Az 1997 októberében, az USA-ban készült kiadvány külsőre hozza a már megszokott igénytelenséget (A borítóban egyébként magyar zenekaroknak, bajtársaknak is köszönetet mondanak.). Ami nem igazán vette el a kedvem a dologról, hiszen hozzám csak ’99 környékén jutott el, és addigra már mindenki ájultan fetrengett tőle, a skin lányok pedig önkívületi állapotban kutattak a világhálón, hogy hátha sikerül valahogy a közelébe férkőzniük az akkor még névtelenségbe burkolózó srácoknak (Persze a Német banánköztársaság rendőrei is mindent megtettek, hogy elkapják őket.). Véleményem szerint is ez lett a legjobb lemezük. A 13 dalból 3 feldolgozás (DOA, Lokalmatadore, Johnny Rebel), a többi saját szerzemény. A „Freiheit” Gottfried Küssel-nek szól (aztán amolyan himnuszféle lett belőle), a „Rebell” című balladát meg Griffinnek (Aryan, Stonehammer) írták. A másik ballada Rudolf Hess-nek állít emléket. Ezek mellett aztán felsorakoznak azok a nóták, amik miatt nagyon gyorsan tiltólistára került a BRD-ben. A „Zigeunerpack”-ban a mozdonyszőkék, a „Polacken Tango”-ban pedig a lengyelek kapják meg a magukét (és még én vagyok soviniszta…). Nem maradhatnak ki a sharpok sem, akiknek a „Döner Skins”-ben húzzák el a nótájukat. A számok előtt ezúttal is ötletes bevágások, odaillő párbeszédek kaptak helyet. Igazán elsöprő album, de nem valószínű, hogy a lengyel kamerádok is így gondolják.
13 Szám 35:47 perc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése