2017. május 1., hétfő

Warlord – Theatre Of War

Warlord – Theatre Of War (1998/2016) A Stigger vezette Warlord második lemezének újrakiadására majdnem egy évtizedet kellett várni. Mi tagadás az ukrán kiadó nem siette el a dolgot, igaz mentségükre legyen mondva, hogy időközben megint kitört arrafelé egy háború, illetve legalább ez alkalommal tényleg megérte várni. Először is a borítót rendesen feljavították. A 20 oldalas booklet tartalmazza az összes dalszöveget, egy két oldalas leírást Stiggertől, 4 oldalnyi fényképet, és még a lemezen szereplő dalokat tartalmazó eredeti CD-k borítóit is. Ugyanis az eredeti hanganyagot rendesen megtoldották. A 10 dal mögé feltették az „As The Raven Flies”-t a Vox Europa válogatásról, találunk 5 dalt a „Justice For The Kiev Four” fejléc alatt, valamint még 4 élő felvételt a kievi ISD emlékkoncertről. A muzsika „mellékesen” maradt a már megszokott, komplex Stigger-re jellemző hard rock, ami néha számomra kicsit nehezen emészthető, ugyanakkor vitán felül zseniális. Természetesen slágerünk is van. Az új „Beautiful England” ezúttal az „Arthurian Spirit” címet viselte. Kimerítően hosszú, és szép kivitelezésű kiadvány, amit annak is érdemes beszerezni, aki olyan szerencsés, hogy már magáénak tudhatja az eredeti kiadást. 20 Szám 73:29 perc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése