:24 perc

Blue Max – Von Uns Für Euch

Blue Max – Von Uns Für Euch (2005) Soha nem értettem, hogy miért van annyi antifát kigúnyoló nóta az NS paletta zenekarainak albumain. Persze tudom, hogy nevetségessé próbálják tenni az ellenfelet, de érdekes, hogy például a zs…. témában általában elenyésző a vicces szerzemény, és inkább a vérkomoly, „harcolnunk kell ellene” mondanivalót favorizálják. Fogtam tehát magam, és nagy bőszen keresgélni kezdtem a jewtube-on. Hosszas kutatásom ellenére nem találtam egy (!) olyan videót sem, amin a büszke antifák szétverték volna a „rohadt nácikat”. Illetve találtam néhányat, de ezeken kb. 1:10-hez volt a felállás az antifák javára. Erre én nem lennék büszke. Aztán voltak olyan videók, amiket ugyan elég büszkén reklámoztak „1 ANTI NAZI vs 10 neo NAZI” (egy antináci 10 neonáci ellen), de még a laikus számára is rögtön látszik, hogy ezen például törökök verekednek egymással (http://www.youtube.com/watch?v=Esl31rmwNzk&feature=related), amit egy török hozzászóló is megerősít. A végén azonban rájöttem a dolog nyitjára. Ha találnak egy felvételt, amin verekednek, azt megpróbálják úgy beállítani, mintha a győztes antifa, a vesztesek pedig nácik lennének. Ebből aztán érdekes dolgok is kisülnek; az egyik ilyenen például az újdonság erejével hatott számomra, hogy léteznek néger (!) gangsta (!) rapper (!) nácik is. Szívesen megnézném például, hogy mi történne, ha egy a Hősök terén tartott Becsület napján a műsor felénél a rendőrők elvonulnának. A 10-20 tomboló afa-ból szerintem egy sem érne el épségben az Oktogonig. Az, hogy valójában mi történik a fizetett antifa (a nácik ellen kivonuló punkok a „tiltakozásukért” kapott kormányadományból például hónapokra elegendő kannásbor készletet tudnak felhalmozni Németországban) „harcosokkal”, ha nem avatkozik be a rendőrség mellettük, az világosan látszik az ilyen videókból; „60 antifascistas vs 7 neonazis” (http://www.youtube.com/watch?v=5r1NQqKPGDQ). Ennek a felvételnek a legnagyobb érdekessége, hogy a végén még a gonosz nácik szólnak a rendőrnek, hogy a földön fekvő afa hőst meg kéne vizsgálni, mert nem mozdul. Az, hogy hová tűntek az elvtársak, arra megint kíváncsi lennék. Az egyik hozzászóló szerint; „Welcome to germany, where antifas just can be pussys” (Isten hozott Németországban, ahol az antifák csak puncik lehetnek.). Természetesen nem általánosítanék, de az általam látott felvételeken rendszeresen megb@szták őket, úgyhogy lehet benne valami. Ennek apropóján jutottam el a német Blue Max-hez, akik második albumukra szintén írtak egy dalt ezekről a szerencsétlenekről. Ez pedig olyan jól sikerült, hogy szerintem még máig sem sikerült felülmúlniuk. Pedig azóta már kiadtak két újabb albumot is (természetesen a cikk írásakor még csak kettőt). Nem utolsó az sem, hogy napjaink egyik legjobb streetrock csapatáról beszélünk. Szóval az „Antifa”-val igencsak beletaláltak. Ez, és még 3 másik (Now Or Never, Frontsoldat, Ein Schöner Ort) szerepelt már korábban a demójukon, de csak most érett meg rá az ídő, hogy újragondolják ezeket. Alapjában véve nem hinném, hogy a szuperslágeren kívül külön ki kellene emelnem még valamelyiket. Értelemszerűen vannak ugyan olyanok, amelyek kiemelkedőbbek, de a többire sem lehet panasz. Sikeresen összetákoltak 10 rock csemegét, ami az old school bakancsosoknak örömére válik. Hatásos kis skinhead rock ’n’ roll az elsőosztályból. A körítésről saját maguk gondoskodtak (16 oldalas, tartalmas booklet). A kiadóként megjelölt „Blue Max Records” ugyanis nem lehet más, mint a „Szerzői kiadás” egyik megfelelője. 12 Szám 50:31 perc

Kill, Baby Kill! – A Prophet Returns…

Kill, Baby Kill! – A Prophet Returns… (2008) A borító alapján csodálom, hogy a kedves bevándorlók nem verték szét a megjelenéskor fél Brüsszelt. Tovább böngészve a maradék 6 oldalon elhelyezett szövegeket azt a megállapítást tettem, hogy a fiúk felfogása mit sem változott. Érdekes is lett volna, ha egy évvel a debütálás után máris feladták volna a nézeteiket. Tehát továbbra is az antikomcsi, fehér punk/OI zenét kapjuk. A szövegek politikailag nem korrektek, de az NS felfogásnak sem találhatjuk nyomát. Fehér büszkeség. Azt hiszem, ez a legfőbb mondanivalója a zenekarnak ezen a korongon is. 11 Szám 37:41 perc

No Remorse – Barbecue In Rostock

No Remorse – Barbecue In Rostock (1996) Burnley kiválásával a No Remorse új ösvényre lépett. Tulajdonképpen vállalta a szerepet, hogy a C18-as zenekarok vezére legyen. Már ha lehet vezérről beszélni ebben az esetben. A B&H körüli balhék még csak ezidőtájt kezdődtek, így a szokásos „utállak listában” még csak Burnley és az English Rose szerepelnek (Persze vannak többen is, de talán ők a legjelentősebbek. Később meg már egy 20 oldalas booklet sem lenne elég nekik.). Az a Burnley, akinek régi NR lemezeit mai napig úgy reklámozzák, mintha fizetnének érte. Ha valaki talál ebben valami logikát, az írja meg nekem is! Számomra ez ugyanis érthetetlen. Mindegy, a köszönetlistában szereplők is idővel szép lassan átvándoroltak a nem kívánatos egyének/bandák közé (A 8 oldalas booklet legjobban sikerült része természetesen a Griffin által rajzolt fedőkép.). Tehát Burnley helyére Big Jacko került, így a dallamos éneklésről lemondhatunk. A zene is kevésbé melodikus, a szövegek is erősen változtak. Sokkal durvábbak lettek. Olyan Divizió 88 szinten mozognak. Nem ritkák a primitív, sokszor már alpári, mocskolódó szövegek sem. Amelyek között találhatunk egy Sex Pistols feldolgozást is (Belsen Was A Gas). Mégis úgy érzem, hogy a legjobban a címadó sikerült (Ez az észak-németországi zavargás emlékére készült, amikor is neonáci fiatalok támadtak egy többségében törökök lakta munkásszállóra ’92 augusztusában, Rostockban.). Hibái ellenére mérföldkő. Valami okból kifolyólag ugyanis ezt a stílust később rengeteg C18-as banda próbálta koppintani több-kevesebb sikerrel. Sokan a régihez hasonlítják, és ez szerintem nem jó. Ez a formáció már csak nevében ugyanaz. Én egészen egyszerűen szeretem. Nem értek egyet a szövegekkel, de ha ki kell adni a fáradt gőzt, tomboláshoz ideális. 11 Szám 43:51 perc

Division Germania + Macht & Ehre – Hass Schürender Larm

Division Germania + Macht & Ehre – Hass Schürender Larm (2004) A suttogós meg az egyik hörgős zenekar. Talán ez a legtalálóbb elnevezése ennek a split-nek. A DG 7, míg a M&E 4 nótával szerepel. A két formáció hasonló stílusban nyomul, mégsem hiszem, hogy nagyon össze lehet téveszteni őket. Mindkettőjüket tisztelem, de nem mondhatnám, hogy mindennap az ő dalaikkal koptatnám a füleimet. Ezt a korongot viszont annyira eltalálták, hogy a jövőben még az is lehet, hogy ez változni fog. Elsősorban a DG kápráztatott el, de a M&E sem csak tölteléket képez a másik zenekar számai között. Az egyik legjobb split ebben a kategóriában. 8 oldalas szövegkönyv. 11 Szám 43:36 perc

Gathering Of The Gods 2003 DVD

Drew (BED) & Prussian Blue & 3 On The Tree & After Six Beers & Cradlesong & American Standard & Warfare 88 & Final War & Celtic Warrior & Brutal Attack Gyakorlatilag szinte nincs olyan fehérek lakta ország, ahol ne emlékeztek volna már meg Mr. Stuart-ról. Sőt, az utóbbi években már olyan országokból is érkeznek hírek megemlékezésekről, ahol a többséget nem fehér bőrűek alkotják. Ide tartozik most már a lejtőn guruló USA is, de persze ne reménykedjünk, mert az „európai” kirendeltség is mindent megtesz azért, hogy a végén együtt érjünk a gödör aljára. Tehát csak idő kérdése. A brit úriember üzenetét nem állították meg a határok, így elérte egykor az amerikai partokat is. Tíz évvel a halála után sem felejtették el, és egy koncerttel adóztak az emlékének. A dupla DVD-re ennek az eseménynek az anyagát rögzítették. Az Istenek összejövetelét Tom Metzger szervezte, aki egyébként a többséghez hasonlóan Mussolini frizurával jelent meg a fesztiválon. Bár vannak egyéb érdekességek is, én a leírásban csak a zenei résszel fogok foglalkozni. Így se lesz rövid, mivel a 7 amerikai zenekarhoz csatlakozott 1 Wales-ből, illetve 1 Angliából, valamint egy kékszemű ördög is tiszteletét tette. Az első DVD-vel (55 perc) rögtön belevágunk a közepébe. Drew a Blue Eyed Devils-ből nyom le két dalt. Nem is hiszem, hogy láttam volna már azelőtt olyat, hogy az első fellépőnél ilyen ugrálás alakult volna ki. Még lányok is kiabálják a nem túl liberális szövegeket, ráadásul az első sorból. Nincs öt perc az egész, néztem volna még, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Lynx és Lamb, azaz a „Prussian Blue” (4 szám) zenéje nagyon elüt az előbb elhangzottaktól. Ezek a dalok persze még a megbuggyanásuk előtt készültek. Sok taps a közönségtől, és sok mosolygás a lányoktól. Ez volt a PB 2003-ban. Ma már inkább csak a drogoktól vigyoroghatnak. Hogy melyik a jobb? Az olvasóra bízom a döntést. A „3 On The Tree” (3 szám) egy náci rockbanda. Nagybőgővel, country hatásokkal. Ez inkább az amerikai ízlésnek kedvez, nem nekem. Az „After Six Beers” (2 szám) énekese –ki hitte volna?- egy sör társaságában érkezik, és egy átlagosnak mondható műsort ad le. Nem lenne rossz valami stúdióban rögzített cuccot hallani tőlük, mert a klisék ellenére azért elég jók voltak. A kaliforniai „Cradlesong”-ot (2 szám) már láttam a Nordic Fest filmeken is. Itt sem voltak jobbak, de rosszabbak sem, mint azokon. Egy több mint negyedórás Tom Metzger szónoklat, és vége is az első korongnak. A másodikat az „American Standard” (2 szám) indítja. Helyettük jobban örültem volna egy Aggravated Assault-nak például, már csak Warren csápolása miatt is, de azért ezt is ki lehetett bírni. A „Warfare 88”-ről (2 szám) mindenki tudja, hogy ez Roy bácsi náci punk projectje, és azt is, hogy nem rossz. Ha csak a zenéről beszélünk, akkor érthető, de egyébként a náci meg a punk kb. úgy illik össze, mint az a bizonyos nép, meg a tolerancia. A „Final War” (4 szám) szerintem a ’00-ás évek egyik legjobb zenekara volt, ezért nagyon örültem, amikor Roy végre áthurcolkodott a mikrofon mögé. Ezerszer hallottam már ezeket a számokat, de akkor is jó volt látni őket. Nagyon örülnék, ha a frontember visszatérne erre a vonalra. Lassan több projectje van, mint az uniónak, de a mentségére legyen mondva, hogy az ő projecjei legalább sikeresek. A Celtic Warrior is sikeresnek számít RAC körökben, és az az 5 dal (köztük 1 Skrewdriver), amit leadnak, azt bizonyítja, hogy talán nem véletlenül. A közönség is kíváncsi volt rájuk, mivel a képek itt már egy európai koncertre hasonlítottak. Az est fénypontja pedig nem is lehetett más, mint a „Brutal Attack” (6 szám). Aki nem volt még BA koncerten, és nem szereti az angol RAC-ot, az ezt a felvételt megnézve talán rájön, miért hívják meg folyamatosan Ken-t, és csapatát szerte a világba. Ez a manus színpadra született, és még az olyan hc őrültek figyelmét is leköti, mint a jelenlévő amcsi társaság. Neki köszönhetően jó hangulatban zárul a 2003-as amerikai ISD emlékkoncert. 55 + 53 perc. Menü, nagyon jó VHS minőség, profi körítés.

Noie Werte – Zwanzig

Noie Werte – Zwanzig (2008) Végül is úgy döntöttem, hogy folytatom a NW kritikákat. Ezek a fiúk megérdemelnek annyit, hogy néhányszor még jókat írjak róluk. Nagyon régóta mükődik a zenekar, a „Zwanzig (20)”-ból gondolom mindenki rájött, hogy a srácok már ’88-ban összeálltak egy kis „közösség elleni izgatásra”. A Neue szóval történő játszadozás, gondolok itt az OI szócska belecsempészésébe is, nagy divat volt anno, ami aztán a 90-es évek közepére kihalt. Olyannyira, hogy ez még Pesten is sokakat magával ragadott. Köztük engem is, bár nem hiszem, hogy a pár napig müködő KomOI BagOI projectem-et valaha is annyian el fogják ismerni, mint a germánok csapatát. A booklet ezúttal 12 oldalas, tartalmas, de sajnos szokás szerint nem túl fantáziadús. Szerencsére a muzsika sem változott. A fejlődést nem számítva. Maradt a rock+ballada kombó, de ha lehet, még az „Am Puls Der Zeit”-et is túlszárnyalva. Húzószámunk ezúttal a „Stunde Der Wahrheit”, amihez aztán egy profi klippet is készítettek. Ha a Burning Hate zenekarnak igaza van, és az „Evolution Is Revolution” (Az evolúció revolúció/forradalom), akkor Steffenék annyit fejlődtek ez alatt a két évtized alatt, hogy már igen közel állnak a forradalom kirobbantásához. Nem tudom így lesz-e, de addig is elmélyülten hallgatom a „Zwanzig”-ot. 10 Szám 47:14 perc

Kraftschlag – Nordwind

Kraftschlag – Nordwind (1995) Az amerikai segítséggel (Resistance Records) az európai térség uralkodójává váló Nordland Records rövid, de gyümölcsöző kapcsolatot létesített Németország egyik nagyágyújával; a Kraftschlag-gal. Ennek eredménye lett a „Nordwind”, ami minden szempontból vetekszik a debütáló lemez sikerével. Például, hogy mást ne mondjak a korongon szereplő összes nóta feltűnt a későbbi lemezeken is ilyen-olyan formában (talán egy-két kivétel még is van). A dalok nagyrészt továbbra is középtempós, viszonylag monotonnak nevezhető szerzemények, amik ennek ellenére nem unalmasak. A „Klansman” talán a legrosszabbul eltalált nóta, amivel egyébként semmi probléma nem lenne, mivel időtálló sláger ez is, de a német nyelvű verzió ezerszer jobb volt. Sajnos a „Racemixer”-re is azt tudom mondani, hogy az angol alaposan lerontja a produkciót. Jens-nek szerintem sokkal jobban áll a német, ami talán nem meglepő. Az „Alter Mann”, „Nordwind” mellé téve elég jól érzékelhető a különbség. A Nordland nem erőltette meg magát túlságosan. Egy gyenge, 4 oldalas borítót tálalt emellé a remekmű mellé. 10 Szám 33:55 perc

Nordic Thunder – Born To Hate

Nordic Thunder – Born To Hate (1993) A Hammerskin Nation egyik leghíresebb zenekara volt a Nordic Thunder. Nagyon kellemes, dallamos RAC zenéjük méltán tette népszerűvé őket. A világ azonban sajnos mégis énekesük; Joe „Hammer” Rowan* halála miatt ismerte meg leginkább a bandát. 11 energikus szerzeményt másoltak fel a Resistance által forgalmazott CD-re (12 oldalas fekete-fehér borító). Hihetetlen jó kis anyagot voltak képesek összehozni, amiből ha egy Top 11-et kéne alkotnom, az első helyre mindenképp a „We’ll Overcome”-ot tenném. Ez talán kissé furcsán hangozhat azoknak, akik rendszeresen olvassák a kritikáimat (már ha van ilyen elvetemült figura), mivel ez egy feldolgozás. Az eredetileg a Legion 88 nevéhez fűződő slágert a NT „csak” átkonvertálta angolra. Mondanám, hogy elsősorban Hammereknek ajánlom, de nem lenne helytálló, mivel minden valamirevaló „kalapácsos” ismeri már ezt a korongot, másrészt meg annyira alap, hogy azoknak is meg kell vele ismerkednie, akik nem tartoznak a HSN-be. Az albumot mellékesen a „The Order / Bruder Schweigen” tagjainak, Eric Banks-nak, és Ian Stuart Donaldson-nak ajánlották. Szomorú, hogy a következőt már magának az énekesnek. *Mivel még mindig sok olyan bakancsos van hazánkban, aki nem tudja pontosan ki is volt Joe Rowan, és mivel magam is tervezgettem, hogy írok részletesebben Joe-ról, ezért olvashatjátok most itt ezt a kis írást. Sokat gondolkoztam, hogy előállok egy saját esszével, de mivel egykoron az Ébredő Magyar krónikásai egy elég jó kis anyagot szervíroztak, inkább hallgatok a lustaság hangjaira, és csak bemásolom a művüket. Tehát a köszönet az ÉM-et illeti (és az esetleges hibák miatt a felelősség is ), amelynek 12. számában (1999 október) jelent meg ez a cikk. „Hammer Joe Rowan – Valhallában találkozunk testvér A tények: szombaton, 1994 október 1-én, kb. hajnali 2:15-kor Joe belépett egy áruházba sört és ennivalót vásárolni az útjára, egy találkozóra a koncert után, ami csak 30 perccel korábban ért véget. A boltban szóváltás alakult ki a skinheadek és 3 néger között, akik sértetlenül hagyták el a boltot. Percekkel később az egyik néger visszatért az áruházba egy fegyverrel, amit nyilvánvalóan a kocsiból vett elő és bent lövöldözni kezdett a skinheadekre. Joe-t testének baloldalán találta el az ezt követő káoszban, a golyó áthatolt rajta. Majdnem azonnal meghalt. A rendőrség letartóztatta a gyanúsított fegyverest, Naseer Ghani-t, aki 19 éves és akit néhány skinhead határozottan azonosított. A Racine megyei kerületi ügyész, Robert Flancher közzé tette: „Meggyőződésünk, hogy kétségkívül Mr. Ghani tüzelt.” A szemtanúk vallomásai és a helyszínen szerzett részletes jelentések ellenére Ghani-t elengedték az őrizetből kedden, október 4.-én, előírásos vádemelés nélkül. Ghani ügyvédje, a racine-i Mark Richards azzal érvelt, hogy Ghani letartóztatása „ a fehér felsőbbrendűséget hirdető szemtanúk megbízhatatlan jogigényein alapult, akik kiválasztották az első színesbőrűt, akit láttak.”” „1994. október 1.-én a kora reggeli órákban Joe Rowan-t meggyilkolták népünk ellenségei a 22. születésnapján. Joe egy szeretett testvér, apa, férj és fiú volt. Mindig megnyugtató volt a jelenléte ebben a lármás korban. Öt éven át, mialatt Joe-t ismertem, egy rosszalló tekintetet nem láttam az arcán, egy negatív szó sem hagyta el ajkait. A könnyeinken keresztül kényszerített minket nevetésre és mosolygott a csapásokon. Ki tudná elfelejteni kedves mosolyát, és biztató szavait. Mint a Hammerskin Nation szóvivője, ő közvetítette üzenetünket a legszenvedélyesebb módon. Ő bebizonyította, hogy mi egy büszke csoport vagyunk, de nem állunk más bajtársak felett. A Hammer Joe nevet örökre tisztelnünk kell. Mint harcos, nem akadt emberére. Sohasem hátrált meg sem szóbelileg, sem pszichikailag, nem számított mekkora is a különbség. Mikor mások elfutottak, ő megvetette a lábát, és harcolt. Mint egy szikla a tengerben, Joe erősen és elmozdíthatatlanul állt. Joe utolsó tette ezen a földön a harc volt az ellenséggel és ő meghalt testvérei, nővérei biztonságának érdekében. Mint erős eszményképekkel rendelkező ember Joe harcolt a rendszerrel, ami fajunk elpusztítására törekszik, mindig a 14 szót helyezte előtérbe saját kényelme és biztonsága helyett. Ahogy várható volt, néhányszor a rendszer ellen támadt, sohasem kért kegyelmet, vagy fordult népe eszméi ellen. Harcolt a rendszerrel, ami az aranyat jobban értékeli a vérnél, a tömeget a legjobbnál, az erkölcstelenséget a tisztaságnál, és a bűnt a büszkeségnél a végsőkig. Örökre hordozni fogjuk drága Bajtársunk emlékét. Joe gyilkosának és fajtájának millió tagjának vére sem tudná csillapítani azt az égető fájdalmat, amit érzünk. De mindannyiunknak észre kell venni, hogy Joe megtette, amit nekünk is meg kell tennünk. Joe életét adta, hogy népe élhessen. Gondolatai mindig is ügyünk mártírjai köré fonódtak és ő most Valhallában vár ránk. Csendesen, vagy fajtánk tagjaként újítsuk meg eskünket, hogy mindhalálig harcolunk a rendszer, és azok ellen, akik elvették testvérünket tőlünk. Kevesebbet tenni sértés lenne Joe emléke ellen. Joe szelleme mindig velünk van. A végső győzelemig ő velünk van. Minden alkalommal, amikor az ő zenéjét halljuk, vagy két gyönyörű fehér gyermeke arcára nézünk, akiket ő segített a világra, ő ott lesz. Amíg el nem foglaljuk helyünket az Istenek mellett, emlékezzünk Bob Matthews szavaira: „Vereség soha, győzelem örökké!” Minden őszinte nemzetiszocialista igaz erényei: becsület, hűség és bátorság – voltak Joe jelszavai. Törekedjünk mi is ezekre! Szeretünk Joe és örökké élsz szívünkben és lelkünkben.” Richard (Bound For Glory) 11 Szám 39:20 perc

Brutal Attack – Valliant Heart / Rising Above All

Brutal Attack – Valliant Heart / Rising Above All (1996) Életem egyik első külföldi CD-je volt ez a lemez. Amikor megvettem a név alapján brutálisabb zenére számítottam. A 14 „új” nóta közül legjobban a „The Last Day Of Summer” és talán a „Keep The Faith” maradt meg bennem. Kicsit furcsa, de a lemezt záró 5db ’87-es demó nóta sokkal jobban bejött. Bár talán mégsem, hiszen ezek között található a „RAC”, a „Rockin’ For R’N’N”, „As The Drum Beats”. Utólag elég szigorúnak tűnhet, de én ez alapján a lemez alapján nyergeltem át menthetetlenül a német vonalra. Nem azért, mert annyira rossz lenne, sőt kifejezetten barátságos lemez (8 oldalas booklet), de nem mindenkinek jön be a szigetország RAC zenéje. Akinek viszont igen, annak tanácsos megismerkednie a „Valliant Heart”-tal is. 19 Szám 68:49 perc

Attack – We Must…

Attack – We Must… (2005) Az amerikai írek második albumának újrakiadását csakúgy, mint az eredeti megjelenést a Micetrap végezte. Sokkal szebb borítót kapott, és a tartalmon is változtattak. A dalokat remasterizálták, azaz feljavították a minőségüket. De ha valaki a régit szeretné meghallgatni, megteheti, mivel azt is felpakolták a CD-re. Tehát kétszer szerepel rajta ugyanaz az album kétféle minőségben. Ezen kívül még pár kiadatlan felvételt is kapunk a pénzünkért. Így egy igazán hosszú lemezhez jutunk, ami annak fényében, hogy a dalok hosszúsága átlagban 2 perc körül mozog, meglehetősen sok nótát foglal magába. A 33 közül nekem a „Wise Up” a kedvencem, de a többi is hasonló színvonalon van. Megéri az árát a korong, az biztos. 33 Szám 73:23 perc

Razor’s Edge – Heroes And Hooligans

Razor’s Edge – Heroes And Hooligans (2005) A meglehetősen népszerűtlen, és sokak által bojkottált ISD kiadó egy szűk kis booklettel látta el a ’05-ös Razor’s Edge lemezt. Andyék még a technikásabb C18-as csapatok közé tartoznak, ennek ellenére bőven találhatóak unalmas részek a lemezen. Ugyanis rengeteg ismert megoldás sorakozik rajta. Kevés az újítás. Többet vártam egy ilyen veterán csapattól. Persze nem rossz, hiszen egy RE lemezzel szinte soha nem veszíthet az ember, de ez akkor sem a legjobb albumuk. 10 Szám 33:33 perc

Sturmwehr – Ein Sturm Zieht Auf DVD

Live Am Pressefest 2010, Saschen Több mint 30 féle olyan zenei anyag létezik, amire az évek során rányomták a Sturmwehr szót. Ezt a PC Records most megtoldotta egy DVD-vel. Igényes digi-packos kiszerelésben árulják, profi menüvel, stb. Az intrót leszámítva 13 nótát adnak elő a fiúk. A saját klasszikusok mellett elhangzanak feldolgozások is (Freiheit Für Alle Nationalisten, Lenker Der Schlachten). Ehhez hozzájön még a bónusz anyag, mint például az interjúk a koncert előtt, és után. Így a műsoridő több mint 90 percre dagad. Magát az eseményt 5 kamerával rögzítették szuper minőségben. Azt hiszem ebbe senki nem tud belekötni. Maximum annak nem ajánlott, aki magát a zenekart nem szereti. 64 perc + bónusz. Interaktív menü, DVD minőség.

Death’s Head – The Reaper’s Kiss

Death’s Head – The Reaper’s Kiss (2012) Az ausztrálok továbbra is a 9 számos albumokra esküsznek. A borító OPOS-os, így max. a terjedelmet (8 oldal) tudnám kritizálni, a minőséget nem. Alapból nem szeretem ezt a típusú muzsikát, de a „Kriegslied” óta azért többé-kevésbé figyeltem a munkájukat. Albumról-albumra javulnak, és ez a fejlődés odáig vezetett, hogy ezt a korongot a promo után kifejezetten vártam. A stílusból adódóan nem a leggyakrabban hallgatott zene nálam, de ha ilyesfajta metálra vágyom, akkor biztos, hogy őket választom. Kíváncsi vagyok innen még hová tudnak fejlődni. Majd meglátjuk. 9 Szám 45:07 perc

Arresting Officers – Patriotic Voice

Arresting Officers – Patriotic Voice (1989) A körítésről a ROR gondoskodott, ezért erről túl sok jót nem tudok elmondani. Egy semmitmondó lapocska az egész „booklet”. A jenkik debütáló albuma egy zeneileg egyszerű, a brit szigetországból származó vonalat követ. Ehhez párosul egy jó, de képzetlen énekhang. Sokan szeretik, talán éppen tökéletlensége miatt. Párhuzamot talán a 4-Skins-szel lehetne húzni, akik szintén nem voltak zenei géniuszok, egyszerű muzsikájuk mégis hatalmas tábort vonzott. Az amcsik is ilyesmit toltak (persze azért így is jelentős különbségek vannak), amire a történelem alapján a tengerentúlon is volt igény, még ha nem is akkora mint Angliában. Klasszikus antikommunista OI! zene az Államokból, de számomra nagyon hiányzik belőle az NS felfogás. 12 Szám 40:04 perc

Panzerjager – Sans Pleurs

Panzerjager – Sans Pleurs (2009) A régi nagyok; mint a Bunker 84, a Legion 88, vagy akár a Skinkorps már rég eltűntek. A ’80-as évek dicsőségét a franciáknak azóta sem sikerült visszahozni. RAC téren legalábbis. A többiről meg talán jobb, ha nem beszélünk. Egyedül a Frakass-nak sikerült felnőnie a feladathoz (legalábbis az általam hallottak közül), és felidézni, hogy a galloknál is voltak tehetségek. De hát egy zenekar nem tud elvinni a hátán egy egész országot, ezért kíváncsian keresem tovább a többi gall szupercsapatot. Így találtam rá a páncélosvadászokra. A lemezen található 3 feldolgozás (Legion 88, Bunker 84, Kolovrat), valamint 10 saját dal. Előzőek nagymértékben megkönnyítették az összehasonlítást a régiekkel. Aztán rájöttem, hogy ez hülyeség. A feldolgozások talán 1%-a jobb mint az eredeti. Ezért inkább a saját szerzeményekre koncentráltam. Végiglapozva a 12 oldalas, színes CD füzetkét nehezen, de sikerült a francia szövegből kisilabizálni, hogy ez tulajdonképpen egy gyűjteményes anyag, ami a „Libre Europe” mini CD-t, illetve a különböző válogatásokon megjelent dalokat tartalmazza. Összességében nem is rossz, amit előadnak. Számomra továbbra is a Frakass viszi a pálmát, valamint a klasszikusok is felülmúlják a Panzerjager-t. De becsüljük meg azt a keveset, amink van, ne írjuk le a formációt! Talán 20 év múlva a mi gyerekeink fogják a PJ-hez hasonlítani az újonc gall bandákat. Már ha lesz még akkor Franciaország, aminek – ha minden így megy tovább – valljuk be; nagyon kicsi a valószínűsége. 13 Szám 41:49 perc