2013. augusztus 1., csütörtök

Blue Max – Von Uns Für Euch

Blue Max – Von Uns Für Euch (2005) Soha nem értettem, hogy miért van annyi antifát kigúnyoló nóta az NS paletta zenekarainak albumain. Persze tudom, hogy nevetségessé próbálják tenni az ellenfelet, de érdekes, hogy például a zs…. témában általában elenyésző a vicces szerzemény, és inkább a vérkomoly, „harcolnunk kell ellene” mondanivalót favorizálják. Fogtam tehát magam, és nagy bőszen keresgélni kezdtem a jewtube-on. Hosszas kutatásom ellenére nem találtam egy (!) olyan videót sem, amin a büszke antifák szétverték volna a „rohadt nácikat”. Illetve találtam néhányat, de ezeken kb. 1:10-hez volt a felállás az antifák javára. Erre én nem lennék büszke. Aztán voltak olyan videók, amiket ugyan elég büszkén reklámoztak „1 ANTI NAZI vs 10 neo NAZI” (egy antináci 10 neonáci ellen), de még a laikus számára is rögtön látszik, hogy ezen például törökök verekednek egymással (http://www.youtube.com/watch?v=Esl31rmwNzk&feature=related), amit egy török hozzászóló is megerősít. A végén azonban rájöttem a dolog nyitjára. Ha találnak egy felvételt, amin verekednek, azt megpróbálják úgy beállítani, mintha a győztes antifa, a vesztesek pedig nácik lennének. Ebből aztán érdekes dolgok is kisülnek; az egyik ilyenen például az újdonság erejével hatott számomra, hogy léteznek néger (!) gangsta (!) rapper (!) nácik is. Szívesen megnézném például, hogy mi történne, ha egy a Hősök terén tartott Becsület napján a műsor felénél a rendőrők elvonulnának. A 10-20 tomboló afa-ból szerintem egy sem érne el épségben az Oktogonig. Az, hogy valójában mi történik a fizetett antifa (a nácik ellen kivonuló punkok a „tiltakozásukért” kapott kormányadományból például hónapokra elegendő kannásbor készletet tudnak felhalmozni Németországban) „harcosokkal”, ha nem avatkozik be a rendőrség mellettük, az világosan látszik az ilyen videókból; „60 antifascistas vs 7 neonazis” (http://www.youtube.com/watch?v=5r1NQqKPGDQ). Ennek a felvételnek a legnagyobb érdekessége, hogy a végén még a gonosz nácik szólnak a rendőrnek, hogy a földön fekvő afa hőst meg kéne vizsgálni, mert nem mozdul. Az, hogy hová tűntek az elvtársak, arra megint kíváncsi lennék. Az egyik hozzászóló szerint; „Welcome to germany, where antifas just can be pussys” (Isten hozott Németországban, ahol az antifák csak puncik lehetnek.). Természetesen nem általánosítanék, de az általam látott felvételeken rendszeresen megb@szták őket, úgyhogy lehet benne valami. Ennek apropóján jutottam el a német Blue Max-hez, akik második albumukra szintén írtak egy dalt ezekről a szerencsétlenekről. Ez pedig olyan jól sikerült, hogy szerintem még máig sem sikerült felülmúlniuk. Pedig azóta már kiadtak két újabb albumot is (természetesen a cikk írásakor még csak kettőt). Nem utolsó az sem, hogy napjaink egyik legjobb streetrock csapatáról beszélünk. Szóval az „Antifa”-val igencsak beletaláltak. Ez, és még 3 másik (Now Or Never, Frontsoldat, Ein Schöner Ort) szerepelt már korábban a demójukon, de csak most érett meg rá az ídő, hogy újragondolják ezeket. Alapjában véve nem hinném, hogy a szuperslágeren kívül külön ki kellene emelnem még valamelyiket. Értelemszerűen vannak ugyan olyanok, amelyek kiemelkedőbbek, de a többire sem lehet panasz. Sikeresen összetákoltak 10 rock csemegét, ami az old school bakancsosoknak örömére válik. Hatásos kis skinhead rock ’n’ roll az elsőosztályból. A körítésről saját maguk gondoskodtak (16 oldalas, tartalmas booklet). A kiadóként megjelölt „Blue Max Records” ugyanis nem lehet más, mint a „Szerzői kiadás” egyik megfelelője. 12 Szám 50:31 perc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése