(Close to Bruges) In Belgium
February 26th 2000
Egy véletlennek köszönhetően jutottam birtokába ennek a lemeznek még az új évezred elején. Az akkori és a mai napig tartó angol és német nyelvű kiadványok erdejében kerestem valami számomra igazán egzotikus lemezt, és mivel egy-két francia zenekaron kívül nem nagyon ismertem semmit, felkeltette érdeklődésemet a színtérre szinte berobbanó vallon zenekar. (Belgium népességét a hollandul beszélő flamandok és a franciául beszélő vallonok alkotják. A két nép egyébként nem igen szívleli egymást, amit a legjobban talán az ország északi részének; Flandriának egyre növekvő függetlenségi törekvése támaszt alá.) Ezt az érdeklődést csak fokozta, amikor megtudtam, hogy egy hölgy is szerepet kapott a mikrofonnál. Ha rosszmájú akarok lenni, akkor halkan megjegyezném, hogy talán nem is olyan nehéz Valloniában vezető bandának lenni, mivel gyakorlatilag szinte nincsen jobboldali zenei színtér (Vagy ahogy még anno a Pannon Bulldogban olvashattuk; Budapest bármelyik kerületében több bőrfejű van, mint egész Belgiumban). Természetesen megrendeltem bemutatkozó lemezüket, de mivel az akkor éppen teljesen elfogyott, helyette ezt a CD-t küldték.
Apropó jobboldal. Bár igaz, hogy a banda zenéjében egyáltalán nem politizál, mégis inkább ide sorolnám őket, egyrészt mivel a CD-ben található képeken jól látható, hogy az énekes „White Law” pólóban állt színpadra, másrészt pedig már akkor is (és azóta egyfolytában) vállaltak fellépéseket olyan bandákkal, mint a Mistreat, KBK, stb.
A külalakkal semmi gond. A számomra ismeretlen Hit Records teljesen átlagos munkát végzett. Színes, szépen kivitelezett borító képekkel, taglistával, de semmi több. A célnak megfelel, ennyi. A rosszfiúk (ez a Les Vilains jelentése) a klasszikus OI! vonalat követik és bár nem szokványos, hogy egy debütáló album éppen egy koncert lemez legyen, az eredmény nem rossz. A minőség elég jó, a dalok is méltó beharangozói az első stúdióalbumnak. Bár nem politizálnak, nem tartoznak a sör, buli, lányok, bunyó csapatok kötelékébe sem. A saját számok mellett helyet kapott néhány feldolgozás is, mint például a Dure Realité (Bunker 84), Skinhead Girl Warrior (Warzone), Wonderwall (Oasis). Mivel koncert anyagról van szó, van olyan dal, ami kétszer is elhangzik, de ez egyáltalán nem zavaró. Aki szereti a francia nyelvet és a koncertfelvételeket, annak mindenképpen kellemes zenei élmény.
14 szám 38:58 perc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése