2014. október 1., szerda

New Years Eve With Razor’s Edge & Kraftschlag DVD

Denmark December 31st 1998 Egy a C18 szellemében létrejött bulira invitál minket a DVD, azaz inkább csak ennek a koncertnek az anyagát tartalmazza. A német Kraftschlag (40 perc) és az angol Razor’s Edge (75 perc) Dániában ünnepelték ’98-ban az újévet, ami így önmagában egy elég jó felhozatalnak néz ki, de hát ugye a „C” meg a „18” együttes használata már abban az időben sem aratott osztatlan sikert. Emiatt nem lehettek sokan jelen, de mivel a kamerás csak a csapatokra koncentrált, a közönség egyébként sem sokat látható a felvételen. Menü sajnos nincs, és csak a két zenekar között lépegethetünk, ami enyhén bosszantó, de pozitív, hogy ezzel el is jutottunk a kiadvány negatív tulajdonságainak végére. A borító jól néz ki, és a minőség is tényleg jónak mondható. Ugyan nem DVD, de kitűnő VHS minőséget sikerült egykor elraktározni. A bandák is nagyon ott vannak. Szerintem ez volt az első igazi fénykoruk. Slágerek, és klasszikusok, minden mennyiségben, közös éneklés, meg aztán az elmaradhatatlan érdekességek. Először például majdnem elnevettem magam, amikor valaki részegen bekiabálta két szám közötti szünetben, hogy „Straight Edge!”, de aztán láttam, hogy ez egy fiatal párnak szólt, akik éppen a színpad előtti részt választották ki arra, hogy egymás szájában elmerüljenek, és így persze más a jelentése. Tehát valamilyen szinten megvan a koncertfelvételek utánozhatatlan varázsa is. Csak ez a szint elég alacsony. Elhiszem, hogy ilyen családias környezetben is lehet jó a buli, de ha megnézek például egy Brutal Attack felvételt, ahol Ken ugrabugrál, és vele még vagy ezer honi hazafi, akkor nem kérdés, melyikre mennék el szívesebben szórakozni. Persze a szobámban bajosan férnének el ennyien, úgyhogy a film értékét ez ebből a szempontból nem sokban befolyásolja. Összességében nem rossz beruházás, mert talán a legjobb minőségű képkockákat láthatjuk a két veterán csapatról. 115 perc. Menü nincs, csak jelenetválasztás. Remek VHS minőség.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése