Nem mondom, hogy tűkön ültem, de azért az idő múlásával egyre jobban vártam az őszre beígért hetedik DVD-t. Nekem még mindig ez a legizgalmasabb sorozat, és nem tudnék olyan filmet mondani ezen a vonalon, amelyik többet pörgött volna a lejátszómban, mint a KB lemezek. Pár hónapja aztán meguntam a várakozást, és levelet írtam az NS88 Videos címére. A kérdés nagyon szimpla volt; „Mikor jelenik meg végre a hetedik rész?” A válasz a kiadó tempójához képest fénysebességgel (kb.: 3 nap), és hasonlóan tömör formában érkezett meg hozzám; „Már rég megjelent, csak még nem raktam fel az oldalra. Üdv; Bart.” ÁÁÁááááá. Na, gyorsan megrendeltem, aztán röpke egy hónap elteltével már a kezemben is tarthattam Jasa legújabb remekművét (Azt itt még le kell írnom, hogy kaptam egy linket is közben, ahonnan letölthetem, ha már nagyon nem bírok magammal. Elég furcsa hozzáállás, még akkor is, ha nem a pénzért csinálják.).
A kivitelezésnél megmaradtak az eddig megszokott igényességnél, így „csak” a tartalom az, ami miatt aggódhat a nagyérdemű. A fedőkép egyébként egy kis visszakanyarodás a kezdetekhez (az első rész borítója lett átalakítva), ezen ugyanis most maga ISD robosztus alakja elől menekülnek az ingyenélők.
A bevezető percei után a Skrewdriver „Streetfight” dalára készített videó klip nem tart sokáig. Ahogy az utána látható Roffo (Sniper Records) interjú sem. Pont olyan hosszú, amilyennek lennie kell. Ez mellékesen a többi „jelenetre” is jellemző. Ezért a film végig leköti az embert, és első nekifutásra emészthető. A következő zenei bejátszás a Peoplehaters „SvastiSká”-jára készült. Ez anno nem sokáig tanyázhatott a jewtube-on, mert nagyon hamar letiltották. Csak ők tudják miért, én végigröhögtem az egészet. A „Smash The IRA”-t nem törölték, de azért itt most azt is megnézhetjük, természetesen a legenda előadásában. Itt kicsit jobban leragadunk, mert egy elég ritka ISD riportot szervíroznak nekünk. Valami rádióinterjú lehet, mert ritka fényképekkel fűszerezték, és csak halljuk, nem látjuk a főszereplőt. Itt mondjuk, nagyon örültem volna a feliratozásnak, csak a gyorsabb fordítás miatt is. A következő szám előadói (Böhse Onkelz) nem arról lettek híresek, hogy annyira hasonlítanának a csavarhúzó tragikus sorsú énekeséhez. Már ami a hűséget illeti. Ezúttal azonban inkább a büszkeségről énekelnek, ami szerintem szintén nem fő jellemzőjük, mivel a két tulajdonság általában párban jár, de végül is mindegy. A Stolz című nótát először egy német show műsorban láttam, amikor is a borotvált fejű énekes a bundesliga frizurás gitárosai közt ugrálva adta elő egy csomó, tapsoló statiszta előtt. Akkor sem tetszett, és most sem. Bocs. A nagybácsikat a „The Macc Lads” váltja. Őket nem igazán ismerem. A rajongóiknak biztos kellemes perceket szerezhet ez az anyag, de engem kb. annyira hozott lázba, mint Fenyő Miki karácsonyi koncertje. Egy meglehetősen gyenge paródia után jön a számomra legérdekesebb interjú, ami a görög „Omerta” magazin készítőivel készült. Érdekes kérdések, határozott válaszok, remek munka. A múltidézésnél megint Hess van a középpontban, ezúttal a gyalázatos (jogász körökben csak a jog megcsúfolásaként emlegetett) nürnbergi perek kapcsán. Az Angelic Upstarts is írt róla egy dalt, amit ide be is illesztettek a készítők, de sajna csak annyira kötött le, mint a TML slágere. Újabb hangfelvétel Iantól, ugyancsak feliratozás nélkül. Így nekem kicsit túl hosszú volt, és a fordításra való koncentrálás a végére eléggé lefárasztott. Ebből a bambuló állapotból rázott aztán fel a Combat 84 „Rapist” című szerzeménye. Itt bezzeg van felirat. A briteknél maradva a Skrewdriver ezúttal az „I don’t like you”-t nyomja le, miután egy költői kérdés hangzik el a Skullhead-del kapcsolatban. A görög kopaszokról nem sokat tudtam. Ezen a problémán segített a hellén mozgalomról készült rövid bejátszás, ami ha nem is oszlatta el teljesen a homályt, de legalább már látom a fényt az alagút végén. Levezetésként Top 10-es listák szórakoztatnak minket.
Ha a hatodik résznél azt mondtam, hogy hiányzik a zene, akkor az most itt még jobban helyénvaló. Persze vannak ezek a jó kis zenei klipek, de ezek nem helyettesíthetik a zenekarokat. Ha ez nem változik, akkor sajnos eléggé eshet a tartalom színvonala. Ami még egy kicsit idegesítő, az a hajhálóban feszítő Jasa felbukkanása szinte minden rész után. Mindenki tudja, hogy ki a szerkesztő. Ennyire nem kéne az ember orra alá dörgölni. Továbbra sem vagyok elégedett, de az előző anyagnál lényegesen jobban sikerült a bűvös hetes.
94 perc. Interaktív menü. A szokásos profi kivitelezés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése