2016. július 1., péntek

Volksdeutsche Bürgerwehr – Bromberger Blutsonntag

Volksdeutsche Bürgerwehr – Bromberger Blutsonntag (2014) Lengyel-magyar barátság ide vagy oda azt kell mondjam, tökéletesen megértem a németeket, amiért nem szeretik a lengyeleket, hiszen sajnos a lengyelek olyanok a németeknek, mint nekünk a románok. 1939. szeptember 3-án a lengyel vezetés kiadta a máig homályos tartalmú 59-es utasítást, aminek hatására a civil lengyel lakosság a katonasággal karöltve nekiesett a védtelen német kisebbségnek. Ennek a vérfürdőnek az első állomása Bromberg-ben volt. A később exhumált, gyakran megcsonkított, kasztrált holttestek között volt fél évesnél fiatalabb gyermek, és 80 évesnél idősebb aggastyán is. Ez volt az úgynevezett bromberg-i véres vasárnap. Tehát a 2. világháború etnikai tisztogatásait nem a vértvedelő náci hordák, és nem a németek kezdték, hanem azok, akik később emberiség elleni bűnőkről beszéltek. Persze erről nem igazán illik dumálni, hiszen a modern történelemhamisítás szerint a világháborúban csak fekete, meg fehér oldal létezett. Erre az illendőségre tesz magasról néhány német RAC együttes, és egy koncepciós CD keretében emlékezik meg arról, hogy nem csak a szövetségesek szenvedtek a háborúban. Az Überzeugungstäter (1,3,9), az OIdoxie (2,5), a Strafmass (6,7), az NSC (4), és Act of Violence (8) zenekarok jó munkát végeztek. Az egész album színvonalas, szépen felépített, de a téma hatására végig komor hangvételű. Illő emlék CD egy olyan eseményről, amit nem lehet, és nem is szabad elfelejteni. 9 Szám 34:17 perc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése