2016. november 1., kedd

Kai Freikorps & Ken McLellan – Wolf

Kai Freikorps & Ken McLellan – Wolf (1998) Ken bácsi aktívitását mi sem jelzi jobban, hogy a Brutal Attack mellett volt még energiája arra is, hogy összeálljon a RAC zene krémjével egy-egy lemez erejéig. Hallottuk már a Fortress-szel karöltve, de szerepelt együtt a Sturmwehr-rel, a HKL-lel, a BFG-vel, stb. A Wolf-ot pedig a Freikorps frontemberével, Kai-jal készítették. Sajnos a cseh kiadó nem volt a helyzet magaslatán, és egy eléggé gyenge borítót prezentált a kiadványhoz. Valahogy az alapinformációk hiányában is ki tudtam következtetni, melyik dalt ki jegyzi. A végeredményt hallgatva egy kicsit csalódott vagyok. Én egy közös lemezt vártam, amin azt értem, hogy a két frontember együtt hoz létre egy lemezt. Ezzel szemben itt végig azt éreztem, hogy külön.külön megírkálták a dalokat, aztán a kiadó felpakolta a lemezre. A Kai féle nóták Freikorps-osak, amiben meg Ken énekel, az tiszta BA. Persze nem rossz, mert egy átlagos split-et így is sikerült összekalapálni, de nem erre számítottam. 11 Szám 40:12 perc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése