Ha van a spanyoloknak klasszikus zenekara, akkor az a División 250. Ha pedig van a División 250-nek klasszikus albuma, akkor az a „Revuelta”. A banda nevéről könyveket lehetne írni. Itt legyen elég annyi, hogy a spanyol önkéntesek ezen a néven lettek beolvasztva a Wermacht-ba (Ha valaki jobban el akar merülni a témában, az a „Blau Division”-nál keresgéljen).
Valahol még megvan az a műsoros kazettám, ami a „White Power” (Vol.I.) elnevezést viseli, és egy nemzetközi válogatást takar. Ezek a válogatások nálam azt a célt szolgálták, hogy a segítségükkel nagyjából be tudtam határolni, melyik külföldi zenekar lemezeibe érdemes befektetni. Itt hallottam először a csapat zenéjét (A két számuk; No Grazias, Nostra Terra szerepel is ezen az albumon, és ma már szintén klasszikus.). Rendkívül jól hangszerelt, fülbemászó, szerzemények voltak ezek, amikre a spanyol nyelv rátett még egy lapáttal (Az Estirpe Imperial-hoz tudnám legjobban hasonlítani.). Minden dal spanyolul hangzik el, és mindegyik nagyon jól lett megkomponálva. A legnépszerűbb dal természetesen a címadó klasszikus, amit én személy szerint utálok. Egyrészt mert szerintem sokkal jobban sikerült a hasonló hangzású „Clara” (Ez a dal Clara Mussolini-ről szól, és a 10 Anos albumon található. A refrénben itt Claraaa-t kiabálnak, nem Revueltaaaaa-t.), másrészt az idők folyamán hallottam már kismillió zenekar feldolgozásában (Több verzióban, mint a „Commie Scum”-ot a Fortress-től, ami azért nem semmi.) németül, olaszul, spanyolul, és így már baromira unom. A 8 oldalas booklet-et mellesleg a szintén klasszikus olasz „Tuono” készítette. A ROR borzalmait fényévekkel megelőzi, de nem ezért vásárolták meg annyian ezt a lemezt.
Ha valaki szeretné, hogy röviden jellemezzem, mi is összességében a véleményem erről a korongról, az számolja össze, hányszor használtam a „klasszikus” szót ebben a rövid kritikában.
12 Szám 42:41 perc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése